Márk metropolita és számos főpap Kirill pátriárka 73. születésnapján

2019. november 20-án Kirill pátriárka ünnepi szent liturgiát tartott a moszkvai Krisztus Megváltó székesegyházban, születésnapján. A pátriárka ezen a napon töltötte be 73. életévét, és ebben az évben volt 50 éve, hogy Nyikogyim (Rotov) leningrádi és novgorodi metropolita Vlagyimir Gungyjajevet, a teológiai akadémia diákját 1969. április 3-án, Kirill néven felnyírta szerzetessé, április 7-én pedig diakónussá, június 1-én pappá szentelte. A moszkvai patriarkátus számos főpapja szolgált együtt Kirill pátriárkával, köztük Márk Budapest-magyarországi metropolita. Szép számban vettek részt az ünnepi liturgiában a helyi ortodox egyházak főpásztorai és pásztorai. 

Az istentisztelet végén, a születésnapi köszöntések után a pátriárka tartott szentbeszédet az egybegyűlt hívők előtt, amelyben külön hangsúlyt kaptak a jelenkori világnak az ortodoxia egységét fenyegető kihívásai: „Válaszul az helyi ortodox egyházak közötti kötelékek megbontásának kísérleteire, meg kell erősítenünk belső egységünket. Ameddig ez az egység feddhetetlen, meglesz az erőnk, hogy ellenálljunk minden kívülről jövő próbálkozásnak, amely meg akarja osztani az egyetemes ortodoxiát” – mondta a pátriárka.

Пресс-служба Патриарха Московского и всея Руси,

Официальный сайт Рязанской Епархии 

This post is also available in: orosz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.