Levesek

Hasznos receptek ─ böjti időszakra

leves

*

Sűrű árpás halleves (4 személyre)

40 dkg ponty és vagy harcsa
1-2 halfej (méretétől függ, hány db)
vagy hal sűrítmény
1 nagy fej vöröshagyma (elhagyható)
1 db sárgarépa
½ db petrezselyemgyökér vagy egy kicsike zellergumó
6 dkg árpa (gersli)

Az árpát leforrázzuk és – minőségétől függően – egy éjszakára, vagy 1-2 órára állni hagyjuk.
A vöröshagymát apróra vágjuk és a halfejekkel sós vízben feltesszük főni. Lassan forralva kb. 1 óráig főzzük. Minél többfajta halfejet teszünk bele, annál finomabb lesz a leves. A legjobb hal alaplé ponty, illetve lazac fejéből lesz. Egy óra múlva az alaplevet átszűrjük, az esetleges halhúst lefejtjük a fejekről és átpasszírozzuk. (Természetesen az alaplevet készíthetjük hal sűrítményből is.)
Az elkészült leves alapba beletesszük az árpát, a hasábokra vágott zöldségeket, a halszeleteket és készre főzzük. Minél többfajta halat rakunk a levesbe, annál jobb lesz az íze.
Ha az árpa a beáztatás után is még nagyon kemény és alig duzzadt meg, elsőnek tegyük a levesbe, és csak amikor már majdnem kész, tegyük hozzá a többi összetevőt. Úgyszintén ha a zöldségek nem egészen zsengék, a halat megelőzően kerüljenek a levesbe.
Figyelem! Az árpától a leves sűrű és egy kicsit nyákos lesz. Aki ezt el szeretné kerülni, használjon kevesebb árpát, vagy cserélje fel kölesre vagy rizsre.

*

Sütőtökkrém leves (4 személyre): Gyors recept!

1. változat:
600 g tisztított (kb. ½ nagy, hosszú) sütőtök
1 L víz
2 dl növényi tejszín, (pl. Joya főzőkrém)
csipet szerecsendió

pirított tökmag vagy zsemlekocka (elhagyható)

2. változat:
600 g tisztított (kb. ½ db nagy, hosszú) sütőtök
1 L víz
2 db zöldséges leveskocka
4 ek apróra vágott vöröshagyma vagy néhány cm-es darabka póréhagyma
1 púpozott ek margarin
2 dl növényi tejszín vagy Joya főzőkrém
só, gyömbérpor, őrölt fehérbors ízlés szerint
pirított tökmag vagy zsemlekocka (elhagyható)

1. változat elkészítése:
A sütőtököt tisztítsuk meg, daraboljuk fel nagyobb darabokra és 1,3 L vízben tegyük fel főni. Sózzuk, ízesítsük szerecsendióval. Mikor puhára főtt, botmixerrel pürésítsük. Ezután melegítsük hozzá a növényi tejszínt: a forró levesből merjünk hozzá a tejszínhez, míg az felmelegszik, és csak ezután öntsük a leveshez. Forraljuk fel még egyszer a levest. Tálalásnál szórjuk meg a tetejét száraz serpenyőn megpirított tökmaggal vagy zsemlekockával.

2. változat elkészítése:
A felforrósított margarinon enyhén megpirítjuk a felaprított vöröshagymát, vagy a vékony karikákra szelt póréhagymát. Hozzákeverjük a megtisztított, kockákra vágott sütőtököt, együtt kicsit átfuttatjuk, felöntjük 1,3 L vízzel és belemorzsoljuk a leveskockákat. Megsózzuk és ízesítjük őrölt gyömbérrel és fehérborssal. Amikor a tök megpuhult, a levest pürésítjük, majd hozzámelegítjük a növényi tejszínt és az egészet újra átforraljuk. Tálalásnál szárazon megpirított zsemlekockával vagy tökmaggal díszítjük.

*

Zellerpüré leves (5 személyre): Gyors recept!

1 db nagyobb zellergumó
3 db közepes burgonya

zellerlevél, pirított magvak, zsemlekocka a díszítéshez (elhagyható)

Nagyon egyszerű recept. A zöldségeket hámozzuk meg, vágjuk nagyobb darabokra és főzzük 1,5 L sós vízben puhára. Amikor megpuhultak, turmixoljuk össze.
A zellerleveleket felaprítjuk, a magvakat, pl. napraforgómagot, tökmagot, mandulaforgácsot, dióbelet száraz serpenyőn átpirítjuk. Ugyanígy járunk el a szikkadt zsemlével, amit kb. 1x1x1 cm kockákra vágunk és szintén szárazon rózsaszínűre pirítunk.
Amikor tálaljuk a levest, a fentiekkel megszórjuk a tetejét, vagy külön kis tálkákban kínáljuk.

*

Frankfurti leves szója virslivel (4 személyre)

35 dkg kelkáposzta

20 dkg szója virsli (személyenként kb. 1-1,5 db)

2 ek olaj

3 ek liszt

¼ db vöröshagyma

1 – 2 gerezd fokhagyma

6 ek tejföl

őrölt bors, majoránna, köménymag, ízlés szerint

A kelkáposztát megtisztítjuk, metéltre vágjuk és kb. 1,2 l meleg vízzel felöntve feltesszük főni. Beletesszük a megtisztított, de egészben hagyott negyednyi vöröshagymát, a fokhagymagerezdet, köménymagot, majoránnát, kevés őrölt borsot és sót.

Közben az olajon kissé megpirítjuk a lisztet, hogy zsemleszínű legyen és kevés hideg vizet hozzáöntve csomómentesre keverjük. Amikor a káposzta megpuhult, hozzáöntjük a rántást, alaposan szétkeverjük, és addig főzzük, amíg már nincs lisztes íze.

Ez után a forró levesből egy keveset a tejfölbe merünk és elkeverjük vele, hogy egy kicsit felmelegedjen, majd az egészet a leveshez adjuk.

A szója virslit karikára vágjuk és az olaj másik felén kissé átfuttatva tesszük a levesbe. (Ha nem szeretnénk külön megpirítani, akkor csak vágjuk karikára és még a rántás előtt tegyük a levesbe, főzzük néhány percig és csak azután rántsuk be a levest.)

*

Tarhonyaleves (4 személyre):

4 dkg Tarhonya

20 dkg (kb. 1 db jó nagy) burgonya

4 dkg (kb. ½ kisebb) sárgarépa

4 dkg (kb. ½ kicsi) petrezselyemgyökér

2 ek olaj

2 ek apróra vágott vöröshagyma

1 tk fűszerpaprika

1-2 ek lecsó (elhagyható)

Só, petrezselyemzöld

1 l víz

A megtisztított vöröshagymát és a petrezselyemzöldjét finomra vágjuk. A hagymát olajon megdinszteljük, lehúzzuk a tűzről és megszórjuk fűszerpaprikával. Belekeverjük a megtisztított és felkockázott sárgarépát és petrezselyemgyökeret, valamint a petrezselyemzöld felét és megsózzuk. Felöntjük 1 l vízzel és félig puhára főzzük.

A krumplit felkockázzuk, és Amikor a zöldségek félig megpuhultak, a lecsóval együtt a leveshez adjuk.

Közben a tarhonyát száraz serpenyőben, vagy sütőben enyhén megpirítjuk, beleszórjuk a levesbe és a burgonyával együtt puhára főzzük. A kész levest megszórjuk a maradék petrezselyemzölddel.

*

Almaleves (4 személyre): Gyors recept!

40-45 dkg (3 közepes db) alma
1,2 L víz
8 dkg kristálycukor (kb. 4 púpozott ek)
20 g (1 púpozott ek) liszt vagy vaníliás / gyümölcsös pudingpor
120 ml növényi tejszín vagy natúr / vaniliás növényi tej (pl. szója, rizs, zabtej, stb.) a habaráshoz *
citrom lé és héj
őrölt vagy egész fahéj és szegfűszeg

Az almát meghámozzuk és kockákra vágjuk. Beletesszük az 1,2 L cukorral, fahéjjal, szegfűszeggel, valamint a citrom héjával ízesített vízbe és puhára főzzük. Hozzáadjuk a növényi tejjel vagy tejszínnel (ha ezek nincsenek, akkor hideg vízzel) simára kevert pudingport és kevergetve újra átforraljuk. Ha kész, a citromhéjat és a fűszereket eltávolítjuk, végül citromlével ízesítjük. Hűtve tálaljuk.

(Bármilyen egyéb, éppen kapható gyümölccsel is elkészíthető, pl. szilva, meggy, cseresznye, körte, barack, málna, eper, stb.)

* A levest besűríthetjük pudingpor helyett hagyományos búzaliszttel is. Krémesebb lesz, ha a lisztet nem vízzel, hanem kevés növényi tejszínnel keverjük el. A levest főzhetjük fele-fele arányban vízben és növényi tejben is.

*

Böjtös sárgaborsóleves

400-500 g sárgaborsó

4-5 vöröshagyma

100 g növényi olaj

1 evőkanál liszt.

A sárgaborsót megmossuk, és sótlan vízben addig főzzük, amíg tökéletesen meg nem puhul. Ezután ízesítjük áttört hagymával, sóval és liszttel.

*

Burgonyapüré leves karfiolfejekkel (4 személyre): Gyors recept!

6 db nagy burgonya
1 közepes méretű karfiol
bazsalikom, vagy köménymag, vagy ételízesítő (elhagyható)

pirított magvak: tökmag / napraforgó / mandula (elhagyható)

A burgonyákat hámozzuk meg és főzzük puhára kb. 4 pohárnyi vízben (1,2 L). Bot mixerrel pürésítsük össze a főzővízzel, ízesítsük sóval és tetszőleges fűszerrel. (Jól illik bele az őrölt köménymag vagy a bazsalikom.) A karfiolt meleg vízzel mossuk meg és szedjük apró rózsákra. Tegyük bele a pürélevesbe és forrástól számítva kb. 3 percig főzzük, hogy ne főjön szét. A kész levest dúsíthatjuk pirított magvakkal is. Ehhez a tetszőlegesen kiválasztott magvakat száraz serpenyőn pirítsuk át és tegyük kis tálkákba, hogy mindenki magának tehesse a levesbe.

*

Diós cukkíni-krémleves (4 személyre): Gyors recept!

2 db nagyobb cukkíni

½ bögre darált dió

1 púpozott ek liszt

1 ek margarin

1 db 200 ml-es Joya főzőkrém, vagy egyéb növényi tejszín

1 db zöldségleves kocka

só, citromlé

Margarinon, fedő alatt megpároljuk a felszeletelt cukkínit, és amikor majdnem puha levesszük a fedőt és elpárologtatjuk a folyadékot. Megszórjuk liszttel, kicsit összepirítjuk és felöntjük 1 L hideg vízzel. Belemorzsoljuk a leveskockát, ízesítjük sóval és felforraljuk. A forrásban lévő leveshez hozzáöntünk 2 dl növényi tejszínt és még pár percig forraljuk. A kész levest lehúzzuk a tűzről, belekeverjük a darált diót, utóízesítjük sóval és citromlével, majd az egészet összeturmixoljuk.

*

Gazpacho / spanyol zöldségleves (4 személyre) 6-7 db paradicsom

1 db uborka

4 db zöldpaprika

1 db vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

4 kanál olívaolaj

1 kanál borecet

15 dkg szikkadt kenyér vagy zsemlemorzsa
1 db zöldségleves kocka

só, bors, petrezselyemzöld és fűszerpaprika

A leveskockából zöldséglevest főzünk. A zöldségeket kicsi darabokra vágjuk és a kenyérrel vagy a zsemlemorzsával összeturmixoljuk. Hozzáadjuk az olajat, a fűszereket, és megint összedolgozzuk. Annyi zöldséglevessel engedjük fel, hogy sűrű levest kapjunk. Még egyszer átkeverjük és behűtjük. Amikor tálaljuk, szórjuk meg petrezselyemzölddel. (Ha akárcsak a spanyolok, mi is csípősen szeretjük, kerülhet bele egy kis chili paprika is)

*

Gombakrémleves szárított és friss gombából 
(5 személyre)

2 maréknyi szárított gomba
2 db nagy burgonya
200 g friss gomba (pl. erdei gomba vagy csiperke)
1 db közepes vöröshagyma
1 ek liszt (elhagyható)
2-3 ek étolaj
2 szelet kenyér
petrezselyemzöld vagy snidling (metélőhagyma)

A szárított gombát leforrázzuk 2 pohárnyi (kb. 600 ml) vízzel és állni hagyjuk legalább fél órát. Minél jobban kiszáradt a gomba, annál tovább kell állnia. Amikor felpuhult, felöntjük még 3 pohár vízzel, megsózzuk és feltesszük főni. Közben egy serpenyőben megdinszteljük a felaprított vöröshagymát és a felszeletelt friss gombát. Amikor megfőtt a szárított gomba, kivesszük a levesből és szintén kevés olajon megpirítjuk. Amíg a gombák pirulnak, a levesbe betesszük a krumplikat és puhára főzzük. A megpirított szárított gombából félmaréknyit félreteszünk, a többit pedig a friss gombával együtt visszatesszük a levesbe. Ezután bot mixerrel pürésítjük, a félretett pirított gombával, snidlinggel vagy petrezselyemzölddel díszítjük. Ha nem lenne elég sűrű a leves, kevés lisztet rózsaszínűre pirítunk egy kanálnyi olajon, hozzámerünk a levesből és elkeverjük, majd ezzel a rántással sűrítünk. A két szelet kenyeret kb. 1x1x1 cm-es kockákra vágjuk, száraz serpenyőn vagy sütőben megpirítjuk és tálalásnál a leveshez adjuk.

*

Gombaleves szárított és friss gombából (4-5 személyre)

2 maréknyi szárított gomba

200 g friss gomba (erdei gomba, csiperke, laska, stb.)

1 db közepes burgonya

½ db közepes sárgarépa

1 db közepes vöröshagyma

40 g cérnametélt

2 ek étolaj

petrezselyemzöld vagy snidling (metélőhagyma)

A szárított gombát leforrázzuk 2 pohárnyi (kb. 600 ml) vízzel és állni hagyjuk legalább fél órát. Minél jobban kiszáradt a gomba, annál tovább kell állnia. Amikor felpuhult felöntjük még 3 pohár vízzel és feltesszük főni. Közben egy serpenyőben megdinszteljük a felaprított vöröshagymát. Amikor megfőtt a szárított gomba, kivesszük a levesből, rátesszük a vöröshagymára és együtt átpirítjuk. Amíg pirulnak, betesszük a levesbe a kockákra vágott burgonyát, sárgarépát, valamint friss gombát, ízesítjük sóval és készre főzzük. Legvégül belefőzzük a cérnametéltet is. A kész leveshez keverjük az átpirított szárított gombát és megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel vagy snidlinggel.

*

Halászlé (6 személyre)

60 dkg ponty, vagy a szegedi recept szerint ¾ rész ponty és ¼ rész egyéb hal (kárász, harcsa, kecsege)

1 db jó nagy vöröshagyma

1,5 ek fűszerpaprika

1 db közepes zöldpaprika („tv. paprika”)

1 db közepes paradicsom

A hagyományos recept szerint a halat megtisztítjuk, szeletekre vágjuk, besózzuk és állni hagyjuk. A vöröshagymát apróra vágjuk és a halfejekkel és farkakkal együtt 1 óráig lassan forralva főzzük, hogy erős hallevet kapjunk. Kivesszük a léből, a halhúst lefejtjük a csontról, eltávolítjuk a nagyobb szálkákat, majd az egészet átpasszírozzuk. Az így kapott sűrű léhez annyi vizet öntünk, hogy kb. 2,5 L levest kapjunk. (Persze készíthetjük halászlé-sűrítményből is, így mindenesetre jóval gyorsabban kész lesz)

Szeletekre vágjuk a paradicsomot és a zöldpaprikát, a leveshez adjuk, és az egészet felforraljuk. Miután felforrt, belekeverjük a fűszerpaprikát és beletesszük a halszeleteket. A haltejet és az ikrát utolsóként adjuk hozzá és készre főzzük. Ezután a levest lehetőleg már ne kevergessük, hogy a halszeleteket ne törjük össze, ha meg kell keverni, kicsit rázogassuk meg az edényt. (A bajai halászlé elkészítése abban tér el a hagyományostól, hogy mindenen felül a végén még 6 dkg széles metélt tésztát is belefőznek a levesbe)

*

Halgombóc-leves (4 személyre)

Leveshez:

1-2 halfej az alap léhez, vagy helyette 1 db halas leveskocka
2-3 ek köles vagy rizs
1 db közepes sárgarépa
1/2 db közepes petrezselyemgyökér
1 ujjnyi szelet zellergumó
1-2 fej csiperkegomba (elhagyható, ekkor helyette több zöldséget tegyünk)
1 db kisebb vöröshagyma
1-2 db babérlevél, szemes bors, petrezselyemzöld

Halgombóchoz:

12 dkg darált halmassza (Elkészítési módját lásd a „halas fasírtnál”!)
kb. 1 ek liszt

A halfejeket a negyedekbe vágott vöröshagymával, borssal és babérlevéllel kb. 1,6-1,8 L vízben feltesszük főni. Kb. egy óra múlva átszűrjük a levest. A tiszta hal alap lébe elsőnek a kölest vagy rizst szórjuk bele és mikor már majdnem kész hozzátesszük a felszeletelt zöldségeket és gombát. Addig főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak. Beletesszük a külön kifőzött halgombócokat, végül megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel.
Abban az esetben, ha leveskockából készítjük a levest, a kölest / rizst rögtön a leveskocka feloldódása után tegyük hozzá. Szintén tegyük bele a babérleveleket, a félbe vagy negyedekbe vágott vöröshagymát és igény szerint a szemes bors helyett egy kis őrölt borsot is. Mielőtt beletennénk a zöldségeket, halásszuk ki a babért és a hagymát.
A halgombócokhoz a darált halmasszát – ha eddig nem tettük meg – sózzuk, fűszerezzük, és annyi lisztet dolgozzunk bele, hogy ne essen szét. Vizes kézzel formáljunk apró gombócokat és forró, sós vízben főzzük ki. (Kifőzhetjük a levesben is, ekkor kb. a zöldséggel egy időben kell beletenni)

*

Hamis gulyásleves (4 személyre)

4 db közepes burgonya
3 ek étolaj
1 közepes vöröshagyma
1 tk fűszerpaprika
2-3 ek lecsókonzerv
1 gerezd fokhagyma
köménymag, só
40 g száraztészta, pl. kockatészta

Pörkölt alapot készítünk: a megtisztított és felaprított vöröshagymát az olajban megdinszteljük, tűzről lehúzva (hogy le ne égjen) megszórjuk fűszerpaprikával, jól átkeverjük és felöntjük kevés vízzel, épphogy a hagymát ellepje. Mikor a víz elpárolgott, hozzáadjuk az egyenletes kockákra vágott burgonyát, kissé átpirítjuk, ízesítjük lecsóval, fokhagymával, köménymaggal és sóval. Felöntjük 1,2-1,5 L hideg vízzel és készre főzzük. Amikor a leves majdnem kész belefőzzük a tésztát.

*

Harcso-leves dióval 

Hozzávalók: 200 g vöröshagyma, 30-50 g növényi olaj, 100 g tisztított dió, 300-500 g paradicsom, 4 ágacska korianderlevél; 0,5 pohár rizs, vagy 0,75 pohár finommetélt, zöldpaprika, fokhagyma, petrezsejemzöld, só.

A finomra vágott hagymát lábasba tesszük, hozzáadjuk az olajat, lefedjük és pároljuk, időnként megkevergetve, hogy a hagyma le ne égjen. A zúzott diót és a koriander zöldjét összekeverjük a fokhagymával és a borssal, felöntjük 7 pohár vízzel, és az egészet a lábasba öntjük az áttört hagymával együtt, hozzáadjuk a rizst, megsózzuk és megfőzzük. Feldaraboljuk a paradicsomot, megpároljuk, majd szitán áttörjük, beleöntjük egy külön lábasba, és sűrűsödésig főzzük, majd beletesszük a forrásban lévő levesbe. Amikor a leves még egyet forr, beletesszük a koriander finomra vágott zöldjét, a petrezselymet, és azonnal levesszük a tűzről.

*

Karalábépüré leves (4 személyre) Gyors recept!

1 db nagyméretű karalábé
2 ek margarin vagy étolaj
2 ek liszt
1 tk őrölt édes fűszerpaprika
1 db zöldséges leveskocka vagy 1 tk ételízesítő
csipetnyi őrölt feketebors, petrezselyemzöld, só

A karalábékat megtisztítjuk és felkockázzuk. Egy lábasban felmelegítjük a margarint vagy az olajat és átfuttatjuk rajta a karalábét. Megszórjuk liszttel és még egyszer átpirítjuk. Ezután hozzáadjuk a fűszerpaprikát, jól átkeverjük és felöntjük két pohár vízzel. Csomómentesre keverjük, majd hozzáadunk további 2 pohár vizet. Beletesszük az elmorzsolt leveskockát vagy ételízesítőt, valamint ízesítjük sóval és kevés őrölt borssal. Forrástól számítva még néhány percig hagyjuk főni. Amikor a leves elkészült bot mixerrel pürésítjük és megszórjuk a tetejét apróra vágott petrezselyemzölddel.

*

Körtés sütőtökleves parajos galuskával (4 személyre)

4 dkg puha (dobozos) margarin

50 dkg sütőtök

2 közepes burgonya

1 db kisebb körte

60 ml növényi tejszín (pl. zabtejszín vagy Joya főzőkrém)

só, rozmaring

2 db babérlevél

2 dkg szeletelt mandula

Galuskához:

4 dkg búzaliszt

4 dkg teljes kiőrlésű liszt

2 dkg parajlevél

1/2 csomag petrezselyemzöld

szerecsendió, só

A margarint felolvasztjuk, és megpároljuk rajta a lereszelt burgonyát és a sütőtököt. Sóval ízesítjük és babérlevéllel, kevés rozmaringgal fűszerezzük. Hozzáadjuk a lereszelt körtét, majd vízzel elkevert növényi tejszínnel felengedve készre forraljuk.

A galuskához a liszteket sóval, szerecsendióval ízesítjük, majd belekeverjük az összevágott parajlevelet és a petrezselyemzöldet. Vízzel kikeverve galuskatésztát készítünk belőle. Apró galuskákat szaggatunk, és forró olajos, sós vízben kifőzzük. A galuskákat lehűtjük, leszűrjük. (Átkeverhetjük egy tálban egy kevés tökmagolajjal.) Tálaláskor a leves tetejére szórjuk a galuskákat és szeletelt mandulával díszítjük.

*

Lencseleves (4 személyre)

160 g száraz lencse
1 db közepes burgonya
2 ek étolaj
2 ek liszt
1 ek felaprított vöröshagyma
1 tk fűszerpaprika
½ ek mustár
ecet (ízlés szerint)
1 db babérlevél

A beáztatott, megmosott lencsét sóval és babérlevéllel ízesített hideg vízben lassú tűzön feltesszük főni, miután megpuhult, berántjuk: a felhevített étolajon megpirítjuk a felaprított vöröshagymát, majd tűzről lehúzva megszórjuk fűszerpaprikával, legvégül a liszttel barnára pirítjuk. A rántást felengedjük kevés vízzel és csomómentesre keverjük. A rántást a leveshez öntjük, és szintén elkeverjük. Addig hagyjuk főni, míg a liszt íze elfő. A kockákra vágott burgonyát is belefőzzük a levesbe. Burgonya helyett választhatunk 4 ek száraztésztát. Legvégül a levest utóízesítjük ecettel, kevés mustárral és sóval. (Tipikus magyar lencseleves, csak tejföl nélkül, de nélküle is megállja a helyét)

*

Lencseleves spenóttal

500 g lencse
1,5 l víz
2 hagyma
2 evőkanál növényi olaj
1 teáskanál só
60 g finomra vágott spenót
1 teáskanál citromlé.

A lencsét alaposan megmossuk. Egy lábasban növényi olajat hevítünk, és megsütjük benne a finomra vágott hagymát. Hozzáadjuk a lencsét és a sót, összekeverjük, felöntjük vízzel, és másfél óráig főzzük.

Ezután hozzáadjuk a finomra vágott spenótot, és még 15 percig forraljuk, citromlével ízesítjük.

*

Magyaros gombaleves galuskával (4 személyre)

Leveshez:

400 g gomba

2 ek növényi olaj

1 ek liszt

1 db közepes vöröshagyma

petrezselyemzöld, őrölt bors, fűszerpaprika

Galuskához:

1 ek margarin

2 púpozott ek liszt

A gombát megtisztítjuk és felszeleteljük. A megtisztított és apróra vágott vöröshagymát átfuttatjuk az olajon, hozzáadjuk a gombát, a petrezselyemzöld felét és felöntjük annyi meleg vízzel, hogy éppen ellepje. Ízesítjük őrölt feketeborssal és sóval, majd fedő alatt, kis lángon majdnem puhára pároljuk. A majdnem kész gombát lepirítjuk, meghintjük liszttel és együtt, kevés ideig nagy lángon összepirítjuk. Tűzről lehúzva hozzákeverjük a fűszerpaprikát és felöntjük 1 pohárnyi meleg vízzel vagy kockából készített zöldséglevessel és az egészet simára keverjük. Hozzáadunk további 3-4 pohárnyi vizet vagy zöldséglevest és felforraljuk. Beleszaggatjuk a galuskát és készre főzzük. Az elkészült levest meghintjük a megmaradt petrezselyemzölddel.

A galuskához a margarint vegyük elő előre a hűtőből, hogy kissé megpuhuljon. A lisztet és a margarint tegyük egy tálba, sózzuk meg és kézzel gyúrjuk tésztává. Tojás nélkül is össze fog állni; ha egy kissé lágy a tészta és szakadozik, tegyünk hozzá még egy kis lisztet. Még könnyebb lesz a dolgunk, ha réteslisztet használunk. Ha nincsen galuskaszaggatónk, a tésztából gyúrjunk egy kb. ujjnyi vastagságú rudat, majd a végéből bevizezett késsel szaggassunk le darabokat és toljuk a forrásban lévő levesbe. Hogy a tészta ne ragadjon a késhez célszerű azt többször is a levesbe mártani.

*

Olasz zöldségleves (4 személyre)

1,5 db közepes sárgarépa
1 db nagy petrezselyemgyökér
1 ek felszeletelt zellergumó
1 ek felszeletelt karalábé
80 g kínai kel vagy kelkáposzta
1 db kisebb paradicsom
1 db kisebb zöldpaprika (nem csípős)
1 ek felaprított vöröshagyma
1 ek paradicsompüré
1 ek olíva vagy napraforgóolaj
petrezselyemzöld, kakukkfű, őrölt fehérbors, só
4 ek spagetti

Az olajon átfuttatjuk a megtisztított, apróra vágott vöröshagymát, a karikára vágott zöldpaprikát, a cikkekre vágott paradicsomot, a vékony csíkokra vágott sárgarépát, petrezselyemgyökeret, zellert és karalábét, meghintjük finomra vágott petrezselyemzölddel, majd felöntjük vízzel. Sűrített paradicsommal, borssal, kakukkfűvel és sóval ízesítjük, majd amikor a zöldségek félig megpuhultak, hozzáadjuk a csíkokra vágott kínai kelt, valamint a spagettit és addig főzzük, amíg minden kellően puha lesz.

*

Paradicsomleves (4 személyre): Gyors recept!

120 g paradicsompüré (3 kicsi konzerv)
1-2 ek étolaj
2 csapott ek liszt
1 ek felaprított vöröshagyma
3 ek felkockázott zellergumó
1 púpozott ek cukor
40 g rizs vagy apró száraztészta

Az olajat felmelegítjük, majd beleszórjuk a lisztet és fehér habzásig hevítjük. Hozzáadjuk a paradicsompüré 2/3-át, ezután kevés hideg vizet öntünk hozzá, és alaposan összekeverjük, hogy csomómentes legyen. Hozzáöntünk további 1-1,2 L vizet, elkeverjük, beletesszük a maradék paradicsompürét, a félbe vágott vöröshagymát, a zellert, ízesítjük sóval, cukorral, és addig főzzük, amíg a liszt íze el nem fő. Ekkor a levesből kivesszük a vöröshagymát és a zellert. Legvégül rizst főzünk bele vagy valamilyen apró száraztésztát.

*

Vegyeszöldség-leves tésztával (4 személyre)

1 db közepes sárgarépa
1 db közepes petrezselyemgyökér
5-6 ek zöldborsó
2-3 ek felkockázott karalábé
2-3 ek felkockázott zellergumó
1 ek felaprított vöröshagyma
2 ek étolaj
1 ek liszt

petrezselyemzöld, lestyán

40 g cérnametélt vagy egyéb száraztészta

A megtisztított és kockákra vágott zöldségeket a zöldborsóval együtt az olajban megpirítjuk, majd megszórjuk a petrezselyemzöld felével és a lestyánnal, majd felöntjük annyi meleg vízzel, hogy éppen ellepje. Beletesszük az egészben hagyott vöröshagymát és megsózzuk. Kis lángon megpároljuk, és mikor már majdnem megpuhultak lepirítjuk őket. Megszórjuk liszttel és nagy lángon újra összepirítjuk. Felöntjük 1-2 pohár vízzel vagy kockából készített zöldséglevessel és simára keverjük. Hozzáöntünk további 3-4 pohárnyi vizet vagy zöldséglevest, felforraljuk, beletesszük a tésztát vagy cérnametéltet és készre főzzük. Az elkészült levest megszórjuk a maradék petrezselyemzölddel.

*

Zöldborsópüré leves (4 személyre): Gyors recept!

400 g zöldborsó
2 púpozott ek liszt
1 ek étolaj
1 db zsemle
1 db leveskocka vagy 1 tk ételízesítő (elhagyható)
petrezselyemzöld

A zöldborsót átfuttatjuk a felmelegített olajon. Meghintjük a finomra vágott petrezselyemzölddel, majd kevés vizet aláöntve fedő alatt pároljuk. Ha félig megpuhult, a folyadékot elpárologtatjuk, megszórjuk liszttel és összepirítjuk. Felöntjük 1,2 L vízzel, beletesszük a leveskockát vagy az ételízesítőt, megsózzuk, és puhára főzzük. Majd bot mixerrel pépesítjük vagy áttörjük szőrszitán, és ismét felforraljuk. A zsemlét felkockázzuk és száraz serpenyőn vagy sütőben megpirítjuk. Frissen vágott petrezselyemzölddel, és pirított zsemlekockával tálaljuk.

*

Zöldséges bableves (3-4 személyre): Gyors recept!

1 db 40 dkg-os egyszerű babkonzerv
1 db közepes burgonya
3-4 ek tetszőlegesen választott gyökérzöldség: pl. sárgarépa / zellergumó / petrezselyemgyökér
fokhagyma, bazsalikom és / vagy babérlevél
1-2 ek paradicsompüré vagy passzírozott konzervparadicsom (elhagyható)
napraforgó vagy olívaolaj

A gyökérzöldségeket és a fokhagymát hámozzuk meg és reszeljük le. Egy lábasba tegyünk kevés növényi olajat, és kevergetve pirítsuk meg őket. Mikor kicsit megpirultak, adjuk hozzá a paradicsompürét vagy a villával szétnyomott konzervparadicsomot és 1-2 percig süssük át. Ezután öntsük a lábasba az egész babkonzerv tartalmát, majd egészítsük ki annyi vízzel, hogy kb. 1,2 L legyen. Tegyük bele a fűszereket és sózzuk meg. Miután felforrt, adjuk hozzá a meghámozott, kockákra vágott burgonyát és főzzük készre.