“Karácsonyra várva”

„Senki sem jó, csak egyedül az Isten” (Lukács 18,18-27).
Új és ónaptár szerint is kezdetét vette karácsonyi böjtünk, „Fülöp apostol böjtje”. Az elnevezés onnan származik, hogy előtte való nap, november 14/27-én tartjuk Fülöp apostol emlékezetét, aki egy volt a Tizenkettő közül. A karácsonyi böjt a testi aszkézis szempontjából kevésbé szigorú a Nagyböjtnél és a Nagyboldogasszony böjtjénél: szerda-péntek kivételével halat is lehet fogyasztani december 18-ig, attól kezdve azonban karácsonyig már csak bor az engedmény.
Igen hasznos lelki felkészülés böjtünkre a gazdag ifjúról szóló történet, amelynek olvasása ennek az időszaknak az elejére esik. Lássuk, mi történt Jézus és az ifjú találkozása előtt. Gyermekeket hoztak Jézushoz, hogy áldja meg őket, ám az apostolok el akarták őket utasítani. Jézus így szólt hozzájuk: „Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a gyermekek, s ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint a gyermek, nem jut be oda.” (Lk 18,15-17) A mi számunkra azt jelenti, hagyjátok, hadd járuljanak áldozáshoz, hiszen „ilyeneké az Isten országa”. Nem nekik kell olyanokká lenniük, mint mi, hanem fordítva, nekünk kell olyanokká válnunk, mint ők. De azt is jelenti, hagyjátok, hogy megszülessenek, hogy Jézushoz jöjjenek, és „ne akadályozzátok őket”. Sőt, még azt is jelenti, amit Jézus másutt mond:
„Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.” (Mk 9,37)
Tegyük fel, a gazdag ifjú tanúja volt annak, amikor a gyermekeket Jézushoz vitték, szíven ütötte Jézus jósága, és gyermekekkel kapcsolatos tanítása, ezért szólította meg így: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
„Miért mondasz engem jónak? – kérdezte Jézus – senki sem jó, csak egyedül az Isten.”
Isten jóságához képest minden jóságunk viszonylagos, hullámzó, mint a Galileai tenger. Hiszen egyszer jót teszünk, másszor elmulasztjuk, megint máskor kárt, bánatot okozunk felebarátainknak. Egyeseket szeretünk, másokkal közömbösek vagyunk, megint mások iránt ellenszenvet érzünk, amit olykor ki is mondunk. Egyszer szívesen megyünk templomba, máskor kötelességből, de az is előfordul, hogy otthon maradunk. Ezért a Tízparancsolat megtartására való igyekezet, az, hogy Istent és felebarátunkat semmiben sem akarjuk megbántani, már a jóságra való törekvésnek biztos jele: „Ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, hamisan ne tanúskodj, tiszteld apádat és anyádat…”
Ám a gazdag ifjú érzi, valami még hiányzik, az istenfélő embernek ennél is nagyobb jóságra kell törekednie, ha el akarja nyerni az Isten Országát, ezért kérdezi:
„Mindezeket megtartottam, mi hiányzik még nekem?” (Mt 19,20)
„Egy valami hiányzik még neked – válaszolja Jézus – add el mindenedet, amid van, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!” Ezt a jóságot követték az apostolok, a vértanúk, a szentek: „Add el mindenedet!” Mit jelenthet ez számunkra? Azt, hogy teljes szívünkből, egész szívünkből akarjuk szolgálni Istent. Lába zsámolya elé tesszük életünket. Nem önmagunk szeretetének, hanem Isten és felebarátunk szeretetének akarunk élni. Semmiben sem akarjuk hibáztatni felebarátunkat vagy Istent, hanem saját magunkat. Meg akarjuk vallani, hogy nem Éva, a kígyó, vagy maga Isten volt a hibás, aki az asszonyt „mellém adta” (Ter 3,12), amikor a bűnt elkövettük, hanem én. Áthoszi Paisziosz atya (†1994) tanításaiból megismerhetjük, hogy ez a mai szent hogyan gondolkodott. Szerzetesi közösségben élt az Áthosz-hegyen, és amikor azt látta, hogy az egyik testvér bűnt követ el, vagy valakit, aki valami rosszat tesz, de megbánás nélkül továbbmegy, vagy – talán a zarándokok között – egy hitetlen emberrel találkozik, így szól: „Az én hibám, hogy a testvér ilyen állapotba került, mert ha mindent megtettem volna, amit Krisztus parancsolt, akkor ő meghallgatta volna imámat, és a testvér nem volna most ebben az állapotban.”
„Add el mindenedet”, Áthoszi Sziluán atyánk szavaival ezt jelenti: „Az egész emberiség, egyetlen emberként, bennem él, így minden rosszal való küzdelem, amit a világban tapasztalok, nem rajtam kívül, hanem belül, bennem kezdődik…”
I. T.

2

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.