Márk metropolita szentbeszéde Minden Szentek ünnepén

2020. június 14-én, a Pünkösd utáni első vasárnapon ünnepelte Egyházunk Minden Szentek emlékét. Szent atyáink azért rendelték egykor ezt az ünnepet közvetlenül Pünkösd után, hogy felmutassák azokat a rendkívüli, mennyei gyümölcsöket, amelyeket a Krisztus Urunk által megígért Vigasztaló Szentlélek pünkösdi alászállása hozott az apostolok lelkében és az Egyház megszületésében. 

Főpapunk ezen a vasárnapon is a Krisztus Születésének szentelt rjazanyi székesegyházban szolgált és tartott prédikációt, amelyet a szenteknek és vallásos tiszteletüknek szentelt. Az alábbiakban foglaljuk össze:

A mai ünnep különleges nap, mert az egyházi égbolt minden csillagát egyszerre jeleníti meg előttünk. A mai ember fölteszi a kérdést, kik ezek a szentek, és miért van szükségünk rájuk? Hiszen egy Mindenható Istenünk van, aki a mi Teremtőnk. Miért kell imádkozunk a szentekhez, hiszen egy Megváltónk van, hozzá kell imádkoznunk, őt kell segítségül hívnunk.

Természetesen, minden szenteket tisztelve sem felejtjük el, hogy egy Mindenható Urunk van, ám szentjeink is vannak. Nem foglalják el Isten helyét, de segítenek nekünk.

Hogy ezt megértsük, hadd éljek egy példával: minden embernek van anyja és apja, de vannak barátai is, akikre példaképként tekint, utánozni igyekszik őket, természetesen a jóban. Barátainkhoz fordulunk, amikor valamilyen nehézséggel találjuk magunkat szembe, és a baráti segítő kéz különösen akkor fontos, amikor bajban vagyunk.

Így a szentek is, egyrészt Isten barátai, másrészt a mi barátaink. Ha életmódunk tekintetében is törekszünk arra, hogy keresztények legyünk, akkor a szentek barátaink lesznek, segítenek, meghallják imáinkat, és mint Isten küldöttjei, az Ő akaratát teljesítik.

Mennyei barátaink között – nem úgy, mint földi barátok esetében -, soha sincsenek olyanok, akik a bűn, a bukás felé húznának bennünket. Ők a mi követendő példaképeink.

Kedves Testvérek, értékeljük e barátainkat, imádkozzunk hozzájuk, hívjuk őket segítségül. Az egy Istent imádva, adjuk meg nekik is azt a tiszteletet, amelyet megérdemelnek, és a Mindenható oltáránál állva nem fognak cserbenhagyni bennünket imáikkal, közbenjárásukkal.

 

Официальный сайт Рязанской Епархии

 

 

This post is also available in: orosz

Vélemény, hozzászólás?