Imrényi Tibor atya köszöntése 75.születésnapja alkalmából

Főtisztelendő Imrényi Tibor protoierejnek,
a szegedi Győzedelmes Szent György nagyvértanú templom parochusának
Főtisztelendőséged, kedves Tibor atya!
Szeretettel köszöntöm Önt 75. születésnapja alkalmából, amely egy csodálatos évforduló minden ember életében.
Ön egész életét hiánytalanul Isten és Szent Egyháza szolgálatának szentelte.
Ifjú korában a neves Szentpétervári Teológiai Akadémia hallgatói sorába lépett, abban a kegyеlemteljes időszakban, amikor az iskola rektora egyházunk mostani pátriárkája, Kirill Őszentsége volt. Tőle nagy lelki bölcsességre és mély teológiai tudásra tett szert, és méltónak bizonyult arra a kegyelemre, amelyet pátriárkánk nagy tanítójától, az örökemlékű Nyikodim leningrádi és ladogai metropolitától nyert el a papság szentségében.

Kiemelkedő műveltséggel rendelkező emberként, sokrétű tehetségét és tudását teljes egészében a papi szolgálat oltárára emelte, amelyre a Nagy Főpásztortól, Krisztustól kapott meghívást. Immár több mint 50 esztendeje munkálkodik Krisztus Egyházának szántóföldjén, szülőhazájában, Magyarországon. Ez idő alatt erős közösséget hozott létre a szegedi Győzedelmes Szent György nagyvértanú egyházközség híveiből, és különböző nemzetiségű embereknek lett lelki atyja, akiket Isten és az ő igazsága keresése kapcsol össze. Ön teljes szívéből megszerette Krisztust, és fáradhatatlan munkájával azt a jó pásztort jeleníti meg, aki lelkét adja nyájáért (Jn 10,11).
Főtisztelendőséged, kedves Tibor atya!
Imádságos jókívánságaimat küldve, kívánom, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus adjon Önnek jó egészséget, lelki békességet és örömet lelkipásztori szolgálatában számos boldog esztendőn át!
Főpásztori áldással és szeretettel a Krisztus Jézusban:
+ Márk
Budapesti és Magyarországi metropolita

This post is also available in: orosz

One thought on “Imrényi Tibor atya köszöntése 75.születésnapja alkalmából

Vélemény, hozzászólás?