Június 8-án, Pünkösd Hétfőjén, amely egyházunkban a Szentlélek ünnepének van szentelve, főpásztorunk a rjazanyi Krisztus Születése székesegyházban tartott főpapi szent liturgiát és igehirdetést. Beszédét az alábbiakban foglaljuk össze:
„Pünkösd ünnepén Egyházunk nemcsak arra hív bennünket, hogy emlékezzünk a Szentlélek pünkösdi alászállására Krisztus tanítványaira, hanem arra is, hogy párhuzamba állítsuk az ószövetség szent történet előképeivel, köztük a Sínai-hegyi törvény elnyerésével.
Hallottuk az ünnepi felolvasásokat arról, hogyan nyilatkozott meg az Úr Mózesnek, és hogyan vette át az ószövetségi parancsolatokat, amelyek mindmáig az emberiség erkölcsi fundamentumát alkotják:
„Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából. Rajtam kívül más istened ne legyen!… Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj!” (Kiv 20,1-17)
Azokban az időkben, amikor az emberek még nem ismerték az isteni kinyilatkoztatás teljességét, kőbe vésett, rövid, világos és egyértelmű parancsolatokra volt szükség. A törvény gyermekei arra törekedtek, hogy teljesen magukévá tegyék ezeket a parancsolatokat, az emberek számos szentírási szöveget, sőt egész bibliai könyveket tanultak meg kívülről, félve, nehogy valamiben is vétsenek a törvény ellen, amelynek Isten által részeseivé lettek. Isten szövetséget kötött velük, kötelességüknek érezték, hogy ehhez hűségesek is maradjanak.
Eljött Pünkösd napja. Ez a nap az Ószövetségben is ünnep volt. A Tízparancsolat elnyerésének az ünnepe. Krisztus tanítványai a síoni „felső teremben” ugyancsak kinyilatkoztatásban részesültek, elnyerték az új törvényt. Ez már nem kőbe, hanem a szívükbe lett vésve. Az Úr előre megígérte számukra:
„A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” (Jn 14,26)
Tudjuk az Egyház történelméből, hány szent ember és asszony volt, aki soha nem tanult, mégis ismerte az Isten által kinyilatkoztatott igazságokat. Egyiptomi Mária nem tanulta a Szent Írásokat, nem olvasta az egyházatyákat, egyszerűen semmilyen isteni könyvet, mégis mindent tudott, ismerte az isteni kinyilatkoztatást. Számos olyan pusztai szentről tudunk, akik imádkoztak, életüket Istennek szentelték, és az Úr olyan bölcsességgel ajándékozta meg őket, amellyel e világ bölcsei nem tudtak versenyezni.
A titok nyitja – a Szentlélek, aki él az Egyházban, lélekkel tölti el. Ő él mindenekelőtt az Egyházban, mi pedig oly mértékben élünk, amilyen mértékben benne részesedünk. Ha részesedünk benne, az Egyházban élünk. Ha nem részesedünk, idegenek vagyunk Isten és az Egyház számára, akkor is, ha templomba járunk, imádkozunk, áldozunk. A Szentlélek a csend, imádság kedvelője, nem kedveli az ítélkezést, pereskedést, hiábavalóságokat. Imádság, alázat, munka – itt van a Szentlélek otthona.
Adja Isten, hogy a mi szívünk is befogadója legyen ennek a Szentléleknek.
„Igazságnak Lelke, jöjj, és lakozzál bennünk, és tisztíts meg minket minden szennyfolttól!”
This post is also available in: orosz