Húsvéti körlevelek:
II. Alexij Moszkva és egész Oroszország patriarchájának húsvéti körlevele
Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja húsvéti üzenete

Teológia:
Szent Melitón szardeszi püspök: A Húsvétról (részletek)
Krisztus feltámadása a keleti ikonográfiában

Krisztus feltámadt halottaiból, halállal eltiporva a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozván. (Húsvéti tropárion, 5. hang)

Bár leszállottál a sírba, óh Halhatatlan, megtörted a pokol hatalmát és feltámadtál mint győzedelmes, Krisztus Isten, mondván a kenethozó asszonyoknak: „Örvendjetek”, és apostolaidnak békességet ajándékozván, az elesetteknek pedig megadván a feltámadást. (Húsvéti kondákion, 8. hang)

Most minden megtelt világossággal: az ég és a föld és az alvilág. Ünnepelje hát az egész teremtés a Krisztus feltámadását, amelyben megerősíttetett.

Mérhetetlen könyörületedet látván az alvilág rabjai, a fény felé közeledtek, Krisztus, örvendezve és ünnepelve az örökkévaló Húsvétot.

A halálnak ünnepeljük halálát, a pokolnak lerontását, és az új élet kezdetét; és ujjongva magasztaljuk ennek Okozóját, atyáink felettébb áldott és dicsőséges Istenét.(Tropárionok a húsvéti kánonból)
II. Alexij Moszkva és egész Oroszország patriarchájának húsvéti körlevele az Orosz Ortodox Egyház főpásztoraihoz, pásztoraihoz, szerzeteseihez és minden hű gyermekéhez

Kereszteddel megszüntetted a gyümölcsfa átkát, temetéseddel megölted a halál hatalmát, feltámadásoddal pedig megvilágosítottad az emberek nemzetségét; ezért Hozzád így kiáltunk:
Jóttevő Krisztus Istenünk, dicsőség Néked. („Uram Tehozzád kiáltottam” utáni sztichira
a Húsvét Vasárnap esti istentiszteleten)

A Feltámadt Krisztusban szeretett főpásztor testvéreim, tiszteletreméltó pásztorok és diakónusok, szerzetesek és szerzetesnők, Szent Ortodox Egyházunk minden hű gyermeke!

Szívből köszöntelek mindnyájatokat ezekkel a régen várt és az életben megerősítő szavakkal

KRISZTUS FELTÁMADT!

Megharcolván a Nagyböjt megtisztító küzdelmeit, Egyházunk újra örvendezik, énekekben dicsőítve a halottaiból Feltámadt Életetadó Krisztust. Őrizzük meg szívünkben a Szent Nagyböjtben erőnkhöz mérten véghezvitt küzdelmek gyümölcseit, hogy Pál apostol szavaival ünnepeljünk „ne a régi kovásszal, se a rosszaság és a gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és az igazság kovásztalanságával”(1 Kor 5,8).

Nagy Szent Athanasziosz főpap szavaival szólva: az Úr „legyőzte a halált… minket pedig Önmagával együtt feltámasztott, feloldozván a halál kötelékeit és az átok helyett áldást, bánat helyett örömet, gyötrődés helyett húsvéti ünnepélyt ajándékozván”

Feltámadt az Üdvözítő és az Isteni Jóságba vetett hitünket, az üdvözülésbe vetett reménységünket, az egymás iránti szeretetünket már semmi sem ingathatja meg. Legyőzetett a gonosz és a bűn, megnyílt az Ég, az embereknek megadatott az Isten mindenható kegyelme, lelkünk pedig már nem merül el a világi gondok, nyomorúságok, aggodalmak tengerében, eltűnik az ellenségeskedés és a megoszlás.

Krisztus Feltámadásának fénye beragyogja szívünket, kiűzve onnan a hitetlenség és a tökéletlenség sötétségét. Ebben a fényben a Nagyirgalmú Úr kegyelmét és szeretetét ismerjük fel. Adja Isten, hogy miután egyszer megismertük Krisztus fényt, mindig méltók legyünk arra, soha ne hagyjuk kihunyni lelkünkben az Isteni dicsőség ragyogásának szikráit. „Óh, az Egyház fényességes gyermekei – szólít meg minket Moszkvai Szent Filaret főpap atyánk – tanuljatok meg bánni a fénnyel, amelyet oly bőséggel áraszt rátok a Feltámadt Úr!”

Kedveseim! Világítson a mi hitünk lámpása mindenkinek, aki az igazságot és az élet értelmét keresi, aki az Isteni szeretet és kegyelem vizét szomjazza. Menjünk, és hirdessük az embereknek a Feltámadt Krisztust, a jóság és a könyörület cselekedeteivel emlékezve a mi Urunk és Üdvözítőnk parancsolatára: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti Mennyei Atyátokat”(Mt 5,16). Teljesítsük keresztényi kötelességünket felebarátaink szolgálatában, különösen törekedve arra, hogy betöltsük Krisztus fényével családaink életét, azokat az apró otthoni templomokat, ahol gyermekeink felnőnek. Tanítsuk és neveljük őket Isten kegyeltjeinek, a szenteknek példájával, akik hazánkban oly nagy számban dicsőültek meg, hiszen az ő imáik által sokszor menekültünk meg bajoktól és szakadásoktól.

A Szent Húsvét napján az Úr nagy kegyelmet ad nekünk, amikor életetadó Sírjából leküldi nekünk a Kegyelmi tüzet. Azok a világ minden részéről érkező ortodox emberek, akik Isten kegyelméből Krisztus Fényes Feltámadását ezen a szent helyen ünneplik, örvendezve adják tovább egymásnak a szent lángot, eljuttatva azt a városokba és falvakba. Mi is osszuk meg egymással a mai ünnep fényét és melegét. Vigyük el azokat oda, ahol nem ismerik az Istent, ahol lelki sötétség és hideg uralkodik. Világítsuk meg és melegítsük fel azokat, akik ma a szegénységtől, betegségektől, háborúktól, bűnözéstől szenvednek. Húsvéti köszöntésünkkel forduljunk a más felekezetű és meggyőződésű emberek felé emlékezve arra, hogy velük együtt kell megteremtenünk egy jobb életet. Fáradozzunk a társadalom lelki és anyagi újjászületésén, azért, hogy Krisztus fénye egész életünket beragyogja.

Újra és újra köszöntöm Krisztus Húsvétjának ünnepén az Orosz Ortodox Egyház Nagyméltóságú főpapjait, az istenszerető papságot, a szerzeteseket és a világiakat, akik itthon és a diaszpórában élnek. Üdvözlöm testvéreinket, az egész világ ortodox keresztényeit.

Köszöntésemmel a Határontúli Orosz Ortodox Egyház főpapjait, papságát és nyáját is köszöntöm, akikkel együtt törekszünk a közösség és az egység megteremtésére. Osztozom azok örömében, akik ma – Keleten és Nyugaton egyaránt – egy napon ünneplik Krisztus Fényes Feltámadását.

Még egyszer teljes szívemből köszöntelek benneteket, kedveseim, azokkal az örökké élő, és az életet megerősítő szavakkal, amelyek több mint kétezer évvel ezelőtt, mint a bizakodás és remény kifejezői hangzottak el:

KRISZTUS FELTÁMADT!

VALÓBAN FELTÁMADT KRISZTUS!

+II. Alexij, Moszkva és egész Oroszország Patriarchája

Krisztus Húsvétja
2004. évben
Moszkva
Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja húsvéti üzenete a Magyar Ortodox Egyházmegye (Moszkvai Patriarchátus) főtisztelendő pásztoraihoz és istenszerető nyájához

Az Úrban szeretett atyák és testvérek!
Krisztus feltámadt!

Ma az egész keresztény világ Krisztus Feltámadását ünnepli. Minden egyes templomban, minden egyes családban, Jézus Urunkban örvendeznek az emberek, Aki a mi üdvösségünkért szenvedett és feltámadt.

Ezen a napon, az „ünnepek ünnepén” Aranyszájú Szent János örömteli hívó szavait halljuk: „Lépjetek hát be mindannyian a mi Urunk örömébe! Gazdagok és szegények, együtt ujjongjatok. Mértékletesek és könnyelműek, tiszteljétek ezt a napot. Akik böjtöltetek, és akik nem böjtöltetek, vigadjatok ma. Tele az asztal, tobzódjatok valamennyien. Sok a borjú, senki se távozzék éhesen. Mindannyian élvezzétek a hit lakomáját. Mindannyian élvezzétek a jóság bőségét!”

Azok között, akik összegyűltek a húsvéti istentiszteletre, vannak rendszeres templomba járók és olyanok, akik csak a nagy ünnepeken vagy csak ritkán járnak templomba. Vannak közöttünk olyanok, akik gyermekkoruktól fogva hívők, vannak olyanok, akik felnőtt korukban jutottak el a hithez, és olyanok is, akik csak most léptek az Istenhez vezető útra. De Isten nem tesz különbséget a hívő és a nem hívő között: Ő hisz minden egyes emberben, szeret mindnyájunkat, meghallgat minket minden egyes alkalommal, amikor Hozzá fordulunk, és mindenkor kész segítségünkre sietni.

Az Egyház, amelyet maga az Úr alapított, szintén kész mindenkor segíteni minden embernek. Amikor nehézséggel néztek szembe, amikor bánat emészt benneteket, amikor bajban vagytok, gyertek el a templomba, imádkozzatok Istenhez, és Ő rögtön meghall és megsegít benneteket. De ne feledkezzetek el a templomról a boldog pillanatokban sem. Váljon a templom lelki otthonotokká, ahol megtisztul a lelketek, és átalakul az életetek, Isten kegyelme által, amely mindenkor hat, dacára minden emberi tökéletlenségnek, és bűneinknek, hibáinknak és gyengeségeinknek.

Hozzátok el a templomba gyermekeiteket, hiszen az Úr szavaival, „ilyeneké a Mennyek Országa” (Mt 19,14). Ne gondoljátok, hogy elég megkeresztelni a gyermekeket, hogy egészségben és boldogságban növekedjenek: lelki egészségük érdekében elengedhetetlen, hogy állandóan részt vegyenek az Egyház életében. Hozzátok el őket a gyónásra és a Szent Áldozásra, olvassátok nekik az Evangéliumot, tanítsátok meg őket imádkozni, hogy mindig élő kapcsolatuk legyen Istennel. Ha gyermekeiteket keresztény szellemben nevelitek, sok olyan kísértéstől és bajtól óvjátok meg őket, amik a mai ifjúság pusztulásának okozói.

Ezen az örömteli napon szívből köszöntöm Szent Egyházunk minden Magyarországon élő gyermekét. Köszöntöm a budapesti Nagyboldogasszony székesegyház papjait és híveit, mely a magyar Ortodoxia fellegvára. Köszöntöm az Egyházmegye Budapesten, Gyöngyösön, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden és Ürömben található egyházközségeinek lelkipásztorait és híveit is. Külön köszöntöm az újonnan alakult debreceni egyházközség híveit, ahol Isten segítségével teljes értékű lelki élet bontakozik ki.

Az Úrban szeretett gyermekeim! Az Ortodoxia magyarországi jövője a ti kezetekben van. Éppen ezért ne legyetek passzív templomba járok, akik az istentiszteletet követően rögtön megfeledkeznek keresztényi kötelezettségeikről, hanem legyetek aktív tagjai egyházközségeteknek, kivéve részeteket Krisztus Egyházának építéséből. Ne felejtsétek el, hogy nem csak nektek van szükségetek az Egyházra, hanem az Egyháznak is rátok. Az Egyház nektek köszönheti létét, azáltal, hogy részt vesztek az életében és támogatjátok – lelkileg, erkölcsileg és anyagilag. Mindnyájatoknak van valamije, amit meg tud osztani az Egyházzal: az egyik anyagi gazdagsággal rendelkezik, a másik szabadidővel, a harmadik tehetséggel és olyan képességekkel, amiket fel lehet használni az Egyház érdekében. Ne ássátok el talentumaitokat a földbe, hanem használjátok őket, hogy százszoros hasznot hozzanak, és megváltoztassák sok körülöttetek élő ember életét.

A húsvéti napokban különösen erősen kell imádkoznunk nem csak magunkért és hozzátartozóinkért, hanem az egész világ békéjéért. Mondjunk szívből jövő imát a szenvedő Koszovóért, ahol szerb keresztények vére folyik és ortodox templomokat rombolnak le. Imádkozzunk Jeruzsálem szent városáért is, hogy az Úr ajándékozzon békét ennek a városnak – a világkereszténység bölcsőjének.

Kedves atyák és testvérek, emlékeztetlek benneteket arra, hogy június 19-20. a budapesti Nagyboldogasszony székesegyházban sor kerül Egyházmegyénk teológiai konferenciájára, amely „Az Ortodox Egyház a mai világban” címet viseli. A konferencia céljai között szerepel, hogy testvéri párbeszéd jöjjön létre a Magyarország különböző városaiban élő ortodox hívek között, valamint hogy a résztvevők együtt imádkozzanak és gondolkodjanak jelenünkről és a jövőnkről. A konferencián felszólalnak a magyarországi Ortodox Egyházak püspökei és papjai, hogy megosszák velünk tapasztalataikat és az Ortodoxia magyarországi missziójával kapcsolatos elképzeléseiket. Hívok mindenkit, hogy vegyen részt a konferencián, amely az első ilyen jellegű, Egyházmegyénk által szervezett esemény.

Kedveseim! Ezen a ragyogó húsvéti éjjelen hallgassuk Szent Pál apostol hozzánk intézett szavait: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” (Fil 4,4). Adja Isten, hogy Krisztus feltámadásának öröme soha ne távozzon el a szívünkből. Kívánok mindnyájatoknak és szeretteiteknek is békességet, örömet és sikereket. Az Úr áldása legyen veletek mindenkor. Krisztus feltámadt!

+Hilarion Bécsi és Ausztriai püspök, 
a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja

Krisztus Húsvétja, 2004
Budapest
Szent Melitón szardeszi püspök:

A Húsvétról (részletek)

(…) Ő üdvösségünk húsvétja,
Ő az, aki sokakért sokat szenvedett,
Ő az, akit megöltek Ábelben,
akit megkötöztek Izsákban,
aki idegenként vándorolt Jákobban,
akit eladtak Józsefben,
akit kitettek Mózesben,
akit a bárányban leöltek,
akit Dávidban üldöztek,
akit a prófétákban megaláztak.

Ő testesült meg a Szűzben,
Őt feszítették fel a fára,
eltemették a földbe,
halottaiból feltámadt,
Ő az, aki felvitetett a menny fenségébe.

Ő a szótlan bárány,
Ő a leölt bárány,
Ő az, aki Máriától szép báránykaként született,
Aki a nyájból vétetett,
s akit leölésre szántak,
kit este levágtak,
és éjjel eltemettek,
akit a kereszten össze nem törtek,
aki a földben el nem oszlott,
feltámadt a halottak közül,
és feltámasztotta az embert a mély sírból.

(…) Ő azonban feltámadt halottaiból,
és felmegy az ég fenségébe,
Az Úr, aki magára öltötte az embert,
és szenvedett a szenvedőkért,
és megkötözték az elnyomottért,
elítélték az elítéltért,
és eltemették az eltemetettet,

halottaiból feltámadva íly szóval kiáltott:
„Felettem ki ítél,
álljon elém!”
Az elítéltet én szabadon engedtem.
A holtat én életre támasztottam.
Az eltemetettet én feltámasztottam.

Ki mond ellent nekem?
Én vagyok – mondja – Krisztus,
Én, aki leromboltam a halált,
én győztem az ellenségen,
az alvilágot megvertem,
megkötöztem az erőst,
és felragadtam az embert
az ég fennségébe,
Én, – mondja –, a Felkent”.

„Jöjjetek hát mind emberiség családjai,
kiket megrontott a bűn, és vegyétek bűneitek bocsánatát!
Mert én vagyok a megbocsátásotok,
én vagyok üdvösségetek húsvétja,
én vagyok az érettetek levágott bárány,
én vagyok váltságotok,
én vagyok életetek,
én vagyok feltámadásotok,
én vagyok világosságotok,
én vagyok üdvösségetek,
én vagyok királyotok.
Én az ég fennségébe vezetlek titeket.
Én az örök Atyát mutatom meg nektek.
Én jobbom által feltámasztlak titeket”.

Ő az, aki az eget és a földet alkotta,
és kezdetben az embert teremtette,
akit a törvény és a próféták hirdettek,
aki a Szűzben testesült meg,
akit megfeszítettek,
akit a földbe temettek,
aki halottaiból feltámadt,
s aki felment a menny dicsőségébe,
aki az Atya jobbján ül,
akinek hatalma van ítélni és megváltani mindent,
amit az Atya kezdettől fogva mindörökké érte alkotott.

Ő az Alfa és az Ómega,
a kezdet és a Vég,
– kimondhatatlan kezdet és felfoghatatlan vég –
„Ez a Krisztus”.
Ő a király,
Ő Jézus,
Ő a vezér,
Ő az Úr,
Ő az, aki feltámadt halottaiból,
Ő az, aki az Atya jobbján ül.
Ő az, aki az Atyát hordozza, s akit az Atya hordoz,
„akinek dicsőség és hatalom mindörökké, Ámen.

Vanyó László fordítása

(Szardeszi Melitón: A Húsvétról. In. Ókeresztény írók 8. A II. századi görög apologéták. Szent István Társulat, Bp. 1984. Pp. 526-549)

Krisztus feltámadása a keleti ikonográfiában

Krisztus feltámadásának ábrázolása a keresztény egyházi festészet legrégebbi témái közé tartozik. Az első ábrázolási formák (III. század) a Kenetvivők történetén keresztül mutatják be a csodás eseményt. A Krisztust követő asszonyok illatos keneteket vásároltak, hogy megkenjék velük Krisztus testét. Amikor azonban a Húsvét hajnalán Jézus sírjához értek, a sírkövet elhengerítve s a halotti lepleket a sírban üresen találták. Angyalt pillantottak meg akkor, aki így beszélt hozzájuk: „Miért keresitek a halottak között mint embert Azt, aki az örök világosságban van?”(Húsvéti kánon, ypakoi). A feltámadás-ábrázolások ezen legrégebbi típusán az üres sír látható a halotti gyolcsokkal, mögötte pedig két vagy több asszony közeledik, kezükben kenetes edényekkel. A sírbolt előtt fényes angyal ül az elhengerített sírkövön.

A legismertebb és legelterjedtebb keleti feltámadás-típus azonban csak a IX-X. században alakult ki és vált az ikonrombolás utáni korszak fő ábrázolási formájává. Ez Krisztusnak az Alvilágba (Hádeszbe, tehát nem „a poklokra”) való alászállását ábrázolja. A kép középpontjában Krisztust látjuk, amint az alvilág széttört kapuján áll, baljában többnyire a keresztet tartja, jobbját pedig a sírjából felegyenesedő Ádám felé nyújtja, hogy kiemelje őt onnan. (Ádám fölemelése a sírból az egész emberiség megváltását jelképezi.) Ádám mögött Éva, Ábel, Ábrahám, Dávid, Salamon, Keresztelő Szent János és más ószövetségi próféták és igazak sorakoznak. Köztük látható néha a Krisztus jobbján megfeszített s az utolsó órában megtért lator is. Az alvilág széttört zára alatt gyakran ábrázolják – megtört, idős emberként megszemélyesítve – a láncra vert Halált is. Ez a típus sokszor a bizánci udvari kultusz hatását mutatja, amikor Krisztust úgy ábrázolja, hogy lábát a legyőzött alvilági hatalmakra teszi. Így taposott a bizánci császár is bíborsarujával a leigázott barbár fejedelmek nyakára. A jelenet háttere sziklás, kietlen táj, amely a sötét üreget áttörhetetlen falként veszi körül.

Krisztusnak az alvilágba való leszállása a palesztinai helyi hagyományon és a gazdag egyházi irodalmon alapszik (Nikodémusz apokrif evangéliuma, egyházi himnuszok). Ábrázolása pedig képszerűen fejezi a győzedelmes húsvéti tropárion tartalmát: „Krisztus feltámadt halottaiból, halállal eltiporva a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozván.” Ezáltal válik érthetővé, miért lett az alvilágba való leszállás a feltámadásleghűbb velejárója és kifejezőjévé. A tropárion a lehető legtömörebben elmondja, hogy Krisztus, az alvilágba történt alászállása és feltámadása által „megsemmisítette azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt” (Zsid 2,14), megszabadította, feltámasztotta a régi halottakat, és ezzel az egész emberiséget megváltotta. (Vö. Oktoichosz 5. hangjának vasárnapi kondákionjával: „Éltető kezével feltámasztván a sötét mélységből minden halottakat az életetadó Krisztus Isten, feltámadást ajándékozott a halandó porhüvelynek; mert Ő a mindenek Üdvözítője, feltámadása, élete és Istene.”) A megváltás tehát az alvilágba való leszállás útján történt, s aHádesz feletti győzelmet követte a feltámadás.

Az ókeresztény hagyomány szerint Krisztus a sírbatétel után és a feltámadás előtt hozta fel az igazakat az Alvilágból, amikor is csak a lelke szállt le oda, teste pedig a sírban maradt. Az ikonfestők ezt természetesen nem tudták így ábrázolni, ezért Krisztus az ikonokon mindig testi valóságában szerepel. De a feltámadás gondolatának kettőssége – Krisztus győzelme a halál felett és az emberiség megváltása a halál bilincseiből – Krisztus két ellentétes mozdulatán tükröződik: míg lábával a halált, az Alvilágot maga alá kényszeríti, Ádámot és a többi igazat kiemeli onnan.

Krisztus egész alakját dicsfény veszi körül. A fény az élet, az öröm, a feltámadás szimbóluma. A húsvéti énekek és olvasmányok állandóan visszatérő motívuma: a fény, a világosság. Ennek bibliai alapja János evangéliumában található: „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden e világra jövő embert” (Jn 1,9) illetve „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága (Jn 1,4). Krisztus feltámadásának ábrázolásában is tehát fontos szerepet kap a fény, a világosság. Nemcsak a feltámadó Krisztust ragyogja körül az Alvilág sötétjében, hanem – a régebbi ábrázolásokon – a feltámadás örömét hirdető angyalt is.

Az Alvilágba való leszállás ábrázolásának említett bizánci típusa szinte kizárólagossá vált az Ortodoxiában, a középkori Bizáncban éppúgy, mint Oroszországban vagy a balkáni ortodox keresztény művészetben. Később azonban, a XVII. századtól kezdve ezen hagyományos keleti ábrázolásmód helyett egyre inkább előtérbe került (főleg a nyugati kereszténységgel közvetlen kapcsolatban lévő területeken – Kréta és más velencei fennhatóság alatti görög szigetek, a Lengyel Királyság ukrán és belorusz vidékei) az a teológiailag kevésbé pontos és kifejező ikonográfiai típus, amelyet a Sírból kiemelkedő Krisztus néven ismerünk. Ez a típus a feltámadó Urat abban a pillanatban akarja megjeleníteni, amikor éppen kiemelkedik a sírból. Kezében győzelmi zászlót tart, és heves mozdulattal kiemelkedik a sírból, esetleg lebeg felette. A sír mellett angyal van, aki leemelte a sírkövet, hogy kiengedje Krisztust. A sírt őrző katonák halálfélelmükben a földre esnek.

Ez az ábrázolásmód mondanivalóját tekintve elmarad a feltámadás lényegének kettős jellegét, mély gondolati tartalmát kifejező keleti típus mögött, sőt más teológiai szempontból is kifogásolható. Ugyanis amellett, hogy semmiféle utalást nem tartalmaz Krisztus feltámadásának üdvösséget szerző tartalmára, a feltámadásnak olyan látszatot ad, mintha Krisztus csak az angyal segítségével támadhatott volna fel.

Az angyal valóban elmozdította a követ a sír bejáratáról (Mt 28,2; Mk 16,4; Lk 24,2; Jn 20,1), de nem akkor és nem azért, hogy Krisztus feltámadhasson, hanem később és azért, hogy a kenetvivő asszonyok és az apostolok megláthassák az üres sírt. Ortodox tanítás szerint, Krisztus isteni erővel támadt fel, míg a sír zárva volt. Éppen úgy, ahogyan a zárt ajtón áthatolva jelent meg az apostoloknak (Jn 20,19-20). A feltámadt Krisztus teste már semmiképpen nincs alávetve a természeti törvényeknek, ha már a kereszthalál előtt felette állt azoknak. (Pl. a tengeren való járás, Mt 14,25). „ Bár a sírodat lepecsételték, mint Élet keltél fel a sírból, Krisztus Isten; és a bezárt ajtókon át megjelentél tanítványaidnak, mindenek Feltámadása…” (Tamás vasárnapjának tropárionja). Damaszkuszi Szent János még határozottabban hirdeti ezt a hitigazságot: „A pecséteket sértetlenül hagyva, feltámadtál a sírból, Krisztus, aki a Szűz zárját születéseddel meg nem bontottad, és megnyitottad nekünk a Paradicsom kapuit.” (Húsvéti kánon 6. ódájának 1. tropárionja)

Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy az a döntően nyugati ábrázolási forma, amely a feltámadás pillanatát próbálja megörökíteni, empirikus, materiális irányban eltér a Szent Hagyománytól, míg a keleti, ortodox típus Krisztus feltámadását annak következményeivel, az egyetemes megváltás szimbolikus megjelenítésével együtt ábrázolja, mély gondolati, teológiai tartalmat adva a képnek.