Magyar Ortodoxia 7

II. évfolyam, 2. szám


Események:
A szegedi és a szentesi egyházközségek hírei

Karácsonyi Szent Liturgia Bécsben
Folytatódik a budapesti Nagyboldogasszony egyházközség ifjúsági- és felnőtt katekézise
Elhunyt az utolsó pekingi ortodox pap

Teológia:
Magyar István protoierej: A Szent Jakab Liturgia typikoni különlegességei (befejezés)

Lepahin Valerij: Magyar Konon-Konstantin – egy X-XI. századi szentéletű ember

A szegedi és a szentesi egyházközségek hírei

2003. november 2-án prot. Imrényi Tibor, szegedi parochus, megbízott szentesi lelkész halotti emlékszertartást tartott az összegyűlt hívők elhunyt hozzátartozóinak lelki nyugalmáért a szentesi temető kápolnájában.

November 27-én, a Román Ortodox Keresztény Hallgatók Szövetségének (A.S.C.O.R.) meghívására Imrényi Tibor szegedi lelkész, valamint Bekán Aurél magyarcsanádi román lelkész és Sziluán archimandrita, a körösszakáli román ortodox monostor igumenje, két szegedi hívő kíséretében Nagyváradon járt. A kis csoportnak igen meleg, testvéri fogadtatásban és emlékezetes találkozásban volt része a nagyváradi egyetem teológiai fakultásának hallgatóival. A találkozó előtti délutánt a kis csoport a város peremén nemrég épült, Nagyboldogasszonynak szentelt női kolostorban töltötte, ahol a nővérek példaszerű keresztény életet élnek.

2003. december 25-én, Karácsony első napján, a szegedi viszonyokhoz képest szép számmal gyűltek össze a hívők az ünnepi Szent Liturgiára. A magyar hívőkön kívül a szokásosnál is több, a városban tanuló, vagy már itt letelepedett görög és orosz hívő jött el. Az evangélium három nyelven, magyarul, görögül és szlávul került felolvasásra és az ünnepi himnuszok is három nyelven szólaltak meg. A sok évtizedes hagyomány szerint a Liturgia után került sor a böjt közös megtörésére az egyházközség hittantermében. Szinte minden hívő készített valamit a közös, ünnepi asztalra.

2004. január 10-én, szombaton az alsóvárosi ferences testvérek egy csoportja, valamint Juszuf kairói kopt lelkész és híveinek egy csoportja vett részt az esti vigílián. Az istentisztelet után Juszuf atya beszámolt az egyiptomi keresztények áldozatos életéről, hitük erejéről, a naponkénti megpróbáltatásokról, melyeket hitükért kell elviselniük.

Január 18-án vasárnap, a szegedi keresztény egységhét nyitó estéjén a Kálvin téri ún. „kakasos” templomban a szegedi egyházközség Szent Demeter Kamarakórusa működik közre.


Karácsonyi Szent Liturgia Bécsben

2004. január 7-én, a Juliánus-naptár szerinti Karácsony ünnepén az Orosz Ortodox Egyházat az Európai Unió nemzetközi szervezeteinél képviselő Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök Szent Liturgiát mutatott be a bécsi Szent Miklós orosz ortodox székesegyházban. A püspök atyával együtt szolgált a templom elöljárója, Vlagyimir Tiscsuk protoierej, valamint a templom papsága, Hrizosztom Pijnenburg protoierej és Radoszlav Risztics lelkész, illetve a budapesti Nagyboldogasszony székesegyház másoddiakónusa, Tatárka Kirill.

Az ünnepi Szent Liturgián több száz orosz, ukrán, osztrák, grúz és más nemzetiségű hívő vett részt. Az Apostoli olvasmányt és a Hitvallást az egyházi szláv mellett németül is felolvasták, míg az Úr imádságát, a Miatyánkot egyházi szlávul, németül és grúzul is – ezzel is erősítve a különböző ortodox hagyományokhoz tartozó keresztényekben a szeretet és összetartozás testvéri érzését.

Hilarion püspök meghívására a karácsonyi Liturgián részt vett Christoph Schönborn kardinális, bécsi érsek is, akihez az istentiszteletet követően Hilarion püspök a maga és a Szent Miklós székesegyház hívei nevében a következő német nyelven elmondott köszöntő beszédet intézte:

„A XIX. század végén épült Szent Miklós templomot mind a mai napig Bécs egyik híres építészeti emlékeként tartják számon. Habár a templom az Oroszországi Föderáció Nagykövetsége területén fekszik, a hívei között az oroszok mellett megtalálhatók az ukránok, fehéroroszok, moldovánok, grúzok, osztrákok, és más nemzetek képviselői is. Ez elsősorban az Orosz Ortodox Egyház soknemzetiségű jellegének köszönhető, amely több mint 100 millió, a világ különböző országaiban élő és különböző nyelveket beszélő hívőt egyesít.

Folytatva gondolatmenetét, Hilarion püspök a Karácsonynak az ortodox keresztény hívek életében betöltött szerepéről beszélt, és emlékeztetett arra, mennyire fontos, hogy a különböző felekezetekhez tartozó keresztények között kölcsönös bizalom alakuljon ki. „A keresztényközi együttműködés osztrák modellje példaértékű lehet a világ sok országa számára – mondta Hilarion püspök. Ennek a modellnek a létrehozásában igen nagy szerepe volt elődjének, Franz König kardinális úrnak, akinek Ön, Érsek Úr, méltó örököse. Ön egyike a Katolikus Egyház vezető főpapjainak, ugyanakkor mélységes szeretet fűzi az Ortodoxiához, mely szeretet nemcsak egyházfői tevékenységében nyilvánul meg, hanem a Keleti Egyház hagyományainak szentelt, ortodox körökben is nagyra becsült teológiai munkáiban”.

Beszéde végén Hilarion püspök felköszöntötte Schönborn kardinálist az ünnep alkalmából, Isten segítségét kívánva főpásztori szolgálatához és a keresztény ökumené terén végzett munkájához.

Hilarion püspökhöz és nyájához intézett válaszában Christoph Schönborn kardinális többek között a következőket mondta:

„Mélységes hálával ünneplem ma, együtt Önökkel, itt ebben a csodálatos és a szívemnek oly’ kedves templomban az Úr Születése ünnepét. Először 1968-ban, teológiai hallgató koromban kerestem fel a Szent Miklós székesegyházat, amikor még Melhiszedek püspök állt a Bécsi és Ausztriai orosz ortodox püspökség élén. Nagyon jó emlékekkel gondolok vissza Őszentsége II. Alexij patriarcha 1997-es látogatására is, amelynek eseményein én is részt vettem. Ugyanabban az évben, oroszországi utam során ismerkedtem meg Önnel, Püspök Úr, amikor a Patriarcha meghívására felkerestem Moszkvát és Szentpétervárt. Akkor még nem tudhattam, hogy egyszer majd abban az örömben lesz részem, hogy személyében az Orosz Ortodox Egyház Bécsi és Ausztriai püspökét láthatom viszont”.

Beszéde további részében a katolikus főpap kiemelte, hogy Krisztus Születése megmutatja az embereknek Isten alázatosságát, Aki erőtlen gyermekké lett a mi üdvösségünkért. „Semmi sem érinti meg olyan erővel az ember szívét, mint Isten irgalma és alázata”- mondta Hitvalló Szent Maximosz szavait idézve Schönborn kardinális.

Befejezésképpen az érsek úr szívből jövő jókívánságait tolmácsolta Őszentsége II. Alexij Moszkva és egész Oroszország Patriarchája felé, Hilarion püspöknek és lelki nyájának pedig áldott és boldog Karácsonyt kívánt.

A Liturgiát meghitt, ünnepi hangulatú ebéd követte, amelyen a meghívott vendégek mellett nagyszámú hívő vett részt. Itt Christoph Schönborn kardinálisnak lehetősége volt eszmét cserélnie a Bécsi és Ausztriai Egyházmegye papjaival és hívő népével.

Folytatódik a budapesti Nagyboldogasszony egyházközség ifjúsági- és felnőtt katekézise

A karácsonyi szünetet követően újra indul a budapesti Nagyboldogasszony egyházközség 2003/2004. évi ifjúsági- és felnőtt katekézise, melyet Imrényi Tibor protoierej atya, a szegedi Szent György nagyvértanú egyházközség parochusa tart. A második félév tematikája: „ Máté evangéliumának tanítása Aranyszájú Szent János magyarázatával” . A katekézis időpontjai januárban : 28., szerda. Februárban : 4. és 18. (mindkét alkalommal szerda). Az előadásokra az esti istentiszteletet követően kerül sor a Nagyboldogasszony-templom (1051, Budapest, Petőfi tér 2.) közösségi termében. A további időpontokat folyamatosan közöljük hírlevelünkben.

Elhunyt az utolsó pekingi ortodox pap

2003. december 16. reggel 82 éves korában elhunyt Peking utolsó ortodox papja, Alekszandr Du Li-fu protoierej atya. A hírt a Moszkvai Patriarchátus Külügyi Osztályának munkatársa, Dionyiszij Pozdnyájev lelkész közölte a „Pravoslavie.Ru” orosz ortodox internetes honlap hírszolgálatával.

Az Orosz Ortodox Egyház hivatalos honlapja információ szerint Alekszandr atyát az 1950-es évek elején Viktor (Szvjatyin) Pekingi és Kínai érsek, az Kínai Orosz Ortodox Lelki Misszió vezetője szentelte pappá. II. Alexij patriarcha 1998-ban a Moszkvai Szt. Innokentyij rend második fokozatával tüntette ki őt misszionáriusi és lelkipásztori munkájáért, 2002-ben pedig ékkövekkel díszített mellkereszttel.

Alekszandr atya azok közé a pekingi ortodox keresztények közé tartozott, akik származásukat a Tsin (Dzin) mandzsúriai császári dinasztia kozák gárdistáitól vezették le. Ezek a gárdisták a XVII. század 80-as éveiben léptek kínai szolgálatba, és szolgálati beosztásaik hagyományosan apáról-fiúra szálltak. Lelkipásztori ellátásukra alakult meg 1712-ben I. Péter cár rendeletére a Kínai Orosz Ortodox Misszió, amely egészen az 1950-es évekig fennállt.

A kínai hatóságok beleegyezésével Alekszandr atya gyászszertartását Dionyiszij Pozdnyájev atya végezte el december 18-án Peking katolikus Déli székesegyházában, mivel a kínai fővárosban jelenleg nincsen egyetlen működő ortodox templom sem. Alekszandr atya végső nyughelyéül a Babaoshan’ temető egyik sírhelyét jelölték ki, ahol a Kínai Népköztársaság megalakulása óta főleg a forradalom hőseit és fontos állami vezetőket temetnek.

Adjon az Úr örök nyugodalmat az Ő hűséges Alekszandr protoierej szolgájának és számlálja őt az igazak közé!

(A Pravoslavie.Ru internetes honlap nyomán)

Magyar István protoierej:

A Szent Jakab Liturgia typikoni különlegességei

(befejezés)

Az alapítási igék után csendes imádság következik, amely Krisztus Urunk érettünk önként vállalt megváltó tetteiről, szenvedéséről, kereszthaláláról, feltámadásáról, mennybemeneteléről valamint a Szent Lélek eljöveteléről emlékezik meg. Ehhez kapcsolódva, a Pünkösd napján történtekre emlékezve következik az Epiklészisz, a Szent Lélek lehívása, mialatt a nép folyamatosan énekli: „Emlékezz meg, Urunk Istenünk”. Az Epiklészisz után a nép éneke alatt a pap megemlékezik minden hívőkről, akik a legkülönbözőbb körülmények között élnek, és rászorulnak Isten irgalmára.

A megemlékező imádságok után tömjénezés nélkül kerül sor a „Kiváltképpen szentséges, fölöttébb áldott, tisztaságos Nagyasszonyunkról, Istennek Szülőjéről és Örökszűz Máriáról” fennhangra. A nép folytatja az előbbi fohászt: „Emlékezz meg Urunk Istenünk”, a pap pedig ezalatt megemlékezik az elhunyt hívekről, számukra is kérve Isten irgalmát és a Mennyeknek Országát. Ezután következik a patriarcháról és az egyházmegyét kormányzó főpapról szokásos megemlékezés: „Elsők között emlékezz meg, Urunk…” . A megemlékezés után a nép olyan fohász énekel, ami nem található meg egyetlen más Liturgiában sem: „Nézd el, engedd el, bocsásd meg, Isten, a mi szándékos és szándéktalan, tudatos és öntudatlan vétkezéseinket”. Papi fennhang és áldás után következik a „Mi Atyánk…” előtti ektnia első része, amely azonban a szokványostól eltérő módon kezdődik: „Újra meg újra mindenkor békességben könyrögjünk az Úrhoz”. Még három kérés következik, és ezután az Úr imádsága, a Mi Atyánk. Ezután folytatás a más Liturgiákon megszokott rend szerint, kivéve, hogy a „Szentségek a Szenteknek” fennhang előtt a pap még egyszer megáldja a népet: „És legyen a szent, egylényegű, nem alkotott, oszthatatlan, és imádott Háromság kegyelme és irgalma tivéletek mindnyájatokkal”.

A fennhang után következik a „Szentségek a szenteknek”, a szokásostól eltérően nyitott királyi ajtónál. Az „Egy a szent…” kezdetű imádság eléneklése után még egyszer megemlékezés történik a patriarcháról, a püspökről és a szükséget szenvedőkről. Válaszképpen a nép 12-szer „Uram irgalmazz”-t énekel.

A Szent Kenyér megtörése a többi Liturgiától eltérően történik. A Typikon a következő utasítást adja: a pap megtöri a Szent Kenyeret függőleges irányban, s az IC-NI oldalt visszateszi a diszkoszra, az XC-KA oldalt pedig újra megtöri, s a KA részt a diszkoszra helyezi, majd az IC részt átteszi a bal kezébe, jobb kézzel megáldja, s végül átveszi a jobb kezébe és a kehelybe helyezi, miközben csendesen mondja: „A mi Urunk és Istenünk és Üdvözítőnk Jézus Krisztus szentséges Testének és Vérének egyesülése”. Majd utána: „Egyesültek és megszenteltettek és beteljesedtek ezek a Szent Adományok az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek nevében, akié a dicsőség és a hatalom mindörökké”. És – semmit sem mondva – beleönti a kehelybe a szent Melegséget. Ezután a pap kézzel feldarabolja Szent Kenyér IC, NI és KA részeit annyi részecskére, hogy elegendő legyen a papság és a hívek áldozására. A diakónus – még a szoleán – a nép felé: „Krisztusi békességben énekeljünk!”. Ezután bemegy az oltárba, becsukja a Királyi Ajtót, és behúzza a függönyt. Következik a papság áldozása, ami ugyancsak egyszerűbben megy végbe, mint a többi Szent Liturgián. Mielőtt a pap magához venné a Szent Kenyeret, mindössze ennyit mond csendesen: „Krisztus Teste. Ámin”. Majd mielőtt magához venné a Szent Vért: „Krisztus Vére, az élet kelyhe. Ámin”. Ugyanúgy adja át a Szentségeket a diakónusnak, amikor is az Ámint a diakónus mondja. A hívek áldoztatása kétféleképpen történhet. Az egyik gyakorlat az, mint a többi Szent Liturgián: a feldarabolt Szent Kenyeret a kehelybe teszi a pap, majd lefedi az áldozáshoz használt kendővel, átadja a diakónusnak, aki a Királyi Ajtóból felmutatja a népnek: „Isteni félelemmel, hittel és szeretettel közeledjetek.” Ezalatt közelednek az oltárhoz azok, akik szeretnének részesülni a Szent Eucharisztiából. A Szent Jakab Liturgián azonban itt nem hangzik el a „Hiszem, Uram és vallom…” kezdetű ima. A pap kiosztja a híveknek a Szent Eucharisztiát, ezekkel a szavakkal: „Részesül Istennek N. szolgája (szolgálója) a mi Urunk és Istenünk és Üdvözítőnk drága és szentséges Testéből és Véréből, bűneinek bocsánatára és az örök életre”, majd visszaviszi az oltárba a Szentségeket.

Az áldozatás másik formája a következő: a „Szentségek a szenteknek” fennhangtól a papok áldozásáig ugyanazok a cselekmények mennek végbe, mint az első, fentebb leírt esetben, majd a pap kezébe veszi a szent diszkoszt, amelyen rajta vannak a Szent Kenyér hívek számára feldarabolt részecskéi, a Szent Kelyhet pedig átadja a diakónusnak: „Dicsőség Istennek, aki megszentelt és megszentel mindnyájunkat”. A diakónus a Kehely átvételekor az alábbi imát mondja csendesen: „Emelkedj az egek fölé, Isten, az egész föld fölé a Te dicsőséged, és a Te országod megmarad mindörökön örökké”.

Ezután a diakónus a Királyi Ajtóból felmutatja a népnek a Szent Kelyhet: „Isteni félelemmel, hittel és szeretettel közeledjetek.” A nép énekli: „Töltsd el az én számat a Te dicséreteddel, Uram, és örömmel az én ajkaimat, hogy magasztaljam a Te dicsőségedet”. Majd következik a hívek áldozása, úgy, hogy a pap a diszkosszal a Királyi Ajtó, a diakónus pedig a Szent Kehellyel az ikonosztázion Istenanyja ikonja előtt áll meg. Az áldozó először a paphoz járul, aki felvesz egy darabot a Szent Kenyérből a diszkoszról ezekkel a szavakkal: „Krisztus Teste”, és az áldozó „Ámin” válaszára annak szájába helyezi. Ezután a hívő a diakónushoz megy, aki felmutatja a Kelyhet: „Krisztus Vére, az élet Kelyhe”, és a hívő ismételt „Ámin” válaszára részesíti őt a Szent Kehelyből.

Ezután a pap a diszkoszról a Szent Kenyeret a Kehelybe teszi, semmit sem mondva. A hívek áldozása a pap áldásával fejeződik be: „Üdvözítsd Isten a Te népedet, és áldd meg a Te örökségedet”.

Általános útmutatások Szent Jakab Liturgiájának szolgálatához

1) Szent Jakab Liturgiáját évente egy alkalommal végezzük, mégpedig október 23-án, Szent Jakab, az Úr testvére ünnepén, vagy pedig a Karácsony utáni vasárnapon, amely szintén Szent Jakabnak van szentelve.

2) Szent Jakab Liturgiájának szerkezete olyan, hogy végzéséhez legalább egy pap és egy diakónus, illetve – ha nincs diakónus – két pap szükséges.

3) Ha diakónus is szolgál, annak állandó helye az ikonosztáz Krisztus-ikonja előtt, a szoleán van, ahol mindvégig a nép felé fordulva áll, és így mondja az ekténiákat és az egyéb diakónusi szövegeket. Amikor a pap a Liturgia közben áldást oszt, a diakónus feléje fordul.

4) Ha nincs diakónus, az ekténiákat, valamint a többi diakónusi szöveget a második, harmadik, stb. pap felváltva mondja, az elöljáró pap utasításának megfelelően. Az ekténiákat és a diakónus egyéb szavait a papok is a szoleáról a nép felé fordulva mondják, azonban a szoleára s onnan vissza az oltárba a Királyi Ajtón át mennek. Az ekténiákat záró fennhangokat vagy ők maguk mondják visszatérve az Oltárasztalhoz, vagy az elöljáró pap.

5) Nagy Bemenetkor, ha több pap szolgál együtt, az elöljáró pap viszi a diszkoszt, a második pap a kelyhet, a többi pedig semmit sem visz. Ha diakónus is szolgál, az hátrálva tömjénezi a Szent Adományokat.

6) A csöndes imákat általában az elöljáró pap olvassa félhangon, úgy, hogy az Oltárban jelenlévők is hallhassák. A hosszabb, több részből álló csendes imák egyes részeit a papok felváltva olvashatják félhangon, az elöljáró pap utasítása szerint.

7) A csendes imákat valamennyi pap un. „keleti imádságos kéztartással” kiséri, ami abból áll, hogy alsó karjaikat, fölfelé fordított tenyerekkel, kissé szétállóan maguk elé kiterjesztik.

8) Szent Jakab Liturgiáján a papság sem mellkeresztet, sem a hieratikus rangjára utaló egyéb disztinkciót, kitüntetést nem visel.

(az Egyházi Krónika 2002-2003-as számaiban megjelent írás szerkesztett változata)


Lepahin Valerij:

Magyar Konon-Konstantin – egy X-XI. századi szentéletű ember

Mind Magyarországon, mind Oroszországban széles körben ismert három szentként tisztelt testvér: Torzsoki Efrém (Jefrem Novotorzsszkij, a liturgikus énekek néha Ugrinnak, azaz Magyarnak is hívják), Magyar Mózes és Magyar György vértanú. A három testvér a X. század végén vagy a XI. század elején került a Rusz földjére. A testvérek Kijevi Ruszba kerülésének pontos dátuma nem ismert, de 1015-ben Mózes és György már részt vettek Borisz rosztovi fejedelem besenyők elleni hadjáratában. Amikor visszafelé mentek a hadjáratból, Szvjatopolk megölette Borisz fejedelmet és vele együtt az őt testével védelmező Györgyöt. Efrém nem ismerte fel a meggyilkoltak között testvére holttestét, csak annak levágott fejét találta meg és vitte magával. György halála és Mózes elveszítése után, akit lengyelországi fogságba vittek, Efrém elvonult a világtól és egy magányos helyen telepedett le a Volga egyik mellékfolyójának, a Tvercának a partján, a mai Torzsok városának közelében. Ott bizonyos idő elteltével (1038 körül) ő alapította meg az első Szent Borisz és Szent Gleb tiszteletére épített kolostort. Szentéletű Efrém 1053-ban hunyt el előrehaladott életkorban. György testvérének fejét, amit az Alta folyónál vett magához, végakaratának megfelelően az ő sírjába tették. Szentéletű Mózes tíz évvel korábban a Kijevi Barlangkolostorban halt meg. Ezidáig úgy tartották, ők voltak az első magyar szentek orosz földön. Ám nemrégiben Tverben a XIX. század közepéről illetve végéről származó kiadványokban olyan írásokat találtam, melyekben szó esik egy magyarról, aki még Szentéletű Efrémet megelőzően élt ezen a vidéken. A keresztségben Kononnak hívták, szerzetesként Konstantinnak.

Torzsoki Konstantinról (Konsztantyin Novotorzsszkij) rendszeresen csak a XIX. század végén kezdtek írni, ám csak tveri szerzők, tveri kiadványokban, elsősorban a Tveri egyházmegyei hírmondóban. Feltételezhető, hogy a Torzsoki Konstantin iránti érdeklődés M.V.Tolsztoj gróf 1868-ban megjelent Feljegyzések az oroszországi szentekről c. könyvével kapcsolatosan támadt fel. Ebben a szerző Torzsok helyi szentjei között említi Konstantint, a „kolostor építőjét”, aki 6000-ben (1492) hunyt el. Ám semmi egyéb híradás erről a Konstantinról, magának a szerzőnek a megjegyzése szerint, nem maradt fenn.

A Szentéletű Efrém által alapított Borisz és Gleb-kolostor archívuma is említést tesz egy Konstantin főapátról. 1609-ben bennégett a kolostor többi tagjával együtt egy fából épült templomban. Itt nyilvánvalóan egy másik Konstantinról van szó.

A különböző források még egy Torzsoki Konstantint említenek. Az oroszországi szentek könyvének tveri változata a Krisztusért balga Konstantinról beszél. Ez a név nem szerepel sem a Filaret érsek-féle Szentek jegyzékében, sem Leonyid Kavelin archimandritánál, sem M.V.Tolsztoj grófnál, sem Szergij (Szpasszkij) érsek Teljes egyházi naptárának első kiadásában (Moszkva, 1876). 1892-1902-ben publikálták Dmitrij (Szambikin) érsek Egyházi naptárát, az oroszországi szentek listájának egyedülálló gyűjteményét. Ebben május 21. alatt van szó Krisztusért balga Konstantinról. Ezt követően a torzsoki szent neve felbukkant Szergij érsek teljes egyházi naptárának második kiadásában. Krisztusért balga Konstantin életének idejét mindkét legendaíró a XIV-XV. századra teszi. A Szentháromság-kolostor (ún. Dalnjaja Troica) 1674-ben Tverben összeállított halottjegyzékében már a Krisztusért balgák (úgymint Konstantinápolyi András († 936), Novgorodi Nyikolaj Kocsanov stb.) között említik Konstantint is.

Annak ellenére, hogy Krisztusért balga Konstantinról nem maradt fenn szinte semmilyen írásos forrás, Torzsokban előfordultak ikonjai. Egy 1797-ben festett ikon (melyről a hátoldalán lévő felirat tanúskodik) egészalakosan ábrázolja, mellén nyugvó kezekkel az ikon felső sarkában álló Megváltó felé fordulva, aki megáldja őt jobbjával. Konstantin mezítlábas, karjai könyékig fedetlenek, csak egy ing van rajta, haja göndör, rövid, vagyis éppen úgy ábrázolják, mint ahogyan az ikonfestők könyvének útmutatása szerint a Krisztusért balgákat szokás. A Tveri szentek gyülekezete-ikon Konstantint ugyanúgy ábrázolja, miként az 1797-es ikon. Amint a Hírmondó közli, a torzsoki Kliment-templomban van egy régi ikon, amely a moszkvai Péter, Elek, Jónás és Fülöp (Pjotr, Alekszij, Iona és Filipp) szent metropolitákat ábrázolja, velük együtt pedig Guríasz, Szamonász és Ávivosz vértanúkat, akik mellett ott áll Szent Konstantin, a torzsoki csodatévő is. Szent Konstantin ábrázolásával találkozunk Torzsok Kresztoznamenszkaja templomának későbbi ikonjain és a városi duma épületében is. Ott együtt ábrázolják Szentéletű Efrémmel, aszkétatársával, Szentéletű Arkagyijjal és Szentéletű Torzsoki Juliannával. Krisztusért balga Konstantin még egy ikonja vált ismertté a XIX. század végén a következőképpen: egy ismert tájkutató kérésére egy idős ember megkérdezte a helyi ikonfestőt, nem tud-e valamit Torzsoki Konstantinról. Az ikonfestő semmit sem tudott a szentről, de megmutatta az öregnek Konstantin ikonját. Ugyanis, mint kiderült, az ikonfestő ki akarta kaparni a fatáblából a számára ismeretlen Szent Konstantin-ábrázolást, és Illés prófétát akarta a helyébe festeni. Az öreg megvásárolta az ikonfestőtől az ikont és elvitte a tájkutatóhoz, aki a Hírmondónak beszámolt a történtekről.

1898-ban a Tveri egyházmegyei hírmondó egy cikket közölt Krisztusért balga Konstantinról, mely negatív reakciót váltott ki több történész és tájkutató részéről. A szerző, aki R.R. kezdőbetűkkel szignálta a cikket, azonosítani akarta Konstantint a Vaszilij Buszlajevről szóló hősi ének (bilina) egyik vitézével, Kosztya (Konstantin) Novotorzsanyinnal. R.R. elmeséli, hogy kb. tíz évvel ezelőtt Torzsokban megismerkedett egy „idős sztareccel”. Egy alkalommal a sztarec a következő legendát mesélte neki: Konstantin Torzsokban született, majd miután férfivá érett, belépett a novgorodi hadnépbe és vitéz lett. Egy idő múlva otthagyta a szolgálatot és szülőföldjére költözött, ahol Krisztusért balgaként élt. A sztarec arról is beszámolt R.R.-nek, hogy erről a Konstantin Novotorzsanyinról van szó a novgorodi hősi énekekben. Az utóbbi szavak szolgáltak ösztönzésképp a cikk szerzőjének, aki Kosztya Novotorzsanyinra két XVI. századi Vaszilij Buszlajev-bilinában figyelt fel, amelyek megemlékeznek egy torzsoki vitézről. A cikk szerzője terjedelmes részleteket idéz a Vaszilij Buszlajev-énekből, ám mindig olyanokat, amelyek Kosztya Novotorzsanyint pozitív színben festik, azokat a részeket viszont, melyek sehogy sem egyeztethetők össze a szentségről való elképzeléssel, kihagyja. Ugyanakkor a következtetése ez: „Összevetve a Krisztusért balga Konstantinról – a torzsoki csodatévőről – szóló szájhagyományt a Vaszilij Buszlajev-bilina Kosztya Novotorzsanyinról szóló elbeszélésével, bizonyos azonosságot érzékelünk a két személy között, és néminemű bizonyossággal szeretnénk feltételezni, hogy a Krisztusért balga Konstantin Novotorzsszkij és Kosztya Novotorzsanyin egy és ugyanazon személy”. R.R. egész érvelése két „tényen” alapszik: a név egybeesésén (Kosztya-Konstantin) és a hullámos hajon, melyet a bilina említ, és amelyet Krisztusért balga Konstantin késői ikonjain látni. Ugyanakkor szól például Konstantin temetkezési helyéről: egy legenda szerint a városi dumával szemközti téren nyugszik a kápolna alatt, más forrás szerint a torzsoki Kresztoznamenszkaja templom mellett temették el.

Kis idővel később a Tveri egyházmegyei hírmondóban jelent meg egy bírálat R.R. fenti cikkére. Szerzője – V.K-v – cáfolja Konstantin Novotorzsszkij és Kosztya Novotorzsanyin azonosságát, valamint a szerző figyelmébe ajánl egy Torzsokról, annak történelméről és szentjeiről szóló könyvet. R.R. feltételezéseit a Tveri paterikon is fantasztikumnak, a valóságnak nem megfelelőnek nevezi.

És most elérkeztünk ahhoz a kérdéshez, mi köze van az eddig elmondottaknak Magyarországhoz. 1876-ban Szentpéterváron látott napvilágot a tveri származású I.Krasznyickij könyve, aki összegyűjtötte a tveri föld hagyományait és legendáit. Van köztük egy rövid közlés Konstantinról is. A bennünket érdeklő részt teljes terjedelmében idézzük: „Miután a nagyfejedelem asszony (Olga – L.V.) Novgorodból visszatért Kijevbe, elindult Konstantinápolyba a keresztséget felvenni, udvari kíséretében pedig volt egy magyar, Kon vagy Konon, aki a nagyfejedelem asszonnyal együtt vette fel a kereszténységet. A fejedelemasszony halála után elvonult a világtól a novgorodi megyébe, és lerakta a kereszténység alapjait Torzsok környékén, a várostól hét versztára az Élő Isten tiszteletére épített remetelakkal és imahellyel, és ebben a lakban a remete hajlott koráig élt. Mikor a kerszténység sugara bevilágította Novgorod környékét, a rendkívül idős pusztai remete Novgorodba indult és felvette Ioakim püspöktől a szerzetességet, visszatért menedékhelyére Konstantin néven, ahol 1015-ben fejezte be életét Szentéletű Efrém karjaiban, aki megkapta tőle annak a templomi kegyszernek a maradványait, mely épségben maradt a remetelakot és az imahelyet elpusztító tűz után”.

A Tveri paterikon kételkedéssel viszonyult ehhez a legendához. A Paterikon összeállítója az egyik megjegyzésben a következőket latolgatja:

a) ebben a legendában az a szándék látszik, hogy a szülőföld történelmének kezdetét ősidőkre vezessék vissza,

b) Konstantint csak azért nevezik magyarnak, mert Torzsokban széles körben ismert volt három magyar testvér – Efrém, György és Mózes,

c) az a séma, ami alapján a legenda felépül, közös vonásokat mutat Mangupi Konstantin-Kasszián (XIV. század vége) legendájával,

d) a hagyomány azt mondja, Konstantin előrehaladott korban halt meg, az ikonon viszont inkább fiatalnak ábrázolják.

Nekünk ezek az ellenvetések elég általánosnak tűnnek és nem mindenben meggyőzőek. Ha bizalommal tekintünk Krasznyickij anyagaira, pontosabban a legendákra, melyeket a XIX. század végén jegyzett le, Torzsoki Konstantinról a következőket mondhatjuk el:

Származását tekintve magyar, és kézenfekvő, hogy ismerte Szentéletű Torzsoki Efrémet, de lehet, hogy mindhárom magyar testvért: Efrémet, Mózest és Györgyöt is.

A X. század második felében – XI. század elején élt, amikor a Kijevi Rusz és Magyarország közötti kapcsolat meglehetősen szoros volt. Valószínűsíthető, hogy mint később Szentéletű Torzsoki Efrémet is, őt is a lótenyésztő szakember minőségben hívták Kijevi Rusz földjére, és Olga fejedelemasszony ménesénél szolgált.

Világi neve Kon vagy Konon. Lehetséges, hogy a Kun vagy Hun (úgymint a nép) ragadványnévre kell gondolni, mely máig gyakran előfordul a magyarországi családnevek között. Kijevi Ruszban ezt a nevet aztán a kényelem kedvéért alakították át Konná, a Konon név rövidítéseként.

Olga fejedelemasszony kíséretének tagja volt, amikor keresztelték Konstantinápolyban. Olga kíséretét több mint száz fő alkotta, köztük orosz fejedelmek rokonai, „nemesasszonyai”, szolgálói, bizalmasai, kereskedők, hivatalnokok. Valószínű, hogy egy ilyen nagyszámú kíséretben Kon számára is akadt hely.

A keresztségben a Konon keresztény nevet kapta, mely görögül „dolgozót” jelent.

Konon az óorosz szerzetesség egyik megalapítója lett. A legenda szerint mindez Olga fejedelemasszony halála, azaz 969 után történt. Felmerül egy kézenfekvő kérdés: lehetséges-e, hogy mindez még Kijevi Rusz megkeresztelése előtt történt? Ha figyelembe vesszük, hogy „Barlanglakó” Szent Antal (Antonyij Pecserszkij) mindig remeteéletre törekedett, Szentéletű Torzsoki Efrém pedig kezdetben szintén remeteéletet élt, akkor ebben nincsen semmi meglepő.

A szerzetességet egy novgorodi főpaptól vette fel, mivel Torzsok a novgorodi egyházmegyében található. A novgorodi püspök, Ioakim, akit a legenda említ, történelmi személy, 1030-ban hunyt el.

Az új szerzetesi név gyakran kezdődött ugyanazzal a betűvel, mint a világi, ezért kézenfekvő, hogy a Konstantin nevet kapta. Emlékezzünk, hogy Konon Konstantinápolyban keresztelkedett meg, ami Nagy Konstantin nevét viseli. Ez Bíborbanszületett Konstantin uralkodásának idején történt, ami a második Konstantinhoz vezet bennünket. Végül emlékezzünk arra, hogy Olga fejedelemasszony a keresztségben a Heléna nevet kapta, az uralkodó, Konstantin anyjának nevét. Így Konon új neve egyenesen vagy közvetve összefüggésben áll a Kijevi Rusz földjére és Magyarországon is jól ismert Konstantinokkal.

Ahogy a legenda alapján érteni lehet, Konon szerzetesnek állt, de papi méltóságot nem vett fel, egyszerű szerzetes maradt. Ez magyarázza az egyszerű imádkozásra szolgáló imahely (valószínűleg kápolna), nem pedig templom építését, ahol csak felszentelt szerzetes tarthatott volna istentiszteletet.

Meggyőzően hangzik a legenda következő részlete: az imahely-kápolna, melyet Konon-Konstantin épített, az Élő Istennek lett szentelve, nem pedig a Megváltónak, nem az Istenanyának, nem valamelyik keresztény ünnep tiszteletére. Az Ószövetség az Élő Istent gyakran szembeállítja a halott bálványokkal (lásd MTörv 4,33; 5,26; Józs 3,10; ApCsel 14,15 stb). Így a legendának ebben a bibliai kifejezésében történelmi részletet láthatunk: a XI. század legelején az új földön, melyet pogányok laktak, kézenfekvő volt a kis templomot az Élő Istennek szentelni a pogány bálványimdás elvetése gyanánt, és annak ellensúlyozására.

Amennyiben hihetünk más legendák adatainak, nemcsak remete volt, hanem egyike Kijevi Rusz Krisztusért balgáinak. Általában úgy tartják, hogy Usztyugi Szent Prokopiosz (Prokopij Usztyuzsszkij – †1303) volt Oroszországban az első Krisztusért balga, de ez nem egészen így van, mivel még őt megelőzően is voltak Krisztusért balgák a Kijevi Barlangkolostor aszkétái között. Ezenkívül Rusz szoros kapcsolatokat ápolt Bizánccal, ahol nagy számban éltek Krisztusért balgák. Emlékezzünk csak a boldog Konstantinápolyi Andrásra. Lehetséges, hogy Konon-Konstantin egyszerre volt remete és Krisztusért balga, a történelem több ilyen esetet ismer.

Konon-Konstantin 1015-ben hunyt el, ami Szent Borisz és Gleb meggyilkolásának, illetve Szentéletű Efrém testvérének, az ifjú Magyar György meggyilkolásának éve. A források arról adnak hírt, hogy Szentéletű Efrém éppen öccse meggyilkolása után lett remete. Ugyanakkor nem világos, hogy Szentéletű Efrém miért éppen Torzsokba vonult el Rosztovból. A legenda, amelyet Krasznyickij jegyzett fel, ezt a tényt így magyarázza: korábban ott élt és halt meg Efrém honfitársa, Konon-Konstantin, és a hely valamennyire már lakott volt, bár maga a remetelak és az imahely addigra leégtek.

Konon-Konstantin előrehaladott korban halt meg, feltételezhető, hogy nyolcvan évesnél nem fiatalabban, honfitársa és utóda, Szentéletű Efrém karjaiban, aki néhány évvel később megalapította az első Borisz és Gleb emlékére szentelt kolostort Oroszországban. Emellett a legenda tartalmaz még egy megbízható részletet: Szentéletű Efrém elődjétől örökül kapta a tűz után épségben maradt templomi kegyszer maradványait.

Végül nem hagyhatók számításon kívül az ikonok (bár későbbi keletkezésűek), melyeken Konon-Konstantint együtt ábrázolják Szentéletű Efrémmel vagy olyan nagy tiszteletnek örvendő szentekkel, mint a moszkvai metropoliták: Péter, Elek, Jónás és Fülöp.

Adott tehát egy nagyon későn lejegyzett legenda. Sok kétséget hív elő, de minden alapot nélkülözőnek tartani helytelen lenne, mivel tartalmaz néhány olyan részletet, melyet nehéz vagy lehetetlen volna kitalálni, különösen a XIX. század végén. Mindenesetre reménykedhetünk, hogy idővel találnak újabb és pontosabb említést Magyar Konon-Konstantinról, és nevét bizonyossággal egy sorba lehet állítani Szentéletű Efrém, Szentéletű Mózes és György vértanú nevével.

(In: Találkozások Oroszországgal. A 2002. január 26-án megtartott Interdiszciplináris professzori Szeminárium anyaga. Szombathely, 2003, 67-75. o.)