Márk metropolita tanítása szeretetről, türelemről

(Olvasandó: Máté 14,35-15,11)

Július 22-én, szerdán főpásztorunk a rjazanyi Nagyboldogasszony székesegyházban tartott szent liturgiát. Az ott elmondott szentbeszédét az alábbiakban foglaljuk össze:

A mai evangéliumi történet igen tanulságos számunkra. A farizeusok és írástudók szemére hányták az Úrnak és tanítványainak, hogy nem tartják meg az ősök hagyományát, és nem mosnak kezet, amikor kenyeret esznek. A kézmosás számunkra könnyen érthető dolog, hiszen általában mi is mosunk kezet evés előtt, higiéniai megfontolásból. Ám az ószövetségéi kézmosásnak egészen más jellege volt. Nemcsak testi, lelki jelentőséggel is bírt, az ember egészére vonatkozott. 

Az Úr azzal válaszol a farizeusoknak, hogy ők is megszegik az ősök hagyományát, amikor elhanyagolják az irgalmat, a fogadalmi ajándékot előbbre helyezik az ősi parancsnál, a szülők megsegítésénél.

Az Úr szembeszáll kora felfogásával, de mi is gyakran gondolkodunk külsőségek szerint, az emberekre és tetteikre kizárólag külső megfontolások alapján tekintünk, mintha valami külsőség meghatározó dolog lehetne. Az Úr arra tanít bennünket, hogy elsősorban nem a külső események vagy a rituális dolgok hiánya az, ami beszennyez bennünket, hanem ami belül van, ami belülről, a szívünkből jön elő, a vétkes gondolatok. Gyakran előfordul ugyanis velünk, hogy látjuk, vannak, akik nincsenek tisztában az egyházi élet gyakorlatával, megszegik a megszokott, szép rendet, nem végzik el azokat a szertartásokat, amelyekhez mi hozzá vagyunk szokva, nem borulnak le, nem jól vetik a keresztet magukra, és ez indulatot, rosszallást vált ki belőlünk.

Türelemmel kell viszonyulnunk az emberekhez. Nem tudjuk, mi rejlik az ember szív mélyén. A legfontosabb, hogy a lelke Isten felé törekedjen, hogy ne rossz jöjjön elő a szívéből.

Kedves testvéreim, mindig meg kell különböztetnünk a fontosabbat a kevésbé fontostól, nem szabad bosszankodnunk, neheztelnünk az emberekre, akik talán először jönnek templomba, első lépéseiket teszik az egyház kertjében, és valamit nem úgy csinálnak, ahogy szeretnénk. Legyünk türelmesek másokkal, és akkor az Úr is így fog viszonyulni hozzánk, bűnösökhöz.”

 

 

This post is also available in: orosz

Vélemény, hozzászólás?