“Őt hallgasátok!” (Színeváltozásra)

 (Máté 17,1-8) „Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, a testvérét, és fölvitte őket külön egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük. Ragyogott az arca, mint a nap, a ruhái pedig fehérek lettek, mint a napsugár. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés, s beszélgettek vele. Péter ekkor azt mondta Jézusnak: »Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, csinálok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.« Még beszélt, amikor íme, fényes felhő árnyékolta be őket, s a felhőből egy hang szólt: »Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok«. Ennek hallatán a tanítványok arcra borultak és igen megijedtek. Jézus odament, megérintette őket és azt mondta: »Keljetek föl, és ne féljetek!« Amikor fölemelték a szemüket, senkit sem láttak, csak Jézust egymagát.” 

Miért mutatta meg az Úr isteni dicsőségét a három tanítvány előtt, amellyel a föld királyainak királya eljön majd ítélni élőket és holtakat? Mivel már többször szólt nekik szenvedéseiről, kereszthaláláról, amit Jeruzsálemben kellett elszenvednie, majd az üldöztetésekről, a szenvedésekről, amelyek tanítványaira vártak, és mindezek Jézus és a tanítványok földi életében be is következtek, szükséges volt, hogy az eljövendő, örök javakat szemmel látható módon is megmutassa, hogy a jövő reménye látható valóság legyen számukra.
Pétert, Jánost és Jakabot vitte csak magával. A legkiválóbbakat. Pétert azért – ahogyan az ünnepi szinaxárionban olvassuk -, mert mindenki másnál jobban szerette őt, Jánost azért, mivel ő volt az a „tanítvány, akit Jézus szeretett”, de azért is, mert ártatlanságát egy életen át szentül megőrizte, Jakabot pedig azért, mert kész volt kiinni azt a kelyhet, amelyet Jézusnak kellett kiinnia. Ami hamar be is következett. Jézus mennybemenetele után nemsokára Heródes karddal kivégeztette (ApCsel 12,2).
A többi apostoltól – akik nem voltak Jézus társaságában a szent hegyen – távol állt minden irigység vagy féltékenység. Máté maga beszéli el, hogy Jézus hármat választott ki a tizenkettő közül, hogy felvigye a hegyre. A tanítványok egymást különbnek, előbbre valónak tartották. Máté evangélista Péter dicséretét se hallgatja el, amikor Jézus ezt mondta neki: „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18). Amikor viszont fölsorolja az apostolokat, és a felsorolásnál magához ér, hozzáteszi: „Máté, a vámszedő…” (Mt 10,3).
Illés és Mózes jelent meg Jézus balján és jobbján a szent hegyen. Ezzel mutatta meg, hogy ő nem „Keresztelő János, Illés, Jeremiás, vagy egy a próféták közül”, ahogy sokan hitték (Mt 16,14), hanem maga az Úr. De azt is megmutatta – olvassuk a szinaxárionban – hogy mind a halálnak, mind az életnek Ura. Mózes ugyanis meghalt és eltemették, Illés viszont még nem látta meg a halált. Ugyanakkor a jövőtől szorongó tanítványokat is erősíteni akarta azok példájával, akik Isten igazságáért királyokkal is szembe mertek szállni: Mózes a fáraóval, Illés pedig Áchábbal. Isten igazsága mindennél előbbre való. Csak az valóban hívő és szabad ember, akinek ez képezi élete fundamentumát. Nem mintha az istenfélő ember nem tisztelné a földi királyokat és törvényeit. Igenis tiszteli, de csak addig, amíg azok nem kerülnek ellenkezésbe Isten törvényeivel és parancsolataival. Ez ma is így van: a keresztény ember tiszteli a földi elöljárókat, hatalmakat és törvényeket. De hozzanak bármilyen hatalmas országok parlamentjei olyan törvényeket, amelyek szemben állnak Isten törvényeivel, azok az ő számára nem törvények!
„Péter azt mondta Jézusnak: »Uram, jó nekünk itt lenni!«” A legjobb Jézus mellett lenni, a legjobb Jézus kegyelmében lenni. Ha egyszer ezt megtapasztaltuk, mindig ott akarunk maradni. De mit tegyünk, ha elveszítettük? Ha úgy érezzük, jó ideje kopár pusztaságban járunk? Ne adjuk fel vándorlásunkat! A Tábor hegye a célunk! Mit is mond Urunk? „A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mostanáig erőszakot szenved, és az erőszakosak ragadják el azt” (Mt 11,12).
Az Atya szózata így szólt a felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok.” Ha ezt a parancsot betartjuk, megőriz bennünket Jézus útján. Ha először az ő szavára hallgatunk, és csak utána minden más szóra, mindent a helyére tudunk majd tenni, a jót a rossztól, a helyes a helytelentől, a jó barátot a nem jótól, a jó tanácsot a károstól biztosan el tudjuk majd választani.
I. T.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.