(Olvasandó: Máté 17, 14-23)
2020. augusztus 16-án, Pünkösd utáni 10. vasárnap főpásztorunk a rjazanyi Nagyboldogasszony székesegyházban tartott főpapi szent liturgiát, amelynek főtémája az evangéliumi történet alapján a kishitűség volt:
„Szeretett Testvéreim, gyakran esünk az önhittség vétkébe. Úgy véljük, ha meg vagyunk keresztelve, ha Isten új kiválasztott népéhez, az Egyházhoz tartozunk, az Úrnak szinte kötelessége megadni azt, amit tőle kérünk. Ám az Úr nem mindig hallgatja meg imáinkat, nem mindig tesz csodát, nem mindig gyógyít meg bennünket vagy felebarátainkat. A Szentírás is arról tanúskodik, hogy nem mindig történnek csodák.
Természetesen, a Szentírás lapjain számtalan helyen találjuk azt, hogy nemcsak az Úr, hanem a próféták, az apostolok, az Üdvözítő tanítványai csodákat, nagy jeleket tesznek. Különösen Pünkösd, a Szentlélek eljövetele után. De mást is találunk. A mai evangéliumban például, amikor az Úr lejött a Tábor hegyéről, azt látta, hogy tanítványai nem tudták meggyógyítani a megszállott fiút. A fiú atyja így kérte Krisztust: »Uram! Könyörülj a fiamon, mert holdkóros és nagyon szenved. Sokszor tűzbe esik, máskor meg vízbe. Odavittem őt a tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.« Ezek után maga az Úr gyógyította meg a beteg gyermeket.
Mi volt az oka, hogy az Úr nem hallgatta meg tanítványai imáját? A válasz egyértelmű: a kishitűség. Majd az Úr hozzáteszi: »Ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel.« Hit, remény, imádság, böjt, ez az, ami segít könyörületre indítani Istent, hogy teljesítse kéréseinket. Természetesen nem ritkán megtörténik, hogy Isten akaratával ellenkezik az, amit kérünk. De az is megtörténik, hogy az ok a kishitűségünk, a buzgó imádság hiánya.
Kereszténynek lenni annyit jelent, mint szilárd hittel rendelkezni. Ám ezt a hitet állandóan fel kell élesztenünk a szívünkben imádsággal és Isten igéjének, a Szentírásnak olvasásával. Ha nem imádkozunk, nem olvassuk Isten igéjét, ha szívünket a világ hiúságai, gondjai foglalják le, imáink, sóhajtásaink viszonzás nélkül maradnak. Adja Isten, hogy gyöngeségünk mindig szemünk előtt legyen, hogy ne feledjük, a hit ajándékát szüntelenül fel kell élesztenünk magunkban.”
Официальный сайт Рязанской Епархии
This post is also available in: orosz