Ez a szentéletű szerzetes talán az egyik legismertebb újkori görög szent. Leginkább a Filokáliához írt megkapó bevezetője, és a benne szereplő szerzőkről összeállított rövid életrajzai által vált ismertté. Életét a Kis Szent Anna remetelak gondos lakója, Gerasimos atya örökítette meg.
Szent Nikodémus 1749-ben született Naxos szigetén, mélyen vallásos szülők gyermekeként. Neveltetésére jellemző, hogy később édesanyja is kolostorba vonult. Nikodémust kicsi korától fogva vonzotta a templom, az egyházi élet. Korán kitűnt intellektuális képességeivel, páratlan emlékezőtehetségével. Későbbi fejlődésére nagy hatást gyakorolt az egyik naxosi pap, akinek szorgalmasan segédkezett az oltárban. A szmirnai (ma Izmir) görög iskolában mindenkit meglepett éles elméjével és nem utolsó sorban rendkívüli jóságával. Társainak mindenben segítségére volt, ő maga azonban tiltakozott, ha a rá szabott feladatokat más akarta átvállalni. Az “evangéliumi iskolában” az általános tárgyak mellett teológiát, ógörög nyelvet és irodalmat, valamint latint, olaszt és franciát tanult. 1770-ben egy véres török üldözési hullám elől visszatért Naxosra, és ekkor kapta meg az indíttatást az “angyali életre”. Korinthusi Szent Makáriosszal történt találkozása Hydra szigetén éltre szóló nyomot hagyott benne, melyből mély barátság és igazi lelki rokonság született. 1775-ben végleg az Áthosz-hegyre költözött, hogy “magára vegye az Üdvözítő édes és szép keresztjét”. Ekkor kezdődött meg valódi tudományos munkája, többek között a Filokália és az Evergenitos sajtó alá rendezése.
Az Evergenitos előszavában, mely a pusztai atyák életét és tanítását foglalja magában, ezt írja: “Az ember tanulmányozza az eget, a földet és minden mást, hogy fölfedezze a dolgok rendjét és harmóniáját, de csak igen kevesen kutatják azt, hogyan kell az embernek önmagát harmonikusan fölépítenie a valódi erények megszerzése által.” Ahogyan a természettudósok hosszú évszázadok óta igyekeznek kideríteni a természeti jelenségek titkait számtalan eszköz, kísérlet vagy kémiai vizsgálat segítségével, ugyanúgy a szentéletű emberek hosszú ideje fáradoznak azon, hogy számtalan kísértés, és gyakorlati tapasztalat útján rájöjjenek a test, a szív és az értelem szenvedélyeinek és betegségeinek természetére, okaira és az erények elsajátításának módjára. Miután behatoltak az erkölcsfilozófiai (éthiké philosophia) titkaiba, tudományos igénnyel tárták fel a bűnöket és az erényeket, és mesteri módon magyarázták meg, hogyan lehet az előbbiektől megszabadulni és az utóbbiakat elnyerni.
A filozófia fogalmát egyébként gyakran használják a keleti atyák a keresztény vallás és főleg a belső lelki tökéletesedés vonatkozásában. Ez a “belső” (esoteriké) vagy “lelki” (pneumatiké) filozófia egészen más, mint a “külső” (exoteriké) vagy “világi” (kata kosmon) filozófia. Az előbbi isteni kinyilatkoztatásból származik, és a Krisztust követő életnek a gyümölcse, míg az utóbbi az isteni kegyelem és a Tőle származó megvilágosodás hatósugarán kívül, a bukott állapotában működő emberi elme terméke.
A “Hitről” című művében Nikodémus ezt írja: “Az egész lélek az egész testtel áll kapcsolatban, nem csupán a rész a résszel, és nem a test fogja körül a lelket, hanem a lélek tartja magában a testet, úgy, mint a tűz a vasat.”
A “Theosis útja” c. munkájában pedig így vígasztal a szent: “Ha valamilyen bánat vagy zavar támad benned, és nem tudod visszaszerezni békédet, azonnal kezdj állhatatosan imádkozni, hiszen Urunk is ezt tette, amikor háromszor ment imádkozni a kertben, és ezzel arra tanított, hogy minden bánatban vagy csapásban az imához folyamodjunk.”
Szent Nikodémus először a Dionisziu kolostor lakóihoz csatlakozott. A rábízott feladatok és lelki gyakorlatok elvégzésében fáradhatatlan volt. Éjjel-nappal olvasta a Szentírást és az egyházatyák műveit. Böjtölt, szüntelenül imádkozott, és ez az áldott élet fokozatosan egyfajta ragyogással, fénnyel, szentséggel vette körül. És közben egyfolytában dolgozott. Dogmatikai, etikai írásai, kommentárjai egész könyvtárat tesznek ki. Szent Nikodémus az Egyház nagy tanítója, az ortodoxia védelmezője és minden tévtanítás szilárd ellenfele lett.
1783-ban felvette a nagy szhimát (“a nagy fogadalmat”) és egy magányos “kalyvában” telepedett le. Továbbra is szünet nélkül írt és fogadta látogatóit, nemcsak a Szent Hegyről, hanem lassan egész Görögországból. Sokan a közelébe költöztek, csakhogy láthassák és hallhassák “mennyei” tanítását. Mert “ahogy a mágnes vonzza a vasat, úgy vonzotta a belőle áradó kegyelem az embereket”. Egész életében egyetlen gondja volt csak: Isten akaratát és felebarátai javát szolgálni. Viselkedése egyszerű volt, jelleme türelmes, jóságos és szelíd és alázatos. Teljes szegénységben élt. Alázata mind szóban, mind tettekben megnyilvánult. Amikor önmagáról beszélt, ilyen kifejezéseket használt: “én egy torzszülött vagyok”, “csak egy döglött kutya vagyok”, “egy senki vagyok”, “oktalan vagyok és műveletlen”. Cipő helyett szandálban járt, egyetlen mantijával (szerzetesei köpennyel) rendelkezett és tulajdonképpen nem volt állandó lakhelye.
Amikor érezte, hogy elközelgett az utolsó órája, meggyónt, kérte a Szent Kenetet, és megáldozott. Majd kezét keresztbe tette, lábait kinyújtotta, nyugalom, béke vette körül és közben egyfolytában imádkozott. A körülötte álló testvérek megkérdezték: “Atyánk, pihensz?” Ezt válaszolta: “Krisztust fogadtam magamba, hát hogyne pihennék?”
1809. július 14-én halt meg. Fejereklyéjét ma is halálának helyén őrzik. Akik ott jártak, azt mondják, szentséget és isteni illatot áraszt.
Tropárionját és a szenthez szóló egész ünnepi szolgálatot ugyancsak Gerasimos atya írta meg, akit Szent Nikodémus óta az egyik legnagyobb himnuszköltőnek tartanak:
“A bölcsesség ajándékával felékesítve, ó Atyánk, a Szent Lélek harsonájaként és az erények tanítójaként jelentél meg, Istennel beszélő Nikodémus; mindenkit megajándékozva az üdvösség tanításával és életed tisztaságával, fényt árasztva isteni szavaid gazdagságával, mellyel a világot is beragyodtad.”
(Írta: Dr. Imrényi Tibor protoierej; megjelent: Egyházi Krónika, 1991. november-december)