Szent Péter és Pál apostol ünnepe

A sok napos böjt, amely a Minden szentek vasárnapját követő héten kezdődött, az oroszországi ortodox hívők számára július 12-én, Szent Péter és Szent Pál ónaptár szerinti ünnepével ért véget. Az Úr két kiemelkedő apostolát, akik életüket arra tették fel, hogy hirdessék a világnak a Feltámadt Krisztust, szolgálatuk és a kereszténység történetében játszott rendkívüli szerepük okán szokták az apostolok elöljáróinak is nevezni. Ezen a napon egyházmegyénk kormányzó főpásztora, Márk metropolita, a sztarozsilovoi Szent Péter és Pál templomban tartott ünnepélyes főpapi Liturgiát. 

A különleges stílusjegyeket hordozó és szépségű templom a XIX. században épült, ám méretei miatt nem alkalmas nagyobb tömeg befogadására. Ezért a szent liturgiát a templom főkapuja előtti téren tartották.
Péter és Pál – különböző társadalmi osztályból származó, eltérő életpályával és műveltséggel rendelkező emberek voltak. Az egyik, kiemelkedő tudását és felkészültséget először a keresztények üldözésére használta fel, hogy aztán megtérését követően Krisztus tanításának lánglelkű hirdetője legyen. A másik, Simon, az egyszerű halász, kezdettől fogva hittel szolgálta az Urat, akitől a Péter – Kőszikla nevet kapta. Péter hitvallása – “Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,16) az, amelyre épül az egyház, melyen a pokol kapui sem vehetnek erőt.

Márk metropolita tanító beszéde:

“Miért hívjuk Pétert és Pált az apostolok elöljáróinak, és miben áll számunkra példájuk lényege?
Kedves Testvérek! A mai napon az apostolok emlékét ünnepeljük. Közülük az egyház kettőt emel ki. Első hallásra ez furcsának tűnhet. Hiszen Krisztus tizenkét apostolt választott ki, akik mindenhova követték őt. Az egyik apostol elárulta őt, a másik tizenegy azonban Krisztus feltámadása után az evangélium hirdetője lett az egész világ számára.
Kit is nevezünk az apostolok elöljáróinak? Pétert, aki buzgóságával, forró hitével, szilárdságával kétség kívül kiemelkedett a többiek közül. Az Úr magával vitte őt a Tábor hegyére, és más helyekre is, amikor imádkozott vagy csodát vitt véghez, ezzel is megmutatva különleges kapcsolatát iránta. Ugyanakkor voltak más apostolok is, akik végig Krisztussal voltak, de nem vetült rájuk az árnyék, ami Péterre – hogy háromszor megtagadta a Mestert. Hiszen Péter – bármilyen forró is volt a hite, félelmében megtagadta az Urat, amikor a főpap házának udvarán állt. Ezért, feltámadása után, Jézus Urunk a kenetvivő asszonyoknak azt parancsolja, hogy vigyék el a hírt az “apostoloknak és Péternek”, tudván, hogy azzal, amit tett, Péter lényegében kizárta magát a tanítványok közösségéből. Később azonban visszafogadta Pétert, háromszor is rákérdezett, hogy szereti-e őt. Péter válasza mindháromszor igen volt, és valóban, a szóbeli vallomáson túl, Péter egész élete innentől arról tanúskodott, hogy még a halál sem szakíthatta el Krisztus szeretetétől. Mint tudjuk, az akkori legnagyobb világbirodalom fővárosában, Rómában fejezte be életét, vértanúhalált halt.
A másik, akit az egyház apostolfejedelemnek nevez – Szent Pál. Ő nem volt a tizenkettő között, földi élete során nem is találkozott Krisztussal. Az egyház azonban Péterrel egyenlő dicsőségben részesíti, annak ellenére, hogy Pál először Krisztus üldözőjeként lépett fel, és köze volt Szent István apostol, első diakónus meggyilkolásához. Amint látjuk tehát, az egyház különböző embereket dicsőít meg, olyanokat is, akiknek életében ellentmondások is felfedezhetők, ha aztán Krisztus hűséges tanítványaivá és igaz hithirdetőkké váltak.
Miért van az, hogy az egyház ezt a két apostolt nevezi az apostolok elöljáróinak, annak ellenére, hogy életükben ilyen komoly ellentmondások fedezhetők fel? Hiszen voltak más apostolok is, akiket példaként állíthatna élénk: gondoljunk itt akár az elsőnek elhívott András apostolra, vagy Teológus Szent Jánosra, az Úr szeretett tanítványára.
Az egyház önzetlen munkálkodásukért, életpéldájukért ünnepli Péter és Pál apostolt. Hiszen ki is valójában az apostol? Küldött, hírnök, akinek az a feladata, hogy minél többet beszéljen arról az ügyről, amiért küldték. Péter és Pál – függetlenül korábbi botlásaiktól – teljes mértékben eleget tettek feladatuknak, és a többi apostolnál jobban igyekeztek, amiért az Úr még többet bízott rájuk, és ennek meg is lett a maga hatalmas eredménye. A két apostol Krisztus igaz hírnökévé vált, és az akkori lakott föld sok területére elvitték az evangéliumról, a Krisztusról szóló hírt.
Ezért nevezi őket az egyház az apostolok elöljáróinak. Mi is olvastunk életükről, mi is tudunk emberi bukásaikról. A példájuk minket is megerősít. Mindannyian Isten bűnös és méltatlan szolgái vagyunk. Ugyanakkor az Úr általuk hozzánk is szól: ti is lehettek lánglelkű apostolok, a Megváltó Krisztus küldöttei ebben a világban, csak tegyetek erőfeszítéseket, hagyjátok el bűneitek, hibáitokat, vétkeiteket, forduljatok Isten felé, és a szavak mellett tettekkel is törekedjetek bizonyságot tenni Krisztusról a világ számára.
Pál apostol a szónoki beszéd mestere, rendkívül művelt ember volt. Péter ellenben nem rendelkezett ilyen különleges képességekkel és a szónoki tudományban sem volt járatos. Egyszerű halász volt, ugyanakkor nagy lelki bátorságot birtokolt. Emlékezzünk, mit mond róla az Apostolok Cselekedeteinek könyve: a betegeket kivitték az utcákra, hogy amikor Péter arra megy, legalább az árnyéka érje valamelyiküket, s megszabaduljanak betegségeiktől (ApCsel 5,15). Íme a hit és a bátorság ereje!
Adja Isten, hogy soha ne felejtsük el, rajtunk is ott van az apostolság missziója, számunkra is szent kötelesség a Krisztusról szóló tanúságtétel, embertársaink között. Adjon Isten mindannyiónknak erős hitet, bátorságot, és ami a legfontosabb – buzgóságot Isten igéinek terjesztésében, a parancsolatok megtartásában, melynek hírnökévé vált Péter és Pál apostol, mindannyiunk példaképe a misszióban.”

 

Видео – Рязанская епархиальная телестудия “ЛогосЪ”

*

 

This post is also available in: orosz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.