Ortodox templom épül Hévízen

templomMárk érsek, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja szeptember 10-én fogadta prot. Nyikolaj Kim atyát, és jóváhagyta a hévízi „Életet hordozó forrás” egyházközség templomának a tervét.

A templomtervet, amelyet Váncza László, Ybl-díjas építész készített, széles körben megvitatatták. A tervező munkája során nagy figyelmet szentelt Márk érsek, az egyházközség tagjai és a parochus észrevételeinek. Így született meg a végső változat, amely harmonikusan ötvözi az ortodox tradíciót a modern építészeti törekvésekkel és a helyi motívumokkal. 

A templom 11 m széles, 13 m hosszú, magassága a kereszttel együtt 18 m lesz. A falak terméskőből készülnek, a tetején hagymakupolával, a homlokzat előtt harangtoronnyal, a négy külső falon ikonokkal. A tervek szerint az ikonok a templom címünnepét, a szlávok és a magyar nép közös keresztény gyökereire utaló Cirill és Metód térítő-apostolokat, valamint Szent Vlagyimir kijevi fejedelmet és Szent István magyar királyt fogják ábrázolni, akik kortársak is voltak.

A templom Hévíz egyik forgalmas részén fog állni, a Héliosz szálloda területén, amely gyakorlatilag a város legmagasabb pontja. Ez lesz az egyetlen ortodox templom Nyugat-Magyarországnak ebben a régiójában, amelynek földjén egykor Cirill és Metód, a szent térítők prédikáltak.

 

 

 

01h

This post is also available in: orosz

Vélemény, hozzászólás?