Kirill pátriárka részvétnyilvánítása a budapesti iskolások olaszországi tragikus szerencsétlensége alkalmából

12346Kirill pátriárka részvétét nyilvánította Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének az Olaszország északkeleti részén bekövetkezett súlyos balesettel kapcsolatban, amelyben magyar iskolások vesztették életüket, ill. szenvedtek sérüléseket. 

Hírügynökségi jelentések szerint a balesetben legalább tizenhatan életüket veszítették, a túlélők száma harminckilenc és sok a súlyos sérült. A magyar iskolások egy franciaországi alpesi sí-táborból tartottak hazafelé.  Continue reading

Tyihon podolszki püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja részvétnyilvánítása az Észak-Olaszországban bekövetkezett tragikus baleset kapcsán

Őexcellenciája Orbán Viktor úrnak, Magyarország miniszterelnökének

Excellenciás, Tisztelt Orbán Úr!

Kérem, fogadja őszinte együttérzésemet az Észak-Olaszországban bekövetkezett tragikus baleset kapcsán, amelyben életét vesztette tizenhat magyar iskolás és felnőtt.

Az ember szíve meghasad, amikor arról értesül, hogy olyan tragédia történt – gyermekek halála –, akiknek élete szinte épphogy csak elkezdődött. Ugyanakkor, mint egy nép tagjai, még nagyobb egységet kell, hogy mutassunk ezekben a nehéz időkben, rábízva magunkat az isteni segítségre, hiszen Ő nem hagyja el azokat, akik hisznek benne. A Magyar Ortodox Egyházmegye együtt bánkódik a magyar néppel, imádkozik az elhunytakért és családtagjaikért, akiknek most különösen is nagy szükségük van a támaszra.

Az Irgalmas Úr, mindent legyőző szeretetével, enyhítse a bánkódók fájdalmát, gyógyítsa be a sebeket, és öntsön gyógyírt a lelkekre.

Tisztelettel:

+Tyihon podolszki püspök,

az Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje kormányzó főpásztora

Tyihon püspök kitüntetésben részesítette a Moszkvában tartózkodó magyar kormányküldöttség tagjait

smnsJanuár 9-én, Szent István apostol, archidiakónus és első vértanú ónaptár szerinti ünnepén, Tyihon podolszki püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpásztora, aki a moszkvai északkeleti vikáriátus vezetője, szent liturgiát tartott az Alekszejevszkij kerületben található, Istenszülő Tyihvini ikonjának szentelt templomban. A főpásztorral együtt szolgált a vikariátus teljes papsága.

Az ünnepélyes istentiszteleten a Moszkvában tartózkodó magyar kormányküldöttség tagjai is részt vettek: Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Soltész Pál, a Nemzeti Kataszteri Program gazdasági vezetője, Nacsa Lőrinc, az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárság politikai tanácsadója, valamint prot. Kádár Iván, a budapesti Radonyezsi Szent Szergij orosz egyházközség parochusa.  Continue reading

Őszentsége Kirill pátriárka találkozott Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárral

soltes2017.január 8-án, az Uszpenszkij (Nagyboldogasszony) székesegyházban tartott istentisztelet után, Őszentsége Kirill Moszkva és egész Rusz pátriárkája a moszkvai Kremlben, a Granovitaja palotában található rezidenciáján fogadta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárt.

A megbeszélésen részt vett Soltész Pál, a Nemzeti Kataszteri Program gazdasági vezetője, Nacsa Lőrinc, az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárság politikai tanácsadója, Tyihon podolszki püspök, a magyar ortodox egyházmegye kormányzó főpapja, valamint prot. Kádár Iván, a budapesti Radonyezsi Szent Szergij orosz egyházközség parochusa. Continue reading

A Soltész Miklós vezette magyar küldöttség részt vett Kirill pátriárka ónaptár szerinti Karácsony másnapi istentiszteletén, a moszkvai Kremlben

usp2017.január 8-án, Karácsony másnapján, a Szentséges Istenszülő főünnepén, Kirill pátriárka tartotta a szent liturgiát a pátriárkai Uszpenszkij (Nagyboldogasszony) székesegyházban, amely a moszkvai Kremlben található, és amelyet tv csatornák egyenes adásban közvetítettek. A pátriárkával – több főpap és a moszkvai papság részvételével – Tyihon podolszki püspök, egyházmegyénk kormányzója is együtt szolgált.

Az ünnepi istentiszteleten magyar küldöttség is jelen volt, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Soltész Pál, a Nemzeti Kataszteri Program gazdasági vezetője, Nacsa Lőrinc, az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárság politikai tanácsadója, valamint prot. Kádár Iván, a budapesti Radonyezsi Szent Szergij orosz egyházközség parochusa személyében.  Continue reading

Tyihon püspök ónaptár szerinti karácsonyesti szolgálata Kirill pátriárkával, Moszkvában

sm17Január 6-ról 7-re virradó éjjel, amely Krisztus Urunk Születésének ünnepe az ónaptár szerint, Kirill pátriárka a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban végezte az ünnepi karácsonyi szolgálatokat, a nagy lenyugvási istentiszteletet, a hajnalit, majd Aryanyszájú szent János liturgiáját, amelyet a „Pervij” és a „Rosszija 1” tv állomás egyenes adásban, a „Szpasz” internetes változata szintén egyenes adásban és hallássérültek számára készült tolmácsolásban közvetített. Az istentiszteletet a „patriarhija.ru” oldalon, az Egyház hivatalos honlapján is követni lehetett. A szolgálat kezdete előtt Kirill pátriárka karácsonyi köszöntéssel fordult a tévé nézőkhöz.

A pátriárkával együtt szolgálók főpapok között ott volt Tyihon podolszki püspök atya is, Kirill pátriárka vikáriusa.  Continue reading