Cleopa atya szól hozzánk. Az istenfélelemről

Előszó

Atyánkat, Cleopa Ilie-t, a Sihastria monostor lelkiatyját, úgy ismerik az ország határain innen és túl, mint az elmúlt ötven év román ortodox szerzetessége egyik legtekintélyesebb lelkivezetőjét, imádságos lelkületű alakját és jelentős egyházi írót.

Az ő nagy tapasztalata, mint engedelmes szerzetes, pap, sztarec, remete és az atyák írásainak alapos ismerője – dogmatikus, moralista, kanonikus és filokalista téren – tették őt igazán a szerzeteseknek és a hívek atyjává és lelki vezetőjévé, korra, hovatartozásra és társadalmi rétegre való tekintet nélkül.

1945-ben szentelték pappá és nevezték ki a Sihastria monostor elöljárójává. Mindennapjait az imádság, a misszió, a befelé fordulás, mások meghallgatása, a magány valamint a szerzetesek és a világiak üdvösségre való vezetése, a remeteség nélkülözései töltötték ki, de nem voltak idegenek számára az aktív apostoli élet sajátosságai sem: úgy a prédikálás, mint a szent könyvek írása, a gyóntatás, a lelki tanácsadás és szegények segítése. Egész életét Krisztusnak és az Ortodox Egyháznak szentelte.

Nagyon sajnáljuk, hogy Atyánk majdnem minden prédikációja és tanítása, melyek a templomban, egyszerű kis szobájában vagy éppen több ezer hívő jelenlétében szabadtéren hangzottak el – több mint ötven éven keresztül – leíratlanok maradtak és ezt a mulasztást már soha nem leszünk képesek pótolni. Ez már csak azért is sajnálatos, mert ezek a beszédek nemzedékek sokaságára számára szolgálhattak volna lelki kincsül.

Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy az utóbbi két évtizedben Cleopa atya által írt és kiadott hét könyv mellett, a hívek hangszalagra rögzítették lelki tanácsainak és tanításainak jelentős részét, amelyek ennek köszönhetően országszerte ismertté válhattak. Nagy nehézségek árán sikerült csak hozzájutnunk ezekhez a számunkra értékes hangszalagokhoz, melyek közül egyesek tizenöt évnél is régebbiek. Ezeket megpróbáljuk apránként feldolgozni témák szerint, majd kisebb kötetekben kiadni, amelyek majd a Cleopa atya szól hozzánk sorozat egyes köteteit alkotják.

Ebből a sorozatból az első részt máris a kezében tarthatja a kedves olvasó. Jelen könyvünk négy fő téma köré csoportosítható: Az istenfélelemAz elme megőrzéseAz imádság fokozataiés végül A papságról. Jelen kötetünkben kiadásra került még három rövid szónoklata is, amelyeket a hívek 1994 utolsó hónapjaiban hallhattak Cleopa atyától.

Igyekeztünk tiszteletben tartani Atyánk archaikus nyelvezetét, kivételt egyedül azok a kisebb módosítások képeznek, amelyeket elkerülhetetlennek tartottunk. Az Ő tiszteletreméltó személye, eredeti, közvetlen, őszinte és szeretetteljes atyai tanácsai, igazi áldást jelentenek mindazok számára, akik őszintén fáradoznak lelkük megmentésén, és a fiatalság lelki arculatának formálásán.

Reményeink szerint Cleopa atyától – a fentebb nevezett sorozat egyes köteteiként – egyéb témák és tanítások is feldolgozás alá kerülnek.

Most, amikor Atyánk már égi hazájába készülődik és testi erejének megfogyatkozása miatt már csak nehezen tud lelki tanáccsal szolgálni, ezeknek a hangszalagon rögzített szavaknak a kiadása igazi égi mannaként szolgál minden igazhitű keresztény számára.

Kívánjuk, hogy ez a könyvecske teremjen méltó gyümölcsöt mindazok szívében, akik szeretik Krisztust.

Ioanichie Balan arhimandrita,
Sihastria Monostor,
Az Úr Megkeresztelése ünnepén – 1995.

Az istenfélelemről

Beszéljünk most valamiről, amit mindannyian megértünk, lelki, szellemi és társadalmi hovatartozásunktól függetlenül. Mondjunk valami érthetőt, de ugyanakkor valami olyat is, ami hasznosnak fog bizonyulni jócselekedeteinkhez. Az istenfélelemről fogunk elmélkedni.

Így mondja a Példabeszédekben Salamon: Az istenfélelemmel eltávolodik minden ember a rossztól. Ha az istenfélelemmel eltávolodik az ember minden rossztól, akkor az istenfélelem az első akadálya a bűnnek, ami meggátolja a bűnnek a lelkünkbe való beszivárgását.

A Zsoltárok Könyvében Dávid próféta a Szent Lélek által ezt mondja: A bölcsesség kezdete az Úr félelme és jó megértése ez mindazoknak, akik ezt cselekszik. A legtöbbet Salamon, Dávid fia mondja a bölcsességről, hogy az Úr félelme a bölcsesség iskolája. És Jézus, Sirák fia, az ő bölcsességének a könyvében így mondja: Az Úr félelme minden bölcsességet felülmúlt.

Látjátok, három nagy próféta dicséri az istenfélelmet, egyre magasabb szinten bölcselkedve róla, hogy valóban, ahogyan Szíriai Szent Izsák is mondja: Az istenfélelem minden jócselekedet alapja. Ő mondja, hogy a bölcsességnek két vége van: az egyik vége az istenfélelem, a másik vége pedig az istenszeretet. De miért van ez így? Mert minden jócselekedet az istenfélelemmel kezdődik, és az istenszeretettel fejeződik be, ami a kötelék beteljesítése és minden jócselekedet legmagasabb foka, mert mindennél nagyobb a szeretet. De ahhoz, hogy valaki eljusson az istenszeretethez, először az istenfélelmet kell bírnia. Mert abból indul ki minden jócselekedet, hogy az ember féli az Urat.

Hallod mit mond a Szent Lélek? Boldog az az ember, aki fél az Úrtól, mert az Ő parancsait akarni fogja nagyon. Hallottad? Aki fél Istentől, az erősen teljesíteni akarja az Isten parancsait, tehát a jócselekedeteket; mint ahogyan az is, aki nem fél minden gonoszságát és bűnét szabadon ereszti.

Aki bírja az istenfélelmet, az a legbölcsebb ember a föld felszínén. Mert azt mondja Nüsszai Szent Gergely, a nagy filozófus és a Nagy Vazul testvére: „Sok embert láttam, aki igyekezett megtanulni minden világi tudományt, de a teológiában, azaz az Istenről való tudományban nem sokat gyarapodtak. De mivel nem bírták az igazi bölcsességet, ami az istenfélelem, eltávolodtak Istentől és minden rossznak a mocsarába jutottak.”

Hallani egyesekről, hogy két doktorátusuk és két diplomájuk is van. De ugyanakkor azt is hallani róluk, paráznák, ateisták, hitetlenek, akikben nincsen meg a józan ítélőképesség, akik irgalmatlanok a szegények iránt, felebarátjukat nem szeretik, és lábbal tipornak minden jócselekedetet és igaz hitet. Mit használ nekik az a sok világi tudomány, ha nem bírják az istenfélelmet? Az ilyen ember, aki nem ismeri Teremtőjét, és nem féli őt minden időben, hogy óvakodjon a rossztól és tegye a jót, akár meg se született volna.

Ezért azt mondom nektek, hogy hasznos dolog, ha az ember sokat tanul, hogy mérnök, orvos, professzor, egyetemi tanár, vagy akár katona, tábornok legyen belőle, Isten rendelése szerint. A lényeg azonban az – hivatástól függetlenül –, hogy soha el ne felejtse az istenfélelmet. Mert ha az ember elfelejtkezik az Istenről, jobb lett volna neki, ha nem is jön erre a világra, és jobb lett volna neki meg sem születnie, hogy lássa Istennek megannyi jóságát. Ő megajándékozott bennünket az élettel, az értelemmel, levegővel, fénnyel, meleggel, a kellő időben érkező esővel, táplálékkal, bőséggel, egészséggel, látással, hallással, bölcsességgel, (az Istenről elfelejtkezett ember) pedig Istennek ennyi jótéteménye ellenére becsukja a szemét, mint az éjjeli madarak, amelyek csak a sötétben látnak, és nem akarja meglátni az Istent, Aki maga a megközelíthetetlen világosság és Aki a megközelíthetetlen világosságban lakozik.

Azért kezdtem mondandómat azzal, hogy boldog az az ember, aki féli az Istent, mert az valóban bölcs ember és boldog lesz ezen és az eljövendő vilgon is.

Aki féli az Istent, az nem veszi el embertársa tulajdonát. Aki féli az Istent, az nem megy el más asszonyához. Aki féli az Istent, feleségével is tisztaságban él az Egyház rendelése szerint.

Aki féli az Istent, az nem követ el abortuszt, nem iszákos, nem dohányzik, nem verekszik, nem vágyakozik idegen vagyonra, nem makacskodik, hanem hallgat az állam uralkodójára és tiszteli a hatóságot. Pál apostol szerint: Ő tisztességet ad a tisztességesnek; az adószedőnek adót; a félelmetesnek félelmet; senkinek semmivel nem marad adós, csakhogy Istent és felebarátját szeresse.

Aki féli az Istent, az nem odahaza alszik vasárnap, a Szent Liturgia ideje alatt. Aki az Istent féli, az nem hagyja, hogy a gyermekei törvénytelenségekben nőjenek fel; hanem megdorgálja és helyreigazítja őket, hogy hódoljanak Istennek, hogy böjtöljenek, hogy menjenek el a templomba, és hogy tiszta életet éljenek családjukban. Aki Istent féli, az nem vesztegeti el az időt. Vagy dolgozik, vagy Istenhez imádkozik, vagy olvassa az Isteni írásokat, vagy elmélkedik az eljövendő ítéleten: a halálon, a jutalmon, a mennyország boldogságán és a pokol kínjain.

Aki féli az Istent, az szereti embertársait és minden emberen nagy szeretettel segít, amikor szükséget szenved. Aki féli az Istent, az nem kíméli a vagyonát, hogy megossza azt a szegényekkel. Aki féli az Istent, az nagy félelemmel van aziránt, hogy ne csak tettel vagy szóval ne vétkezzen, hanem még gondolattal sem. De miért? Azért, mert tudja, hogy mit mond a Szent Lélek: Isten látta és látja még a gondolatainkat is.

Hallottatok Jóbról, az istenfélő emberről? Mit mond az isteni Szentírás? „Volt egy ember Asidei országban, Úz tartományában, Arábiában és a leggazdagabb ember volt napkeleten.” De halljátok, mit mond: És nagyon félte Istent. Minden este egy ökröt mutatott be áldozatként. Miért? Ő az írott Törvény előtt él. Ő az ötödik Ábrahámtól, és majdnem ezer évvel Mózes előtt él.

Isten ezen emberének volt hét fia és három leánya, és engesztelésképpen rendszeresen mutatott be áldozatokat gyermekei megtisztulásáért az Úrnak, ahogyan akkoriban szokás volt véres áldozatokat bemutatni, nehogy az én gyermekeim, fiatalok lévén, hibáztak volna valamit gondolatban Isten ellen. Hallottátok? Manapság melyik apa és anya, melyik szülőnek van még gondja arra, hogy mit gondolnak gyermekeik? Manapság ki fél még gyermekei gondolatbeli vétkezéseitől? „Jaj nekem, gondoltak-e valami rosszat gyermekeim! Megfordult-e a fejükben lopás, vagy gyűlölködés, vagy kicsapongás, vagy részegeskedés, vagy bosszú? Jaj nekem –, mondják-e – hogy vigyek áldozatot Istennek; hogy Isten megbocsásson nekik, mert gondolatban vétkeztek!”

Hallottátok a gyermekek szüleit? Hallottátok a gyermekek apját? Arra van gondja, hogy nem vétkeztek-e gyermekei Isten iránt. Hallottátok miért dicsérte meg Isten Jóbot? Íme, ezt mondja a Szentírás:

Történt egy napon, hogy az Úr angyalai Isten elé járultak, mert milliárd és milliárd angyal van. Senki sem tudja megszámolni, ahogyan Jeremiás próféta mondja: Ki fogja megszámlálni az égi sereget? Mert többen vannak, mint a tenger homokja.

És ők Istenhez járulnak, Aki Szellem; a legelső Szellem, minden értelmes szellem forrása, ahány csak van az égen és a földön, és beszámolnak az Istennek, hogy mit tettek gondolatban és szóban a lelkek megmentéséért; mit tesznek az emberek a földön, és hogyan harcolnak és szolgálnak az Istennek a világ üdvösségéért.

Mit mond Pál apostol? Avagy nem mind szolgák – mondja az angyalokról –, akik Isten által szolgálatra küldetnek, azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget? Hallottátok mi az ő szolgálatuk? Az emberi nem szolgálatára lettek rendelve. Úgy jöttek az angyalok; és örökké jönnek, mint a villám, és számot adnak az Istennek mindarról, amit az emberek tesznek a földön, és mindegyik őrangyal számot ad a rábízott lélekről, hogy mit cselekszik az, abban a percben.

Akkor jött a sátán is és Isten megkérdezte tőle:

– Honnan jössz és miért? Talán nem tudta Isten, hogy honnan jön az ördög, ha egyszer Isten mindenütt jelen van? Ahogyan Jeremiásnál olvassuk: Én vagyok, Aki betöltöm az eget és a földet. Létezik-e olyan hely, ahol Isten nincsen jelen, a pokolban, vagy a mennyben, vagy a földön? Létezik-e egy olyan ég – minden egek fölött –, ahol nincs Isten? És akkor nem tudta Isten, hogy honnan jön a sátán? De akkor miért tette fel neki a kérdést? Azért, hogy válaszoljon nekünk arra, hogy miképpen zajlott le Jób története.

– Honnan jössz? – kérdezte Isten a sátánt. Erre ő azt válaszolta: – Uram, bejártam a földet és mindent, ami az ég alatt van, és íme, itt vagyok.

Hallottátok, hogy hogyan működik ő? Mert nincs egyedül. Ahogy Nüsszai Szent Gergely mondja „az ég csillagainak az egyharmada leesett, az angyalok egyharmada elbukott”. A Jelenések Könyvében ezt olvashatjuk: az égből egy nagy égő csillag hullott le, mint egy lámpás… és csapás érte a nap harmadát, a hold harmadát és a csillagok harmadát, hogy elsötétüljön harmadrészük.

Hol lakoznak most a démonok? A levegőben. De nemcsak ebben a légtérben –, ami körülveszi a mi bolygónkat és a többi tízmilliárdot – hanem a bolygó- és csillagközi légtérben is, amely határtalan. Mert innen a Tejútig tizennégymilliónyi fényév távolság van, és a fény háromszázezer kilométert tesz meg egy másodperc alatt, ami nem több, mint egy szempillantás.

Hallottátok milyen nagy ez a légtér? A sátán betölti. Mert hallod, hogy az elbukott csapatnak az ég alatt adott helyet az Isten. Ezt a helyet adta nekik az Isten. Ki tanítja nekünk ezt? A nagy Pál apostol, Krisztusnak a szája, aki azt mondja, hogy: A légtér erőinek az urai, a levegőbe áradt rosszaságnak a lelkei. És a nagy Dávid próféta ezt mondja: Sokan vannak a magasságból, akik velünk harcolnak, azaz a légtérből.

Ezért igazat szólt a sátán, amikor azt mondta, hogy: Bejártam az egész földet, Uram, és mindazt, ami az ég alatt van, és íme, színed előtt állok. És mit kérdez tőle az Isten:

– Voltál az én szolgámnál, Jóbnál? Mert nincsen a földön senki Jóbhoz hasonló, istenfélő és teljes mértékben az igazság szerint él. Ezek után, amikor ezt mondja, Aki az eget és a földet teremtette, Aki mindenki szívét megvizsgálja, amikor egy embert megdicsér, ki az, aki mondhatna valamit is ellene? Mert senki sincs a földön olyan, mint Jób, istenfélő és igaz Énelőttem.

Hallottad? Én nem azért, mert szegény vagy szerencsétlen lett volna, hanem nagyon is gazdag volt. Mit mond a Szentírás? Nagyon gazdag volt, a leggazdagabb ember napkeletről. De a vagyon nem győzte le, nem választotta el őt Istentől. Mivel Istent sokkal jobban szerette, mint a vagyonát. Neki semmit sem jelentett a vagyon. Úgy tekintett rá, mint egy félredobott rongyra. És ezt mutatja be Jób története, amit most röviden el fogok mondani.

Mi történt? Ezt mondta a sátán Istennek:

– Igen, Uram, Te azt mondod, hogy Jób igaz és fél Téged. De nem hiába fél ő Téged!
– De miért?
– Ha Te megsokasítottad az ő vagyonát, és az ő nyája egy egész országot beborít, hogyne szeretne ő Téged? És hogyne félne, ha egyszer ennyi vagyont és tiszteletet adtál neki? Azt gondolta az ördög, hogy azért féli Jób az Istent, mert vagyona van. De nem így volt, mert Jób valóban félte az Istent.
– De te, mit akarsz? – kérdezte Isten.
– Uram, add az én kezemre, hogy megmutassam Neked, hogy fog ő még átkozni Téged! – mondta a sátán.
– Mit akarsz tenni? – kérdezte Ő.
– Add az én kezemre Jóbot, hogy elvegyem a vagyonát, gyermekeit és mindenét, hogy lássuk, nem fog-e nyíltan megátkozni Téged? Mert hogyha körülveszed őt erőddel, és védelmezed vagyonát és szolgáit, akkor én nem tudok közelíteni hozzá.

De miért vette őt körül Isten ereje? Mert igaz és istenfélő volt, és semmi rossz sem közelíthette meg háza környékét. Mert az Úr angyalai őrizték őt, mivel ő is őrködött Isten parancsai fölött.

– Mit akarsz? – kérdezte Isten a sátánt.
– Add az én kezemre! – válaszolta ő.
– Neked adom. Eredj! De őt ne érintsd!

Láttad, hogy az ördög nem képes semmit sem tenni Isten akarata és beleegyezése nélkül? Képes lett volna ő már azelőtt is Jóbon keresztülmenni, mivel nagyon irigykedett rá, mert Jób igaz volt, de amíg nem kérte Isten engedélyét, addig nem ment. Mert az ördög is Isten szolgája; mert ő is Isten teremtménye, és csak oda megy, ahová Isten megengedi neki. Mert ha úgy lenne, hogy cselekedhetne saját belátása szerint, akkor egy nap leforgása alatt eltűnne minden ember a föld színéről, amennyire gyűlöli az ördög az embereket. De az ördögi erő, a Mindenható Isten hatalmával van körülvéve, és Isten nem engedi, hogy az ördög többet tegyen, mint amennyit Ő akar.

Hallottad mit mond Péter apostol? Hű az Isten, és nem hagy titeket erőiteken felül megkísérteni, és a kísértéssel együtt majd elküldi a segítséget is. Láttátok az Evangéliumban, amikor Krisztus Gadarában a két ördöngösből kiűzte a démonokat, megkérdezte: „Hogy hívnak benneteket?” „Légió, Uram, a mi nevünk”. A légió 6000 démont jelent. Ilyen sok volt a két emberben. Mert a légió görög szó, katonák légiója. A két emberben 6000 démon volt.

Ezért aludtak a sírokban és ezért nem hordtak ruhát – ti. mezítelenül jártak a pusztában, ahogyan az Evangélium mondja. Sokan voltak. Bizony, hogy sokan voltak, mert egy légió éppen 6000 démon volt, és ők is azt mondták, hogy egy légiónyi, vagyis egy hadnyi démon lakozik a két emberben. Ha akarod, Uram, hogy eltávozzunk ezekből az emberekből, akkor engedd meg, hogy a sertésekbe menjünk. Mert volt ott egy disznókonda a Galileai-tenger partján. Voltam azon a helyen, ahol megfulladtak a disznók, mert végigjártam minden helyet, amikor Jeruzsálembe zarándokoltam. Vagy 2000 sertés volt Gadara és Gergesa városok közelében. A Golán fennsíkon két egymáshoz közel fekvő város található.

És amikor megengedte nekik, a démonok megszállták a sertéseket, azok a tengerbe rohantak és mind megfulladtak. De miért engedte meg az Úr az ördögöknek, hogy megszállják a sertéseket? Mert Mózes törvénye tiltotta a sertések tartását. Ők pedig, a törvényt megszegve tartották és fogyasztották a sertéshúst. És akkor a sertések a tengerbe rohantak, azok miatt, akik őket tartották, mert kereskedés céljából nevelték a sertéseket, hogy azokat másoknak eladhassák.

De térjünk vissza Jóbhoz. Elment az ördög Jóbhoz és először, amikor Jób gazdasága fölé ért, tüzet hullatott az égből. De miért? A sátán az égben van? Mihály arkangyal nem vetette őt le az égből? Nem volt-e Mihály és az ördög között harc, ahogyan azt a Jelenések Könyvében olvashatjuk? És hely nem találtatott számukra az égben. De miért mondja a Szentírás azt, hogy ég? A levegőt nevezik égnek a Szentírásban, a levegő erősségeit. Mert hallgasd, hogy mit mond a Szentírás: Dicsérjétek az Urat, ég madarai. Nem véletlenül élnek ők az égben, mivelhogy az ég madarainak mondják őket? Nem, a levegőben élnek. Tehát így értsétek Damaszkuszi Szent János Dogmatikáját, miszerint a levegőt égnek hívják.

Tehát a sátán tüzet szórt a levegőből. És volt szegény Jóbnak 7000 juha, 3000 tevéje, 500 pár ökre, 5000 pár szamara, 3000 aranyövvel felövezett szolgája, akik szolgálták ezt a hatalmas gazdagságot. Továbbá volt még neki 7 fia és 3 leánya, palotái és birtokai. Először a juhnyáj esett áldozatul. Tüzet hullatott a sátán az égből, azaz a levegőégből és felégette Jób nyáját az összes pásztorral és szolgával együtt, aklostól és kutyástól; 7000 juhot semmisített meg egy csapásra a tűz, de ne feledjük, hogy isteni elrendelés folytán. Egy ember életben maradt, hogy hírt vigyen Jóbnak. Jób olyan volt, mint egy király, bíborban járt és a föld királyai nagy tisztelettel voltak iránta, mert idegen országokban élő emberekkel is kereskedett, mert nagy vagyon tulajdonosa volt. Jött Jób szolgája és azt mondta urának:

– Uram, uralkodóm!
– Mi az, fiam?
– Íme, a te szolgáid és pásztoraid. Nyájad legelt a hegyen és a síkságon, és tűz jött le az égből – azaz a levegőégből – és megemésztette a tűz nyájadat, pásztoraidat, szolgáidat és mindenedet, amid csak ott volt. Csak én maradtam meg egyedül és eljöttem hozzád, hogy elmeséljem neked a történteket.

Jób pedig azt mondta: – Nincsen semmi baj, fiam! Az Úr adta, az Úr elvette, ahogyan tetszett az Úrnak, úgy cselekedett! Legyen áldott az Úr neve, most és mindörökké!

És nem zúgolódott Jób, az Úr ellen.

Jóformán még be sem fejezte mondandóját az, aki a juhoktól jött, máris rohant egy másik a tevéktől:

– Uram, uralkodóm, a káldeusok átjöttek a Jordánon, és elrabolták tevéidet, 3000 tevét a pásztorokkal és mindennel együtt és elvitték az ő országukba. Egyedül csak én menekültem meg, és íme eljöttem hozzád, hogy mindezt elmondjam neked.

És Jób ezt mondta: – Nincsen semmi baj, fiam! Az Úr adta, az Úr elvette, ahogyan tetszett az Úrnak, úgy cselekedett! Legyen áldott az Úr neve, most és mindörökké!

Alig telt el pár perc, máris jött a harmadik az ökröktől:

– Uram, uralkodóm, tolvajok jöttek a pusztából, megölték a te szolgáidat és mind az 500 pár ökröt, elvitték magukkal.

És Jób ugyanazokat a szavakat mondta: – Nem baj, fiam! Az Úr adta, az Úr elvette, ahogyan tetszett az Úrnak, úgy cselekedett! Legyen áldott az Úr neve, most és mindörökké!

Kis idő elmúltával jött egy másik ember a szamaraktól is:

– Uram, uralkodóm, Damaszkusz minden részéről jöttek a szírek és megfogták a te szolgáidat, és szamaraiddal együtt elvitték az ő országukba. 500 pár szamár volt ott, mivel a meleg országokban a teve és a szamár a legkeresettebb állat, mert jól bírják a szomjúságot és kevés táplálékkal is beérik.

És Jób ugyanazokat a szavakat mondta: – Nem baj, fiam! Az Úr adta, az Úr elvette, ahogyan tetszett az Úrnak, úgy cselekedett! Legyen áldott az Úr neve, most és mindörökké! És nem szólt egy szót sem az ellen, hogy egy óra leforgása alatt elveszítette az egész vagyonát.

A végén jött az ötödik. E hír hallatán Jób szíve majd’ megszakadt, de akkor sem szólt egy szót sem Isten ellen. Jóbnak 7 fia és 3 leánya volt. És ők földi életükben, látva, hogy atyjuk mennyire irgalmas szívű a sok szegény ember iránt, mindig hasonlóan cselekedtek. Minden szombaton ünnepet tartottak; az első szombatot a legkisebb rendezte, utána a korban következő, egészen a legnagyobbikig, majd a leányok következtek. Ezen a szombaton is nagy ünnep volt; sok meghívott vendég ült az asztalnál, és ők felszolgáltak az ott lévő rászorulóknak.

A sátán pedig, az Isten engedelmével elment Jóbhoz, megrázta a házat –, az épületet, a palotát, ahol voltak – és meg is ölt mindenkit; az asztalnál lévőket és Jób fiait is. Csak egy maradt életben, az, aki eljött Jóbhoz és elmesélte neki:

– Uram, uralkodóm, íme fiaid és leányaid legnagyobb gyermeked házában voltak, hogy ünnepeljenek, a ház pedig összedőlt és megölt mindenkit, csak én menekültem meg véletlenül – mintegy isteni csoda folytán –, és jöttem, hogy mindezt elmondjam neked.

És Jób, amikor látta, hogy Isten elvette a fiait is, a háza előtt állva, megragadta öltözetét fent, a nyakánál fogva – mert keleten a ruhák egészen a földig érnek, úgy viselik a férfiak, ahogyan mi, szerzetesek – és földig szakította ruháját. Mezítelenre vetkőzött, földre vetette magát, a halálról elmélkedett és ezt mondta:

– Nem baj, fiam, mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, mezítelenül térek vissza. Semmit sem hoztam erre a világra, nyilván semmit sem tudok elvinni. Az Úr adta, az Úr elvette, úgy tett az Úr, ahogyan tetszett neki. Legyen áldott az Úr neve, most és mindörökké!

És mindazon dolgokkal kapcsolatban, amelyek megtörténtek vele, nem mondott egyetlen rosszalló szót sem az ő Teremtője ellen; mivel igen erősen félte Jób az Istent.

(folytatjuk)