A minden hívő keresztény által kedvelt és tisztelt Szent Miklós püspök fő ünnepét december 6-án (ónaptár szerint december 19-én) tartják. Szerte a világban számos, így Rjazanyban is több templom viseli az ő nevét. Ezek közül az egyik a „Jamszkajaszloboda” városrészben található „Nyikolo-Jamszkaja“. Főpásztorunk, Márk metropolita itt végzett ünnepélyes főpapi liturgiát december 19-én, a Pünkösd utáni 26. vasárnapon. 

Beszédében a metropolita az alábbi gondolatokat osztotta meg a hívőkkel:

„Kedves Testvérek! A mai napon a legtöbb ortodox templomban nehéz lenne akárcsak egy tűt is leejteni. Isten népe megtölti őket, hogy dicséretet mondjon a feltámadt Úrnak és kegyeltjének, mindannyiunk közös imádságos közbenjárójának és segítőjének, Szent Miklósnak. A főpap élete során nagyon sok embernek segített, nem nézve sem életkorát, sem anyagi helyzetét. Senkitől sem vonta meg a segítséget: se szegénytől, se gazdagtól, senkitől, akinek szüksége volt rá. De nemcsak földi életének idején: elhunyta után sem szűnik meg pártfogolni az embereket. Ezernyi kegyelemteljes esetről tudunk, amikor Szent Miklós imái nyomán az emberek megszabadultak az éhínségtől, haláltól vagy más csapásoktól. 

Ma, amikor a szent főpap ikonja előtt imádkozunk, egyek vagyunk könyörgéseinkben. A felolvasott evangéliumi történet a tíz leprás történetével ismertetett meg minket (Lk17,11-19). Ezeknek távol kellett tartaniuk magukat a többi embertől, mert ezzel a súlyos betegséggel nem élhettek a lakott településeken és nem is tehették be oda a lábukat. De ami meglepő – ahogyan a történetből megtudjuk – hogy a csoportban nem csak zsidók, hanem szamariaiak is voltak. Mi ennek az üzenete? Az, hogy a baj összehozza az embereket. A mindennapi életben a zsidók és a szamariaiak nem érintkeztek egymással, amiről az evangéliumok is több helyen megemlékeznek. Az Úr azonban mindannyiukat meglátogatta, és mindnyájan ugyanabba a szörnyű betegségbe estek, ami közel hozta őket egymáshoz, eltörölve a köztük lévő különbségeket, függetlenül attól, kik voltak előző életükben, amikor még egészségesek voltak. Mi is, kedves testvéreim, különböző műveltségű, eltérő politikai beállítottságú, az aktuális társadalmi kérdésekhez különbözőképpen viszonyuló emberek, eljöttünk a templomba, és mindannyiunkat egyesít, egyfelől a vágy, hogy hálát adjunk Szent Miklósnak, a sok jóért, amit kaptunk tőle, a segítségért és pártfogásért, másfelől a közös hit abban, hogy az ő imái által az Úr segít megvalósítani terveinket és helyes szándékainkat, melyekre szívünk vágyik, és megoldást nyújt bajainkra. 

Adja Isten, kedves testvéreim, hogy elnyerve a segítséget – mások mellett Szent Miklós imáinak köszönhetően – ne feledkezzünk el hálát adni, nehogy rólunk is azt kérdezze az Úr, miért nem tértünk vissza, és miért nem mondtunk köszönetet a tőle kapott ajándékokért. Kérjük Szent Miklóst, közös közbenjárónkat, akikhez szerte a világon milliók fordulnak imádsággal, hogy segítsen meg bennünket ebben a gondokkal terhelt életben, hogy életünk világossággal, erővel, örömmel teljék meg, és hogy jó szándékaink megvalósuljanak – Isten dicsőségére és felebarátaink javára.”

Ford. T. K.

This post is also available in: orosz