Márk metropolita igehirdetése Szent János apostol ünnepén

Akkor Jézus ezt mondta: »Ítélkezni jöttem erre a világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek.« A farizeusok közül, akik vele voltak, néhányan hallották ezt, és azt mondták neki: »Csak nem vagyunk mi is vakok?« Jézus ezt válaszolta: »Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök. Ti azonban azt mondjátok most: ‘Látunk.’ Ezért megmarad a bűnötök.« (János 9,39-41) 

Május 21-én, Szent János apostol és evangélista ó-naptár szerinti ünnepén (május 8/21.) főpásztorunk a rjazanyi egyházmegye Teológus Szent János monostorában tartott szent liturgiát. Szentbeszédében arról szólt, mi az, ami a legfontosabb és mi az, ami másodrangú az életünkben:

„Krisztus valóban azért jött a világba, hogy a föld minden népét megvilágosítsa az igazság világosságával, hogy megnyissa számukra az egy Istenbe vetett hit valódi értelmét.

Másrészt viszont eljövetelével az Úr azoknak a szemét is megnyitotta, akik a nép tanítói voltak, akik tanultaknak, a föld sójának, istenfélőknek tartották magukat. Végül a vallási elit elhatárolta magát az Üdvözítő Krisztustól. Helyette Izráel népének egy része és a pogány népek fogadták el az Üdvözítő Krisztust, így született meg Isten új népe.

Ám az Úr evangéliumi szavai nem csak a múltra, a jelenre, ránk is vonatkoznak. mert lehet, hogy vallásos, hívő, olykor mélyen hívő embereknek, a föld sójának tartjuk magunkat, és magabiztosságunkban megfeledkezünk arról, mi a legfontosabb és mi a másodrangú az életünkben.

Mi a legfontosabb? Erről beszél Szent János apostol és evangélista. A legfontosabb – a szeretet. Isten szeretete, amely a felebarátunk iránti szereteten keresztül nyilvánul meg. Ha azt mondjuk, hogy szeretjük Istent, ám felebarátunkat gyűlöljük, önmagunkat csapjuk be. Ezt az igazságot igen könnyű megérteni.

Isten legyen segítségünkre abban, hogy megértsük Krisztus tiszta tanítását, hogy különféle szélsőségek és mellékes dolgok ne vakítsanak el bennünket, hanem arra emlékezzünk, ami a legfontosabb, és szívünkben őrizzük Urunk és Üdvözítőnk legfontosabb tanítását:

Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt (Jn 13,35).”

This post is also available in: orosz

Vélemény, hozzászólás?