„Krisztus születik, dicsőítsétek! Krisztus jő a mennyből, fogadjátok! Krisztus a földön van, emelkedjetek! Énekelj az Úrhoz egész földkerekség!” Ezekkel a szavakkal kezdte karácsonyi szentbeszédét Teológus Szt. Gergely, és azóta is, immár tizenhat évszázada ezek a szavak hangzanak el az Egyház karácsonyi istentiszteletein, mindig ugyanazon kérdések megválaszolására késztetve bennünket: milyen jelentéssel bír számunkra Krisztus születése, hogyan fogadhatjuk a mennyből hozzánk érkező Krisztust, hogyan emelkedhetünk fel a földről a mennybe, és hogyan tudjuk megdicsőíteni életünkkel Krisztust?

Sok egyistenhívő vallás ígéri az embernek, hogy valamilyen módon részese lehet az Isteninek, és megtapasztalhatja az Ő jelenlétének és közelségének érzését. De egyetlen vallás sem teszi lehetővé azt, kivéve a kereszténységet, hogy az ember úgy ismerje meg Istent mint testvérét, vagy mint barátját. Új Teológus Szt. Simeon szavai szerint, az által, hogy Isten Fia megtestesült, mi az Atya Isten fiaivá és Krisztus testvéreivé lettünk. Isten testet ölt, hogy egyenlőként közelíthessen hozzánk, azért, hogy osztozva sorsunkban és részesévé válva életünknek, elnyerhesse a jogot, hogy kimondja a végső igazságot Magáról és rólunk, mely igazság máskép nem nyílhatott volna meg. Ez az igazság arról szól, hogy nem létezik szakadék, amely elválasztaná Istent és az embert, hogy Isten és az ember találkozása előtt nem lehet leküzdhetetlen akadály – ők egymás előtt, szemtől szembe állnak.

Ez a találkozás a szívünkben megy végbe. Ezért a találkozásért jött el az Úr a földre, lett emberré és élte le földi életét: megszületett Betlehemben, Egyiptomba menekült, visszatért Názáretbe, felnövekedett az ács házában, megkeresztelkedett, elindult az Evangélium hirdetésére, bejárta Galileát, hirdetve a Mennyek Országát és gyógyítva az emberek betegségeit, elszenvedte a gyötrelmeket és a kereszthalált, feltámadt a halottak közül, és mennybe ment. Mindez azért történt, hogy ledőljön az a fal az ember és Isten között, amelyet az emberi bűn épített fel. „Lehullott a válaszfal korlátja, meghátrál a lángpallos, a Kerubok eltávoznak az élet fájától, és én részesévé válok a Paradicsom élvezetének” – hangzik el a liturgikus énekben. A korlát lehullott, és a kerubi lángpallos, amely elzárja a Paradicsomba vezető utat, meghátrál. A Paradicsom kapui kitárulnak, és az ember visszatér az élet fájához, amelyről a Mennyei Kenyérrel táplálkozik.

Ádám bűnbeesésének története az emberiség és minden egyes ember története. Ádám bűne mindannyiunkban megismétlődik, amikor elfordulunk Istentől és bűnt követünk el. De Krisztus is megtestesül mindegyikünk számára, ezért Ádám Krisztus általi megváltása mindannyiunk megváltása. „Feloldoztatott a megkötözött Ádám, és minden hívőnek szabadság adatott” – hangzik fel Karácsony előünnepének kánonjában. Krisztusban minden ember visszakapja azt az isteni szabadságot, amit Ádám és utódai elvesztettek a bűn és az Istentől való eltávolodás miatt.

Teológus Szt. Gergely az Isteni Megtestesülést „második teremtésnek” nevezi, amikor Isten mintegy újra teremti az embert, Magára öltve az emberi testet, valamint „második közösségnek” az ember és Isten között: „A létező létezni kezd, a Nem alkotott megalkottatik, a Határtalan behatárolttá lesz, a Gazdag a megtestesüléssel szegénnyé lesz, hogy engem gazdaggá tegyen, részesítve Istenségéből […] Mi ez az új misztérium? Az Isteni képet hordoztam, majd elveszítettem, Ő pedig felveszi az én testemet, hogy a képet is megmentse, és engem is halhatatlanná tegyen. Második közösségre lép velünk, amely sokkal jobb és emelkedettebb mint az első”.

A Logosz megtestesülésekor, Szír Szt. Efrém kifejezésével, „csere” megy végbe Isten és az ember között: Isten átveszi (felveszi) a mi emberi természetünket, és nekünk ajándékozza a Maga Istenségét. Az Ige megtestesülése által megtörténik az ember megistenülése . „Az Ige megtestesült, hogy mi megistenüljünk” – mondja Nagy Szt. Athanáziosz. „Az Isten Fia az Ember Fiává lett, hogy az emberek gyermekeit Isten gyermekeivé tegye” – írja Lyoni Szt. Irineusz. A megistenülés kegyelme, amelyre az ember a teremtés aktusából fakadóan rendeltetett és amelyet a bűnbeeséssel elveszített, visszatér az emberhez a megtestesült Ige által.

Éppen ezért Krisztus Születésében megy végbe az emberi természet teljes megújulása. Nem csak abban az egyszeri Születésben, amely kétezer évvel ezelőtt történt Betlehemben, hanem Krisztusnak abban a születésében is, amely újra meg újra végbemegy a lelkünkben. Mert az ember lelke „az állatok jászola”, amelyet az Úr istenségének szálláshelyévé és templomává tesz. Bűnbeesésében az ember az „értelem nélküli állatokhoz lett hasonlóvá”, de Isten eljön a bukott emberhez, és lelkét olyan hellyé alakítja, ahol megtörténik a találkozás Közte és miközöttünk.

Az Isteni Megtestesülés hatalmas csodája abban áll, hogy egyszer végbement a történelemben, és újra végbemegy minden egyes emberben, aki Krisztust választja. Az éj mélységes csendjében az Isten Ige testet öltött a földön: ugyanígy ölt testet a lelkünk mélységes csendjében is, ott, ahol elhallgat az értelem, ahol elfogynak a szavak, ahol az emberi értelem Isten előtt áll. Ismeretlenül és felismerhetetlenül született Krisztus a földön, és csak a napkeleti bölcsek és a pásztorok, együtt az angyalokkal siettek elébe: ugyanilyen csendben és mások számára észrevétlenül születik Krisztus az ember lelkében, és a lélek elébe siet, mert kigyúl benne a csillag, amely a Világossághoz vezeti.

Az imádságban titokzatosan találkozunk Krisztussal, amikor hirtelen felfedezzük, hogy, imádságunk elfogadásra és meghallgatásra talált, és hogy Isten „eljött és beköltözött bensőnkbe”, és eltöltött bennünket életetadó jelenlétével. Krisztussal találkozunk az Eucharisztiában, amikor magunkhoz véve Krisztus Testét és Vérét, hirtelen megérezzük, hogy testünk megtelik az Ő isteni energiájával, és ereinkben Isten Vére folyik. Krisztussal találkozunk az Egyház más szentségeiben is, amikor részesülve bennük, megújhodunk és életre kelünk az örök élet számára. Krisztussal találkozunk a felebarátainkban, amikor az ember hirtelen megnyílik előttünk, és mi bepillantást nyerünk lelke titkos mélyébe, ahol ott ragyog Isten képe. Krisztussal találkozunk a mindennapi életünkben, amikor az élet zaja közepette hirtelen meghalljuk az Ő hívó hangját, vagy amikor látjuk az Ő nyilvánvaló és váratlan beavatkozását a történelem menetébe.

Pontosan így – hirtelen és váratlanul – avatkozott be Isten az emberiség életébe kétezer évvel ezelőtt, amikor Születésével megfordította az egész történelem menetét. Pontosan így születik meg újra és újra emberek ezreinek lelkében, megváltoztatva, átalakítva, megújítva egész életüket, hitetlenből hívővé, bűnösökből szentekké, elveszettekből üdvösségre menőkké téve őket.

Legyen Krisztus Születésének ünnepe annak az ünnepe, hogy Krisztus megszületik a lelkünkben, és mi újjászületünk Krisztusban. Csendesedjünk el a világ számára, hogy a lelkünkben megszülessen az Isteni Ige, és betöltsön bennünket Istenségével, Világossággal és szentséggel…

1997