A hatodik hónapban pedig elküldte Isten Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe, egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó férfinak, Józsefnek volt a jegyese. A szűznek pedig Mária volt a neve. Az angyal belépve hozzá így szólt: „Üdvözlégy, kegyelembe fogadott, az Úr van Teveled! Áldott vagy te az asszonyok között.” Mária megdöbbent ezekre a szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés. Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz Ő, és a Magasságos Fiának mondják majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, Ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége.” Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan lehetséges ez, mikor én férfit nem ismerek?” Az angyal így válaszolt neki: „A Szent Lélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának. Íme, a te rokonod, Erzsébet is fiút fogant öregségére, és már a hatodik hónapjában van az, akit meddőnek mondanak, mert az Istennek semmi sem lehetetlen.” Ekkor így szólt Mária: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!” S ekkor eltávozott tőle az angyal. (Lk 1,26-38)
Az evangéliumi elbeszélés szerint Gábriel arkangyal elküldetett Istentől a galileai Názáret városba egy Mária nevű Szűzhöz, hogy közölje Vele, hogy Ő lesz az édesanyja a Krisztusnak, a megígért Messiásnak. Mária kérdésére azt is elmondta, hogy csodálatos módon fogan majd a Szent Lélektől. Mária alázatosan igent mondott Isten akaratára, s ezzel, mint “Új Éva” jóvátette az első Éva bűnét, megnyitva az emberiségnek a Paradicsomba visszavezető utat.
Az ünnep témájának legősibb ábrázolásait már a kora keresztény századokban megtaláljuk, például a Priscilla katakomba festményein és az V. századi római Santa Maria Maggiore bazilika mozaikjain.
Az Örömhírvitelt egyes helyeken már a III. században megünnepelték, és Krisztus fogantatásának, Krisztusról szóló örömhírnek, a megváltás kezdetének nevezték, de az egész Egyházban – Keleten és Nyugaton egyaránt -, a Szentséges Istenszülő örömhírvétele néven és március 25-i dátummal, a VII. században terjedt el. Istentiszteleti rendjét, kánonját a VIII. században állította össze Damaszkuszi Szent János és Theofánisz nikeai metropolita. Ezek az énekek Máriában látják testet ölteni azokat a szimbolikus szent tárgyakat, amelyek Istennel való kapcsolatuk révén nagy tiszteletben álltak az Ószövetségben. Így keletkeztek a Szentséges Istenszülő különböző jelzői, úgy mint például a “szent hegy” és a “királyi szék”.
Még egy fontos gondolat az Örömhírvételről, amely megvilágítja, mennyire magasztos ünnepről is van szó: ez a nagyünnep mindig a Nagyböjt idején van, vagy – a Juliánus naptár szerint – a Nagyhétre, sőt magára Húsvét Vasárnapjára is eshet. Egyházunk liturgikus gyakorlata szerint, ha bármely más ünnep a Nagyböjt idejére vagy a Nagy Hétre esik (pl. Szent György vértanú emléke), az ünnepet későbbi időpontra kell áthelyezni. Egyetlen kivétel az Örömhírvétel ünnepe, amelyet még akkor is a maga idejében kell megtartani, ha történetesen a Nagy Péntekkel vagy a Húsvét Vasárnappal egy napon van.
Hogy ez miért van így, választ kapunk az ünnep tropárionjának első sorából: “Ma van üdvözülésünknek kezdete, és az öröktől való titok megnyilatkozása…” E nap nélkül egyetlen más keresztény ünnepet sem ünnepelhetnénk meg, s ezért Egyházunk az Örömhírvételt – mint üdvösségünk kezdetének a napját – mindenkor változatlan időpontban tartja meg.
(Összeállította: Magyar István protoierej; megjelent: Egyházi Krónika, 1991. március-április, 6.old.)