A jeruzsálemi, húsvéti Szent Láng eljöveteléről

A szent lángA Szent Láng emberi értelmünk számára felfoghatatlan, természetfölötti isteni csoda, amely csaknem húsz évszázada évről-évre megismétlődik Jeruzsálemben, Nagy Szombaton. Ez napjaink legnagyobb csodája, amelyet mind a hívők, mind a nem hívők láthatnak. Teljesen ámulatba ejti az értelmet, és az idők végezetéig bizonyítja az embereknek, hogy Krisztus, a világ világossága és a mi lelkünk Megmentője a harmadik napon feltámadt halottaiból, és mindenkinek örök életet ajándékozott. Eddig túl keveset írtak a csodáról, hogyan történik a Szent Láng meggyújtása, pontosabban a Szent Láng eljövetele az Úr Sírjába. Napjainkban sem beszélnek sokat erről a kimondhatatlan csodáról, pedig méltó dolog lenne. Már csak azért is, mert nyilvános csodáról van szó, amelyet mindenki nyomon követhet, ill. amelyet ellenőriznek, és ezért az ortodox keresztények nem is kételkednek ebben a csodában.  Continue reading

Budapesti „Vasárnapi iskola” húsvéti kirándulása

OLYMPUS DIGITAL CAMERAA budapesti Nagyboldogassszony templomban működő Szentháromság egyházközség április 18-án tartotta hittanosainak hagyományos húsvéti kirándulását és piknikjét, amelyen szülők és vendégek is részt vettek. A gyermekek, papjuk és szüleik kíséretében a gödöllői dombok között, festői környezetben töltötték a Fényes Hét szombatját. A kirándulásról az imaközösség sem hiányzott: Gyimitrij atya a szabad ég alatt tartott hálaadó istentiszteletet, amelynek végén mindenki meg lett hintve szentelt vízzel.  Continue reading

A hévízi ortodox egyházközség oltárünnepe

Img00001Az ortodox egyház az ónaptár szerint április 17-én ünnepli a Szűzanya „Életet adó Forrás” ikonjának ünnepét, amely ebben az évben Fényes Hét péntekjére esett. A hévízi tó egyfajta Siloám-forrás, Isten áldása az idelátogatók számára, akik a legkülönfélébb betegségekre keresnek vízében gyógyulást.  Continue reading

2015 Húsvétja az Egyházmegye templomaiban. I.

19A szegedi Szent György Nagyvértanú egyházközség ünnepe

Krisztus feltámadt! Христос воскресе! Χριστός Ανέστη! Hristos a înviat! Christ is risen! Christus resurrexit!

Kedves Testvéreink! Nem is gondolnánk, hogy ezzel a húsvéti köszöntéssel ősi köszöntést mondunk: a Krisztus sírjánál megjelenő angyalokat, a kenetvivő asszonyokat, és magukat az apostolokat követjük az örömhír továbbadásában! Continue reading

2015 Húsvétja az Egyházmegye templomaiban. II.

miskolcNagyhét és Húsvét a miskolci Szentháromság ortodox egyházközségben

A Nagyböjt testi-lelki aszkézissel eltöltött hosszú időszakának végén a miskolci ortodox egyházközség hívei megerősítést kaptak, hogy a Nagyhét folyamán méltó módon, bűneiktől megtisztulva várhassák Krisztus Feltámadásának fényes ünnepét. Április 3-án, Lázár szombatjának előestéjén a hívők a betegek kenete szentségének kiszolgáltatására gyűltek egybe. A szertartást Magyar Máriusz esperes, a budapesti román egyházközség parochusa vezette, Tatárka Kirill megbízott parochus és Szegedi Szabolcs István diakónus segédletével. Több mint harminc hívő jött el Miskolcról, Kazincbarcikáról, Sátoraljaújhelyről e fontos eseményre. A szentírási olvasmányok és imádságok három nyelven folytak: magyarul, egyházi szlávul és románul.  Continue reading

2015 Húsvétja az Egyházmegye templomaiban. III.

P1120302Éjjeli húsvéti istentisztelet a budapesti Nagyboldogasszony templomban

„Ha Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is”, írja Pál apostol a korinthusi keresztényeknek (1Kor 5,14). A mi keresztény hitünknek itt van a forrása: a Húsvétban, a Feltámadás ünnepében, amelyre megtelnek a magyarországi ortodox keresztény templomok.  Continue reading

2015 Húsvétja az Egyházmegye templomaiban. IV.

Img00001Húsvét a hévízi ortodox közösségben

Akárcsak Budapesten, Hévízen is jóval az éjjeli feltámadási istentisztelet megkezdése előtt már sok gyűltek egybe a templomban. A húsvéti szolgálatot prot. Nyikolaj Kim atya, az egyházközség parochusa vezette. Az éjféli szertartás, a sír elbontása után Nyikolaj atya arra buzdította a híveket, hogy most az imádság legyen számukra a legfontosabb, figyelmes és imádságos lélekkel készüljenek a hamarosan beköszöntő örömteli titokra — Krisztus győzelmére a halál felett. A körmenetet, amelynek során, a körmeneti énekben már felhangzott a győzelmi hír: „A Te feltámadásodat Krisztus Üdvözítő, angyalok dicsérik a mennyekben…”, a hajnali istentisztelet, majd a húsvéti szent liturgia követte.  Continue reading

Őszentsége Kirill, Moszkva és egész Rusz pátriárkájának húsvéti üzenete az Orosz Ortodox Egyház főpásztoraihoz, lelkipásztoraihoz, diakónusaihoz, szerzeteseihez és minden hű gyermekéhez

1_venzelAz Úrban szeretett Főpásztor Testvérek, tiszteletreméltó atyák, istenfélő szerzetesek és szerzetesnővérek, kedves fivéreim és nővéreim!

Örömmel köszöntelek Mindnyájatokat az ősi, de minden időben új, és életünket szilárd alapokra helyező győzelmi kiáltással:

KRISZTUS FELTÁMADT!  Continue reading