November 8-án, a Pünkösd utáni 22. vasárnapon, főpásztorunk, Márk metropolita, Rjazanyban, a Krisztus Születése székesegyházban tartott szent liturgiát. Beszédét főpásztorunk a szenvedés  és a nehézségek kérdésének szentelte, amelyek az embert földi élete során érik. Van-e ezeknek köze az ember üdvösségéhez, és ha igen, milyen módon? Ezt a kérdést előbb vagy utóbb minden hívő felteszi magának, a magyarázat pedig abban a z evangéliumi példázatban található, amely a gazdagról és a szegény Lázárról szól (Lk 16,19-31).  

„Kedves Testvéreim! Életünk során nem kevés nehézséggel, kihívással és problémával találjuk szembe magunkat. Amikor átéljük őket, nem mindig van olyan érzésünk, hogy valamilyen módon lelki hasznunkra szolgáltak. Olyan, mintha ezek a bajok, szenvedések, a türelem, amit mutattunk, vagy éppen annak hiánya, céltalanok lennének üdvösségünk szempontjából. 

A mai evangéliumi történet azonban egy másik oldalát mutatja meg ennek a kérdésnek. Elképzeljük a szegény nincstelent, Lázárt, akinek semmilye sincs. Ez az ember a gazdag háza előtt ült naphosszat, de a gazdagtól, bár annak mindene megvolt, semmilyen segítséget sem kapott. Azt, hogy akkor ki is segített ennek a nincstelennek, a neve árulja el. A Lázár név ugyanis szó szerint annyit jelent: “Isten segít”. 

Egyértelmű, hogy Jézus Urunk példázatának szegény Lázárja egyedül Istentől várhatott segítséget, és nem azoktól az embertársaitól, akiknek nem került volna semmibe, hogy segítsenek rajta. Lázár, miután türelemmel viselte a földi életben rá kimért szenvedést, maga mellett tudva Isten segítségét, halála után Ábrahám kebelébe került. Hogy miért így történt, azt maga az Úr magyarázza meg a példázat végén, amikor azt mondja, hogy a gazdag ember mindent megkapott földi életében, a szegény viszont, akinek csak gondok, nehézségek és bajok jutottak, joggal nyerte el a paradicsomi javakat, Ábrahám kebelébe került. 

Ezek a türelemről és a bánat elviseléséről szóló szavak összecsengenek az Üdvözítő Lukács evangéliumában elmondott szavaival, mely szerint boldogok a szegények, a bánkódók, az üldözöttek… A Megváltó szavaiban erős hangsúly van a türelmen, a bánat és a nehézségek elviselésén a földi életben, akárcsak a Lázárról szóló példabeszédben, amelyet egyedül Lukács evangélistánál találunk meg. Ez azt jelenti-e, hogy minden ember, akinek valamilyen baj vagy nehézség jutott osztályrészül az életben, akinek kényelmetlenségben, hiányban vagy szegénységben volt része, Ábrahám kebelébe kerül? 

Ezt a logikát követve, Ábrahám ölébe elsőnek a kapualjakban élő, szegény, fedél nélküli emberek kerülhetnének, akik sokszor nehéz és rendezetlen körülmények között vannak. De nem. Az Úr a nehézségekről és a bánat elviseléséről szólva, ez alatt azt érti, hogy az ember Istennel van. Nem véletlen, hogy ennek a szenvedő nincstelennek Lázár a neve. Ez azt a segítséget juttatja eszünkbe, amely Istentől jön, és azt a könyörgést, amelyet Lázár folyamatosan az Úrhoz intézett, abban a reményben, hogy mégiscsak érkezik valamilyen segítség. 

És miért sújtotta ítélet a gazdagot? Azért, mert gazdagságban és fényűző módon élt, nagy lakomákat rendezett, és élvezte a földi élet örömeit? Az Úr önmagában nem ítéli el a gazdagságot. A példázat gazdag emberének baja abból fakad, hogy egy ösztönlény szintjére süllyedt le, és semmibe vette az olyan egyszerű, szegény sorsú, szerencsétlen embereket, mint Lázár. 

A történet által kínált példa, kedves testvéreim, arra irányítja figyelmünket, hogy földi életünkben milyen nagy szükség van türelemre, az utunk során felmerülő nehézségek alázatos és szelíd elviselésére. Az Istenbe vetett remény és bizalom legyen életünk kísérője, nehogy elmerüljünk a túlzott kényelemben, és a világ által kínált mulandó élvezetekben. Fogadjuk el, amit Isten küld nekünk, mutassunk türelmet, Istenben bízva, benne lelve meg az öröm és megnyugvás forrását.

Ford. T. K.

This post is also available in: orosz