Szentéletű és Istent hordozó Szergij atyánk életével ábrázolta ki a szerzetesi ideált. Szemünket az ő szent alakjára irányítjuk, imádkozunk hozzá, hódolunk szent ereklyéi előtt, emléknapjain közbenjárásáért esedezünk. Felkeressük szent hajlákát, hogy azt a lelkületet szívhassuk magunkba, amelyben ő élt, és amellyel szerzetesek százainak, ezreinek jelentett sugalmazást az évszázadok során. És ez a sugalmazás, amely az orosz szerzetességben gyökeret vert, amely az ő szent hajlákában mindmáig él, nem alszik ki, megmarad az idők végezetéig. 

A szerzetesi életforma, a maga sajátosságát tekintve, nem minden ember számára jelent elhívást. Jól tudjuk, a szerzetesek azon kevesek közé tartoznak, akik elhatározták, mindenben végig járják az Úr Jézus Krisztus által kiábrázolt utat. Erről az útról mondta, hogy nem mindenki képes felfogni: „Aki föl tudja fogni, fogja föl (Mt 19,12)!” És valóban, nem mindenki képes felfogni a szerzetesi életmódot. Nem kell az embernek megpróbálnia, ha nem kapott rá elhívatást, nem kell törekednie rá, vagy kényszerítenie magát.

A szerzetesi elhivatás – Isten hangjára történik, amely megszólal az ember szívében, és rendszerint már fiatalkorában azt sugallja számára, hogy Isten a szerzetesi életre választotta ki. Amikor az Egyházban megfogant a szerzetesi mozgalom, akkor azok, akik erre az útra léptek, azzal a lehetőséggel tekintettek életükre, hogy az angyalokhoz hasonló életet élhetnek. A legfőbb példa minden szerzetes számára – maga az Úr Jézus Krisztus. Ő nem angyal, Ember volt, mindenben hozzánk hasonló, kivéve a bűnt. Emberi akaratát pedig teljességgel alárendelte isteni akaratának.

Ilarion, Budapest-magyarországi metropolita

(ford. I. T.)

This post is also available in: orosz