Májusi Szent Miklós ünnep a tokaji templomban

DSC00567Május 9-én, ó-naptár szerint 22-én van Csodatévő Szent Miklós püspök ereklyéi átvitelének az ünnepe a kisázsiai Müra városából Bariba, amely 1087-ben történt.

Immár hagyománnyá vált, hogy a Magyar Ortodox Egyházmegye híveinek egy csoportja minden év májusában elzarándokol Tokaj városába, hogy részt vegyen a csodatévő püspök, a templom védőszentje tavaszi ünnepén. Ezt a napot a közösség igyekszik minden alkalommal széppé és emlékezetessé varázsolni.  Continue reading

Szent liturgia Zalaváron a Szlávok Apostolai tiszteletére

IMG_3899-001Május 24-én, szombaton, Szent Cirill és Metód, a Szlávok Apostolai ó-naptár szerinti ünnepén, amely egyben a szláv írásbeliség és kultúra emléknapja is, szent liturgia volt Zalaváron, a szlávok térítőinek szentelt emléktemplomban, ahol több mint ezeregyszáz évvel ezelőtt a szláv térítés egyik legjelentősebb központja működött. A keresztény térítés és a szláv kultúra egykor kiemelkedő helyén a hévízi egyházközség papja és hívei emlékeztek a szent misszionáriusokra. A szent liturgia keretében külön imádság hangzott el Kirill pátriárkáért, akinek az ünnep egyben névnapja is.  Continue reading

Megemlékezések a II. világháború áldozatairól és a „győzelem napjáról” a hazai orosz ajkú egyházközségekben

denpobedy2Május 9-én és 10-én a II. világháború katonai áldozatairól és a „győzelem napjáról” történtek megemlékezések a magyarországi orosz ajkú, ill. orosz hívőket is tömörítő ortodox egyházközségekben.  Continue reading

Márk érsek atya köszöntése Szent Márk napja alkalmából

arhmarkMájus 8-án, Szent Márk apostol és evangélista Julián-naptár szerinti ünnepén a Magyar Ortodox Egyházmegye papsága és hívei ezzel a köszöntéssel fordultak főpásztorukhoz, Márk jegorjevszki érsekhez:

Excellenciás Érsek Atya, kedves Főpásztorunk!

Szívből köszöntjük Önt védőszentje, Szent Márk apostol és evangélista ünnepe alkalmából!

Szóban és tettben is követve a szent apostol példáját, Ön általános megbecsüléssel végzi szolgálatát azon a felelősségteljes poszton, ahová Egyháza állította. Töretlenül látja el főpásztori feladatait, szerte a világon felkeresi a Patriarkátus közösségeit és templomait, „legelteti Isten nyáját, nem kényszerből, hanem önként, nem nyerészkedésből, hanem készségesen, mint aki példaképe a nyájnak” (1Pt 5,2-3).  Continue reading

Könyörgés az ukrajnai békéért a budapesti Nagyboldogasszony székesegyházban

IMG_4400-001Május 7-én, Márk érsek áldásával, könyörgő istentisztelet volt a Petőfi téri Nagyboldogasszony székesegyházban az ukrajnai békéért. A különböző egyházközségek hívei közös imára gyűltek egybe, hogy azokért a felebarátaikért könyörögjenek, akik most nehéz időket élnek, súlyos próbatételeken mennek keresztül Ukrajna földjén.  Continue reading

Ismét ortodox liturgia volt Tihanyban

IMG_2455-0012014. május 3-án, szombaton, Márk érsek áldásával ismét ortodox szent liturgia volt Tihanyban, a bencés monostor templomának kriptájában, ahol I. András, más néven Endre, Árpád-házi magyar király (1046–1060) nyugszik.

Az istentiszteletet, amelyre sok ortodox zarándok gyűlt egybe Oroszországból és hazánk más helységeiből, prot. Nyikolaj Kim, a hévízi ortodox egyházközség parochusa tartotta Vajna-Éliás István, a budapesti Nagyboldogasszony székesegyház diakónusa segédletével.  Continue reading

„Visszatérés a keresztény lelki és erkölcsi értékekhez”

 

kiev1sKirill pátriárka nyilatkozata az ukrajnai ellenségeskedések újabb kiéleződése miatt

2014. május 3.

Ukrajnában ismét vér folyik. A donyecki területen történt összetűzések és az odesszai tragikus események következtében emberek tucatjai haltak meg, ami az ország további destabilizációjához vezet. Sok embert fog el a kétségbeesés, féltik saját és felebarátaik életét.  Continue reading

Magyar vállalati csoport vállalta fel a „kereszt útját” Ogyesszából Szegedre

A kereszt Ogyesszában 2013. dec-001Egyházközségünk honlapján április 15-én jelent meg a hír arról, hogy egy mikrobusz tetején megérkezett Ogyesszából a szegedi Szent György templom kertjébe az a több mint 4 méter magas tölgyfakereszt, amely a II. világháború végén, a Szegeden és környékén vívott harcokban elesett több mint kétszáz orosz és ukrán katona sírját őrzi majd a Dugonics temetőben. Emellett a lelkek testvéri megbékélésének a vágyát is jelképezni fogja az orosz, az ukrán és a magyar föld népei között.  Continue reading