Szent Naum ünnepe Miskolcon

Ohridi Szent NaumEgyházunk június 20-án, szombaton ünnepli Ohridi Naum, a IX-X. századi missziós szent, Cirill és Metód tanítványa és közeli munkatársa emlékét. A XVIII. században a Magyar Királyságban letelepedett, és jelentős szellemi értéket teremtő görög-macedovlah egyházközségek hívei körében kiemelkedő volt Szent Naum tisztelete. Sokan közülük azokról a balkáni területekről származtak (Ohrid városa, Epirusz, Trákia, Dél-Albánia), ahol maga a szent is megfordult apostoli működése során, és terjesztette a keresztény hitet. A miskolci ortodox egyházközség első kis temploma ─ egy magánházban felállított kápolna ─ az ő nevét viselte. Az 1806-ban felszentelt miskolci Szentháromság templom ikonosztázionján és karzatán is helyet kapott Szent Naum ábrázolása, és számos magyarországi ortodox templom őriz mindmáig ikonokat és freskókat a szentről. 

Ohridi Szent Naum, Szent Cirill és Metód, a szlávok apostolai munkatársának élete

Szentéletű Naum, ohridi csodatévő származását tekintve bolgár volt, és Szent Cirill és Metód, a szlávok apostolai legközelebbi tanítványai közé tartozott. Ifjú korától fogva követte tanítómestereit Moráviába és Pannóniába, ahol 863—885. között terjesztette Isten igéjét a szlávok között, azok anyanyelvén. Tanította őket a szláv ábécé ismeretére és megismertette velük a Cirill és Metód által görögből szlávra fordított istentiszteleti szövegeket. 868-ban Rómában II. Adorján pápa (867—872) diakónussá, majd pappá szentelte. A pápa felismerte a szláv nyelvű misszió fontosságát, és áldását adta Cirill és Metód apostoli munkájára, engedélyt adott az általuk lefordított könyvek használatára, valamint a szláv istentiszteletek végzésére. Több mint egy évtizedes sikeres misszió után a szeretett tanítómester, Metód halálát követően (885) Naum és a többi tanítvány számára a megpróbáltatás évei következtek. A moráviai érseki széket a német Wiching püspök foglalta el, aki régóta ellenséges érzülettel viseltetett a szláv nyelvű misszió ügye iránt. Cirill és Metód tanítványait elfogták, börtönbe vetették, láncra verték, megkínozták. A tanyítványok a börtönben Istenhez fohászkodtak, aki csodát tett: földrengés rázta meg a börtönt, a falak leomlottak, a láncok lehullottak. A nép ezt látva megértette, hogy Isten a foglyokkal van, Wiching azonban az isteni jelet az ördög művének nyilvánította, és kiűzte Naumot és a többieket Moráviából.

A szent tanítók, Isten bölcsességétől vezérelve sok csodát tettek, és eljutottak a Dunához. Ott csoportokra váltak. Egyesek Moesiába mentek (a Római Birodalom egykori provinciája a mai Szerbia és Bulgária területén), mások Dáciába, megint mások Illíriába. Mindenütt terjesztették Isten igéjét, „százszorosra növelve fáradozásaik gyümölcsét”.

Szent Naum, Szent Kelemennel és Szent Angelárijjal együtt Bulgáriába indult. A bolgárok uralkodója, Szent Borisz-Mihály, aki 865-ben megkeresztelte népét, örömmel fogadta Cirill és Metód tanítványait. Megbízta őket azzal, hogy terjesszék és sokszorosítsák a szláv nyelvű szertartáskönyveket és hittanító szövegeket, szervezzenek templomi és monostori iskolákat, ahol a bolgár egyház leendő papjai tanulhatnak, akik az uralkodó elképzelése szerint a görög papságot hivatottak felváltani a bolgárok földjén. Szent Naum tanítóként és hithirdetőként a Preszlav közelében található Szent Panteleimon monostorban kezdett munkálkodni.

894-től Naum vezetette az ohridi érsekséghez tartozó Devol területén folyó apostoli munkát, miután Szent Kelement velekai püspökké szentelték.

Késő öregkorában, miután “megvilágosította a bolgárokat a hithirdetés fényével” és “elhintette az isteni tanítás magvait a bolgárok földjén”, Naum kivonult a világból, a Szent Mihály és Minden Mennyei Hatalmaknak szentelt monostorba költözött, amelyet Borisz cár és fia, Simeon nagylelkű adományából épített fel. Ott fejezte be földi pályáját, halála előtt vette fel a szerzetességet. Az egyház nemsokára a szentek karába iktatta, az általa alapított monostor pedig hamarosan úgy vált ismertté a nép körében, mint Szent Naum monostora. Ereklyéi ma is ott nyugszanak, és Krisztus kegyelmének erejével gyógyítják a lelki betegségeket.

Az Egyház az apostolokkal egyenlő Szent Naum ünnepét június 20-án és július 27-én tartja, Szent Kelemen, Száva, Gorázd és Angelárij ünnepével együtt, valamint december 23-án.

Tropárion Ohridi Szent Naumhoz

  1. hang. A világot elhagytad, és Krisztus nyomába szegődtél, / keresztre feszítve a testet, a Lélek szerint éltél, / fölöttébb boldogságos Naum, / minden igyekezeteddel apostoli munkálkodással éltél, / és a bolgárok megszámlálhatatlan sokaságát nyerted meg a hitnek./ Ezért imáiddal / ments meg minket a kísértésektől.

 

Kondákion Ohridi Szent Naumhoz

  1. hang. Fényes küzdelmeidnek felettébb tiszteletre méltó emléke, / mint hatalmas nap, úgy tündököl mindenki előtt, / a téged dicsérők arcát felderíti, / a démonokat és a betegséget pedig elűzi, / ezért mi, ünnepi kart alkotva, szeretettel dicsőítünk téged.

 

 

 

 

This post is also available in: orosz

Vélemény, hozzászólás?