Mennybemenetel – a boldog elválás ünnepe

Az élet sokszínű és fordulatokkal teli. Bővelkedik olyan eseményekben, amelyeket előre eltervezünk, és olyanokkal is, amelyek váratlanul következnek be. Események, amelyeket örömmel várunk, és történések, amelyek kellemetlenül érintenek bennünket. Az élet dinamikus, soha nem változatlan – ahogyan az ókoriak mondták – olyan mint egy folyó. Fontos jelentősége van benne minden találkozásnak, minden alkalomnak a viszontlátásra, főleg, ha valakit régóta nem láttunk, vagy ha valaki különösen fontos szerepet játszik életünkben. A hozzánk közel álló, szívünknek kedves emberekkel való találkozásra gondolatban már előre és örömmel készülünk. A találkozás öröme is sokáig velünk marad. Olykor optimistává tesz – valami jó sejlik fel mögötte, új tervek születnek, derűsebb, szebb jövő ígérete. Az elválást viszont legtöbbször nem várjuk, ha lehet, késleltetjük, igyekszünk elodázni. Rábeszélni a másikat, ne siessen, maradjon még, próbálja átszervezni fontos teendőit. Azért teszünk így mert jó együtt lenni a másik emberrel, akit szeretünk, akitől érzelmi és intellektuális élményt kapunk, akinek elmondhatjuk legszemélyesebb gondolatainkat, bensőnk gondjait. Fontos találkozásokból, közösen megélt események öröméből olykor nagy dolgok születnek. A művészet, a tudomány, a kutatás területén új művek, gondolatok, találmányok. 

Nyissuk ki most gondolatban a Szentírást, mint az örömmel és mély érzelmekkel teli találkozások Könyvét, amelyek közül elég néhányat említenünk. Ábrahám ősatya és a három ifjú találkozását a Mamré tölgyesében. József pátriárkáét Egyiptomban testvéreivel és atyjával. A gyermekét hordozó Mária és Erzsébet találkozását, Keresztelő Szent János felujjongását anyja méhében. A pásztorok találkozását az újszülött Megváltóval a betlehemi barlangnál. Az agg Simeon próféta és idős Anna prófétaasszony találkozását a jeruzsálemi Templomban a kisded Jézussal. Az első tanítványok, András és Péter találkozását Jézussal a Genezáreti tónál. A fővámszedő Zakeus találkozását Jézus Krisztussal Jerikóban. Vakok, süketek, sánták, ördögtől megszállottak találkozását a gyógyító Jézus Krisztussal. Mindegyik egy-egy sorsfordító találkozás, amely után minden gyökeresen megváltozik. Mérföldkövek üdvösségünk történetében. A legnagyobb „találkozás”, a hihetetlen, felfoghatatlan, eleinte zavart, kétséget, utóbb nagy örömet, boldogságot szülő találkozás: a harmadnapon feltámadott Úr Jézus Krisztussal, a vele való együttlét negyven napon át, az életet jelentő igék hallgatása, befogadása. Húsvét előtt, a Nagyhéten már tanúi lehettünk egy drámai elválásnak: az apostoloknak el kellett válniuk Krisztustól, akit egyikőjük elárult és hamis bírók kezébe adott. Sokan azt hitték, ez az elválás örökre szól. Az emberi reakciók széles skáláját láthattuk: árulást, háromszori megtagadást, megfutamodást és menekülést, de a hűség, szeretet, ragaszkodás példáját is. Tudjuk az evangéliumból, sokan úgy hitték, véglegesen pont került a történet végére. A Názáretit eltemették, kevesen hitték, hogy viszontlátják. Ennek mondott ellent Krisztus dicsőséges feltámadása és az azt követő események. A kenetvivő asszonyok találkozása a sírban az angyallal, a bezárt ajtók mögött összegyűlt tanítványok és az ezen keresztül belépő Krisztus találkozása, az Emmausz felé tartó két tanítvány és Krisztus találkozása, a nagy halfogás a Genezáreti tónál, majd Péter bűnbánata, háromszori vallomása, „Uram, Te tudod, hogy szeretlek Téged”, és sok más egyéb esemény, amit, ha megírnának, „a világ összes könyve sem lenne képes befogadni” (Jn 21,25). A mai ünnep, a Mennybemenetel egy olyan eseménynek állít emléket, amelyet számos különleges, sorsfordító esemény előzött meg. Ám ez nem egy nagy örömmel várt találkozás, hanem egy örömmel megélt elválás ünnepe. Ki szeretne elválni attól, akit szeret, akit a szívébe zárt, akinél az üdvösség igéi vannak? A tanítványok azonban mégis örülnek, szívükben nem bánat, boldogság van. Ezt tükrözik a liturgikus énekek is:

Mennybementél dicsőséggel Krisztus Istenünk, megörvendeztetvén tanítványaidat a Szentlélek igéretével” (tropárion);

Felment az Úr ujjongás közepette, felment az Úr harsona hangjával” (bemeneti vers);

Betöltvén a rólunk való gondviselést, a földieket az égiekkel egyesítvén, mennybementél dicsőséggel Krisztus Istenünk, el nem válva egyiktől sem, hanem távozás nélkül köztünk maradva” (kondákion).

Énekeink az ünnep megértésének kulcsát adják: az ég és a föld találkozik egymással harmóniában és örömben, amelyet a mennyből alászállott, és újra mennybe emelkedő Isten Fia köt össze örökre. Az apostolok ígéretet kapnak az Úrtól: nemsokára elküldi a Vigasztalót, a Szentlelket, aki majd pártfogásába veszi és „mindenre megtanítja őket” (Jn 14,26). Nem csak a Szentlelket ígéri meg, annak bizonyosságát is, hogy velük marad a „világ végezetéig” (Mt 18,20). Mindez tüzet gyújt az apostolok lelkében, nagy öröm járja át a szívüket. Ennek örvendezünk mi is, az Egyház gyermekei ezekben a napokban, Lukács evangéliumából és a Cselekedetek Könyvéből megelevenedik előttünk, ahogy Urunk az Olajfák hegyén megáldja tanítványait, a mennybe emelkedik, velük együtt mi is szeretettel és hűséggel magasztaljuk nevét és tetteit az Atyával, és a vigasztaló Szentlélekkel együtt.

T. Kirill

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.