Ma van a Kereszthódolás vasárnapja, amikor Szent Egyházunk kihozza nekünk az oltárokból a Szent Keresztet, hogy hódolhassunk és emlékezhessünk előtte, és hogy eszünkbe idézze Krisztus mindannyiunkhoz szóló, az iménti evangéliumi fejezetben hallott parancsát: “Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem” (Mk 8,34). Ebben a parancsolatban mondhatni három mozzanat van. “Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát”, vagyis ha követni akarjuk Krisztust, mindenek előtt meg kell tagadnunk önmagunkat. Ahogyan az Úr mondja: “mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti” és “aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt”. Más szavakkal, az ember, aki csak magának él, mindent elveszít. Az az ember viszont, aki önmagát adja másokért, aki követi Krisztust, aki megmutatja másoknak az isteni igazságot, aki megosztja másokkal azt, amije van, aki egész anyagi és lelki gazdagságát szétszórja, szétosztja más emberek üdvéért, megmenti lelkét. Így hát “tagadd meg magad”, vagyis nézz körül, és tanuld meg nem csak magadat észrevenni a bánatoddal és az örömeiddel, élményeiddel, nehézségeiddel és sikereiddel, hanem a többi embert is, akiknek szintén vannak bajaik, nehézségeik és örömeik. Tanulj meg ne csak a saját életedet élni, hanem a másokét is. Tanuld meg megvigasztalni a bánkódót és együtt örülni az örvendezővel, segíteni a szükséget szenvedőnek, meglátogatni a betegen fekvőt – mindazokat az erényeket, amikről az Úr beszél az Utolsó ítéletről szóló példázatában. Tanuld meg megosztani másokkal az életedet. Vagy ahogyan az Ószövetség mondja: “add oda lelkedet az éhezőnek”. Ez pontosan az a lélek, amelyikről itt is szó van. Lélek – vagyis az élet, mindaz, amit élünk, amit gondolunk, amit érzünk – mindezt oszd meg másokkal és tagadd meg magad.

Aztán a következő részlet: “vedd fel a keresztedet”. Amikor az Úr ezt mondta, már látta saját halálát, már tudta, hogy mivel ér véget földi útja. Ez pedig a kereszt, a megfeszítés, a szenvedések. És íme, az Úr vállunkra helyezi a keresztet, amelyet időnként könnyebben hordozunk – ha érezzük Isten segítségét, – időnként pedig görnyedezve a kereszt súlyától, amikor úgy tűnik, mintha Isten segítő ereje elhagyna bennünket. Minden alkalommal, amikor meggörnyedünk a kereszt súlya alatt, eszünkbe kell idéznünk, hogy az Úr Jézus Krisztus is vitte a maga keresztjét. Sőt, azért hordozzuk a keresztünket, mert elengedhetetlen, hogy a szenvedések és a nehézségek által megszabaduljunk bűneinktől és szenvedélyeinktől. Egyszerűen nincs más út a számunkra, Istennek nincs más eszköze arra, hogy megjavítson bennünket, ezért helyezi ránk ezt a keresztet. De az Úrnak nem kellett volna vinnie a keresztet, nem kellett volna elszenvednie a kínokat, csak a mi bűneink miatt tette ezt. Ő felvette értünk a keresztet. És ezért, amikor hordozzuk a magunk keresztjét, tegyük azt türelemmel, kérve Istent, hogy könnyítse meg ennek a keresztnek a terhét, és hogy a Kereszt kegyelemmel teli ereje legyen segítségünkre az élet által ránk zúdított csapások és szenvedések elviselésében.

És a harmadik mozzanat: “kövess engem”. “Először tagadd meg önmagad, majd vedd fel a keresztedet, és aztán kövess engem”. Mit jelent Krisztust követni? Azt jelenti, utánozni Krisztust, törekedni mindenben hasonlóvá lenni Hozzá, törekedni úgy élni, ahogyan meghagyta nekünk, úgy cselekedni, ahogyan Ő cselekedett. Krisztust követni – ez annyit jelent, az emberek között lenni, felmutatni az embereknek Isten arcát. Ez azt jelenti, olyannak lenni, hogy rajtunk keresztül Isten fénye másokat is megvilágosítson. Krisztust követni, ez annyit jelent, Krisztussal együtt átélni mindazt, amit Ő átélt: az utolsó napokat, amikor népe elfordult Tőle, a kigúnyolást, az ütlegeket, a leköpést, és végül a kereszthalált, és a kereszten átélt kínokat, az Istentől való elhagyatottság kínjait, amikor az Úr így kiáltott: “Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Amikor ilyen vagy hasonló kínokon megyünk keresztül, emlékezzünk rá, hogy az Úr is keresztülment mindezeken. És ha Ő a Golgotán át is vezet bennünket, ez azért van, hogy elvezessen minket a feltámadáshoz. Ha a Nagyhéten is vezet át minket, azért teszi, hogy elvezessen a Szent Húsvéthoz. És mindannyiunknak megvan a maga “nagyhete”, ami abban áll, hogy keresztet helyeztek a vállunkra, amit vinnünk kell. De jusson eszünkbe, hogy ezt a “nagyhetet” azért éljük át, hogy aztán eljussunk a feltámadáshoz, hogy eljussunk a Mennyek Országába, hogy Krisztussal együtt megfeszítve és meghalva, Vele együtt támadjunk fel és menjünk be az örök életre. Ámin.

2001