Gondolatok Nagyböjtre

Több hetes lelki készülődés után érkeztünk el a Nagyböjt kezdetéig, s láttuk, hogy Egyházunk milyen gondos fokozatossággal vezetett el bennünket addig a napig, amikor belépünk a böjt küzdelmes időszakába.
Egyesek ilyenkor megijednek, és a tilalom idejének élik meg a böjtöt, mások valamiféle hasznos tisztítókúráként értelmezik. Mi keresztények másként vélekedünk erről, ezért jó, ha elgondolkodunk azon, milyen céllal fogunk hozzá a böjtöléshez. 
A keresztény ember életcélja túlmutat az anyagi világon. Különösen erre összpontosítunk a nagyböjti időszakban. Egyre inkább szeretnénk elszakadni az anyagias gondolkodásmódtól, és sokkal inkább a lelki építkezésre fordítjuk figyelmünket. Megpróbáljuk alázattal alávetni magunkat egy nem általunk írt szabálynak, a böjti fegyelemnek, amely sokszor nem könnyű.
Ebben az időszakban, a korábbi gyengeségünk miatt elhagyott imádságainkat, vallásos gyakorlatainkat megpróbáljuk újra szorgalmasabban végezni, megtisztítjuk magunkat a bűnbánat szentsége által. Úgy is mondhatjuk, megpróbálunk egyre inkább visszatérni az ősi paradicsomi állapothoz. Visszatérni ahhoz a hithez, szeretethez és engedelmességhez Isten iránt, és egyúttal felebarátaink iránt, amely az ősrégi, paradicsomi korban még a sajátunk volt.
Ha lelki életünk, böjtölésünk csak arra lenne jó, hogy saját problémáinkra nyújtson választ és útjelző legyen hétköznapjainkban, s csupán önmagunk lelki előrehaladását segítené, akkor valami hiányozna belőle.
Ha böjti lemondásunk a világ számára nem jár semmilyen haszonnal, akkor még igen töredékes. A küzdelem mások számára is érzékelhető vetülete a szeretet növekedése bennünk, Isten és az egész teremtett világ iránt.
„Gyümölcseiről ismerni meg a fát” – mondja Jézus (Mt 13,33), és valóban, az önmegtagadás számtalan jó gyümölcsöt teremhet bennünk. A megbocsátás, valamint az embertársaink iránti szeretet és tisztelet növekedése igen értékes lelki gyümölcs.
A keresztény szeretet – ahogy A. Schmemann írja – az a „lehetetlen lehetőség”, hogy Krisztust lássuk meg embertársainkban, és életünk minden találkozásában Isten csodás gyöngédségét, a világot apró jelek által kormányzó szeretetét szemléljük.
Ha lelki erőfeszítéseink által megtanulunk ezzel a lelkülettel élni, rájövünk, hogy életünk minden történése mögött, egy jelenleg talán még érthetetlen isteni terv rejlik. Ekkor válik világossá számunkra, hogy életünk eseményei mindig valamiért és nem valami ellen történnek, s így tanulhatunk meg igazán Isten jelenlétében élni.

Természetesen sok türelemre van szükségünk a Nagyböjt alatt vívott testi-lelki harc során, és nem szabad elcsüggednünk, ha olykor el is bukunk. Essünk el akár többször is, akkor is csak felfelé tekintsünk! Nincs nagyobb szeretet annál, mint amikor valaki elestében is „igent” mond, hiszen „aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Mt 10,22).

A szeretetről való helyes gondolkodásmód hosszas lelki érlelődéssel, sok hibán, bukdácsoláson keresztül tanulható csak meg. A böjti időszak lényege éppen abban áll, hogy az Egyház által előírt testi lemondások révén kereszthordozókká váljunk, és ahogyan Krisztus képes volt kínok árán is szeretni, úgy mi is képessé váljunk testi és lelki lemondások révén előrehaladni a szeretet útján.
Strijk András diakónus

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.