Amikor az újvértanúk és hitvallók életrajzait olvassuk, a szív megdermed, milyen szenvedéseket álltak ki, milyen üldözéseknek lettek kitéve, hogyan törekedtek nemcsak fizikailag, hanem morálisan is megsemmisíteni őket. A kereszténység első századaiban az emberek úgy fogadták a vértanúságot, hogy tudták, Krisztusban való hitükért ítélik el őket. A szovjet időkben minden szempontból másként volt: nem Krisztusban való hitükért ítélték el őket, hanem valamilyen „nemzetellenes” vagy „szovjetellenes” tevékenységért. A halálos ítéletek végrehajtása nem volt nyilvános, a hívőket titokban, szemtanúk nélkül ölték meg. 

Igen valószínű, hogy sok vértanú és hitvalló nevét már soha sem ismerjük meg, mert teljes hírzárlatban érte őket a halál, az archívumok zárva maradtak, bizonyos ügyeket pedig bizonyára megsemmisítettek.

Ámde Isten emlékezetéből nincs semmi kitörölve. Szent Egyházunkban körülbelül kétezer újvértanú és hitvalló került a szentek sorába név szerint. Velük együtt tiszteljük szentekként mindazokat, akiknek a nevét egyedül Isten ismeri. Az Úr előtt ismeretes minden emberi igazságosság. Egyetlen hitvallónak vagy vértanúnak a hősiessége sem merül Istennél feledésbe. Az Egyház sem feledkezik meg róluk.

(Ford. I. T.)

This post is also available in: orosz