Főpásztorunk július 31-én, pénteken a rjazanyi Nagyboldogasszony székesegyházban tartott szent liturgiát, melynek végén az egyiptomi sivatagok egyik legnevesebb szentjéről, Szentéletű Pambó atyáról emlékezett meg: 

„Nem véletlen, hogy híveink számára a Szentek Élete volt évszázadokon keresztül a legkedvesebb olvasmány. Hiszen Isten szentjeinek az élete a keresztény bölcsesség kimeríthetetlen forrása. Mi, mai emberek, lélekben gyöngébbek vagyunk, és nehezen értjük meg, hogyan éltek az ókor keresztényei, akiknek élete egy merőben más világot tár fel előttünk, a hit, az aszkézis, a Krisztusért vállalt élet világát.

Ilyen volt Remete Szent Pambó élete (4. sz., július 18/31.). Nagy Szent Poimén ezt mondta róla: ’Három dolgot láttunk Pambó atyánál, naponkénti éhséget, hallgatást és fizikai munkát.’

Mindennapi kenyerét két kezével kereste meg. Sohasem csábították el azok a javak, amelyeket tisztelői hoztak neki, hogy segítsenek a szegény és éhező szerzeteseken.

Amikor egy alkalommal a jómódú Római Szent Melánia meglátogatta és komoly adományt hozott magával a monostor megsegítésére, Pambó atya szokásához híven dolgozott. A többi barát is el volt foglalva a keze munkájával, mert amit eladtak, abból éltek. És amikor az istenfélő zarándoknő elővette az ezüstpénzeket, Pambó atya még csak föl sem nézett munkájából. Hosszas unszolás után csak abba egyezett bele, hogy Melánia adja oda a pénzt az egyik barátnak, aki majd elosztja a Nátrun völgy legszegényebb monostorai között.

Pambó atya előbb említett erényei közül az, ami különösen hasznos lenne a mai ember számára, hallgatásának erénye, ill. az, hogy került minden rossz szót. Szerzetesi útja elején kivételes módon megérintette a zsoltárok egyik verse, amely a nyelv bűneitől óv. Igen keveset beszélt, inkább hallgatott, és amikor kénytelen volt valamit mondani, előbb sokáig hallgatott, imádkozott, és csak utána beszélt, akkor is keveset, hogy aztán ne kelljen szégyenkeznie a hiábavaló, ostoba, vagy ítélkező szavakért.

Sok-sok erénye ellenére nagy alázat jellemezte. Amikor már tanítványaitól körülvéve az örökkévalóságba készülődött, ezt mondta: ’Nem tudom, elkezdtem-e a szerzetesi utat, még csak az elején vagyok.’

Adja Isten, hogy ma is legyenek körünkben ilyen lelki gazdagok, akiknek az életéről nemcsak könyvekből olvashatunk, hanem szemtől szembe tanulhatunk tőlük.”

Официальный сайт Рязанской Епархии

This post is also available in: orosz