Hírek:
Az Orosz Ortodox Egyház Főpapi Zsinatának üzenete az Orosz Ortodox Egyház papságához, tisztes szerzeteseihez és minden hű gyermekéhez
Másodfokon is elutasították a Konstantinápolyi Patriarchátus Magyarországi Exarchátusa Nagyboldogasszony templomra vonatkozó keresetét

Teológia:
Hilarion (Alfejev) püspök: Az Egyház tulajdonságai

Az Orosz Ortodox Egyház Főpapi Zsinatának üzenete az Orosz Ortodox Egyház papságához, tisztes szerzeteseihez és minden hű gyermekéhez

Az Úrban szeretett tiszteletreméltó lelkipásztorok és diakónusok, istenszerető szerzetesek és szerzetesnők, és az Egyház minden hű gyermeke!

Az Orosz Ortodox Egyház Főpapi Szent Zsinata, amely Moszkvában, a Megváltó Krisztus székesegyházban és a Szergijev Poszadi Szent Háromság-Szent Szergij Lavrában ülésezett, 2004. október 3. és 8. között, a következő apostoli üdvözlettel fordul Egyházunk egész népéhez: “Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és a mi Urunknak, Jézusnak megismerésében” (2Pét 1,2).

Isten kegyelméből a Zsinat befejezte munkáját, mi pedig most arra kérjük imánkban a mi Urunkat, hogy adjon erőt a zsinati határozatok valóra váltásához. Felhívjuk a lelkipásztorokat, akik munkatársaink az Úr szántóföldjén, és velük együtt minden istenfélő ortodox keresztényt, hogy folytassuk megkezdett munkánkat. Az apostollal együtt mondjuk: “Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!” (1Kor 16,13).

Mögöttünk vannak a totalitárius ateista rendszer évei, amely nyíltan a krisztusi hit üldözésére törekedett. Az erőszakos hatalom által ránk mért megpróbáltatásokat felváltotta a szabadság kísértése, mi pedig szomorúan állapítjuk meg, hogy ennek a kísértésnek a társadalom nem tudott ellene mondani.

Ma új ellenségekkel nézünk szembe, akik alattomosabbak, rejtettebbek, és kifinomultabbak, mint az ateizmus képviselői, ám nem kevésbé veszélyesek. Ez a jólét, fogyasztás, komfort és élvezetek kultusza, ami gyakran együtt jár az erkölcsi szabadossággal. Ez a fiatal, aktív emberek kábítószeres illúziókba, “virtuális realitásba”, hazárd- és “intellektuális” játékokba történő menekülése. Ez a nemzetiségek közötti-, szociális-, politikai-, sőt Egyházon belüli viszálykodás szelleme, melyek kimerítik a nemzet erejét.

Különösen nagy nyugtalansággal tölt el a szekularizmusnak a modern társadalmon belüli térnyerése, amely Isten nélkül akarja berendezni az életet. Minden dolog mércéjévé az embert kiáltották ki, akit Isten saját képére és hasonlatosságára alkotott, felruházva a legnagyobb kegyelemmel, ám aki a bűn által beszennyezte ezt az isteni képet.

A szekularizmus nem új jelenség, ám most, a globalizáció korában világméretű erővé nőtte ki magát, azzal a törekvéssel, hogy az egész emberiség egyetemes érdekeinek kifejezője legyen. A közösségi kapcsolatok rendszere úgy épül fel, hogy a vallás kizárólagosan személyes üggyé válik. Az emberi jogok védelmének nevében védelmet élvez a bűn, amely meggyökeresedik a társadalmi életben, mint egyfajta beteges norma. Kísérletek történnek arra is, hogy az Egyházat kiszorítsák a társadalmi- és állami élet különböző szféráiból.

Ezzel mi nem érthetünk egyet. Az állam és a társadalom boldogulásának érdekében elengedhetetlen az Ortodox Egyház jelenlétének megerősítése a szociális élet minden területén. Az ortodox világnézetnek legalább annyi jogot kell kapnia, mint a szekularizált világnézetnek. A vallási értékekkel számolni kell minden össztársadalmi jelentőségű esemény kapcsán, ahol emberek millióinak érdekeiről van szó.

A hívő embereknek meg kell adni azt a jogot, hogy gyermekeik állami iskolákba tanuljanak, annak veszélye nélkül, hogy egy vallástalan és “egyedül tudományos” világképet kényszerítsenek rájuk. A Haza védelmében szolgálatot teljesítve, a gyárakban, az állami vezetés szerveiben, különböző társadalmi- és magánszervezeteknél tevékenykedve, a vallásos állampolgárok biztosak akarnak lenni abban, hogy hitüket a mindennapi gyakorlati életben is figyelembe veszik és törvényben biztosítják.

Népünk erkölcsi értékrendjének megbomlásáért, sajnos nem kis mértékben az írott- és elektronikus sajtó, azon belül is elsősorban a televízió a hibás. A gyakorlat azt mutatja, hogy a törvényhozás minden olyan kísérlete, amely a sajtón belüli viszonyok szabályozására irányul, komoly ellenállásba ütközik. Ezen a helyzeten csak az változtathat, ha a sajtó munkatársai felelősséget vállalnak a társadalom felé munkájuk tartalmáért. Rendszeressé kell, hogy váljon az ortodox lelkipásztorok televíziós és rádiós szereplése, és az Egyháznak a társadalmi élet aktuális kérdéseiben elfoglalt álláspontját megjelenítő írások írott- és elektronikus sajtóban történő megjelentetése.

Újra kimondjuk, hogy amennyiben az társadalom egészét érintő döntések meghozatala során figyelmen kívül hagyják a vallásos értékeket, akkor ezek nem nevezhetők össztársadalmi egyetértésben született döntéseknek. Ma világosan látszik, hogy egy olyan értékrend terjesztése, amelyik kizárólagosságra törekszik, nem más, mint a totalitárius gyakorlat folytatása, ami ellentmond a keresztény szabadság szellemének. Ez nem más, mint kísérlet arra, hogy a világot uniformizálttá tegyék, megfosztva attól a szépségtől és változatosságtól, amellyel Teremtője ruházta fel.

Mit szegezhetünk szembe mi, az Egyház tagjai ennek az ateista előretörésnek? Hogyan segíthetünk a világnak, amely az élvezetek végtelen hajszolásában az önmegsemmisülés felé halad, anélkül, hogy látná ennek pusztító voltát?

Ahhoz, hogy ma ortodox keresztények maradjunk, mint minden időben, arra van szükségünk, hogy betartsuk a Krisztusi parancsolatokat, az Egyház tanításával összhangban éljünk, tettekkel bizonyítva hitünket. Meg kell maradnunk a világ világosságának és a föld sójának, hogy sok ember “szavak nélkül is” rátaláljon Krisztusra, “felfigyelve istenfélő és tiszta életetekre” (vö. 1Pét 3,1-2). Szolgáljon számunkra példaként azoknak a szentéletű embereknek az élete, akiknek tiszteletét a Zsinat összegyházi szintre emelte. Köztük van Szentéletű Afanaszij (Viszockij), a boldogemlékezetű katonaszent, Feodor (Usakov) admirális, Szentéletű Zoszima, Szentéletű Pimen, Gyivejevói Szent Alexandra, Gyivejevói Boldog Paraszkéva és Moszkvai Boldog Matróna.

A Szent Főpapi Zsinat felhívja Isten népét az egység megerősítésére, a missziós munka elmélyítésére, és szent életre. A vigasztalás és remény szavaival fordulunk hozzátok:“Örüljetek, tökéletesedjetek, buzdítsátok egymást, éljetek egyetértésben és békében! Akkor veletek lesz a szeretet és a béke Istene” (2Kor 13,11).

II. Alexij Moszkva és egész Oroszország patriarchája

A Szent Szinódus tagjai:

Vlagyimir, Kijev és egész Ukrajna metropolitája
Vlagyimir, Szentpétervári és Ladogai metropolita
Filaret, Minszki és Szlucki metropolita, egész Belarusz Patriarchai Exarchája
Juvenalij, Krutyicai és Kolomnai metropolita
Kirill, Szmolenszki és Kalinyingrádi metropolita, a Külügyi Osztály vezetője
Vlagyimir, Kisinyov és egész Moldávia metropolitája
Vlagyimir, Taskent és Közép-Ázsia metropolitája
Anasztaszij, Kazanyi és Tatárföldi érsek
Szergij, Szamarai és Szizranszki érsek
Dmitrij, Vityebszki és Orsanszki érsek
Danyiil, Dél-Szahalin és a Kurill-szigetek püspöke
Kliment, Kalugai és Borovszki metropolita, a Moszkvai Patriarchátus ügyvivője

Másodfokon is elutasították a Konstantinápolyi Patriarchátus Magyarországi Exarchátusa Nagyboldogasszony templomra vonatkozó keresetét

A Fővárosi Táblabíróság 2004. október 13-án tárgyalta azt a vagyonjogi keresetet, amelyet a Konstantinápolyi Patriarchátus Magyarországi Exarchátusa, mint felperes nyújtott be a Magyar Ortodox Egyházmegyével, mint alperessel szemben a budapesti Petőfi téri Nagyboldogasszony templom és a hozzátartozó lakóingatlanok tulajdonjogával kapcsolatban. A felperes képviselőjeként a tárgyaláson jelen volt Kalota József protopresbiter, az alperes képviselőjeként pedig Hilarion (Alfejev) bécsi és ausztriai püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja. A tárgyalóteremben helyet foglalt Pavel (Ponomarjov) rjazanyi és kaszimovi érsek, volt bécsi és budapesti püspök is, valamint a Nagyboldogasszony egyházközség papjai és számos híve. Az alperes jogi képviseletét Dr. Parais József és Dr. Kiss Eleonóra ügyvédek látták el.

A másodfokú bíróság megvizsgálta a Konstantinápolyi Patriarchátus Magyarországi Exarchátusa által az elsőfokú ítéletet követően benyújtott fellebbezés megalapozottságát, meghallgatta a felek jogi képviselőit, majd pedig ítéletet hirdetett. A Táblabíróság úgy találta, hogy az elsőfokú bíróság által 2004. május 18-án hozott ítéletet alapos mérlegelés és a felek által benyújtott periratok teljes körű, kimerítő áttanulmányozása előzte meg, ezért az elsőfokú döntést helybenhagyva, másodfokon is elutasította az Exarchátus keresetét. A másodfokú ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek helye nincs.

Mint ismeretes, a budapesti Nagyboldogasszony egyházközséget a XVIII. század végén Magyarországra települt görögök, macedonovlachok, arnautok és más nemzetek képviselői alapították. Templomukat 1791 és 1801 között építették. Az egyházközség megalakulásától fogva a Budai Szerb Ortodox Püspökség kánoni fennhatósága alá tartozott, Görögországból hívott papjai kinevezését a mindenkori budai szerb püspök hagyta jóvá. A templom istentiszteletei görög nyelven folytak, a hívők jó része azonban a XIX. század második felére elmagyarosodott. Az 1930-as, 40-es években az egyházközség hívei olyan egyházi fennhatóságot kerestek, amelyik lehetővé tette volna a magyar istentiszteleti nyelv használatát, a Konstantinápolyi Patriarchátussal folytatott tárgyalások azonban nem vezettek eredményre. 1945-től az egyházközség képviselői a Moszkvai Patriarchátussal keresték a kapcsolatot, amely több éves tárgyalássorozat eredményeként az 1950-es évek elején kánoni fősége alá fogadta a budapesti Nagyboldogasszony egyházközséget, és megadta számára a magyar istentiszteleti nyelv jogát. A Nagyboldogasszony egyházközségből és más magyar egyházközségekből alakult meg ezután a Magyar Ortodox Esperesség, amely 2000-ben a Magyar Ortodox Egyházmegyévé alakult.

1995-ben jegyezte be a Fővárosi Bíróság a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Exarchátusát, amely már megalakulásakor bejelentette igényét a Nagyboldogasszony templomra, dacára annak, hogy a templom tulajdonjogával soha nem rendelkezett. 2001-ben, az egyházi előírásoknak ellentmondva Mihail bécsi metropolita, a Konstantinápolyi Patriarchátus magyarországi képviselője a Budapesti Fővárosi Bírósághoz fordult, azzal a céllal, hogy a templomot elidegenítse a Magyar Ortodox Egyházmegyétől. A per során a felperes egyetlen egy olyan bizonyítékot sem tudott felmutatni, amely azt támasztotta volna alá, hogy a Nagyboldogasszony templom fennállásának bármelyik időszakában a Konstantinápolyi Patriarchátushoz tartozott volna. Ezt mondta ki a Fővárosi Bíróság májusi, és a Fővárosi Táblabíróság mostani döntése is.

A Magyar Ortodox Egyházmegye papsága és hívei is örömmel és megnyugvással fogadták a másodfokú bíróság döntését, amely lehetővé teszi, hogy ezentúl háborítatlanul ��s békében folytathassák hitéletüket.

Hilarion (Alfejev) püspök:

Az Egyház tulajdonságai

A nikea-konstantinápolyi hitvallás szavai: “Hiszek. Egy, Szent, Egyetemes és Apostoli Egyházban” meghatározzák az Egyház, mint istenemberi szervezet tulajdonságait.

Az Egyház egy, mert a Szent Háromság képére jött létre és megjeleníti a lényegi egység titkát a hüposztatikus (személyi) különbözőségben: számos különböző személyiségből-hüposztasziszból áll, akiket a hit és a szentségek közössége egyesít. Pál apostol szavai szerint “egy a test, és egy a Lélek.egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; Ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben” (Ef 4,4-6). A keresztények ezen egységéért imádkozott Jézus a Titkos Vacsorán: “Szent Atyám, tartsd meg őket a Te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!. Nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan Te, Atyám, énbennem, és én Tebenned, hogy ők is bennünk legyenek.” (vö. Jn 17,11-21). A Szent Háromság három Személyének szeretete tükröződik vissza az Egyház egységében. “A földön nincs olyan egység, amellyel össze lehetne hasonlítani az Egyház egységét; ilyen egységet csak a mennyben találhatunk, – írja Hilarion (Troickij) érsek. – A mennyben az Atya, Fiú és Szent Lélek leírhatatlan szeretete egyesíti a három Személyt egy Lényegbe, úgyhogy nem három Isten van, hanem egy Isten, amely háromszoregy életet él. Az emberek, akik beléptek az Egyházba és megszerették egymást, hasonlatosak a Szentséges Háromság három Személyéhez”.

Pál apostol az Egyház szentségéről írva, Krisztust a vőlegényhez, az Egyházat pedig a menyasszonyhoz hasonlítja: “Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte.így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen” (Ef 5,23-27). Az Egyház nem csak annak Feje, Krisztus miatt szent, de amiatt a szentség miatt is, amelyre tagjai hivatottak: az apostolok leveleikben gyakran nevezik a keresztényeket “szentnek”, értve ez alatt, hogy a szentség – nem elérhetetlen ideál, hanem norma az Egyház tagjai számára. Szentségre hivatott minden keresztény, és az Egyház minden korszakában vannak igazi szentek, azonban ezeknek a szenteknek a száma – akik felülemelkedtek a bűnökön és a szenvedélyeken – nagyon kicsi. A keresztények többsége – bűnös ember, aki nem a szentség már elért állapotánál, hanem a szentségre való törekvés és bűnbánat szándékánál fogva tagja az Egyháznak. Az Egyház feladata éppen az, hogy megszentelje és Istenhez vezesse őket. Ebben az értelemben mondják a keresztényekről, hogy ők in patria et in via – otthon és úton vannak, vagyis egy időben vannak az Egyházon belül és az Egyházhoz vezető úton.

A szláv “szobornaja” kifejezés nem teljesen fedi a görög katholike (katolikus) kifejezést, ami “egyetemest” jelent, vagyis olyant, ami egyesíti a világban mindenütt megtalálható keresztényeket, valamint a szenteket és az elhunyt híveket. Ahogyan Jeruzsálemi Szent Kyrillosz írja, “az Egyházat azért hívjuk egyetemesnek, mert egyetemesen és semmit sem kihagyva adja át mindazt, ami része kell hogy legyen az emberi tudásnak – a látható és láthatatlan dolgokról, a mennyiről és a földiről szóló dogmákat.”

Az Egyház apostolisága abban nyilvánul meg, hogy az apostolok hozták létre, hűséges azok tanításához, folytonosságban van velük, és folytatja szolgálatukat a földön. Arról, hogy az Egyház “az apostolok és a próféták alapjára épül”, Pál apostol ír (Ef 2,20). Az apostoli folytonosság alatt a kézrátétel (főpappá szentelés) megszakítatlan láncolatát értjük, amely az apostoloktól a mai idők összes püspökéig tart: az apostolok szentelték fel a püspökök első nemzedékét, akik felszentelték a második nemzedéket, és így tovább, egészen napjainkig. Azokat a keresztény közösségeket, amelyeknél ez a folytonosság megszakadt, az Egyháztól elszakadtaknak tartjuk mindaddig, amíg az apostoli folytonosság helyre nem áll. A püspökök folytatják az apostolok küldetését a földön – a szolgálat, a prédikáció, az egyházközségek irányításának és újak alapításának küldetését. Nem csak a püspökök és a papok, de az Egyház minden tagja elhívást kapott az apostoli, misszionárius szolgálatra, Krisztus szóval és tettel történő megvallására: “Menjetek, tegyetek tanítványokká minden népet, megkeresztelve őket az Atyának és Fiúnak és Szent Léleknek nevében” (Mt 28,19).

A küldetés, amelyet Krisztus az apostolokra és utódaikra bízott, napjainkban még távol áll a beteljesedéstől. Még számos nép van a földön, amelyikhez alig jutott el Krisztus igéje, óriási területek, ahol még nem ismerik az Evangélium tanítását. Egyes országok, amelyek valaha keresztények voltak, most újra visszatérnek a pogánysághoz és a hitetlenséghez, és új hitterjesztésre van szükség, új apostolokra. 1000 éve az apostolokkal egyenlő Szent Vlagyimir fejedelem megkeresztelte Oroszországot, és ettől a pillanattól fogva megkezdődött a pogányság gyökereinek fokozatos kigyomlálása és a kereszténység elültetése. A XV. századra, az apostolok ügye folytatóinak munkája és áldozata nyomán az ország azzá a Szent Oroszországgá vált, amelyről a krónikákban olvashatunk, ahol minden ember – öreg és fiatal – ismerte Krisztus tanítását, járt templomba, ahol a betűvetést a Zsoltároskönyvből tanították. Ám a következő évszázadokban olyan folyamatok jelentkeztek, amelyek szellemi krízishez vezettek, amelynek következménye volt az 1917-es katasztrófa és a “babiloni fogság” hetven éve, amikor a pokol erői megpróbálták mindörökre kitörölni az elmékből Krisztusnak még az emlékét is, és kiírtani Istent az emberek szívéből. Az ország újra pogánnyá vált, és az emberek a “sötétségben ültek”, várva a világosságot (vö. Ézs 59,9). A keresztényekre, különösen a lelkipásztorokra most újra ugyanazon feladat vár, mint 1000 éve Vlagyimir fejedelemre, és 2000 éve az apostolokra – hirdetni az Evangéliumot, megkeresztelni az embereket az Atya és a Fiú és a Szent Lélek nevében, ledönteni a bálványokat és helyükön felépíteni Krisztus templomait. A bálványok szemünk láttára dőltek össze hihetetlen gyorsasággal, de a felszabaduló helyen lelki templomokat emelni, a kialakult űrt igaz hittel betölteni még előttünk áll. Attól, hogy képes lesz-e az Egyház ezt a missziót betölteni, hogy akadnak-e ma emberek, akik egyenlők az apostolokkal hitben, Isten iránti buzgóságban, Krisztus és Isten népe iránti szeretetben, függ Oroszország szellemi jövője.

Az apostolok közössége véglegesen Pünkösd napján ébredt tudatára annak, hogy Egyházat alkot, amikor az apostolokra tüzes nyelvek formájában leszállt a Szent Lélek és erőt kaptak az Evangélium terjesztésére “minden népeknek”. Pünkösd ünnepének kondákionja feltárja ezen esemény értelmét: “Midőn leszállván a nyelveket összezavarta, szétszórta a népeket a Magasságos, midőn pedig szétosztotta a tüzes nyelveket, mindeneket egységbe hívott el. Egyetértésben dicsőítsük tehát a Szentséges Lelket.”. Az ének emlékeztet minket a babiloni torony építésére, amikor Isten, látván az emberek esztelenségét, akik mennyekig érő tornyot akartak építeni, leszállt és összezavarta a nyelveket, hogy ne értsék meg egymást és így a torony építése abbamaradjon, amely egyébként is összeomlott volna, mindenkit maga alá temetve (Ter 11,1-9). Az emberek bűnei miatt széttöredezett emberi egység újra egyesül az Egyházban, ahol nincs nemzeti és nyelvi megkülönböztetés, hanem mindannyian “új nyelvet” kapunk – a hit és az ima nyelvét, az egység és a szeretet nyelvét. Minden alkalommal, amikor a babiloni torony összedől (és az újra és újra összedől a történelem során), megtörténik a “nyelvek összezavarodása”, kiéleződnek az ellentétek a nemzetek között, növekszik az egymás meg nem értése és a bizalmatlanság. Csak a Szent Lélek, aki a “bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az ismeret és az Úr félelmének lelke” (Ézs 11,2), Aki az Egyházban él és tevékenykedik, képes mindenkit megbékíteni, egységre és egyetértésre hívni.

(Részlet Hilarion püspök magyar nyelven megjelenésre váró “A hit titka” c. könyvéből)