Márk metropolita ünnepi beszéde az első hat Egyetemes Zsinat atyáinak vasárnapján

Július 26-án, a Pünkösd utáni hetedik vasárnapon, az első hat Egyetemes Zsinat atyáinak vasárnapján, Szent Gábriel arkangyal ónaptár szerinti főünnepe alkalmából, Márk metropolita főpapi szent liturgiát végzett a rjazanyi Nagyboldogasszony székesegyházban. Főpásztorunk az alábbi tanító beszéddel fordult az egybegyűlt hívekhez: 

Számunkra, XXI. századi keresztények számára, időnként olybá tűnhet, hogy a Kr. u. I. évezredben élt emberek rendkívüliek voltak, alázatosak és jóravalók, akik egész életüket istenfélő módon élték le. Azt hihetjük, köztük nem volt jelen a kishitűség vagy a hitetlenség, és soraikból nagyon sok szent került ki. Tudatunkban mélyen ott van az első néhány évszázad egyháznak eszményi képe. Ugyanakkor azok az idők egyáltalán nem voltak olyan egyszerűek, sőt, nagyon sok ellentét és vita jellemezte a korszakot. Miről is vitatkoztak az első évszázadok keresztényei, és mi volt az oka ezeknek a vitáknak, amelyek időnként a kölcsönös kiátkozásig fajultak? A hitről. A XXI. század embere számára furcsa lehet, hogy valakik a hit kérdéseiről vitatkoznak egymással. Istenben hinni kell, tisztelni kell őt, imádkozni hozzá. De csak kérdezzük meg a mai kor keresztényeit, Krisztusban hány természet vagy hány akarat van? Sokak számára már eleve a kérdés is furcsának tűnhet, arról nem is szólva, hogy nem biztos, hogy a kérdésre helyes választ kapunk.

Egy szent azt mondta: olyan kérdésekről vitatkoztunk, amelyekről illendőbb lett volna inkább hallgatni. Az evangélium, amikor leírja Krisztus földi életét, nem filozófiai és teológiai kategóriák mentén teszi ezt. Az evangélium egyszerű és érthető nyelven van megírva. A keresztények azonban hamar szembe találták magukat azzal a kérdéssel, hogyan kell magyarázni az isteni Írásokat. Hogyan kell érteni Krisztus személyét, ki ő? Hogyan kell érteni isten-emberi mivoltát, az istenfiúság kérdését?

Elkezdődtek a viták és megoszlások. Néhányan, így többek között az eretnekségek egyik atyja, Áriusz, megpróbálták kibékíteni egymással a pogány kultúrát és a Krisztusban való hitet. Áriusz annak a nézetnek adott hangot, hogy Krisztus valójában teremtett lény. Sok más hasonló téves tan ütötte fel a fejét. Ezek gyakran a meg nem értésből fakadtak, időnként abból, hogy valaki megpróbálta elméjével megmagyarázni a hit titkait, átfogni azt, ami át nem fogható, logikusan leírhatóvá tenni a hitet. Ezek a dolgok legtöbbször gőgből és felfuvalkodottságból fakadtak, abból, hogy az ember túlságosan az értelmére próbált hagyatkozni. Éppen ezeknek a téves tanításoknak a megjelenése miatt, amelyek elferdítették a hitet, kezdték összehívni a zsinatokat, melyek aztán egész történelmi útja során jelen voltak Krisztus egyházának életében.

A zsinatok között a legnagyobb tekintéllyel az egyetemes zsinatok rendelkeznek, amelyeken részt vettek az egész akkori keresztény világ atyái. Az első hat egyetemes zsinat elsősorban krisztológiai – Krisztus személyét érintő kérdésekkel foglalkozott. Isten-e Krisztus? Egylényegű-e az Atyával, vagy teremtmény? Kit szült meg az Istenszülő, és ettől függően hogyan nevezzük őt – esetleg Krisztotokosznak, Krisztusszülőnek? Aztán ott vannak a kérdések a Szentlélekről, a Krisztusban meglévő két természetről – az isteniről és emberiről, a Krisztusban jelen lévő akaratról, hogy ti. egy vagy két akarat van-e jelen benne, összhangban a két természettel? Ezekre a kérdésekre az atyák az isteni Írások szellemében megadták a választ. Természetesen nem kevés hiba is történt, voltak, akik eltévelyedtek, majd bűnbánatot tartottak, és voltak, akik, mivel nem fogták fel a hit lényegét, megpróbálták összebékíteni a különböző nézeteket. Mindezt igen heves vita kísérte – a különböző állásponton lévő csoportok egymásra szórtak átkot és mondtak anatémát.

Érteni véljük ezeket a heves érzelmeket, hiszen a legfontosabbról, a hitről volt szó, arról, hogyan kell értelmezni az Üdvözítő, Jézus Krisztus személyét, aki megújította a szövetséget Isten és ember között, s elhozta az új örömhírt arról, hogy az emberiség megváltást nyer a bűntől, az átoktól és a haláltól. Az első hat egyetemes zsinaton a Krisztus személyét érintő kérdéseket tárgyalták, a hetediken pedig a szent ábrázolások, ikonok kérdését.

Ma, amikor visszatekintünk a múlt idők történéseire, nem tudok eléggé betelni azzal az érzéssel, hogy az Isteni Gondviselés hogyan nyilatkozott meg, hogyan vezette Isten az egyházat, és hogyan maradt meg benne az igazság. Voltak esetek, amikor nagyon sok püspök, sőt még pátriárkák is eretnekségbe estek. Különösen is erősen látható ez a monotheléta („egyakaratú”) eretnekség kapcsán, amelyről Hitvalló Szent Maximosz, az ortodox tanítás védelmezője a következőket mondta: még ha az egész világ is ezt a hamis tanítást követi, én akkor sem fogadom el.

Ma azokat az istenes atyákat ünnepeljük, akik az igazságot hirdették. Ünnepeljük Alexandriai Atanázt és Cirillt, Teológus Szent Gergelyt és még sokakat, akik megszilárdították az ortodox hitet, és arra törekedtek, hogy megvédjék a Krisztusban való hitet a hamis emberi bölcselkedés téves következtetéseitől. Ma az egyetemes zsinatok atyáihoz fordulunk, és kérjük őket, segítsenek nekünk megőrizni a Krisztusban való romlatlan hitet. A szent atyák emléke ugyanakkor arra is ösztönöz bennünket, kedves testvéreim, hogy ne legyünk közönyösek a hit iránt, és foglalkozzunk a hit kérdéseivel. Erre serkent bennünket az a tény is, hogy ma is sok hamis tanító van, többek között papok is, akik ezreket gyűjtenek maguk köré, és zavart, megoszlást szítanak az egyházban.

Tanulmányozzuk hitünk alapvető kérdéseit, mélyüljünk el megismerésében, hogy ne térjünk le a helyes útról, amelyet a szent atyáktól kaptunk örökségül. Adja Isten, kedves testvérek, hogy szeressük hitünket, és azon az úton haladjunk, amelyet a szent atyák jelöltek ki tanításukkal, erőfeszítéseikkel és életükkel.

 

*

 

This post is also available in: orosz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.