2014 Fényes Hét keddje Ürömben

IMG_1481-001Április 22-én, Húsvét keddjén Márk érsek az ürömi Szent Alexandra vértanúnőnek szentelt ürömi templomban tartott főpapi szent liturgiát. A kis templom, amelynek kriptájában Alexandra Pavlovna, a Romanov-dinasztia fiatalon elhunyt főhercegi sarja nyugszik, ezúttal kicsinek bizonyult mindazok befogadására, akik a főpásztorral együtt kívántak imádkozni. Az ünnepi istentiszteleten Laboda Gábor, Üröm városának polgármestere is részt vett. 

A főpásztorral együtt szolgált prot. Kádár Iván, a budapesti Radonyezsi Szent Szergij templom parochusa, prot. Magyar István, a Nagyboldogasszony székesegyház első lelkésze, prot. Nyikolaj Kim, hévízi parochus, Gyimitrij Szvirko pap, aki az ürömi templomi szolgálatokkal van megbízva, Szvjatoszlav Bulah, a Nagyboldogasszony székesegyház diakónusa, és az oltárban imádkozott Tatárka Krisztián, megbízott miskolci parochus.

Márk érsek a Kis Bemenet alkalmával, jutalmul az egyház odaadó szolgálatáért, papi süveg viselésének a jogával (kamilavkával) tüntette ki Gyimitrij Szvirko ürömi megbízott lelkészt.

A szent liturgia körmenettel zárult, majd az érsek atya megszentelte azokat a templomot körülvevő kis őrházikókat, amelyeket a hívők, saját erejükből, teljesen felújítottak erre az alkalomra.

Az ünnepi liturgiát követően Laboda Gábor polgármester ebédre hívta Márk érsek atyát és a vele érkezett szolgálattévőket, köszöntötte főpapunkat a Húsvét ünnepe, valamint 50. születésnapja alkalmából, és ajándékot nyújtott át neki.

Az érsek atya válaszában kiemelte az ürömi egyházközség és a város között kialakult kitűnő kapcsolatokat, amelyeknek már hosszú története van, és méltatta Laboda Gábor polgármester személyes szerepét az orosz emléktemplom megőrzése és helyreállítása ügyének buzgó felkarolásában.

Ny. K.

Fotók: Kim Olga

 

 

 

This post is also available in: orosz