Az istentisztelet valójában mindennapi lelki iskolánk. Betölti az ember értelmét és szívét, és abba a mélységbe vezeti, ahol az Istennel való találkozás valósul meg. Minden egyes templomi szolgálat, minden imádságos szó lehetővé teszi számunkra, hogy az Élő Istennel való találkozássá, Isten „érintésévé” váljon. 

A keresztény tanítás tételei (dogmái) és az Egyház imádságos-liturgikus élete között igen szoros, közvetlen kapcsolat van. Florovszkij G. pap írja, hogy „a kereszténység liturgikus vallás”. A Krisztus Feltámadása utáni első években, amikor még egyetlen evangélium sem volt leírva, a tanítás egyetlen tétele sem került megfogalmazásra, a liturgia már élt, és éppen a liturgia fogta egybe Krisztus követőit az Egyházban.

„Lex orandi lex est credendi” (az imádság törvénye a hit törvénye) – az ortodoxia élete erre az alapvető elvre épül. Az Ortodox Egyház igyekszik megőrizni a maga érintetlenségében azt az istentiszteleti rendet, amely a 12. századra Bizáncban meghonosodott. Ez nem azt jelenti, hogy az istentiszteletben semmiféle változás nem mehet végbe: megszületnek, például, az újonnan kanonizált szentek tiszteletére írt szolgálatok, de ezek szervesen belesimulnak abban a liturgikus szövetbe, amely a bizánci kor óta létezik.

Ilarion, Budapest-magyarországi metropolita

(ford. I. T.)

This post is also available in: orosz