Augusztus 15-én, Pünkösd utáni 8. vasárnapon, naptárunk szerint Nagyboldogasszony ünnepén, főpásztorunk a rjazanyi Nagyboldogasszony székesegyházban tartott főpapi szent liturgiát. Tanítását a Krisztusért bolond, boldog Vazul, moszkvai csodatévő emlékének szentelte (1557 aug. 2/15): 

„Oroszország fővárosában, Moszkvában, a „Vörös téren” áll a nevezetes Istenszülő Oltalmának szentelt templom. Ez a főváros és egyben Oroszország egyik szimbóluma. Fényképeit emberek millió láthatják szerte a világon. Mindazonáltal, talán senki sem ismeri a templom valódi névadóját, az Istenszülő Oltalmának ünnepét. Sokan azt gondolják, hogy Boldog Vazul temploma, e szentnek lett szentelve, holott ő maga mindent megtett azért, hogy nevét kitöröljék a történelemből.

Lemondott a családról, utódokról, otthonról, rokonokról, egész életében arra törekedett, hogy elutasítson mindenfajta emberi szokást, rendet: mezítláb járt, félig mezítelenül, ami kiváltotta embertársai értetlenségét. Számos cselekedete furcsának, sőt esztelennek tűnt környezete számára. Magára vette Krisztusért a bolondság aszkézisét. A valóság viszont az, hogy tetteinek megvolt a maga belső logikája és értelme, ám sok testi ember számára, akik nem rendelkeztek lelki látással, ezek értetlennek bizonyultak. Az Úr sok mindent kinyilatkoztatott előtte, látta az emberi sorsokat, ismerte az emberi gondolatokat, és nem félt semmitől, nem úgy, mint mi, akik, ha nem is magunkat, akkor felebarátainkat féltjük. Boldog Vazul mindenkor az isteni igazságosságot képviselte, nem félt a rettegett cártól, akitől egész Oroszország reszketett, szemébe mondta az igazságot. Annak ellenére, hogy Boldog Vazul végtelenül alázatos volt, és arra törekedett, hogy élete ki legyen törölve a történelemből, az emberek emlékezete megőrizte a nevét, évszázadokon át megdicsőítette, olyannyira, hogy még az Istenszülő Oltalmának ünnepe is átadta helyét az ő emlékének.

Mire tanít ez bennünket, akik a magunk módján igyekszünk nyomot hagyni a történelemben, akár külső jelek, épületek, emlékművek vagy éppen alkotásaink útján? Ez a szent az ellenkező utat választotta. Többségünk emléke feledésbe fog merülni, hiszen az emberi történelem nem sok nevet őriz meg, az emberek nemhogy elődjeikre nem emlékeznek, sokszor még saját kortársaikra sem… Boldog Vazul emlékét viszont megőrzi a hálás népi emlékezet és a történelem.

Nagy tanulság ez mindnyájunk számára! Ha azt akarjuk, hogy nevünk fennmaradjon a történelem évkönyveiben, teljesen át kell adnunk magunkat Istennek és az embereknek. A történelemben, az egyházi tudatban az Istenért és az emberekért vállalt aszkézist értékelik. Elfelejtik a hétköznapi, világi szenvedélyekhez kötött embereket, de emlékeznek a lélek hőseire, amilyennek Boldog Vazul is bizonyult.

Adja Isten, kedves testvéreim, hogy ne süppedjünk bele az élet gondjaiba, konfliktusaiba, ne a szokásos emberi boldogság keresése lebegjen szemünk előtt, hanem, akkor is, ha szerény mértékben, legyünk a lélek hőseinek utánzói, és ne e világnak, hanem elsősorban a Mennyek Országának javait keressük.”

Ford. I. T.

This post is also available in: orosz