Gondolatok Szent Iván napjára (június 24 / július 7.)

(Olvasandó: Lukács 1,1-80) Egyházi hagyományunkban június 24-hez, Keresztelő Szent János születéséhez, „Szent Iván napjához” kötődik a nyári napforduló, bár a csillagászati forduló a Föld északi féltekéjén június 21-re esik. Ekkor leghosszabb ugyanis a nappal és legrövidebb az éjszaka. Erre a hagyományra a nagy egyházatya, Aranyszájú Szent János tanítása is hatással lehetett, aki a Keresztelő születése körüli csodákat, majd nyilvános fellépését a pirkadathoz hasonlította, amely már a napkorong tényleges megjelenése előtt beragyogja a hajnali égboltot. Így világította meg a mi szellemi világunk horizontját Jézus Krisztus, az „igazság Napja” megjelenése előtt az Előhírnök alakja

Gábriel angyal, aki „az Isten színe előtt áll”, így prófétált róla Zakariás papnak:

„Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésén… nagy lesz az Úr előtt…, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel… Izrael fiai közül sokakat fog Urukhoz, Istenükhöz téríteni. Illés szellemével és erejével fog előtte járni…”

A Keresztelő születése sokak számára lett öröm és vigasság. Élete példa minden keresztény számára, aki arra kap elhívatást, hogy öröm és vigasság legyen embertársai számára, ne pedig teher, gond vagy bánat.

Zakariás pap, miután a Keresztelő megszületett, nyelve megoldódott, betelt Szentlélekkel, és ő is prófétált:

„Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét… Megmentett minket…, hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban színe előtt életünknek minden napján.”

Így szolgált Keresztelő János az Úrnak. Emberi félelem – de nem istenfélelem – nélkül. Mert nem félt Heródesnek szemébe mondani az igazságot, „nem szabad elvenned testvéred feleségét (Mk 6,18). Csakegy szavába került volna, és fejét nem kellett volna pallos alá hajtania.Manapság sokan beletörődnek, és ezt mondják: „ma már minden másképpen van…” A Keresztelő nem törődött bele, és mivel a fejedelemnek szólt az intelem, a fejével fizetett érte. Saját fejénél is drágábbnak tartotta Isten igazságát. Életszentségben és igazságban szolgálta őt. Úgy, ahogy Zakariás prófétált róla. A hit teljes igazsága szerint. Mindent tudott az eljövendő Krisztusról. Így tett tanúságot róla:

„Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! Ő az, akiről mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én nem ismertem őt; de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy őt megismertessem Izraellel… Láttam, hogy a Lélek, mint galamb, leszállt az égből és rajta maradt. Nem ismertem őt, de aki azért küldött, hogy vízzel kereszteljek, azt mondta nekem: ‘Akire látod a Lelket leszállni és rajta maradni, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.’ Én láttam, és tanúságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia.”

Azért „nem támadt asszonyok szülöttei között nagyobb Keresztelő Jánosnál” (Mt 11,11), mert nemcsak jövendölt a Megváltóról, mint a régi próféták, hanem meg is látta, rá is mutatott, felmutatta a világnak. Nemcsak egyszer, olykor-olykor, hanem kivétel nélkül, életének „minden napján” így szolgálta őt, feje vételéig, Nem Illés volt ő, de „Illés szellemével és erejével” járt az Úr előtt. Jézus így tett tanúságot magáról Illésről és az Előhírnökről:

„Illés valóban eljön, és helyreállít mindent, de mondom nektek: Illés már eljött, s nem ismerték fel őt, hanem azt tették vele, amit csak akartak. Éppígy az Emberfia is szenvedni fog miattuk.” Akkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik. (Mt17,11-12).

„Égő és világító fáklya” volt (Jn 5,35). Égett benne a szeretet Isten és az ember iránt. Életének tisztasága és alázata, ami pedig a szentség legbiztosabb ismertetőjele világító fáklya volt. Féltékenység tölthette volna el, amikor hírül hozták neki: Mester, aki nálad volt a Jordánon túl, akiről tanúságot tettél, most szintén keresztel és mindenki hozzá tódul.”

Ám ő ezt felelte: „Az ember semmit sem szerezhet, hacsak a mennyből nem adatott neki. Ti magatok vagytok a tanúim, hogy azt mondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem az vagyok, akit őelőtte küldtek. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának. Ez az örömöm most beteljesedett. Neki növekednie kell, nekem pedig alább szállnom.” (Jn3,26.30)

I. T.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.