A „Rosszija” Rádió adása a magyarországi ortodoxiáról

radioR2Augusztusban Magyarországon járt a „Rosszija” Rádió munkatársa, L. V. Borzjak, és Márk érsek, kormányzó főpapunk áldásával több részes rádió-sorozatot készített a Magyar Egyházmegye életéről. A riporternő járt Budapesten, Miskolcon, Tokajban, Nyíregyházán, Ürömben, ahol beszélgetéseket készített papokkal és hívőkkel rádiója számára. E sorozat első része hangzott el szeptember 26-án, a „Lelki Utazások” c. műsorban, amelyet honlapunk oroszul tudó látogatói a rádió archívumában, a következő helyen hallgathatnak meg: http://www.radiorus.ru/brand/audio/id/57189/

Emlékkoncert az ürömi templomkertben

20150918_170341Szeptember 18-án szabadtéri hangverseny volt az ürömi templom kertjében, annak emlékére, hogy I. Sándor orosz cár, Alexandra Pavlovna édestestvére, kétszáz évvel ezelőtt ebben az időben kereste fel ezt a szent helyet. A szeptemberi ingyenes szabadtéri koncertek, az ürömi önkormányzat jóvoltából, immár jó hagyományt képviselnek a városban.

Continue reading

Ortodox ifjúsági műsorok a Duna TV szeptember 27-i és október 11-i, vasárnapi adásaiban

A vakonszületett meggyógyításaA Duna TV az idei első, szeptember 13-án sugárzott ortodox ifjúsági műsor után két további adást tűzött műsorára ebben az esztendőben: a következőt, amely „bűnbocsánatról és gyógyulásról” szól, szeptember 27-én, a harmadik, utolsó adást pedig, amelynek „testi és lelki látásunk” a témája, október 11-én láthatják nézőink.  Continue reading

Ortodox ifjúsági műsor a Duna TV szeptember 13-i, vasárnapi adásában

dunatvSzeptember 13-án, a Szent Kereszt Felmagasztalása előtti vasárnapon ifjúsági ortodox egyházi műsor volt a Duna Televízióban „A testi és lelki gyógyulásról” címmel, 9.40-9.48 óra között. Az műsor hasznos és tanulságos, gyermeknek, felnőttnek egyaránt szeretettel ajánljuk! Az adást október 4-ig bármikor meg lehet megtekinteni a világhálón, a TV műsortárában, miután a jelzett napot (09.13) és időpontot (9:40) a keresőkben beállítottuk, majd a nyílra kattintottunk. A műsortár címe: http://www.mediaklikk.hu/duna/

Ortodox templom épül Hévízen

templomMárk érsek, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja szeptember 10-én fogadta prot. Nyikolaj Kim atyát, és jóváhagyta a hévízi „Életet hordozó forrás” egyházközség templomának a tervét.

A templomtervet, amelyet Váncza László, Ybl-díjas építész készített, széles körben megvitatatták. A tervező munkája során nagy figyelmet szentelt Márk érsek, az egyházközség tagjai és a parochus észrevételeinek. Így született meg a végső változat, amely harmonikusan ötvözi az ortodox tradíciót a modern építészeti törekvésekkel és a helyi motívumokkal.  Continue reading

Az Alekszandrov-kórus fellépése a Petőfi téri Nagyboldogasszony templomban

sm2015 . szeptember 6-án, vasárnap, Pünkösd utáni 14. vasárnapon, a Nagyboldogasszony templom korai, egyházi szláv nyelvű szent liturgiájának sajátos spirituális atmoszférát adott, hogy az Orosz Föderáció hadserege A. V. Alekszandrovról elnevezett akadémiai kórusának tagjai is együtt énekelték a liturgikus énekeket a Szentháromság egyházközség kórusával. A szent liturgiáról, majd a hívőkkel folytatott beszélgetésekről a „Zvezda” televízió-csatorna készített videó-felvételt.  Continue reading

Évnyitó a Szentháromság egyházközségben

sm2015 . szeptember 5-én a budapesti Szentháromság egyházközségben is megkezdődött a hittanoktatás az új iskolaévben. Az orosz nyelvű közösség 2009-ben fogadta először a templomba járó szülők gyermekeit, akik a keresztény törvényekkel, a Szentírással, az egyháztörténelemmel és más hasznos dolgokkal ismerkednek meg a foglalkozások során. Continue reading

Szabó Efrém szerzetespap 75 éves

img01Márk érsek, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja a következő levéllel köszöntötte Efrém atyát 75. születésnapja alkalmából:

„Főtisztelendő, Kedves Efrém Atya!

Szívből köszöntöm Önt 75. születésnapján!

Miután Ön a felnyírás által a szerzetesek rendjébe lépett, egész életét Isten szolgálatának szentelte, minden erejét, képességeit Szent Egyházunknak ajánlotta. A Magyar Ortodox Egyházmegye papsága és hívei, látva az Ön, Isten szántóföldjén végzett buzgó erőfeszítéseit, szeretik Önt, mint jó és együtt érző pásztort, aki „életét adja a juhaiért” (Jn 10,11). Egyszerűségével, szívből jövő közvetlenségével, mint bölcs és Lelket hordozó tanító, kiérdemelte az emberek különleges szeretetét. Mindenki, aki Önt ismeri, elmondhatja Önről, a Szentírás szavaival: „A nemes törekvések gyümölcse dicsőséges, s a bölcsesség gyökere el nem pusztul” (Bölcs 3,15.).  Continue reading