Szeptember 20-án, vasárnap Márk metropolita a rjazanyi Nagyboldogasszony székesegyházban tartott főpapi szent liturgiát. Prédikációját, amelyet önmagunk és a felebarát szeretetének szentelt (Mt 22,35-46), az alábbiakban foglaljuk össze: 

„Hallottuk, hogy felebarátunkat úgy kell szeretnünk, mint saját magunkat. Lehet, hogy egy buzgó hívő erre azt mondja, ’természetesen, én nem magamat szeretem, hanem Istent és felebarátomat’. De ez csak önámítás. Az önmagunk szeretete, az önmagunkról való gondoskodás az ösztöneinkben van, életünk megőrzésére, megóvására való törekvéseink a bizonyítéka. Ráadásul önmagunk szeretete gyakran egyoldalú, torz képet mutat.
Csak ily módon kell önmagunkat szeretni? Meg kell értenünk, hogy lelki szeretettel kell ezt tennünk, úgy, hogy az önmagunkról való gondoskodás valódi, helyes legyen. Miben nyilvánul meg általában önmagunk szeretete? Abban, hogy az élet jobbik oldalát akarjuk megízlelni ételben, ruházatban, a nap alatt is jobb helyet akarunk elfoglalni, mint mások. Mindez egy torz életmódhoz vezet bennünket. Ha értelmetlen módon, Isten parancsai figyelmen kívül hagyásával szeretjük önmagunkat, valójában csak ártunk magunknak. Az élet bármelyik területén önmagunk mértéken felüli szeretete – táplálása – csak kárunkra van. Ha azonban mérsékletet tanúsítunk mindenben, és javainkat másokkal megosztjuk, az javunkra válik. Ez önmagunk valódi, helyes szeretete. Ha nem ezt gyakoroljuk, ha azt hisszük, hogy ’minél több, annál jobb’, akkor felebarátainknak sem tudunk helyesen segíteni, őket helyesen szeretni. Megesik például, hogy a gyermek csokoládét, cukorkát követel magának, a szerető szülő pedig azonnal megadja, amit kér. Játszani kíván a mobiltelefonon, és szülei, nagyszülei máris teljesítik kérését, csak ne sírjon. Nemcsak arra kell tehát választ adnunk, hogy milyen legyen a helyes szeretet önmagunk felé, hanem arra is, hogyan szeressük helyesen a másikat. Mindenben szükséges a megfontoltság, hát egy olyan kiváló erény, mint a szeretet, ne követelne részünkről kivételes megfontoltságot?
Tanuljuk meg hát, Isten segítségével, hogy helyes, lelki szeretettel szeressük önmagunkat, és önfeláldozóan, de mégis megfontoltan, Isten parancsai figyelembevételével szeressük felebarátainkat.”
(Ford. I. T.)

This post is also available in: orosz