Február 1.
Szt. Tryfon vértanú. Lampaszkosz frígiai városban született szegény sorsú szülőktől. Ifjú korában libapásztor is volt. Isteni kegyelemtől eltelve, elnyerte a gyógyítás adományát, és meggyógyította III. Gordiánosz császár (238-244) démonoktól gyötört lányát is. Dekiosz császár (249-251) keresztényüldözése idején Tryfont elfogták és Nikeába hurcolták. Válogatott kínzásokkal akarták rábírni, hogy tagadja meg keresztény hitét, ő azonban állhatatos maradt. Ezért 250-ben lefejezték. Ereklyéit Kotor város (Montenegró) római katolikus székesegyházában őrzik, amely egyébként Szent Tryfonnak, mint a város védőszentjének van szentelve.
Szent Perpétua, Felicitász, Revkátosz, Szatyrosz, Szatornilosz és Szekundusz vértanúkat Septimus Severus császár (193-211) keresztényüldözése idején mint katechumeneket (hitjelölteket) vetették börtönbe. Ott Perpétua csodálatos látomásban megtudta fogolytársai és a maga kivégzésének sorrendjét, s átérezte Isten Országának rájuk váró örömeit is. Valamennyien 203-ban nyerték el a vértanúság koszorúját. Galáciai Szt. Péter fiatal korában felvette a szerzetességet, majd elzarándokolt Jeruzsálembe. Onnan Antióchiába ment, s ott egy sírban telepedett le, ahol azután imádságban és böjtölésben élte remete életét. Isten a gyógyítás adományával ajándékozta meg. Igen magas kort ért meg: 92 éves korában pihent meg az Úrban az V. század második felében.
Galáciai Szt. Péter fiatal korában felvette a szerzetességet, majd elzarándokolt Jeruzsálembe. Onnan Antióchiába ment, s ott egy sírban telepedett le, ahol azután imádságban és böjtölésben élte remete életét. Isten a gyógyítás adományával ajándékozta meg. Igen magas kort ért meg: 92 éves korában pihent meg az Úrban az V. század második felében.
Február 2.
Az Úr bemutatása a templomban. A gyermek Jézust a születése utáni negyvenedik napon a Szentséges Szűz elvitte a jeruzsálemi templomba, hogy a törvény előírásai szerint Istennek ajánlja, maga pedig megtisztuljon (vö. Leviták 12,2-7; Kivonulás 12,2). És bár sem az egyik, sem a másik szent cselekményre nem volt igazából szükség (lévén, hogy Maga tökéletes Isten volt, Tisztaságos Anyja pedig férfivel nem érintkezve, a Szent Lélektől szülte Őt), a Törvényadó nem akarta megszegni a saját maga által alkotott törvényeket, amiket szolgája, Mózes próféta által adott az embereknek. Azokban a napokban a templomi szolgálatot Zakariás főpap, Keresztelő Szent János atyja látta el. Zakariás Szűz Máriát a templomban nem a férjezett asszonyoknak, hanem a szüzeknek kijelölt helyre állította. Ugyanekkor tartózkodott a templomban két csodálatos lélek is: az aggastyán Simeon, és Anna prófétaasszony, Fánuel leánya. A csodálatos aggastyán kezeibe vette a Messiást, és ezeket mondta: „most bocsátod el Uram, a Te szolgádat, igéreted szerint békességben, mert látták szemeim a Te üdvösségedet”. Még ezeket is mondta Simeon a Gyermek Krisztusról: „íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben” (vö. Lk 2,29-34). Anna pedig, aki ifjúságától fogva böjtölés és imádkozás közt szolgált a templomban, felismerve a Gyermekben a Messiást, elkezdte hirdetni Jeruzsálem lakóinak a Régóta Várt Megváltó eljöttét. A templomban tartózkodó farizeusok, akik mindezt látták és hallották, nagyon megdühödtek Zakariásra, mivel Szűz Máriát nem az asszonyoknak, hanem a szüzeknek kijelölt helyre állította. Beárulták őt Heródesnél, aki, mivel biztos volt benne, hogy Jézus az Új Király, akiről a Keletről jött bölcsek beszéltek, gyorsan parancsba adta, hogy öljék meg az Isteni Gyermeket. Ekkora azonban a szent család Isten angyalának figyelmeztetésére már kijutott Jeruzsálemből és Egyiptom felé menekült. Az Úr templomi bemutatása ünnepét kezdettől fogva megülték a keresztények, de különlegesen ünnepélyes formát ez a nap Jusztiniánosz császár idejében, 544-ben kapott.
Február 6.
Szt. Dorothea vértanú a kappadokiai Keszáriából származott. A nemes és szép leányt a tartomány eparchosza keresztény hite miatt két pogány leányra, Krisztinára és Kallisztéra bízta, hogy azok térítsék vissza a pogánysághoz. Azonban éppen a fordítottja következett be, mert a két pogány leány lett kereszténnyé, amiért az eparchosz mindhármukat halálra ítélte. Halálos ítéletének hallatára Dorothea örömmel így kiáltott fel: „Hálát adok Neked, emberszerető Krisztusom, hogy meghívtál a Paradicsomba és bevezetsz a Te szent hajlékaidba!” Egy ott álló Theofilosz nevű ügyvéd ekkor gúnyosan odaszólt Dorotheához, hogy küldjön majd neki a Paradicsomból egy almát és egy gránátalmavirágot. Dorothea lefejezése után nemsokára megjelent Theofilosznál egy szépséges ifjú, és átadott neki egy almát és egy gránátalmavirágot azzal, hogy Dorothea küldi. Theofilosz megrendült, megtért, kereszténnyé lett, majd nemsokára ő is követte Dorotheát a vértanúság útján 288 körül.
Szt. Fótiosz konstantinápolyi patriarcha 810-ben született előkelő konstantinápolyi szülőktől, Szergiosztól és Irénétől, akik üldöztetést szenvedtek a képrombolás idején. Igen gondos nevelésben részesült, korának egyik legműveltebb férfia volt. Először állami szolgálatot teljesített, ahol tanácsosi rangot ért el és a testőrség parancsnoka is lett. 857-ben hat nap alatt szentelték fel diakonussá, pappá és püspökké, s egyben a konstantinápolyi patriarchai trónra emelték a császár által elmozdított Ignátiosz patriarcha helyébe. Tíz évvel később az új császár, Makedóniai Vazul elmozdította Fótioszt és újra Ignátioszt iktatta be. Ignátiosz halála után, 878-ban ismét Fótiosz foglalta el a patriarchai trónt, de a következő császár, VI. (Bölcs) Leó 886-ban száműzte Konstantinápolyból. Számüzetésben halt meg 891-ben. Mint egyházfő erélyesen védelmezte a keleti ortodoxia tisztaságát a nyugati újításoktól.
Szentéletű Varszanufiosz és tanítványa János gázai aszkéták voltak a VI. században. A hagyomány szerint látnokok és csodatevők is voltak. Együtt írtak egy könyvet, melyben választ adnak a lelki élet különböző kérdéseire. Néhány gondolatuk: „Amikor Isten halogatja valamely kérésed teljesítését, azt a te érdekedben teszi, hogy gyakorold magad a hosszantűrésben”. “A látható gonosztevők a láthatatlan, gondolati gonosztevők szolgái.” „Az Úr azt akarja, hogy minden embert tisztelj, mégpedig magadnál jobban.”
Szt. Márta es Mária, és testvérük Lykarion. Mindhárman szerzetesek voltak és keresztény hitükért keresztre feszítették őket, majd fejüket levágták. Hogy mikor és hol éltek, bizonytalan. Emléküket is egyes helyi egyházakban február 8-án tartják.
Február 7.
Szt. Parthéniosz lampszákoszi püspök Nagy Konstantin császár idejében élt (IV. sz. első felében). Atyja, Chrisztoforosz, a melitupoliszi egyházközség diakónusa volt. Parthéniosz már gyermekkorában befogadta az Evangélium igéit. Halászattal foglalkozott, s a fogott halakat részben eladta, részben szétosztotta a rászorulóknak. Miután megfelelő teológiai képzettséget szerzett, előbb pappá, majd Lampszákosz püspökévé szentelték. Napjait betöltve, békésen megpihent az Úrban.
Szentéletű Sztirióta Lukács görögországi születésű szent, aki már ifjú korában a keresztény erények szerint élt. Egyszer elindult, hogy elvesse gabonáját, de útközben a vetőmag javarészét szétosztotta a szegények között. A kisebb részt elvetette, s abból mégis több termett, mint azelőtt az egészből. Később szerzetes lett, s ott is folytatta szántóvető munkáját. Élete vége felé tanítványaival a Sztirion hegyre ment, s ott hét évet töltött el imádsággal, tanítással és munkával. Meghalt békében 950 körül.
Szentéletű Masztridia a VI, században élt Jeruzsálemben szigorú aszkéta életet. Amikor egy ifjú szerelmével kezdte üldözni, Masztridia magához vett egy edény babot, s elhagyva a várost, a pusztába ment, ahol 17 évet töltött el remeteségben. Csodaként a bab, melyet magával vitt, mindig megszaporodott, nem fogyott el, s a ruhája is haláláig kitartott.
Nikomédiai 1003 vértanú Diocletianus császár uralkodása alatt adta életét a keresztény hitért. Valamennyiüket lefejezték.
Hat frigiai vértanú. A keresztényüldözések idején – ismeretlen, pontosan mikor – tűz által szenvedtek vértanú halált.
Február 8.
Szt. Theodorosz sztratilátisz nagyvértanú Evchaitából származott. Mint kiváló hadvezér, Licinius császár idejében (308-323) a pontuszi Irákliának lett a kormányzója. Szeretetre méltó egyéniségével és ékesszólásával sokakat térített a keresztény hitre. Széttörette az arany és ezüst bálványokat, és darabjaikat a szegények között osztotta szét. Amikor mint keresztényt a császár elé idézték, elítélte az uralkodó bálványimádását, és felszólította őt, hogy térjen meg az egy élő Isten hitére. Theodoroszt szörnyű kínzásoknak vetették alá, s végül lefejezték. Holttestét a keresztények Evchaitába vitték, aminek emlékét ünnepeljük ezen a napon.
Szt. Zakariás próféta, egy a tizenkét ún. kis prófétából, Lévi törzséből származott. Megjövendölte Krisztus jeruzsálemi bevonulását, Judas árulását a 30 ezüstpénzért, valamint az apostolok megfutamodását a Messiás szenvedésekor. Zakariás Kr. e. 520 körül halt meg késő öregkorban.
II. Szt. Szavvasz, szerb érsek, I. Szt. Szavvasznak, a szerbek első érsekének unokaöccse volt. Megpihent az Úrban 1268-ban.
Szt. Nikiforosz és István vértanúk kard által nyerték el a vértanúság koszorúját.
Február 9.
Szt. Nikiforosz vértanú a III. század közepén élt Antióchiában. Szoros barátságban volt Szaprikiosszal az antióchiai egyház egyik papjával. Barátságuk azonban megszakadt és Szaprikiosz részéről kérlelhetetlen gyűlöletté alakult át. Nikiforosz minden békülési kísérlete csődöt mondott. A 260. évi keresztényüldözés idején Szaprikioszt mint papot halálra ítélték. Amikor a vesztőhelyre vitték, Nikiforosz ismét bocsánatát kérte, azonban Szaprikiosz válaszra sem méltatta. Az utolsó pillanatban Szaprikiosz megtagadta Krisztust, és hódolt a bálványoknak. Ekkor Nikiforosz önmagát jelentette fel keresztényként Szaprikiosz helyett. A bírák Szaprikioszt szabadon bocsártották, Nikiforosznak pedig fejét vették.
Csodatevő Szentéletű Romanosz a kilikiai Rosszosz környékéről származott. Antióchia mellett egy hegyoldalon építette fel a remetekunyhóját s ott aszkéta életet folytatott. Csak kenyérrel és vízzel táplálkozott, kunyhójában sem tüzet, sem gyertyát soha nem gyújtott. Isten megajándékozta őt a beteggyógyítás adományával. Meddő asszonyok hozzá szoktak gyermekáldásért fohászkodni. Békében halt meg. Emlékét november 27-én is tartjuk.
Damaszkuszi Szt. Péter püspök-vértanú igen képzett teológus volt. Mivel támadta az iszlámot, az arabok kitépték a nyelvét, és Arábiába száműzték. Ott is azonban sokakat térített meg. Könyveket írt a lelki életről. Végül is lefejezték.
Szt. Markellosz szicíliai püspök, Szt. Filágriosz ciprusi és Szt. Pankrátiosz tavroméniai püspök-vértanuk Szt. Péter apostol tanítványai voltak. Sokakat a keresztény hitre térítettek. Szt. Pankrátiosz emlékét július 9-én külön is ünnepeljük.
Február 10.
Szt. Haralamposz pap-vértanú Septimius Severus uralkodása idején (193-211) volt pap Magnesiában, ahol Lucianus kormányozta helytartóként a tartományt. Haralamposz bátran hirdette az Evangéliumot, ezért a helytartó 202-ben elfogatta, és miután bőrét lenyúzatta, lefejeztette. Vele együtt szenvedett vértanú halált Porfyriosz és Vaptosz, valamint három asszony is. Szt. Haralamposzról fennmaradt a hagyomány, hogy amikor a helytartó próbára akarta tenni csodatevő erejét, a szent meggyógyított egy 35 év óta ördöngős embert, aki addig pusztákban, hegyekben és szakadékokban bolyongott.
Szt. Ennátha és Valentina vértanú-szűzek. Ennátha Gázából származott, Valentina pedig a palesztiinai Keszáriából. Mint keresztényeket Firmilianus helytartó elé hurcolták, s ott ők bizonyságot tettek Krisztusról. Ennathát megkorbácsolták, megfeszítették, majd Valentinával együtt, – aki nem akarva a pogány áldozatot bemutatni, feldöntötte az oltárt -, elégették.
Szentéletű Zénon a kappadókiai Keszáriából származott előkelő és gazdag szülőktől. Valens császár (364-378) hadvezére volt, de később elfordult a világi pályától és remetévé lett. Békében halt meg.
Szt. Prochor (Loboda) a kijevi Barlangkolostorban volt szerzetes. Csak lobodával (paréjjal) táplálkozott, amiből kenyeret sütött. Amikor egyszer Oroszországban sóínség támadt, Prochor hamut osztott szét a nép között, s az általa megáldott hamu sóvá változott. Szvjatopolk fejedelem elvitette a hamut Prochor cellájából, de azt hiába ízlelgették, csak hamu maradt. Prochar a sóért hozzá fordulókat a fejedelem udvarába küldte, hogy amikor az majd kidobja a tőle elvett hamut, vegyék fel, mert az sóvá válik. Így is történt, s a fejedelem is meggyőződött, hogy a hamuból csak akkor lesz só, ha azt Prochor előbb megáldja. Ezentúl tisztelettel volt a remete iránt, aki 1107-ben halt meg békességben.
Február 11.
Szt. Vlásziosz vértanú, szevasztiai püspök Licinius császár uralkodása idején (308-323) pásztorolta egyházmegyéjét. Isten a gyógyítás adományával ajándékozta meg. Amikor a nagy keresztényüldözés után nem maradt keresztény Szevasztiában, Vlásziosz püspök egy helyi barlangba vonult vissza. Vadállatok szelíd jószágként jártak hozzá, s ő simogatta őket. Az üldözők azonban felfedezték Vlásziosz rejtekét, elfogták és Agricola helytartó elé hurcolták. Útközben meggyógyított egy gyermeket, akinek szálka akadt a torkába. A helytartó előtt Vlásziosz bátran megvallotta Krisztust, ezért szörnyű kínzások után lefejezték. A börtönben együtt szenvedett vele hét asszony és két gyermek, s valamennyiben elnyerték a vértanúság koszorúját.
Szt. Zakariás próféta, Keresztelő Szt. János atyja ereklyéinek megtalálása.
Szt. Theodóra császárnő, az ikonromboló Theofilosz bizánci császár felesége, férje halála után a kiskorú Mihály fia helyett másfél évtizedig uralkodott (842-856). Első uralkodói ténykedése az volt, hogy véget vetett az ikonrombolásnak és az ikontisztelők üldözésének. VII. János konstantinápolyi patriarchát, aki az ikonrombolás híve volt, zsinatilag megfosztatta méltóságától. Helyette Methódiosz lett a patriarcha, aki előzőleg sokat szenvedett az ikonrombolóktól, s ezért hitvallóként tiszteljük. A 843. évi konstantinápolyi zsinat elítélte az ikonrombolást, és ünnepélyesen kihirdette, hogy a VII. egyetemes zsinat (787) ikontiszteletre vonatkozó rendelkezései változatlan érvényűek. A Nagyböjt első vasárnapján a patriarcha diadalmenetben vitette az ikonokat a templomba, s az ikontisztelet győzelmének emlékére ezt a vasárnapot az Ortodoxia Vasárnapjaként ünnepli Egyházunk ma is. Szt. Theodóra 867. február 11-én pihent meg az Úrban.
Február 12.
Szt. Meletiosz antióchiai érsek 361-ben lett a város főpásztorává. Az ariánus hitviták idején ortodox tanítása miatt az ariánusok megfosztották trónjától, azonban a mérsékelt ortodoxok továbbra is főpapjuknak tekintették, aki rendületlenül hirdette az igaz hitet. Csak a szigorú ortodoxok választottak maguknak más püspököt, s ezért az ariánusok helyezték vissza Antióchia érseki trónjára. Ez volt az ún. antióchiai szakadás. Meletiosz érsek elnökölt a II. egyetemes zsinaton (381), amely elítélte Makedóniosz eretnek tanítását, és megfogalmazta a Hitvallásnak a Szent Lélekre vonatkozó cikkelyét, továbbá megerősítette Nazianzoszi Szt. Gergelyt a konstantinápolyi patriarchai trónan. Szt. Meletiosz a zsinat idején pihent meg az Úrban. Földi maradványait Antióchiába szállították.
Szentéletű Mária, akit Marinosznak neveztek. Anyjának halála után, férfiruhába öltözve, apjával együtt férfi kolostorba vonult, ahol apja halála után, Marinosz néven szerzetessé lett. Egy közeli vendégfogadós leányának megtetszett az ifjú férfiszerzetesnek vélt Mária, és mivel ő a leány közeledési kísérleteit elhárította, amaz ráfogta, hagy ő az apja annak a gyermeknek, aki egy katonával folytatott szerelmi viszonyából született. Mária nem védekezett a vád ellen, hanem karjaiba vette a gyermeket, és félrevonulva, sok gyötrelem és nélkülözés közepette nevelte azt, s végül meghalt 508-ban. Csak halála után tudódott ki, hogy Marinosz szerzetes voltaképpen nő volt. A gyermek hazug anyja időközben megőrült, majd a szentéletű Mária sírjánál meggyógyult.
Szt. Alexij moszkvai metropolita húsz éves korában lett szerzetes, majd nehéz időkben, a tatár uralom alatt szentelték fel metropolitává. Mint moszkvai metropolita kétszer is járt követségben a tatár kánnál. Egyik alkalommal a kán meghívására, ment, hogy meggyógyítsa a kán feleségét, aki elvesztette szeme világát. A metropolita imádsággal és szenteltvízzel meg is gyógyította az asszonyt. Szt. Alexij 1378-ban halt meg 85 éves korában.
Szt. Antóniosz konstantinápolyi érsek 893-901 években volt a bizánci főváros főpapja. Szigorú aszkéta életével és a jócselekedetek sokaságával vált nevezetessé. Magas kort ért meg.
Szt. Plotinosz és Szatorninosz vértanúkról csak annyit őrzött meg a hagyomány, hogy kard által adták életüket a Krisztusért.
Február 13.
Szentéletű Martiniánosz a palesztinai Keszáriából származott. Igen fiatalon egy hegyre ment, ahol azután imádságban, virrasztásban és böjtben huszonöt évet töltött el, ellenállva minden kísértésnek. Egyik megkísértése alkalmával mezítláb parázsba lépett és ott maradt, amíg a fájdalom minden vágyat ki nem égetett belőle. A további kísértéseket elkerülendő, egy lakatlan szigetre költözött, és mindaddig ott maradt, amíg egy hajótörés folytán egy nő nem került a szigetre. Hogy tisztaságát megőrizze, Martiniánosz ekkor a tengerbe vetette magát. A biztosnak tűnő haláltól delfinek mentették meg: hátukra vették és a szárazföldre vitték. Ettől kezdve sehol sem telepedett le, hanem állandóan vándorolt és tanította az embereket a helyes úton járni. Így jutott el Athénbe is, ahol 422-ben békességben elhunyt.
Szt. Zoé és Fotini. A hagyomány szerint Zoé volt az első asszony, aki még a hegyen megkísértette Szt. Martiniánoszt, majd amikor látta őt a tűzbe lépni, felhagyott addigi feslett életével és kolostorba vonult, ahol szigorú vezekléssel megtisztult bűneitől, és elnyerte Istentől a csodatevés adományát. Szt. Fotini volt pedig az az asszony, aki hajótöröttként vetődött ki Szt. Martiniánosz remeteszigetére. Szt. Martiniánosz távozása után Fotini élete végéig a szigeten maradt imádságban és böjtölésben.
Szt. Evlogiosz alexandriai érsek a 579-607. években volt a város főpásztora, s ezalatt sok csodát cselekedett.
Február 14.
Szentéletű Avxentiosz Szíriából származott. II. Theodosziosz császár idején (408-450), fiatalon Konstantinápolyba költözött, ahol a nagybátyja magas rangú katonatiszt volt. Nemsokára szerzetes lett, s amikor életszentségének híre támadt, elköltözött Konstantinápolyból egy Chalkidón melletti hegyre. (Innen a mellékneve: „en to vunó” = hegyen élő.) Ennek is hamarosan híre terjedt, úgyhogy betegeket vittek hozzá, hogy gyógyítsa őket. Avxentiosz gyógyításkor mindig arra ügyelt, hogy az emberek ne őt tekintsék csodatevőnek, hanem magát Jézus Krisztust, aki az ő hitük által gyógyít. Részt vett a chalkidóni IV. egyetemes zsinaton (451). Magas kort ért el, 470-ben pihent meg az Úrban.
Szentéletű Marón a szerzetesi élet utáni vágyból a Kyrosz hegy tetejére ment, ahol egy omladékos pogány templomban felépítette a maga kis lakhelyét, s ott imádságban és böjtölésben remetéskedett. Igen sokan költöztek hozzá és a környékére aszkézis céljából. Az V. század első felében hunyt el.
Szentéletű Izsák eredetileg gazdag kereskedő volt, de szétosztotta vagyonát a szegények között és kolostorba vonult, ahol szigorú aszkézist folytatott. A sátán és a démonok egyszer úgy kísértették meg, hogy Krisztus, illetve angyalok alakjában jelentek meg előtte, és ő a megtévesztés folytán hódolt nekik. Ezt követően két évig feküdt betegen. Miután meggyógyult, már sokkal óvatosabban folytatta aszkézisét. Megpihent az Úrban 1090-ben.
Február 15.
Szt. Oniszimosz apostol, egy a hetven közül. Egy Filémon nevű gazdag frígiai ember rabszolgája volt, de megszökött tőle, Rómába ment, s ott Szt. Pál apostol tanítványa lett. Az apostol visszaküldte Oniszimoszt Filémonhoz, akit korábban szintén megtérített volt, és levelet irt hozzá. „Kérlek téged – írja többek között – az én fiamért, akit a fogságban szültem, Oniszimoszért, aki egykor neked haszontalan volt, most pedig neked is, nekem is hasznos… Hiszen talán azért szakadt el tőled egy időre, hagy örökre visszanyerd, most már nem úgy, mint szolgáit, hanem mint szolgánál nagyobbat, mint testvért…” (Fil 10-17). Filémon ezek után felszabadítatta Oniszimoszt, aki a hagyomány szerint később Efezus püspöke lett. Mint ilyent, Rómába hurcolták, ahol 109-ben vértanúságot szenvedett.
Szentéletű Evszeviosz származása ismeretlen, a IV. században élt. Előbb egy kolostorban volt, majd egy Aszicha nevű község melletti hegy gerincére költözött, ahol szabad ég alatt remetéskedett. Egész életében csak növényekkel táplálkozott, de gyümölcsöt nem evett. Élete vége felé a sok látogatója elől egy közeli kolostorba vonult vissza, ahol azután – túl a 90. életévén – megtért az Úrhoz.
Szt. Maior (vagy Maion) vértanú Diocletianus és Maximianus császárok idején (284-305) volt katona egy mór ezredben. Keresztény hite miatt Gázában elfogták és hét napon át harminchat katanával felváltva ostoroztatták, míg ki nem lehelte lelkét.
Február 16.
Tizenkét szt. vértanú: Pamfilosz, Valensz, Pál, Szelevkosz, Porfyriosz, Juliánosz, Theodulosz, Illés, Jeremiás, Ézsaiás, Sámuel és Dániel. Mindezek Diocletianus császár uralkodása idején (254-305), Firmilianus helytartósága alatt szenvedtek vértanú halált a palesztinai Keszáriában, Pamfilosz a keszáriai egyházközség presbitere volt, és javította a Szentírás szövegét az átírási hibáktól. Valensz diakonus volt, és könyv nélkül tudta a Szentírást. Pál tekintélyes férfiú volt, akit már egyszer tűzzel égettek a hitéért. Öten – Illés, Jeremiás, Ézsaiás, Sámuel és Dániel – Egyiptomból való testvérek voltak és kereszténynek vallották magukat. Mindezeket lefejezték. Velük együtt szenvedett vértanú halált Porfyriosz is, aki el akarta temetni holttestüket, továbbá Szelevkosz katonatiszt és Theodulosz, akik a halálba induló vértanúkat csókkal illették, s végül Juliánosz, aki hódolattal vette körül a vértanúk testét.
Szentéletű Maruthasz a mezopotámiai Tagritisz püspöke volt. Nagy Theodosziosz császár (379-395) követként Perzsiába küldte Iszdigerthisz királyhoz, akinek a leányát azután meggyógyította. A király engedélyével felkutatta a négyszáz perzsiai keresztény vértanú földi maradványait, s azokat egy helyre, az általa alapított Martyrupoliszba helyezte el. A város felavatása napján ő is megpihent az Úrban, s őt is Martyrupoliszban temették el.
Szentéletű Flaviánosz ismeretlen, hogy mikor és hol élt. Csak annyit tudunk róla, hogy szigorú egyedüllétben, egy hegy tetején folytatott remete életet hatvan éven át. Békében hunyt el.
Szt. Flaviánosz konstantinápolyi patriarcha 447-449 között volt a császárváros főpapja. Védelmezte az Ortodoxiát a nesztorianizmussal, majd a monofizitizmussal szemben. A 449. évi efezusi ún. rablózsinat megfosztotta tisztségétől, s ellenségei annyira bántalmazták, hogy sérüléseibe belehalt. Földi maradványait két év múltán Pulcheria, II. Theodosziosz császár testvére Konstantinápolyba vitette és a Szt. Apostolok templomába helyeztette el.
Szentéletű Romanosz újvértanú írástudatlan parasztember volt a görögországi Karpeniszi faluból. Török hódoltság alatt, a XVII. században élt. Amikor egyszer Thesszalonikibe ment, az utcán hangosan hirdette keresztény hitét és kétségbe vonva a mohamedán tanokat. A törökök ekkor elfogták, megkínozták és eladták rabszolgának. A keresztények megvették és az Áthosz-hegyre küldtélk szerzetesnek. Később Konstantinápolyba ment, ott ismét hirdette a keresztény hitet, s ezért végül is a törökök 1694-ben megölték. Emlékét január 5-én is tartják.
Február 17.
Szt. Theodorosz Tiron nagyvértanú. Maximianus és Maximinus uralkodása idején (286-313) élt és szenvedett vértanú halált. Amaszia tartomány Chumiala nevű községből származott. Katona lett, s innen mellékneve: Tiron, ami újoncot jelentett. Amikor keresztény hite miatt vádolták, ő félelem nélkül vállalta azt. A börtönben éheztetéssel akarták hitétől eltántorítani. Ekkor maga Krisztus jelent meg neki és felszólította, hogy ne vegyen többé magához földi ételt és italt. Jutalmul a Mennyek Országát ígérte meg. Különböző kínzások után, Theodorosz tűzben szenvedett vértanú halált 306-ban. Emlékét a Nagyböjt első szombatján is tartjuk. Ugyanis a hagyomány szerint Julianosz Aposztata császár 362-ben minden forgalomba kerülő élelmiszert meghintetett a bálványáldozatokhoz használt vérrel, hogy a keresztényeket rábírja a pogány áldozatokra. Ekkor a konstantinápolyi patriarchának álmában megjelent Szt. Theodorosz, és azt tanácsolta, hogy a keresztények azon a héten csak főtt gabonával táplálkozzanak, amelyet mézzel ízesítettek és kolívának neveztek. Azóta annak a napnak az előestéjén Szt. Theodorosz emlékére kolívát szentelünk. A történtekre való emlékezés indokolja, hogy Egyházunkban ez az eledel a böjt és a halotti megemlékezés szimbóluma lett, amelyet nemcsak Szt. Theodorosz emlékének napján, hanem a halottak emlékezetére is készítünk és fogyasztunk.
Szt. Mariamni, Fülöp apostol nővére. Testvérével együtt utazott és segített neki kis-ázsiai útja folyamán az igehirdetésben. Fülöp apostolnak Ierapoliszban bekövetkezett vértanú halála után Mariamni Lykaóniában hirdette az Evangéliumot és ott halt meg békességben.
Szentéletű (Bulgár) Theodosziosz és tanítványa, Romanosz. Nem messze Tirnovo városától kolostort alapított. Theodosziosz kitűnt a bogumil eretnekség ellen 1360-ban tartott helyi zsinaton. Romanosz nevű tanítványa tovább folytatta aszkéta életét a Theodósziosz által alapított kolostorban.
Február 18.
Szt. Leó római püspök a IV. század végén született Rómában. Callistus és Sixtus pápa diakónusa volt, s ez utóbbi halála után, akarata ellenére, a pápai trónra emelték 440-ben. Ő bírta rá Attilát, hogy békével elvonuljon Róma falai alól. Védelmezője volt az Ortodoxiának a monofizita eretnekség ellen, amely azt tanította, hogy Krisztusban csak egy természet van, az isteni, mivel az emberi természete teljesen átistenült. Flavianosz konstantinápolyi patriarchához írt levelében kifejtette tanítását Krisztus két természetéről, s ezt a tanítást a 451. évi chalkidóni IV. egyetemes zsinat is magáévá tette. Megpihent az úrban 460. november 10-én.
Szt. Flavianosz konstantinápolyi patriarcha (447-449). Bátran küzdött a monofizitak eretneksége ellen, de az Ortodoxia diadalát nem érhette meg, mivel a 449. évi efezusi rablózsinaton történt bántalmazás következtében pár napon belül elhunyt. Testét két év után Konstantinápolyba vitték és a Szent Apostolok templomában temették el.
Szt. Leó és Parigoriosz vértanúk a lykiai Patarában szenvedtek vértanú halált. Előbb Parigorioszt végezték ki, majd Leót egy megáradt folyóba fojtották.
Szt. Agapitosz szynaoszi püspök Kappadókiában született istenfélő keresztény családban. Fiatalon vonult kolostorba, ahol azután böjtben és imádságban élt. Amikor Licinius császár (308-323) értesült Agapitosz rendkívüli testi erejéről, elvitette a kolostorból és besoroztatta katonának. Licinius halála után Nagy Konstantin megengedte, hogy visszatérjen kolostorába. Püspöke később pappá szentelte, majd a püspök elhalálozása után utóda lett a szynaoszi püspöki székben. Csodákat is cselekedett.
Február 19.
Szt. Archipposz, Filémon és Apfia apostolok. Archipposz Szt. Pál apostol tanítványa volt, egy a hetven közül. A Kolossébeliekhez írt levelében ezt az intelmet küldi számára: „Legyen gondod rá, hogy teljesítsd a szolgálatot, amelyet átvettél az Úrban” (Kol 4,17). Artemisz ünnepe alkalmával a pogányok megrohanták Filémon házát, ahol a kolossei keresztények imádságra szoktak egybegyűlni, és elhurcolták az ott tartózkodó Archipposzt, Filémont, valamint annak feleségét Apfiát. Minthogy nem voltak hajlandók a bálványoknak áldozatot bemutatni, derékig a földbe ásták őket és úgy kövezték meg.
Szentéletű Doszitheosz a neves Dorotheosz abba tanítványa volt. Példaképe lett a böjtölő és engedelmes tanítványnak. Békével megpihent az Úrban a VI. században.
Szt. Maximosz, Theodotosz és Aszklipiodoti. Maximianus császár uralkodása idején (286-305) Tirisz thrákiai hadvezér elfogta őket mint keresztényeket, és kínzások után lefejeztette.
Szentéletű Ravulasz a görögországi Szamoszatából származott. Egészen fiatalon elhivatást érzett a remete életre, s egy hegy barlangjába vonult vissza. Később Föniciába ment, ahol azután János viryttoszi (bejruti) püspök segítségével monostort alapított. Egy idő múltán Konstantinápolyba költözött át, s ott is alapított kolostort, melyet őróla Ravulának neveztek el. A VI. század közepe táján halt meg 80 éves korában.
Február 20.
Szt. Leó katániai püspök ravennai nemes és jámbor szülők gyermeke volt. Példamutatáan tiszta élete miatt a katániai püspöki székbe emelték. Mint az özvegyek és árvák oltalmazója tűnt ki. Szt. Lukia (Lucia) vértanú szűznek templomot emelt. Egy alkalommal egy Iliodorasz nevű mágus Leó püspök templomába ment és ott kezdte végezni szemfényvesztő mutaitványait. Szt. Leó akkor megkötözte a mágust püspöki omofórionjával és a város piacára vezette. Ott máglyát gyújtatott és a mágussal együtt lépett a lángba, mire Ilidorasz megégett, Szt. Leó pedig sértetlenül lépett ki a tűzből. A VIII. században halt meg.
Szt. Szadok v. Szadoth püspök vértanú Perzsiában élt. Szavóriosz király keresztényüldözése idején, 342-ben elfogták és szörnyű kínzások után, százhúsz más kereszténnyel együtt lefejezték.
Csodatevő Szentéletű Visszárion Egyiptomban született. Egészen fiatalon a remeteéletet választotta, és haláláig a pusztában élt szigorú aszkézisban. Feljegyezték róla, hogy egyszer negyven napon át étlen-szomjan, fölemelt kezekkel imádkozott. Megírták róla azt is, hogy száraz lábbal kelt át egy folyón, sziklából vizet fakasztott, és betegeket gyógyított. 466-ban pihent meg békével az Úrban.
Február 21.
Szentéletű Timotheosz szülei halála után szétosztotta örökségét a szegények között, és az ázsiai Szymvolisz kolostorába vonult, ahol egész életét imádságban, böjtölésben és virrasztásban töltötte el. Isten a gyógyítás adományával ajándékozta meg. Meghalt 795-ben.
Szt. Evsztáthiosz antióchiai érsek a 325. évi I. egyetemes zsinaton az ortodox hitet védelmezte az arianizmussal szemben. Nem sokkal később ezért a megerősödött ariánusok kiűzték püspöki székéből, és a makedóniai Filippibe (más források szerint az adriai Traianupoliszba) száműzték, ahol 345-ben meghalt.
Skolasztikus (jogvégzett) Szt. János konstantinápolyi patriarcha (562-577) Antióchiából származott, ahol ügyvédként működött, majd pappá szentelték. Az antióchiai patriarcha Konstantinápolyba küldte ki apokriszárioszként (patriarchai képviselőként). 562-ben megválasztották Konstantinápoly patriarchájává. Mint egyházfő kitűnt tanultságával, kánonjogi képzettségével. Ő kezdte rendszerezni az egyházi vonatkazású császári törvényeket, rendeleteket, amelyeket később Nomokánon néven egyesítettek. Ő a szerzője a Szt. Liturgián énekelt Kerub-éneknek és a „A Te Titkos Vacsorádnak…” kezdetű eucharisztiai imának.
Szt. György amasztriszi püspök 760 körül született. Ifjan kezdte meg az aszketikus életet egy szíriai hegyi remete mellett. Annak halála után az akarnaniai (Görögország) Vonyszában folytatta remeteéletét. Onnan választották meg Amasztrisz püspökévé.
Február 22.
Az evgénioni szent vértanúk ereklyéinek megtalálása. Az istentelen római császárok idejében, amikor a keresztényeket sokszor érte üldöztetés, Krisztusnak mérhetetlenül sok hitvallója és vértanúja szenvedett különböző kínokat; a szent testeket, amelyeket a hóhérok temetetlenül a vadállatoknak és a madaraknak hagytak, a hívők titokban elvitték és tiszteletadás mellett rejtett helyeken, házakban vagy kertekben eltemették. Így az evgénioni vidéken is sok szent mártírt temettek el, akik Krisztusért ontották vérüket; ereklyéik nyugvóhelye sokáig ismeretlen volt. A pogányságnak azonban idővel leáldozott; a vértanúk kínzói dicstelen véget értek, a trónt keresztény császárok foglalták el: az egész világot beragyogta az igaz hit fénye, Krisztus Egyháza pedig csendes békességben virágzott. Akkor Isten akaratából az evgénioni vértanúk szent ereklyéi is csodálatos módon előkerültek, mintegy lámpás a véka alól (vö. Mt 5,15). Azon a helyen, ahol eltemették őket, különböző betegségektől gyötört emberek kezdtek meggyógyulni, Isten ugyanis azt akarta, hogy az Ő szolgái előkerüljenek és megdicsőüljenek. Eljött erre a helyre papjaival együtt a helyi egyház tisztes püspöke is, Tamás konstantinápolyi patriarcha (607-610) és felásva a területet, sok szent vértanú ereklyéjére lelt rá, kiknek nevét egyedül az Úr tudja, Aki beírta a szent mártírok nevét az örök élet könyvébe a mennyekben. A szent ereklyék épek és romlatlanok voltak, úgyhogy beteljesedtek rajtuk az Írás szavai: „megőrzi az Úr minden csontjaikat, és egy sem töretik meg azokból” (Zsolt 33,21). Az ereklyék csodálatos jóillatot árasztottak; számtalan csoda történt általuk, gyógyulást adtak a betegségben szenvedőknek, tisztátalan szellemeket űztek ki az emberekből. Akkor a szent ereklyéket átvitték a templomba, ahová hatalmas tömeg követte őket, gyertyával a kezükben és szent zsoltárokat zengve. Ezután az egyik papnak – az erényektől ékes és istenfélő Nikoláosz Kalligrafosznak – látomása volt, amelyben Isten tudtára adta, hogy az Evgénionban megtalált ereklyék között ott vannak Szent Andronikosznak, a 70 apostol egyikének, valamint feleségének és segítőjének, Juniának ereklyéi is. Róluk emlékezik meg Szent Pál apostol a Rómaiakhoz írt levelében: „köszöntsétek Andronikoszt és Juniát, rokonaimat és fogolytársaimat, akiket nagyra becsülnek az apostolok körében” (Róm 16,7). Az apostol ereklyéi tiszteletére I. Andronikosz császár a XII. században csodálatos templomot emelt.
Szt. Mavrikiosz és a vele együtt szenvedett 70 katona a szíriai Apameiában halt vértanú halált Maximianus császár alatt (286-305). Mavrikiosz a helyőrség parancsnoka volt. Amikor feljelentették, mint keresztényt, vele együtt lefogták fiát, Fotinoszt és 70 katonáját is. Előbb Fotinoszt ölték meg atyja szemeláttára, majd valamennyiüket egy ingoványos helyre vitték, s ott cölöpökhöz kötözve, mézzel kenték be őket. Tíz napig szenvedtek így a legyektől, szúnyogoktól és egyéb rovaroktól, míg kiadták lelküket.
Szentéletű Thalassziosz és Limneosz szíriai remeték voltak. Mesterének halála után, Limneosz szentéletű Marónhoz (febr. 14.) csatlakozott, és mellette folytatta tovább remete életét. Targala nevű község mellett egy hegyen élt egy kunyhóban, azonban nyáron a szabad ég alatt hált. Harmincnyolc évig tartó remetesége alatt hajlékot épített a koldusoknak, és táplálta őket azokból az adományokból, amelyeket a hozzá zarándoklók neki hoztak.
Szentéletű Varadátosz Antióchia mellett egy hegyen folytatott aszketikus életet, egy maga építette parányi cellában. Később átköltözött a városba, ahol szigorú aszkézis és önkínzás közepette halt meg.
Szt. Papiász hierapoliszi püspök (II. sz.). Az ún. apostoli egyházatyák közé tartozik. Önmagát János presbiter tanítványának nevezi, amiből egyesek arra következtettek, hogy Szt. János apostolnak volt a tanítványa. Műve, „Az Úr beszédeinek magyarázata” nem maradt ránk, csak türedékei találhatók más szerzőknél. Euszébiosz egyháztörténetében fennmaradt fragmentum szerint Máté evangelista héberül írta le az Úr szavait (logia tu Kyriu), s onnan fordították le görögre. Egy másik töredék szerint Márk evangelista Szt. Péter tudósítása alapján írta meg evangéliumát, lévén az apostol közvetlen tanítványa.
Szentéletű Athanásziosz hitvalló gazdag konstantinápolyi családból származott, de már fiatalon kolostorba vonult Nikomédiában. Mint ikontisztelő, üldöztetést szenvedett V. Leó császár uralkodása alatt (813-820). Mindvégig kitartott ortodox hite mellett, és békében megpihent az Úrban.
Szt. Anthusza és 12 társa kard által szenvedett vértanú halált.
Szt. Teleszforosz római püspök (125-136) Sixtus utódaként kormányozta a római egyházat, mint a város nyolcadik püspöke.
Február 23.
Szt. Polykarposz szmirnai püspök-vértanú Szt. János apostol és evangélista tanítványa volt Istenhordozó Szt. Ignátiosszal együtt. Vukolosz szmirnai püspök halála után őt szentelték fel Szmirna püspökévé. Sok csodáját tartják számon: betegeket gyógyított, imádságával tűzvészt fékezett meg, szárazság idején esőt fakasztott, jövőbelátott. Saját vértanú halálát is megjövendölte, amikor előre megmondta, hogy három nap múlva tűzhalállal tesz tanúságot Krisztus hitéről. Ez valóban be is következett, Antoninus Pius uralkodása idején, valószínűleg 143-ban.
Szentéletű János, Mózes, Antiochosz és Antóniosz. Az első közülük Szentéletű Limneosz. (febr. 22.) tanítványa volt és mellette remetéskedett. A többiek őhozzá csatlakoztak később.
Szentéletű Polychróniosz, Mózes és Damján Szentéletű Zevinász tanitványai voltak, aki egy hegyen létesített aszkétatelpülést. Ott éltek remete életet imádságban és böjtölésben.
Február 24.
Keresztelő Szt. János fejének első megtalálása. Heródes, miután fejét véttette Keresztelő Szt. Jánosnak, azt a testétől külön temettette el egy rejtett, tisztátalan helyen, mivel félt, hogy János feltámad halottaiból. (Mk 6, 16.) Johanna pedig, Kuzának, Heródes intézőjének a felesége (Lk 8, 3), aki ismerte a helyet, kiásta a Keresztelő fejét, és Jeruzsálemben, az Olajfák hegyén temette el. Sokkal később egy szerzetes találta meg ott az Előhírnök fejét, amikor hajlékot épített magának. Ezufán sokan és számos helyen őrizték a szent ereklyét, míg végül a IX. században Konstantinápolyba nem vitték. Keresztelő Szt. János fejereklyéje számos csodának lett a forrása.
Szentéletű Erazmosz szüleitől örökölt vagyonát templomok építésére fordította. 1160-ban hunyt el békességben.
Február 25.
Szt. Tarásziosz konstantinápolyi patriarcha Konstantinápolyban született György és Evsztratia nevű jámbor szülőktől. IV. Pál patriarcha lemondása után az előkelő udvari méltóságot viselő Tarásziaszt választották meg a császárváros főpapjává, és 784-ben szentelték fel. Az ő idejében (VI. Konstantin és Iréné császárpár uralkodása alatt) ült össze 787-ben a nikeai VII. egyetemes zsinat, amely ideiglenesen véget vetett az ikonrombolásnak. Tarásziosz segítette a szegényeket, a Boszporus partján kolostort épített. Békében megpihent az Úrban 806-ban. Az általa alapított kolostorban temették el.
Szt. Alexandrosz vértanú az itáliai Putealiból származott. Maximinanus uralkodása (286-305) és Tiberianus vezérsége idején kényszeríteni akarták áldozat bemutatására a bálványok előtt. Mivel pedig ő ezt elutasította és állhatatos maradt keresztény hitében, bebörtönözték, kezeinél fogva felakasztották, végtagjait kificamították. Később Karthagénába vitték, ahol tovább kínozták. Innen Markianupoliszba hurcolták, s ott fáklyákkal az arcát égették, végül Thrákiában lefejezték.
Szt. Riginosz szkopeloszi püspök-vértanú Görögországból származott. Mint erényes férfiú a görögországi Szkopelosz sziget püspöke lett, és mint ilyen, részt vett a 342-343. évi szardikai zsinaton, amely megerösítette egyebek közt az I. egyetemes zsinat arianizmus ellen hozott határozatait. Hazatérve az ariánus beállitottságú Konstantius uralma alá tartozó székhelyére, bebörtönözték, majd fejét vették.