(Márk 9,17-31; Máté 4,25_5,12)
Április 11-én, Nagyböjt negyedik vasárnapján Márk metropolita a rjazanyi Krisztus születésének szentelt székesegyházban tartott szent liturgiát. Szentbeszédét, amelyet az alábbiakban foglalunk össze, a lelki felemelkedésnek és a világunkban folyó küzdelemnek szentelte:
„Egész életünk egy harc” – hangzott az egykori szovjet időkből ismert ének. A harcot senki sem vitatja, csak a fő küzdelem, nem testi, ahogy egykor a bolsevikok hangoztatták, hanem lelki, és a világosság és a sötétség között zajlik: a sátán küzd Isten ellen, a harcmező pedig az emberi szív. Mindenütt ezt látjuk, erről szól a mai evangéliumi történet is.
Márk evangélista elbeszéli a csodát, hogyan űzte ki az Úr a sötét erőket a holdkóros fiúból. A tanítványok nem tudták kiűzni, ezért a fiú apja magához az Úrhoz fordul gyógyításért. Az Úr kiűzi az ördögöt, majd ezt mondja tanítványainak: „Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt által.”
Imádság és böjt, a két „szárnyunk”, amellyel Istenhez emelkedhetünk. Fegyvereink, amelyekkel előre tudunk jutni, és védekezni tudunk fő ellenfelünkkel, a gonosszal szemben.
A mai vasárnapot Egyházunk a keresztény aszkézis egyik legkiválóbb képviselőjének, Létrás Szent Jánosnak (+603), a Sinai monostor neves apátjának szenteli. Fölöttébb hasznos műve, amely a lelki küzdelemről szól: a „Létra”. A keresztény erények „létrájáról” szól, arról az útról, amely a mennybe vezet bennünket. Amikor a lelki életben nem igazán tapasztalt ember a „Létra” témájáról elmélkedik, óhatatlanul felmerül benne a kérdés: „Én vajon az erények melyik fokán állhatok?” A kérdés nemcsak felesleges, hanem káros is. Hozzászoktunk a hierarchiához, azaz számon tartjuk az e világi „létrafokokat”. A körülöttünk élő emberek különfélék, egymástól különböznek beosztásaik, hivatásaik szerint. A legjobb példa erre a katonai életből származik, amikor egy ember egyre feljebb hág a karrier létrafokain, sorkatonaként kezdte és tábornokként vagy marsallként fejezi be. Ám a lelki világ törvényei merőben különböznek az evilági törvényektől. Egy tábornokot is meg lehet vádolni valamilyen törvényszegéssel, előfordult már, ám a lelki létra magas fokáról sokkal könnyebb alázuhanni. Elegendő elítélni a felebarátunkat, vagy hagyni, hogy valamilyen szenvedély eluralkodjon rajtunk, és máris zuhanunk lefelé. Ezért veszélyes azon elmélkedni, hogy mi most melyik fokon állunk. Az alpinista is halad felfelé, de ha hirtelen lenéz a mélybe, megszédülhet és lezuhanhat. Így járhat bárki, aki az erények létráján kapaszkodik felfelé. Kialakulhat az önhittség, és egy perc alatt mindent elveszíthet. Ha Létrás Szent János írását olvassuk, őrizzük meg az alázatot. Gondoljunk arra, hogy Isten gyarló, méltatlan szolgái vagyunk. Az a tény, hogy Szent Egyházunk a mai vasárnapot Létrás Jánosnak szenteli, nem azt jelenti, hogy csak az ő könyvét kell olvasnunk. Hanem azt, hogy az Egyház igen magasra értékeli a pusztai aszkétákat, akik igen értékes kincset hagytak ránk, rámutattak arra az útra, amely az örök életbe vezet, a küzdelem, a gonosszal szembeni ellenállás útjára.
Irányítsuk figyelmünket az egyházatyák, szerzetesek, pusztai aszkéták műveire. Olvassuk őket bölcs megfontolással, vegyük figyelembe életmódunkat, amely különbözik azokétól, akik a pusztaságokban élnek. A lényeget sajátítsuk el ezekből a művekből! Itt van az idő, a Nagyböjt ideje, amikor élhetünk az imádság és a böjt kivételes fegyvereivel a gonosszal szemben vívott harcunkban. Legyünk sikeresek ebben!”
Ford. I. T.
This post is also available in: orosz