HIT ÉS HITETLENSÉG – KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Mi az Ortodoxia? (prot. Filipp Rjabih)

Az ember mindig jobb életre törekszik, igyekszik kijavítani a hibáit, igyekszik legyőzni a magában és a világban létező rosszat, igyekszik legyőzni a szenvedélyeit és a bűneit. Ezen az úton, ebben a harcban, amely egész földi életünket végigkíséri, az embernek feltétlenül szüksége van a helyes irányok meghatározására. Mit tegyek? Hogyan cselekedjek? Mire törekedjek? Hogyan higgyek Istenben? Mi az ember? Mi az ember életének az értelme? Mi a világ, és milyen kapcsolat van ember és világ között? Milyen a kapcsolat ember és Isten között? Az embernek nagy szüksége van a válaszokra, amelyeket ezekre a kérdésekre kaphat. Így tudja helyes irányba terelni az életét, így tud helyesen élni. Ezeket az irányokat nem tudja egy másik ember megadni. Természetfeletti segítséget várunk, és Isten az emberiség egész történelme folyamán szüntelenül segítséget nyújtott az embernek. Egészen a kezdetektől. Az Ószövetségből tudjuk, hogy Isten az első emberi nemzedékektől fogva segítette az embereket. Az igazság teljessége pedig a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelével jelent meg nekünk. Azoknak az igazságoknak a kinyilatkoztatását kaptuk meg általa, amelyek segítenek nekünk, Krisztus-hívőknek helyesen felépíteni az életünket. Isten igaz tanítását pedig őrizni kell. Hordozni kell mint egy mércét, nemzedékről nemzedékre. Amikor az Úr keresztre feszíttetett, feltámadt és mennybe ment, és tanítását az apostolokra és azok követőire hagyta, természetesen felmerült a nehézség, hogy a tanítást egyesek félreértelmezték. Olyan is előfordult, hogy tudatosan eltorzították. És ekkor, hogy elhatárolják Krisztus tanítását a helytelen értelmezéstől és a torzításoktól, a keresztények nevet adtak a Krisztustól kapott hitüknek, és elnevezték igaz hitnek, ortodoxiának, azaz „Isten helyes dicsőítésének”. A keresztények számára fontossá vált annak a hitnek a megőrzése, amelyet Krisztustól kaptunk. Ez a hit ortodoxia néven maradt fenn, ami azt jelenti számunkra, hogy egybehangzik Krisztus tanításával. Ennek következtében az ember számára nagyon fontos, hogy értse a hit tanítását, ne csupán nevében legyen ortodox, hanem el is gondolkodjon arról, amit Isten üzent számára. Arról, amit Krisztustól, a tanítványokon, az apostolokon, az apostolok követőin keresztül az Egyház tanításként megtartott, és továbbad a következő nemzedékeknek.

Milyen szerepet játszik a vallás az ember életében? (prot. Pavel Velikanov)

Minden egyes embert gyötör a lelki szomjúság. Ezt a szomjúságot különböző módon lehet enyhíteni. Akár az örök élet forrásává is válhat az emberben, és ez az élet hatással lehet az őt körülvevőkre. Ez történik a vallásos életben: Isten kerül az ember életének a középpontjába, és kivétel nélkül minden Ő köré épül, minden, ami ebben az életben az ember személyével kapcsolatos. Az ember Isten helyett más elemet is állíthat életének középpontjába, de középpont mindenképpen lesz. Az ember nem tud hit nélkül élni, a vallásosság a természetünkben van, természetünk szerint vallásosak vagyunk.

Ha van Isten, miért nem mutatja meg magát, hogy mindenki higgyen benne? (prot. Pavel Velikanov)

A hit elsősorban egy állapot, az ember Isten iránti nyitottságának az állapota. Isten nem tud betörni az ember szívébe, nem mondhatja az embernek, hogy „tessék, itt vagyok, ha akarod, ha nem, be kell engem fogadnod”. Isten azért vár tőlünk hitet, mert meg akarja hagyni a szabadságunkat. Az ember csak egyénileg döntheti el, hogy rábízza-e magát Istenre. Isten semmiféle módon sem kényszerít bennünket, hiszen ezzel legfontosabb adományától fosztana meg minket, a szabadságunktól, amely nélkül a szeretet lehetetlen.

Miért nem bünteti meg Isten a bűnösöket azonnal? (prot. Pavel Velikanov)

Mi lenne itt a földön, ha Isten minden gonoszságra valamiféle azonnali, nyilvánvaló beavatkozással reagálna? Az rosszabb lenne bármely koncentrációs tábornál, bármely börtönnél. Isten ugyanis nem csupán tőlünk vár hitet, hanem ő is hisz bennünk. Hisz abban a bűnös emberben is, aki a gonoszságot cselekszi, és nem égeti meg őt. Isten tudja, hogy az igaz életnek egy kis szikrája még ott van benne, esélye lehet a bűnbánatra, ezért meghosszabbítja az életét.

Van-e szemmel látható isteni kinyilatkoztatás? (Szerafim Szimonov apát)

A „látható” és „érzékelhető” lehet valamiféle belső látással és érzékeléssel észlelt dolog is. Ez az, amit kinyilatkoztatásnak nevezünk. Isten kinyilatkoztatja magát az embernek, de a legfontosabb látószervünk mégsem a szemünk. Amennyivel magasabb a menny a földnél, annyival fontosabb lelki látásunk, amit a tiszta keresztény élet által nyerünk el Istentől. A szemünk becsaphat bennünket. Ám lelki látásunk révén, ha valóban megtisztult a keresztény élet gyakorlása által, sokkal többet vagyunk képesek meglátni.

Mi az isteni kinyilatkoztatás? (prot. Pavel Velikanov)

A Kinyilatkoztatás az, amit Isten közvetlenül ad az embernek. Ami nem a tudatban születik, nem a tanulás, a művelődés, vagy az elmélkedések eredménye, hanem természetfeletti módon nyilatkozik meg.

Milyen jelentősége van a lelki életben az ellenségeinkkel tett jócselekedeteknek? (Mark Golovkov érsek)

Az ellenségeinkkel tett jócselekedet az egyetlen lehetőség, hogy megváltoztassuk a kialakult helyzetet, az egyetlen lehetőség, hogy hallassuk a hangunkat. A jócselekedet sokkal hatásosabb, mint a bosszú, vagy az ellenérzések, az ellenségeskedés kimutatása. Hiszen a jócselekedet, úgy is mondhatnánk, olyan tett, amely a „jövőbe tekint”. Olyan tett, amelyet nem pusztán a vallásosság szül. Olyan tett, amely maximálisan racionális. A harag, a gyűlölet, a bosszú olyan fogalmak, amelyek az ember érzelmi állapotára utalnak, és semmi jóhoz sem vezetnek. Azt hiszem, aki életében legalább egyszer már cselekedett jót, és azt nem csupán közeli hozzátartozóival, hanem haragosaival is megtette, az remélhetőleg megtapasztalta jócselekedeteinek a hatékonyságát. És az, aki meglátta jócselekedeteinek az eredményét, a jövőben is ugyanúgy fog cselekedni.

Lehet-e erőltetni a jócselekedeteket? (Mark Golovkov érsek)

A jócselekedetet mindenekelőtt el kell tudni fogadni. Ha valaki nem akarja elfogadni a segítséget, ha nem akarja megfogni a felé nyújtott segítő kezet, akkor – természetesen – nem kell vele így tennünk. Elsősorban az ember szabadságát kell tisztelni. A kereszténység nagyobb tisztelettel viszonyul az ember szabadságához és döntési jogához, mint bármely más vallás. Ezért a jót nem lehet ráerőltetni senkire. A jót fel kell ajánlani, a másiknak pedig el kell eldöntenie, hogy elfogadja-e vagy sem.

Hogyan szerezzük meg a hitet? (Mark Golovkov érsek)

Az emberek legtöbbször a megismerés, a mérlegelés, a vallásos irodalom olvasása révén találják meg a hitet. Nekem mégis az a véleményem, hogy a hit felé vezető legrövidebb út a vallásos életben való elmerülés. Van egy mondás, amely szerint, ha valakit meg akarsz tanítani úszni, dobd be a mély vízbe. Ugyanígy van a hittel is. Meg akarod ismerni a hitet? Merülj el a vallásos életben.

Milyen utakon lehet eljutni Istenhez? (Szerafim Szimonov apát)

Gondoljunk a betlehemi barlangra, ki hogyan ért oda, hogy dicsőítse a megszületett Gyermeket! Ez nagyon szemléletes példa! A pásztorok, vagyis a tanulatlan, egyszerű emberek, és a keleti bölcsek, tehát azok, akik egész életüket a tudás megszerzésére fordították. A pásztorok szívbéli, mély meggyőződésből jöttek, a tudósok pedig az értelmük által vezetve, gondolkodásuk eredményeképpen. Ezért vannak, akik ilyen egyszerű úton, a szívük által vezérelve jutnak el Istenhez, és vannak, akik sokkal bonyolultabb, de Isten szemében ugyanolyan értékes úton, az értelem által jutnak el ugyanoda.

Helyes-e, ha egy hitetlen ember keresztet hord? (Mark Golovkov érsek)

Ez nem helyteleníthető. A kereszt hordása arról a vonzalomról tanúskodik, amelyet az ember a kereszténység iránt érez, vagyis arról beszél, hogy keres valamit, és úgy gondolja, hogy az élete még nem teljes. Lehet, hogy még nem áll készen arra, hogy megkeresztelkedjen, de ennek ellenére már van bátorsága, elszántsága, és felvette a keresztet. Ez az első lépés, amelyet Isten felé tett.

Miért van az, hogy a jobboldali lator mindössze pár szóért elnyerte az Isten Országát? (Mark Golovkov érsek)

Ha a lator csak egyszerű önkritikát gyakorolt volna, nem lett volna szavainak olyan nagy jelentősége, és Krisztus Urunk valószínűleg nem így válaszolt volna. Ezek a szavak egy belső lelki fordulat következtében hangzottak el. Amikor az ember bűnbánatot gyakorol, bűnbánata valóban képes arra, hogy lelki fordulatot hozzon. Melyikünk állíthatja, hogy a bűnbánatnak valamilyen meghatározott idő alatt kell megtörténnie? Sokfélék vagyunk. Vannak, akiknek egy vagy akár több évre van szükségük, hogy bűnbánatot tartsanak, és vannak, akiknél ez pár perc alatt megtörténik. A lényeg az, hogy a bűnbánat őszinte, lelkünk mélyéből jövő legyen.

Mindenkinek megmutatja magát Isten? (prot. Pavel Velikanov)

Talán nincs olyan ember a földön, aki legalább egyszer ne találkozott volna Istennel. Valószínűleg minden érett embernek van olyan tapasztalata, hogy találkozott valamivel, amit nem ismert fel, és nem úgy értelmezett, mint Istennel való találkozást, mégis azt gondolom, hogy Isten mindenkit meglátogat. Nem hiszem, hogy van a földön olyan ember, aki teljesen híján lenne bármilyen vallásos megtapasztalásnak. Az én tapasztalatom az, hogy nincs.

Elhagyhatja-e Isten az embert? (prot. Pavel Velikanov)

Istenkeresésünk során lehet olyan időszakunk, amikor úgy érezzük, hogy letértünk az Isten útjáról, elfordultunk tőle. Ez valóban gyakran előfordul, és nem kell azt gondolnunk, hogy ha mi eltávolodtunk Istentől, akkor Isten is eltávolodott tőlünk. Ez egyáltalán nincs így. Igen, mi eltávolodtunk, de Isten nem távolodott el tőlünk. Azt se gondoljuk, hogy Isten ott maradt, ahol mi elbúcsúztunk tőle. Mi úgy érezzük, hogy fiatal korunkban vettünk tőle búcsút, amikor meguntuk a templomba járást, a parancsolatok betartását, az anyánkkal vagy nagyapánkkal való böjtölést, és egy hosszú, személyes utazásra indultunk, távoli földekre, és sokat vétkeztünk. Persze azt gondoltuk, hogy elbújtunk Isten szemei elől, hogy ne legyen olyan kellemetlen a szabados, vétkes, szabályszegő életünk. Azt gondoltuk, hogy Isten ott maradt, ott, a mi ifjúságunkban. Nem! Ott, ahol mi búcsút vettünk Istentől csak az emlékeink maradtak! Isten velünk együtt mozog, és készen áll arra, hogy olyan helyen találkozzon velünk, ahol nem is várnánk. Velünk utazik mindvégig, vagy legalábbis a közelünkben. De a találkozásunk váratlan lesz, és nem ott fog történni, ahol a búcsú történt. Ez persze nem azt jelenti, hogy Isten egy tárgy, melyet letehetünk és felvehetünk, kidobhatunk, és újra elfogadhatunk. Nem! Ő él, és a saját útjait járja, amelyeket mi nem ismerünk. De a legfontosabb, hogy vágyik a velünk való találkozásra. Hív bennünket, és készít minket erre a találkozásra. Isten számára nincs olyan bűnünk, melyet meg ne bocsátana, hiszen szeret minket.

Változhat-e az ember élete során a vallásos lelkülete? (prot. Pavel Velikanov)

Természetesen változhat. Még azokkal az emberekkel is történhetnek lelki krízisek, akik az igaz hitet már megtalálták, és abban már megerősödtek. Hiszen az ember személyisége fejlődik. Új tapasztalataink lesznek, felnőttebbekké válunk, és a gyermeki hitet felváltja az érett hit. Az érett hitet felválthatja az áldozatkész hit, az a fajta hit, amelyet áldozatként élünk meg. Azt gondolom, hogy akár több lelki krízis is lehet egy ember életében. Eleinte, Pál apostol szavaival élve, homályos üvegen keresztül hiszünk, vagyis csak a teljes bizalom által. Később szemlélődve hiszünk, találkozunk Istennel, mint Személlyel, és párbeszédet kezdünk vele. Lehetséges, hogy bekövetkezik egy olyan időszak, amikor Istent látjuk mindenhol és mindenben, és azt érezzük, hogy folyamatosan mellette vagyunk. Vagy inkább azt, hogy Ő van mellettünk.

Milyen szerepet játszik egy tragédia a hit keresésekor? (prot. Pavel Velikanov)

A tragédiák általában adhatnak egyfajta lökést az Isten keresésében. A tragédia megélésének pillanatában nehéz Istennel találkozni. Mert a tragédia, a szenvedés, a keserű bánat, az a stresszes állapot, amely depresszióhoz, végső elkeseredéshez vezet. Ebben az állapotában az ember nem lát tisztán. Van úgy, hogy a nehéz percekben elfelejtjük, hogyan kell az Istennel való találkozásra készülnünk, még az imádság szavait is elfelejtjük. Ez még akkor is megeshet, ha korábban gyakran mondtuk egy imát. Sokan vannak, akik jól ismerik az ima szavait, de nem hisznek, és a szükség pillanatában elfelejtik azokat. Ez persze nem szükségszerű, hogy így legyen. Ha hiszünk Istenben, hiszünk abban, hogy jelen van, akkor szavak nélkül is beszélhetünk vele. Valóban, a tragédia, a bánat átélésekor az ember szavak nélkül is tud Istennel beszélni. De ez csak az első lökés, az első mozdulat, az első lépés Isten felé. Később Isten a meghívást és a látogatást is várni fogja.

Mi a hitetlen ember tragédiája? (prot. Pavel Velikanov)

Örökre megtagadja az élet fontos kérdéseire való válaszok keresését. Elvből tagadja meg, pontosan azért, hogy ne kelljen Istennel találkoznia. És mivel tagadja az élet értelmét, így az ő élete is minden téren értelmét veszti. Erőt kell vennie magán, hogy kedve legyen élni. Persze, helyettesítheti az élet értelmét más, látszólagos értelmekkel, kárpótolhatja magát valamiféleképpen, de ezért nagyon sokat kell dolgoznia.

Miért van az, hogy az ember keresi Istent, és nem találja? (prot. Pavel Velikanov)

Az a véleményem, hogy ha kerestem Istent, de nem találtam, akkor a diagnózis a következő: vagy már találkoztam Istennel, de nem ismertem fel, nem láttam meg, megijedtem, elfordultam, nem akartam Vele találkozni, hiszen a Vele való találkozás félelmetes. A másik lehetséges változat, hogy csak úgy tettem, mintha kerestem volna. Márpedig, aki nem keres, az nem talál.

Hol keressük Istent? (prot. Pavel Velikanov)

A kérdés persze nem arra irányul, hogy itt a földön, vagy a kozmoszban, vagy a felhők felett hol kell Istent keresnünk. Vagyis a szónak nem a fizikai értelmében. Mégis hol? Az emberekben? A lelki térben? Vagy magamban? Vannak olyan vallások, melyek azt állítják, hogy Isten mindenben, mindenhol jelen van. Ezt hívják panteizmusnak, vagyis hogy Isten jelen van minden fűszálban, minden levélkében, minden hajszálban, minden szellőben. A monoteizmus, vagyis a keresztények, a zsidók, a muzulmánok tanítása más. Azt mondjuk, hogy az egész teremtett világot átjárja az isteni kegyelem, és Isten mindent megérintett, amit teremtett, minden általa teremtett dologban benne van az isteni akarat és az isteni szeretet. De Isten olyan mértékben különbözik a teremtett világtól, hogy ebben a teremtett világban sehol sem tud ott lenni. Kegyelme által azonban mindenütt jelen van. Kivéve természetesen a bűnben. Ő maga azonban nincs jelen a teremtett világban, túl kicsi hozzá a világ, nem tudja befogadni a befogadhatatlan Istent. Mégis feltehetjük a kérdést, hogy hol van, ha így kérdezzük: Az emberben? Az egyházban? A szentségekben? Erre az a válasz, hogy igen. Az emberben, igen, ott van Isten. Számunkra Ő bennünk van. Gyakran van, hogy pontosan akkor találjuk meg Istent, amikor mélyen magunkba szállunk, szívünk és lelkünk legmélyére. Van egy zsoltár, amely, bár nem szó szerint, de épp erről beszél: hová menjek, ahol nem találkozom Veled? Ha a hegyre felmegyek, ott is velem vagy, ha a folyó mélyére szállok, ott is ott vagy velem. Ha elrepülök a föld legvégére, ott is velem vagy. Leszállok a pokol legmélyére, és ott is Te vagy velem, Uram. Ez a nagyszerű metafora arról beszél nekünk, hol is van Isten. Mindig bennem van. De természetesen nem az Ő lényében van bennem, hanem elsősorban kegyelmével az én lelkemben. Ezért a legkényelmesebb módja az Istennel való találkozásnak, ha az ember a lelkében találkozik vele. Isten keresése ezért egy belső keresés. Belül kell keresnünk, ez nagyon fontos. Ott van-e Isten a szentségekben? Igen, ott van. Találkozhatunk Istennel a szentségek révén. Találkozhatunk Istennel az ikonfestészet, az istentiszteletek által. De az, hogy Istent egy másik emberben keressük, vagyis hogy egy másik embert istenítsünk, az minden monoteista vallásban bűnnek számít.