Főtisztelendő lelkipásztorok és diakónusok, kedves testvéreim!

Isten a maga nagy bölcsességében és végtelen jóakaratában úgy rendelte, hogy a Jeruzsálemből felhangzó örömhír, és a Szentföldön felragyogó isteni világosság néhány évszázad alatt eljusson Európa népeihez is, és a héberek, görögök, rómaiak után a különböző germán, latin, szláv és más fejedelemségek és királyságok lakói is meghajtsák fejüket a krisztusi igazság előtt, és ki-ki közülük saját hazájának Jordánjában megmerítkezve, új életre keljen Krisztusban. Az európai nemzetek tagjainak keresztsége nem válhatott volna olyan gyorsan valósággá és visszafordíthatatlan erejűvé, ha nem lettek volna meg azok a bölcs vezetők – fejedelmek, hercegek, királyok – akik ezt a folyamatot személyes példájukkal segítették és gyorsították. 

Mint ahogyan az Ószövetség azon korszakában, amikor Izrael felett királyok uralkodtak, a felkent vezető életének erkölcsössége és példaszerűsége az egész nép lelki és anyagi felemelkedését szavatolta, ugyanúgy, az újabb korokban, a hit terjesztésének a korában, a királyok hite, életszentsége, Isten felé törekvése egy egész ország lelki irányultságát, morális állapotát, értékrendjét meghatározta, és összhangba hozta az új krisztusi hit magasrendű szellemi-lelki követelményeivel.

Ilyen kiemelkedő személynek – rátermett vezetőnek, igazságos királynak, és a szó legnemesebb értelmében jó politikusnak – bizonyult a magyarok első keresztény királya, Szent István is. Édesapja, Géza fejedelem már megismerte, és részben magáévá is tette a keresztény hitet. Régi neveltetése, a régi szokásokhoz való ragaszkodása azonban nem tette őt alkalmassá arra, hogy olyan uralkodóvá váljék, aki felnőve, a kormányzás felelősségét magára véve, magasra emelje az igaz hit világosságának fáklyáját, és népe szívét a krisztusi hit szelídségének friss harmatával hintse meg. István király emberi és uralkodói nagysága, hite, lelki ereje kellett ahhoz, hogy Magyarország – ha küzdelmek árán is – kereszténnyé legyen, és tagja legyen az akkora már döntő többségében kereszténnyé lett európai népek közösségének.

Ezt az életszentség övezte utat zárta le a király 1038-ban bekövetkezett halála, hogy azután, nem egészen ötven esztendővel később, az akkori keresztény vezetők, főpapok és a hívő nép egyöntetű hitéből és akaratából sor kerüljön oltárra emelésére és szentté avatására.

Szent István uralkodása kiemelkedő eredményének tudható be, hogy a kezdeti évek ellentéteit, szembenállását, csatározásait a győzelmek után felváltotta egy békés kor, az országépítés korszaka. A király megszervezte Magyarország új közigazgatását, püspökségeket alapított, megerősítette a hadsereget, hozzákezdett az egyházszervezet kiépítéséhez. Törvényeket alkotott, amelyek lehetővé tették a fiatal keresztény állam számára, hogy a békesség és a biztonság hona legyen.

Szent István példája minden soron következő nemzedék számára ihlető például szolgált. A későbbi korok magyar uralkodói igyekeztek követni őt rátermettségben, határozottságban, bölcs vezetésben. Hite, Istennek szánt élete korán magával hozta széles körű imádságos, liturgikus tiszteletét egész Magyarországon, de annak határain túl is. Az Ortodox Egyház erre a sok évszázados tiszteletre és a nép részéről a szent király iránt megnyilvánuló szeretetre alapozta döntését, amikor 2000-ben, a magyar kereszténység ezredik évében szentjei karába iktatta. 2006-ban, a Szent Szinódus döntése nyomán, az egész Orosz Ortodox Egyházban, a Rusz földjén, és annak határain túl, a hozzá tartozó más nemzetiségű egyházmegyékben, így a Magyar Egyházmegyében is hivatalossá vált tisztelete. Tisztelete egyházmegyénkben azóta is töretlen. Ennek köszönhetően gyűlnek össze minden év augusztus 20-án egyházmegyénk papjai, hívei, a külföldről hozzánk érkező zarándokok, hogy az egyházmegye főpásztorának vezetésével, imádsággal, dicséretekkel, a szent liturgia közösségében ünnepeljék meg a szent király emlékét.

Ebben az évben újra átéljük Szent István király ünnepének az örömét, és élvezzük az abból fakadó gazdag áldást és lelki ajándékokat. Mint ahogyan egykor, halálának óráján a szent király Isten Szülőjéhez fordult és neki ajánlotta fel országát, hogy legyen annak oltalmazója és védelmezője, lakóinak gyors segítője, úgy most, sok évszázaddal később, Szent István életpéldájára tekintve, és abból új erőt merítve a keresztény hit melletti bátor kiállásra, Isten Anyjának közbenjárását kérjük, és így imádkozunk Istenünkhöz és Megváltónkhoz, Jézus Krisztushoz: „Tekints le a Mennyek magasságából Urunk, óvd meg hazánkat, adj neki békességet és egyetértést, vezetőink számára bölcsességet, sikeres kormányzást, amely a nép javát szolgálja, minden keresztény hívő és minden jóakaratú ember számára lelki és anyagi gyarapodást, Európa nemzeteinek biztonságot, keresztény szellemi megújhodást és minden ember számára lelki újjászületést, Tebenned, az örök élet Urában.”

Budapest, 2016. augusztus 20.

This post is also available in: orosz