Az igazi világosság – Krisztus tanítása. Márk metropolita igehirdetése Vakonszületett Vasárnapján

Május 24-én, Vakonszületett Vasárnapján, amely egyben Szent Cirill és Metód ünnepe az ó-naptár szerint (május 11/24), főpásztorunk ismét a Krisztus Születése ünnepének szentelt rjazanyi székesegyházban tartott szent liturgiát. Igehirdetését az alábbiakban foglaljuk össze: 

Ki vétkezett, ez, vagy a szülei, hogy vakon született? – teszik fel a tanítványok az Úrnak a kérdést. Mégis, János evangélista szerint nem ez az evangéliumi történet fő gondolata, hanem az, hogy Krisztus – a világ világossága. János evangélista egyébként is csak az Úr legfontosabb csodáiról tesz említést, azokról, amelyek Isten irgalma kivételes „jeleinek” tekinthetők, mint a mai történet is.

Az Úr a vakon született ember meggyógyításával úgy jelenik meg kortársai előtt, mint a világ igazi világossága. Az Úr egy vakon születettet is képes meggyógyítani, mégis, a legfontosabb üzenet ma az, hogy minden ember, minden sötétségben lévő, az egész világ számára ő a világ világossága. A tanítása is az, és ő maga is az. Hogyan foghatjuk fel ezt a világosságot? Az Egyház azt tanítja, hogy először is szívünkkel, másodszor pedig értelmünkkel. Az előbbi látáshoz, az Úr tanítása szerint, tiszta szív szükséges. Ám értelmünkkel is felfoghatjuk Krisztus világosságát, mivel értelmünk is Isten ajándéka. Hol jelenik meg ez az isteni fény? Az egész teremtésben, mivel az egész teremtés Isten szépségének és bölcsességének a tükre. Ezzel együtt pedig a keresztény kultúránk is ennek az evangéliumi fénynek a visszatükröződése.

Ennek a keresztény kultúrának a fundamentuma Szent Cirill és Metód, akiknek ma ünnepét is tartjuk, akik megteremtették a szláv népek számára az írásbeliség lehetőségét, az írott szavakat, a nyelvi fordulatokat, az egész nyelvet, tehát azt a kincsestárat, amely az evangéliumi igazság, az isteni ige közvetítője lett.

Szeretetett Testvéreim, Krisztus világossága legyen a vezérlőnk egész életünk folyamán, amely az örök életre vezet. Elsősorban ezt kövessük. Hiszen gyakran figyelünk másfajta fényekre, amelyek csak elvonják tekintetünket az igazi világosságtól. Bennünket viszont mindig ez az igazi, anyagtalan, le nem alkonyodó világosság vezessen, amely megvilágosít és megszentel minden embert, aki Isten felé törekszik!

This post is also available in: orosz

Vélemény, hozzászólás?