Az Orosz Ortodox Egyház Szent Szinódusának nyilatkozata a Konstantinápolyi Patriarkátus törvényellenes behatolásáról az Orosz Ortodox Egyház kánoni területére

A nyilatkozat az Orosz Ortodox Egyház Szent Szinódusának rendkívüli, 2018. szeptember 14. ülésén került elfogadásra (69. sz. feljegyzés). 

Az Orosz Ortodox Egyház Szent Szinódusa mély sajnálattal és fájdalommal fogadta a Konstantinápolyi Patriarkátus Szent Szinódusának nyilatkozatát arról, hogy „exarchákat” nevez ki Kijevbe. Ez a döntés az Orosz Ortodox Egyház elöljárójának és Onufrij, Kijev és egész Ukrajna metropolitájának – az Ukrajnai Ortodox Egyház egyetlen kanonikus fejének – egyetértése nélkül született, ami az egyházjog durva megsértése, egy helyi egyház behatolása a másik kánoni területére. Ezen kívül, a Konstantinápolyi Patriarkátus úgy fémjelzi az „exarchák” kinevezését, mint ami az Ukrajnának megadandó „autokefalitás” megvalósításának egyik állomása, és a tervek szerint visszafordíthatatlan, végre fogják hajtani. 

A Konstantinápolyi Szék igyekszik megalapozni a kijevi metropólia fölötti újbóli joghatósága iránti igényét, és azzal érvel, hogy azt valójában soha sem adta át a Moszkvai Patriarkátusnak. Az ilyen állítások nem felelnek meg a valóságnak, teljességgel ellentmondnak a történelmi tényeknek.

A kijevi metropólia és az Orosz Ortodox Egyház, amelynek első püspöki széke volt, a politikai és történelmi megpróbáltatások ellenére, amelyek időnként megtörték az Orosz Egyház egységét, egyetlen egységet alkotott az évszázadok során. A Konstantinápolyi Patriarkátus, amelynek a joghatósága alá tartozott kezdetekben az Orosz Ortodox Egyház, a 15. sz. közepéig következetesen védelmezte annak egységét, amely később a kijevi metropoliták címében is megmutatkozott: „egész Rusz metropolitája”. Miután az első püspöki szék ténylegesen átkerült Vlagyimirbe, majd később Moszkvába, egész Rusz metropolitáját továbbra is „kijevinek” nevezték.

Egész Rusz metropóliájának időleges két részre szakadása a Ferrara-firenzei zsinat káros következményeivel és a Rómával kötött unió kezdetével függött össze, amit a Konstantinápolyi Egyház kezdetben elfogadott, ám az Orosz Egyház azonnal elvetett. 1448-ban az Orosz Egyház püspöki zsinata, a Konstantinápolyi Patriarkátus áldása nélkül, amely akkor még az unióban volt, Szent Jónást választotta meg metropolitának. Ettől a pillanattól vette kezdetét az Orosz Ortodox Egyház autokefál léte. Ennek ellenére, tíz év elteltével, 1458-ban III. (Mammész) Gergely, konstantinápolyi pátriárka, aki unióban volt Rómával, és ott tartózkodott, a szintén egyesült (Bolgár) Gergelyt szentelte fel önálló metropolitának Kijev számára, joghatóságát pedig olyan területekben jelölte meg, amelyek ma Ukrajna, Lengyelország, Litvánia, Fehéroroszország és Oroszország részeit képezik.

Az 1593-as Konstantinápolyi Zsinat határozatával, amelyen mind a négy keleti pátriárka részt vett, a moszkvai metropólia patriarkátus rangjára emelkedett. Ez a patriarkátus fogott egybe minden orosz földet, amiről Paísziosz konstantinápolyi pátriárka levele is tanúskodik, melyet Nyikon, moszkvai pátriárkához intézett, és amelyben “moszkvai, Nagy- és Kisoroszország pátriárkájának” nevezi.

1686-ban a kijevi metropólia újra egyesült az Orosz Egyházzal. Ezt tomosz erősítette meg, amelyet IV. Dénes konstantinápolyi pátriárka és szinódusának tagjai láttak el kézjegyükkel. Ebben a dokumentumban nincs szó a metropólia ideiglenes átadásáról, erről ma alaptalanul beszélnek a konstantinápolyi főpapok. Nincs szó a kijevi metropólia ideiglenes átadásáról annak a két levélnek a szövegében sem, amelyet Dénes pátriárka küldött a moszkvai cárnak és a kijevi metropolitának 1686-ban. Ellenkezőleg, a levélben az áll, hogy minden kijevi metropolita Joakim, moszkvai pátriárka és utódai joghatósága alá tartozik: „mind a mostani, mind az utána következők a mindenkori moszkvai pátriárkát ismerjék el idősebbnek és elöljárónak, mivel tőle kapják fölszentelésüket”. Ahogyan a Konstantinápolyi Egyház képviselői magyarázzák az említett, 1686-os dokumentumok értelmét, annak semmi alapja sincs azok szövegében.

A 20. századig egyetlen helyi ortodox egyház sem vitatta – beleértve a konstantinápolyit – az Orosz Egyház joghatóságát a kijevi metropólia fölött. Az első kísérlet erre a Lengyel Ortodox Egyház részére a Konstantinápolyi Patriarkátus által megadott autokefalitás volt, amely addig autonóm státuszt élvezett az Orosz Ortodox Egyházon belül. A Lengyel Ortodox Egyház részére autokefalitást biztosító, 1924-ben kiadott tomoszban, amelyet az Orosz Egyház nem ismert el, a Konstantinápolyi Patriarkátus minden alap nélkül kijelenti: „A kijevi metropólia és a hozzá tartozó litván és lengyel egyház egykori elszakadása a mi Székünktől és egyesítése a moszkvai szent egyházzal nem a kánoni rendelkezéseknek megfelelően ment végbe.”

Sajnos, ez csak az egyik eset, amikor a Konstantinápolyi Patriarkátus behatolt az Orosz Egyház kánoni területeire az 1920-as és 30-as években. Abban az időben, amikor az Orosz Egyház példátlan és kegyetlen üldöztetéseknek volt kitéve az ateisták részéről, a Konstantinápolyi Patriarkátus, az Orosz Egyház tudta és beleegyezése nélkül, kánonellenes lépésekre határozta el magát az annak joghatósága alá tartozó autonóm egyházakkal kapcsolatban, azokban a fiatal államokban, amelyek az egykori orosz birodalom határain alakultak meg: 1923-ban az észtországi és finnországi autonóm egyházakat átalakította saját metropóliáivá, 1924-ben autokefalitást adományozott a Lengyel Ortodox Egyháznak, 1936-ban kiterjesztette joghatóságát Lettországra. Ezen kívül, 1931-ben, az Orosz Egyház jóváhagyása nélkül, saját joghatóságához csatolta a nyugat-európai orosz emigráns egyházközségeket, és azokat saját, ideiglenes exarchátusává szervezte.

Különösen negatív volt a Konstantinápolyi Patriarkátus részvétele azokban a próbálkozásokban, amelyek azt a célt szolgálták, hogy eltávolítsák hivatalából a szent és hitvalló Tyihont, Moszkva és egész Rusz pátriárkáját, akit 1917-ben, kanonikusan választottak meg. Az ateista hatalomnak ezek a próbálkozásai 1920-ban azzal kezdődtek, hogy az Orosz Egyházban egy mesterséges szakadást, az „újítók” modernista skizmáját hozták létre, hogy aláássák az ortodox egyház tekintélyét a hívők körében, az egyházat „szovjetizálják”, majd fokozatosan megszüntessék.

Az 1920-as években az „újítók” tevékenyen segítettek az ortodox püspökök és papok letartóztatásában, feljelentéseket írtak ellenük, templomaikat elfoglalták. VII. Gergely, konstantinápolyi pátriárka nyíltan támogatta az újítókat. Moszkvai hivatalos képviselője, Vaszíliosz (Dimópulosz) főapát jelen volt az újítók által szervezett ál-zsinatokon, 1924-ben pedig maga Gergely pátriárka szólította fel Szent Tyihont a lemondásra.

Ugyancsak 1924-ben az újítók a Konstantinápolyi Patriarkátus szent szinódusa üléseinek jegyzőkönyveiből tettek közzé idézeteket, amelyeket Vaszíliosz főapáttól kaptak. Az 1924. május 6-án kelt jegyzőkönyvben az áll, hogy VII. Gergely pátriárka, „az oroszországi népesség egyházi körei részéről kapott meghívás révén” elfogadta a felkérést, hogy „békéltető legyen az utóbbi időben az ottani testvéri egyházban végbement zavarokban és vitákban, és e célból külön pátriárka bizottságot nevezett ki”. A jegyzőkönyvekben szereplő „oroszországi népesség egyházi körei” viszont nem a vértanú Orosz Egyházat jelentették, amelynek akkor kegyetlen üldözéseket kellett elszenvednie az istentelen hatalom részéről, hanem a szakadár csoportosulásokat, amelyek éppen ezzel a hatalommal működtek együtt, és tevékenyen támogatták a Szent Tyihon pátriárka elleni hajtóvadászatot.

Az okokról, amiért a Konstantinápolyi Egyház támogatta az újítók szakadását, és az Orosz Egyházzal szemben folytatott harcban a kommunista rezsim oldalára állt, nyíltan szólt Vaszíliosz (Dimópulosz) főapát abban az üzenetében, amelyet „az egész konstantinápolyi proletariátus nevében” az istentelen hatalom egyik magas rangú hivatalnokához intézett: „Szovjet Oroszország, miután ellenségeit legyűrte, minden akadályt legyőzött és megerősödött, immár pártolólag fogadhatja a Közel-keleti proletariátus kéréseit, amely jóindulattal viseltetik iránta, s így még jobban magához közelítheti. Az Önök kezében van… hogy Szovjet Oroszország nevét a korábbinál még népszerűbbé tegyék a Keleten, én pedig buzgón kérem Önt, mint egy hatalmas birodalom erős kormányát, tegyenek nagy szolgálatot a Konstantinápolyi Patriarkátusnak, annál is inkább, mivel az egyetemes pátriárka, amely Keleten az egész ortodox nép elismert feje, világosan kimutatta cselekedeteivel jóindulatát a szovjethatalom iránt, amelyet elismert.” Egy másik levélben, amely ugyanannak a szovjet hivatalnoknak volt címezve, a főapát megmagyarázta, milyen „szolgálatra” gondolt: a moszkvai konstantinápolyi képviselet épületének visszaadására, amelynek jövedelmét korábban évente átutalták a Konstantinápolyi Patriarkátus részére.

Miután az Orosz Egyház egyetlen törvényes feje, Tyihon pátriárka tudomást szerzett Konstantinápoly döntéséről, hogy „pátriárkai bizottságot” küld az Orosz Egyház területére, határozott tiltakozását fejezte ki szolgálattársa kánonellenes lépéseivel szemben. Szavai, amelyek csaknem száz évvel ezelőtt hangzottak el, ma is aktuálisak: „Nem kis meglepetést és zavart okozott nekünk, hogy az Egyetemes Patriarkátus képviselője, a Konstantinápolyi Egyház feje, az egész Orosz Ortodox Egyház törvényes képviselőjével és fejével való kapcsolatfelvétel nélkül, beavatkozik az autokefál Orosz Egyház belső életébe és ügyeibe… Bármilyen bizottság küldése velem, az Orosz Ortodox Egyház egyetlen törvényes és első ortodox püspökével való kapcsolatfelvétel és a jóváhagyásom nélkül törvénytelen, az orosz ortodox nép nem fogja elfogadni, és nem megnyugvást, hanem még zavarosabb időket és szakadást fog szülni az e nélkül is sokat szenvedett Orosz Ortodox Egyház életében.”

Az akkori idők körülményei nem tették lehetővé, hogy a bizottság eljusson Moszkvába. Ha ez mégis megtörtént volna, azzal nem pusztán beavatkoztak, hanem közvetlenül behatoltak volna az Orosz Ortodox Egyház ügyeibe, ahogyan az most is történik.

Sok ezer újvértanú vére árán az Orosz Egyház fennmaradt azokban az években, és igyekezett szeretettel elfedni a Konstantinápolyi Patriarkátussal való kapcsolatának e szomorú lapját. Ám az 1990-es években, az Orosz Egyház új megpróbáltatásainak idején, amelyek kiváltó okai az újonnan bekövetkezett mélyreható geopolitikai változások voltak, ismét, teljes mértékben megmutatkozott a Konstantinápolyi Egyház nem testvéri hozzáállása.

Többek között, dacára annak, hogy Dimítriosz konstantinápolyi pátriárka 1978-ban hatályát vesztettnek nyilvánította az Észt Ortodox Egyház kánoni helyzetét szabályozó, 1923-ban kiadott tomoszt, amely úgy rendelkezett, hogy az egyház kerüljön a Konstantinápolyi Patriarkátus fennhatósága alá, 1996-ban a Konstantinápolyi Patriarkátus kánonellenesen kiterjesztette joghatóságát Észtországra, ami miatt a Moszkvai Patriarkátus kénytelen volt ideiglenesen megszakítani vele az eucharisztikus közösséget.

Ugyanabban az időben történik az első kísérlet a Konstantinápolyi Patriarkátus részéről az ukrán egyházi ügyekbe való beavatkozásra. 1995-ben a Konstantinápolyi Patriarkátus oltalmába fogadta az Egyesült Államokban és másutt, a diaszpóra országaiban működő ukrán szakadár közösségeket. Még abban az évben Vartholoméosz konstantinápolyi pátriárka írásos ígéretet tett Alekszij pátriárkának, hogy a befogadott közösségek „nem fognak együttműködni vagy kapcsolatot tartani más ukrán szakadár csoportokkal”.

Azok az ígéretek, amelyek szerint a Konstantinápolyi Patriarkátus ukrán püspökei nem lépnek kapcsolatba és nem fognak együtt szolgálni a szakadárokkal, nem teljesültek. A Konstantinápolyi Patriarkátus nem tett lépéseket annak érdekében, hogy megerősítse kánoni fegyelmüket, és ezzel megengedte, hogy általuk részesévé váljon az ukrajnai szakadárok helyzetét törvényesítő folyamatnak, egy párhuzamosan működő egyházi szervezet létrehozásán és az autokefalitás adományozásán keresztül.

A Konstantinápolyi Patriarkátusnak az autokefalitás kérdésével kapcsolatos álláspontja teljes egészében ellentmond annak a minden Helyi Ortodox Egyház által elfogadott álláspontnak, amely a „Szent és Nagy Zsinatra” való összetett előkészületi munka során megfogalmazást nyert az „Autokefalitás és annak kihirdetési módja” elnevezésű dokumentumban, és amelyet a Helyi Egyházak összes képviselője, így többek között a Konstantinápolyi Patriarkátus küldöttje is aláírt.

Bár az Ukrán Ortodox Egyház püspökei nem fogalmaztak meg az autokefalitással kapcsolatos kérelmet, Vartholoméosz pátriárka helyt adott az ukrán kormány és a szakadárok kérésének, ami teljesen ellentmond saját álláspontjának, amelyet a legutóbbi időkig képviselt, és amelynek többször, nyilvánosan is hangot adott. Többek között, 2001-ben, a görög Néa Elláda lapnak nyilatkozva, a következőket mondta: „Autokefalitást és autonómiát az Egyház egésze ajándékoz, az Egyetemes Zsinat döntése nyomán. Amennyiben különböző okokból nincs lehetőség Egyetemes Zsinat összehívására, az Egyetemes Patriarkátus, mint az ortodox egyházak közötti egyeztető szerv az, amely autokefalitást vagy autonómiát ad, azzal a feltétellel, hogy a többiek ezt jóváhagyják.”

Vartholoméosz pátriárka legutóbbi, egyoldalú lépései és kijelentései ellentétesek az ortodox ekkleziológiai felfogással. Nemrég, a Konstantinápolyi Patriarkátus főpapjainak tanácskozásán felszólalt Vartholoméosz pátriárka, és azt a kijelentést tette, hogy „az ortodoxia nem létezhet az Egyetemes Patriarkátus nélkül”, illetve, „az ortodoxia számára az Egyetemes Patriarkátus »kovász, amely megkeleszti« az Egyház és a történelem »egész tésztáját« (vö. Gal 5,9)”. Ezt a kijelentést nehéz nem úgy értékelni, mint kísérletet arra, hogy az ortodox ekkleziológiát a katolikus modell szerint alakítsák át.

Különösen nagy szomorúságot váltott ki az Orosz Ortodox Egyházban a Konstantinápolyi Egyház Szent Szinódusának az a pár héttel ezelőtt hozott döntése, amely megengedi a papság tagjai számára a második házasságot. Ez a döntés ellentétes a szent kánonokkal (a 17. Apostoli kánonnal, a Trulloszi Zsinat 3. kánonjával, a Neocezáriai Zsinat 1. kánonjával, Nagy Szent Vazul 12. kánonjával), lerombolja az összortodox egységet, és ellene mond a 2016. évi Krétai Zsinatnak, amelynek a többi ortodox egyház részéről történő elfogadásáért a Konstantinápolyi Patriarkátus oly tevékenyen küzd.

Az ortodox egyházon belül nem létező és soha nem is létezett teljhatalmának elfogadtatására törekedve, a Konstantinápolyi Patriarkátus most az ukrajnai egyházi helyzetbe avatkozik be. Nyilatkozataikban a Konstantinápolyi Patriarkátus főpapjai megengedik maguknak, hogy „kánonellenesnek” nevezzék Onufrij metropolitát, Kijev és egész Ukrajna metropolitáját, arra hivatkozva, hogy az istentiszteleteken nem kommemorálja a konstantinápolyi pátriárkát. Ugyanakkor korábban, az ortodox egyházak elöljáróinak 2016 januárjában, Chambésy-ben tartott találkozóján, Vartholoméosz pátriárka Onufrij metropolitát nyilvánosan az ortodox egyház egyetlen kanonikus ukrajnai elöljárójának nevezte. Ezzel egy időben a Konstantinápolyi Patriarkátus elöljárója ígéretet tett arra, hogy sem a Krétai Zsinaton, sem azt követően nem történik semmiféle lépés a szakadás törvényesítésére, vagy arra, hogy valamelyik fél számára egyoldalú módon autokefál státuszt adományozzon.

Sajnálattal kell tudomásul vennünk, hogy ezt az ígéretet most megszegték. A Konstantinápolyi Szék Ukrajna területén, az Ukrán Ortodox Egyház teljes mellőzésével foganatosított egyoldalú, kánonellenes lépései az ukrajnai szakadás egyértelmű támogatását jelentik. Az Ukrán Ortodox Egyház sokmilliós nyájának körében hatalmas megütközést kelt az a tény, hogy a Konstantinápolyi Patriarkátus, amely az Ukrán Egyház anyaegyházának tekinti magát, leányának kenyér helyett követ ad, hal helyett pedig kígyót (vö. Lk 11,11).

Az Orosz Ortodox Egyház mélységes aggodalommal figyelte a Konstantinápolyi Patriarkátusnak az ukrajnai helyzettel kapcsolatos hibás és eltorzított elképzelését, aminek Kirill Moszkva és egész Rusz pátriárkája személyesen hangot is adott a Vartholoméosz pátriárkával 2018. augusztus 31-én folytatott megbeszélésén. Ennek ellenére, ahogyan azt a későbbi fejlemények megmutatták, az Orosz Egyház hangját nem hallották meg, és egy héttel a találkozó után a Konstantinápolyi Patriarkátus nyilvánosságra hozta kánonellenes döntését arról, hogy „exarchákat” nevez ki Kijevbe.

Ebben a kritikus helyzetben, amikor a konstantinápolyi fél gyakorlatilag elutasította a kérdés párbeszéd útján történő rendezésének lehetőségét, a Moszkvai Patriarkátus kénytelen felfüggeszteni Vartholoméosz konstantinápolyi pátriárka nevének istentiszteleteken való imádságos említését, és mély sajnálattal felfüggeszteni az együttes liturgikus szolgálatokat a Konstantinápolyi Patriarkátus főpapjaival, valamint az Orosz Ortodox Egyház részvételét a világ különböző régióiban működő ortodox püspöki konferenciák, teológiai bizottságok, többoldalú bizottságok és minden más olyan testület munkájában, amelyben a Konstantinápolyi Patriarkátus képviselői elnöki vagy társelnöki tisztet töltenek be.

Abban az esetben, ha a Konstantinápolyi Patriarkátus nem szünteti be kánonellenes tevékenységét az Ukrán Ortodox Egyház területén, kénytelenek leszünk teljes egészében megszakítani az eucharisztikus közösséget a Konstantinápolyi Patriarkátussal. E megosztottság tragikus következményeiért személyesen Vartholoméosz konstantinápolyi pátriárkának és az őt támogató főpapoknak kell viselniük a felelősséget.

Felmérve, hogy a történések veszélyt jelentenek az egész egyetemes ortodoxiára, ebben a nehéz órában a Helyi Autokefál Egyházakhoz fordulunk támogatásért, és arra kérjük az Egyházak elöljáróit, érezzék át az egyetemes ortodoxia sorsával kapcsolatos közös felelősség ügyét, és kezdeményezzék az ukrajnai egyházi helyzet testvéri, összortodox megvitatásának lehetőségét.

Az Orosz Ortodox Egyház teljességéhez fordulunk azzal a felhívással, hogy imádkozzanak forrón a Szent Ortodoxia egységének megőrzéséért.

This post is also available in: orosz

Vélemény, hozzászólás?