EGYHÁZI SZABÁLYOK ÉS KÁNONOK – kérdések és válaszok

 

Hogyan fér meg egymás mellett a keresztény öröm és a megszámlálhatatlanul sok korlátozás? (Mark Golovkov érsek)

 

Sokan azt gondolják, hogy a kereszténység és általában véve a vallásosság az valamifajta böjti életérzés, valami nagyon tragikus, mély szomorúsággal átitatott állapot. Semmi öröm sincs benne, állandóan böjtölni kell, folyton csak korlátozzuk magunkat. Szárovi Szent Szerafim azt mondta, ott van a létezés valódi öröme, ahol az önkéntes önkorlátozás van. Csak így tapasztalhatjuk meg az élet iránt érzett áhítatot, nem csak az emberek, hanem minden egyes élőlény, minden egyes porszem iránt szeretettel és figyelemmel fogunk fordulni. Azt mondanám, hogy a kereszténység a legoptimistább vallás a világon, és a legörömtelibb emberek az ortodox szerzetesek.

 

Mi a böjt lényege? (Angrej Lorgusz pap)

 

Érdekes, hogy az ünnepre való készülés csak az egyik összetevője a böjtnek. Csak az egyik. Nagyon fontos, hogy ezt kiegyensúlyozzuk és kiegészítsük az istentiszteleti élettel. Nagyon nehéz böjtölnie annak, aki otthon tartózkodik, aki nem látogatja a templomi szolgálatokat. Ezért nagyon nehéz böjtölniük azoknak, akik egészségügyi okok, távolság, vagy bármely egyéb okból kifolyólag nem tudnak istentiszteletekre járni. Nekik sokkal nehezebb. Nekünk viszont, akik gyakran vagyunk a templomban, ismerjük a böjti szolgálatok fontosabb mozzanatait, és ezeket a pillanatokat az istentiszteleteken éljük át, sokkal könnyebb böjtölnünk. Könnyebb, hiszen a böjt értelme leginkább a templomi szolgálatban, az istentiszteletekben nyilvánul meg. Ez a böjt második összetevője. A harmadik összetevője pedig a figyelem ráirányítása belső, lelki életünkre. Ez nem a test, hanem a lélek történéseivel kapcsolatos. Azzal, hogy mi is a leglényegesebb a lelki életben? Természetesen a böjt az akaraterőnket is próbára teszi, de ez csak az egyik szempont. A másik, kevésbé ismert szempont, hogy az önkorlátozás fejleszti a lélek finom érzékeit. Ezt csak azok érzik, akik valóban az egész böjtöt végigjárták, és azok is csak a böjt végén. Csak a legvégén! Enélkül az igazi húsvéti öröm átélése sem lehetséges. Az igazi húsvéti örömöt nem lehet átélni a lélek érzékeinek kifinomodása nélkül.

 

Mi a böjt lényege? (Mark Golovkov érsek)

 

Amikor az egyház a böjtről beszél, mértékletességre tanít. Nem csupán az étkezésre vonatkozóan, hanem a rosszindulatú beszédtől, a haragtól, és más rossz cselekedetektől is óva int bennünket. Ha böjtölünk, de nem tanúsítunk mértékletességet, akkor a böjtünknek nincs értéke.

 

Miért tartjuk a legfontosabb, leglényegesebb böjtnek a Nagyböjtöt? (Andrej Lorgusz pap)

 

Azért, mert a Húsvét ünnepéhez vezet bennünket. Mivel a Húsvét a legnagyobb tisztelettel övezett ünnepünk, és az egyházi év csúcspontja, ezért a Nagyböjt volt az első böjtök egyike. Előkészület Krisztus fényes feltámadásának az ünnepére. Bár idővel a hossza és az előkészület formája is változott, mégis ez az a böjt, amelyet a legkorábbi keresztény időkből ismerünk. Pontosan a Nagyböjt ad erőt a nagy ünnephez.

 

Szabad-e megtörni a böjtöt, és ha igen, milyen esetben? (prot. Szergij Pravdoljubov)

 

Azt mondanám, hogy amit az Egyház ránk hagyományoz, azt őrizni kell. Szentül őrizni. Nem szabad megtörni, ez komoly dolog. De ha valaki beteg, utazik valahová, nehéz fizikai munkát végez, valamilyen nehéz vizsgát tesz, és emiatt rosszul érzi magát, akkor szabad enyhíteni. Jó, ha erről egyeztetnek a papjukkal is, biztosan meg fogja engedni. Ez akkor történik, ha valamiféle különleges élethelyzet áll fenn. Ha viszont valaki egészséges, jól érzi magát, akkor őrizze az Egyház hagyományát.

 

Ha valakinek nincs lehetősége megvonni magától az ételt, milyen más módon tud böjtölni? (Andrej Lorgusz pap)

 

Elsősorban olvasással. Az Újszövetség, a Biblia egészének, az imáknak és más egyéb lelki irodalomnak az olvasásával. Előfordul azonban, hogy bizonyos oknál fogva ezek sem mindig elérhetőek. Ha valaki teljesen magányosan él, nincs kivel beszélgetnie, nincsenek hozzátartozói, rokonai, ami nagyon ritka, de előfordul, akkor is mondhatjuk, hogy a lelke mindig vele van. A lelkével mindig tud beszélni. Azt javasolom, olvassuk el Ignatyij Brjancsanyinov, „Az értelem és a lélek beszéde egymással” című művét. Ez elég ismert mű, amelyet a rendszerváltás óta többször kiadtak Oroszországban. Ennek a belső dialógusnak a kultúrája az, ami mindig velünk lehet. És velünk vannak még azok a rövid imák, amelyekre mindig emlékezünk. Még ha csak fekve, vagy munka közben tudunk imádkozni, akkor is mondhatjuk az imát. Csak az a fontos, hogy ez ne váljon gépiessé, hanem maradjon meg mint Istennel való beszélgetés. Hiszen az ima Istennel való beszélgetés. Így a böjtöt a legszerényebb, legszegényesebb körülmények között is meg lehet tartani az otthon végzett, személyes ima által. Isten pedig elfogadja ezt.

 

Ki lehet-e egészíteni a böjtölést az otthon végzett imák számának a növelésével? (Andrej Lorgusz pap)

 

Ha nincs, akitől az ember erre áldást kérhetne, akkor természetesen magától is dönthet így. Olvashatja a bűnbánati kánont, a zsoltárokat, Szíriai Szent Efrém imáját. A legfontosabb, hogy ne vállalkozzunk olyan tettekre, amelyeket nagy valószínűség szerint nem tudunk véghezvinni, mert ezt csüggedés vagy sikertelenség esetén önostorozás követheti. Legyen egy állandó imarendünk. Ioann Kresztyankin, egy nemrégiben elhunyt atya így beszélt erről: inkább vigyünk végbe kis tetteket, minthogy ne vigyünk végbe nagy tetteket. Ez ugyanis egyáltalán nem hasznos a lélek számára. Ezért legyen imarendünk, de ne túl hosszú, hanem olyan, amit biztosan el tudunk végezni, és amit rendszeresen el tudunk végezni.

 

Miért nem a világ teremtése időszámításunk kezdete? (Mark Golovkov érsek)

 

Két módja van az idő számításának. A leggyakoribb megközelítés az, amelyik Krisztus születésétől számítja az időt. Van olyan irodalom, amelyben más időszámítás szerepel, konkrétan a világ teremtése. A zsidók pl. mindent a világ teremtésétől számítanak. Így is meg lehet közelíteni az időszámítást. A kereszténység kezdete óta a leggyakoribb megközelítés azonban mégiscsak az, hogy Krisztus születésétől számítjuk az időt. Hiszen Krisztus születése legfontosabb ünnepeink egyike, mivel Krisztus éppen születésével újította meg az emberiséget, a világot, az egész teremtést.

 

Térdelni kell-e az eucharisztikus kánon éneklése közben? (prot. Szergij Pravdoljubov)

 

Az első egyetemes zsinat atyái azt mondták: nem kell vasárnap térdelni! A hatodik egyetemes zsinat atyái azt mondták: nem kell vasárnap térdelni! A tizedik századi rendtartásban (tipikonban) ezt olvassuk: nem kell vasárnap térdelni! Mégis térdelnek! Inkább ne térdeljenek! Ez egy nagyon ősi apostoli hagyomány és zsinati szabály.

 

Lehet-e ülve vagy fekve imádkozni, ha az ember gyenge, vagy beteg? (prot. Szergij Pravdoljubov)

 

Nos, amikor az ember még fiatalabb, ifjú, vagy középkorú , akkor kell erőfeszítéseket tennie. Amikor megöregszik, beteg lesz, vagy gyenge, akkor előfordul, hogy akár le is kell feküdnie.

 

Miért van az, hogy a keresztség elnyerése után a lánygyermekeket nem viszik be az oltárba? (prot. Mihail Prokopenko)

 

Hogy pontosak legyünk, régebben a lánygyermekeket is bevitték az oltárba a keresztelő után. Ez az úgynevezett „templomi bemutatás”. Vagyis, amikor az ember először lép be a templomba az igaz ortodox hitű keresztény jogán. Nem mint vendég, hanem mint ortodox keresztény. Ez a hagyomány már a múlté, és most már csak a fiúgyermekeket mutatják be az oltárban. Egyszerűen azért, mert ezzel jelzik, hogy a hagyomány szerint a férfiakat illeti meg a papi szolgálat.

 

Miért nincsenek az ortodoxiában női papok? (prot. Mihail Prokopenko)

 

A papság ellenkezik a női természettel. A nőknek más hivatásuk van, amely nem kevésbé jelentős.

 

Hogyan viszonyulunk az új naptáros ortodox országokhoz (pl. Görögország, Románia, Bulgária)?  (Mark Golovkov érsek)

 

Normálisan viszonyulunk. Természetesen sajnáljuk, hogy áttértek az új naptárra. Ahogyan Vaszilij Vasziljevics Bolotov, ismert teológus mondta: lehetséges, hogy azért kell őriznünk a régi naptárt, a Juliánus-naptárt, hogy valamikor majd nyugati testvéreink példát vegyenek rólunk, és visszatérjenek eme nagy kincsünkhöz. Sajnáljuk, hogy átvették az új naptárt, bár ők nem nevezik ezt a naptárat újnak, hanem javított Juliánus-naptárnak. A „mozgó”, azaz húsvéti ünnepkör ünnepeit, a Virágvasárnapot, a Húsvétot, a Mennybemenetelt, a Pünkösdöt viszont együtt ünneplik velünk, akár Görögországban, Romániában, vagy Bulgáriában. Egyetlen helyi egyház van csak, amely a húsvéti ünnepeket is az új naptár szerint ünnepli, és ez a finn ortodox egyház. Ők a húsvétot is a katolikus és protestáns keresztényekkel egy időben ünneplik. A többiek a Húsvétot, az ünnepek ünnepét együtt ünneplik az egész ortodox világgal. Mindezek mellett kapcsolatban vagyunk ezekkel az egyházakkal, együtt szolgálunk velük, és bár a hívek egy része gyanakvóan „újnaptárosoknak” nevezi őket, azt gondolom, az egyes emberek nem tehetnek az egészről. Biztosan vannak, akik talán hibát követtek el, amikor áttértek az új naptárra, de az egyház ettől függetlenül megőrizte a kegyelmét, ezért együtt szolgálunk, együtt imádkozunk. Így tudnám összefoglalni.

 

 

Szabad-e nagy ünnepeken dolgozni, ha az ember betegeket lát el? (Kirill Govorun főapát)

 

Itt vissza kell emlékeznünk Krisztus szavaira, aki azt mondta: nem az ember van a szombatért, hanem a szombat van az emberért. Amikor ünnepnapon a tanítványok kalászokat szedtek, morzsolták és ették a magokat, akkor mondták a farizeusok, hogy nem tartják meg a szombatot. Pontosan ekkor hangzottak el Krisztus szavai. Hogy tovább szőjük a gondolatait: nem az ember van az ünnepért, hanem az ünnep van az emberért. Amikor egy súlyos betegről kell gondoskodni, és nem lehet szabadnapot kivenni, mert a másiknak ezzel rosszat teszünk, akkor természetesen segítenünk kell, el kell végeznünk a kötelességünket, és ez semmiféleképpen sem bűn. Az lenne a bűn, ha az ünnepnapon hagynánk szenvedni a betegeket. Igen, azt mondhatjuk, hogy nem az a bűn, ha gondoskodunk ünnepeken a betegekről, hanem az, ha ezt nem tesszük meg.