Szent Ireneusz Sirmium (Szávaszentdemeter; ma: Sremska Mitrovica) városának egyik első püspöke volt, a város püspökeinek sorában Andrónikosz apostol neve után vele találkozunk. Ireneusz minden valószínűség szerint Sirmiumban született, már szülei is innen valók. Fiatal házasemberként választották a város püspökévé, s mint a helyi egyház vezetőjét fogták el Diocletianus császár idejében, valószínűleg 304 körül szenvedett vértanúhalált.
Ireneusz egyike azoknak a pannóniai szenteknek, akikről az ortodox egyház név szerint is megemlékezik, s nem csak latin nyelvű vértanúaktákban és naptárakban bukkanunk a nevére. Ennek oka, hogy vértanúságának története mindkét nyelven, latinul és görögül egyaránt ismeretes. A ránk maradt görög szöveg, bár minden bizonnyal későbbi, mint a latin, mégis ékesen tanúskodik Szent Ireneusz közkedveltségéről a keleti, görög nyelvű egyházban. E görög passiót pedig már egészen korán, a X-XI. század folyamán lefordították ószlávra, s Szent Ireneusz tisztelete így átkerült a szláv nyelvű ortodox egyházakba is.
Ireneusz vértanúságának dátumát a különböző források más-más napokon jelölik meg. A legkorábbi egyházi naptárak (martyrologiumok) április 6-tal kapcsolatban említik, míg a későbbiek március 25-re teszik emlékét, görög naptárak (szinaxárionok) viszont egy harmadik időpontban, augusztus 23-án emlékeznek meg a szentről. Ez utóbbi azonban valószínűleg annak eredménye, hogy a szinaxárionokra jellemző elrendezési módszer szerint az Ireneusz nevet viselő szentek egy helyre, a legkorábbi ilyen nevű szent, Lyoni Szent Ireneusz († 202) emléknapjára, azaz augusztus 23-ra kerültek. Mindazonáltal a márciusi ünneppel is találkozunk ortodox forrásokban mind görög, mind szláv nyelvterületen, mégpedig (valószínűleg Szűz Mária Örömhírvételének március 25-i ünnepe miatt egy nappal később, mint Nyugaton) március 26-án, ezért a fentiekben ezt, a két hagyomány által is megerősített márciusi dátumot fogadtuk el.
Az eltelt csaknem másfél évezred alatt Ireneusz tisztelete Szávaszentdemeteren is folyamatos maradt. Már a legkorábbi időkből fennmaradt olyan emlék, mely egy, a szent nevét viselő sirmiumi kápolna (martyrion) létezésére utal. A régészek azonban ezzel átellenben, Sirmium folyója, a Száva jobb partján is találtak Szent Ireneusz-templom létezésére utaló nyomokat. Minden bizonnyal ez a templom lehetett az, amely a XI. században már széles körben ismert volt a benne történt csodákról, s messze földről sereglettek ide a gyógyulást kereső zarándokok. A templom története később, a XIII. században is dokumentálható, egy, a régi épület helyén emelt új katolikus templom viselte ekkor a szent nevét, itt székelt a korabeli Sirmium városának püspöke. Ireneusz neve – Ernye formában – még a magyar népi hagyományba is átment, s azt a vidéket, ahol e róla elnevezett püspöki templom állt, a szent után Szenternyének nevezték. De ezen kívül is voltak még Ireneuszról elnevezett, Ernye névalakot tartalmazó települések a történelmi Magyarország területén, bizonyítva a szent tiszteletét nemcsak Szávaszentdemeteren, hanem az ország más vidékein is.
A következőkben a másodlagosnak tekintett, de az ortodox egyházban széles körben ismert, s a latin száraz, aktaszerű stílusához képest jóval költőibb görög passió szövegét közöljük, melyet mind ez ideig még nem fordítottak le magyarra.
† Szent Ireneusz püspökvértanú
1. Amennyiben az istenfélő ember tisztességben nevelkedett, és a magasságbéli dolgok felé törekszik, s mindezt istenfélelemmel teszi, akkor az élet dolgait mindenestől elvetve a megígért javak élvezetét keresi, és a hallottakat szilárd hittel valóságnak tartva, utánuk vágyakozik, igyekszik minél hamarabb saját szemével látni őket, s dicsőíti az Urat. Így tett a boldogságos Szent Ireneusz, Sirmium város püspöke is. Ő ugyanis túláradó szelídsége és istenfélő cselekedetei miatt [püspöki] méltóságot kapott és még fiatalon erre a tisztre emelték. Mikor aztán a Diocletianus, Maximianus és Constantinus császárok idejében kitört üldöztetés utolérte, hajthatatlan és tántoríthatatlan eltökéltséget tanúsított, s az elöljárók kivégezték, s elérte a fentről való elhívatás jutalmát.
2. Állhatatosságát nem törték meg a gyötrelmek, a kilátásba helyezett szenvedések, sem a folyó fenyegető habjai, sem sziklák, sem a kínzások különféle fajtái, sem az, ami mindennél fájóbb: a gyermekek, rokonok és barátok jajveszékelése, melyek oly gyakran hatják meg a kishitű atyák szívét. Midőn gyermekei könnyek között kulcsolták át térdét, jajveszékelő felesége könnyfakasztó látványa, szülei gyásza ifjúsága virágában levő gyermekük felett, házanépe sóhaja, barátai sírása, és ismerősei, kik könyörögve próbálták rávenni, szánja meg zsenge ifjúságát – mindez, amit mondtam, nem hatotta meg, hanem – mint mondottuk – megőrizte a magasságbeli dolgok iránti szeretetet, s a félelmetes Ítéletet tartotta szem előtt, félvén az Úr igéjét: “Aki megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.” Minden gyötrelmet semmibe véve igyekezett az előtte levő reménység felé. (Vö. Zsid 6,18.)
3. Pannónia akkori prefektusa elé vezették, aki kikérdezte, miért nem mutat be áldozatot. A boldogságos Ireneusz pedig így válaszolt:
– Nem akarok közétek tartozni.
Akkor tömlöcbe vetették, s napokon keresztül a börtöncellában tartották, míg egyszer, az éjszaka közepén a prefektus leült és ismét maga elé vezettette a boldogságos Ireneuszt, és különböző kínzásokkal fenyegetőzve megkérdezte, miért nem mutat be áldozatot. Mire ő így felelt:
– Mert van Istenem, és kicsiny gyermekkorom óta azt tanultam, hogy őt kell tisztelni, és azoknak, akiket te isteneknek nevezel, nem tudok hódolni.
Erre Probus prefektus így szólt:
– Óvakodj a haláltól és legyen elég az elszenvedett büntetés.
– Nyereség nekem a mihamarabbi halál, mert ami előtted halál, azzal Isten előtt örök életet nyerek – mondta Ireneusz.
Erre Probus megkérdezte:
– Van gyermeked?
– Nincs – felelte ő.
Ezt azért mondta a boldogságos Ireneusz, mert emlékezett az Úr parancsára: “Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, vagy testvéreit vagy feleségét vagy gyermekeit, az nem méltó hozzám.” (Vö. Mt 10,37 és 19,29) Őhozzá ragaszkodott tehát a boldogságos és lelkében már teljesen a mennyekben lakott és elhagyott minden emberi köteléket, s nem ismert s nem birtokolt semmi mást, csak az Urat.
4. – Tudom, hogy vannak fiaid, legalább miattuk áldozz, hogy élhess – szólította meg újra a prefektus.
– A fiaimnak van Istenük, akárcsak nekem, és Ő megmentheti őket. Te pedig tedd, amit parancsoltak neked – mondta Ireneusz.
– Ifjú, azt ajánlom, áldozz, nehogy további csapások érjenek – felelte Probus.
– Nem áldozok, tégy, amit akarsz, és megtudod, hogy Krisztus segítségével bátran elviselek mindent – mondta Ireneusz.
– Mivel nem akarsz engedelmeskedni a császári parancsnak, ezért az Imperator rendelete szerint a folyóba vettetlek – válaszolta Probus.
– Bármilyen halállal fenyegetsz is – mondta Ireneusz -, tudomásul veszem; arra számítottam, hogy inkább karddal akarsz végezni velem, ezért – ha akarod – parancsold csak meg, és megtudod, hogy mi, Krisztus hitébe beavatott keresztények, semmibe vesszük a halált.
5. Haragra gerjedt a prefektus a boldogságos Ireneusz vértanú bátorságán, és megparancsolta, hogy karddal végezzék ki. A szentséges vértanú pedig, mintha máris az eljövendő jutalom birtokában volna, így szólt:
– Istenem, hálát adok néked, hogy e hal��l elszenvedéséért még fényesebb koszorúval ajándékoztál meg.
Mikor aztán az Artemisznek nevezett hídhoz értek, levette felsőruháját és kezét az ég felé emelve így imádkozott:
– Uram, nyíljanak meg az egek, és fogadják be a Te szolgádnak lelkét, aki a Te népedért, az Egyetemes Egyházért és annak egész Benned hívő népességéért szenvedtem, Uram.
Ekkor lesújtott rá a kard, majd a Száva folyóba dobták.
6. Mindez augusztus hónap huszonegyedikén történt Sirmiumban, Probus helytartósága alatt, szerintünk azonban, a mi Urunk Jzus Krisztus uralkodása idején, kivel együtt az Atyának és vele a Szent Léleknek dicsőség, tisztelet és hatalom, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámen.
BIBLIOGRÁFIA
Források
A legkorábbi martyrologiumok: Martyrologium Hieronymianum. Ed. Duchesne, L. – De Rossi, G. B. In: “Acta Sanctorum Novembris II/1.” Bruxelles 1894, (40), illetve a Martyrologium Hieronymianumnál is korábbi ún. Martyrologium Syriacum, ui. (LV.).
A későbbi latin martyrologiumok és a görög szinaxárionok: Martyrologium Usuardi, Patrologia Latina 123, 871-872; Martyrologium Adonis, Patrologia Latina 123, 242; Synaxarium Ecclesiae Constantinopolitanae. Ed. Delehaye, H., (Propylaeum ad Acta Sanctorum Novembris), Bruxelles 1902, 917, ill. Menologium Basilii II. Imperatoris, Patrologia Graeca 116, 600-601.
A latin passiók: A rövidebb és hitelesebbnek tekintett latin szöveg: Ruinart, Th.: Acta martyrum sincera. Ratisbonae 1859, 432-434; magyarul: Munkálatok a pesti növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolájától 21, 1857. 188-191; ill. Vanyó L. (szerk.): Vértanúakták és szenvedéstörténetek. (Ókeresztény Írók 7), Budapest 1984, 217-220. A hosszabb latin szöveg: Acta Sanctorum Martii III. Antverpiae 1668, 556-557; magyarul Balogh A.: Pannónia őskereszténysége. (Szent István Könyvek 102.), Budapest 1932, 59-64.
A görög passió: Acta Sanctorum Martii. Antverpiae 1668, *23; ill. vö. még Lambecius, P.: Commentarii de Augustissima Bibliotheca Caesaria VII. Vindobonae 1782, 438-442 és Bibliotheca Hagiographica Graeca II. Bruxelles 1957, num. 948.
A márciusi Ireneusz-ünnep a görög és szláv hagyományban: Görögül: Latyšev, B.: Menologii anonymi byzantini saeculi X quae supersunt I. Petropoli 1911 (reprint: Leipzig 1970.), 281-283; Szlávul: Miklosich, F.: Monumenta linguae paleoslovenicae e Codice Suprasliensi. Vindobonae 1851, 184-186.
Irodalom
A sirmiumi Szent Ireneusz-templomokról: Duval, N.: Sirmium «ville imperiale» ou «ville capitale», In: “XXVI. Corso di cultura sull’ arte ravennata e bizantina.” Ravenna 1979, 83-84; Popovic, V.: Continuité cultuelle et tradition littéraire dans l’église médievale de Sirmium. In: “Sirmium XII.” Beograd 1960, I-IV.
Az Ernye névalakról: Gombocz Z. – Melich J.: Magyar Etymológiai Szótár II. Budapest 1914-1930, 17-19.
Tóth Péter
Forrás: Magyarság és Ortodoxia – Ezer esztendő (A Magyar Ortodox Egyházmegye és a Miskolci Ortodox Múzeumért Alapítvány kiadása, szerk. Imrényi Tibor; megjelent a magyar kereszténység millenniumának esztendejében, 41-47. oldal)