„A test lámpása a szem.

Ha tehát a szemed ép, egész tested világos lesz, 

de ha a szemed rossz, az egész tested sötét lesz.

Ha pedig a benned lévő világosság sötétség,

mekkora lesz akkor a sötétség!” (Máté 6,22-23)

A mi Urunk és Mesterünk gyakran él a módszerrel, hogy hétköznapi, könnyen érthető kép segítségével magyaráz meg nekünk mélyebb, spirituális, isteni valóságot. 

Nem nehéz megértenünk, hogy testi szemünk és annak épsége elengedhetetlen mindennapi munkánk, feladataink helyes, sikeres elvégzéséhez. Szemünk és rajta keresztül értelmünk teszi lehetővé számunkra, hogy emberi arcokat, testeket, természeti és mesterséges tárgyakat, azok formáit, színeit, az útjainkat, amelyen járunk helyesen meg tudjuk különböztetni, feladatainkat, munkánkat hasznosan, sikeresen el tudjuk végezni. Ha a szemünk rossz lenne, tetteinket csak korlátozottan, vagy egyáltalán nem tudnánk végrehajtani. Szemünk valóban testünk „lámpása”, egészséges működése életbevágóan fontos a számunkra.

Ámde Urunk máris rátér tanításának valódi tárgyára: van benned egy másik, belső lámpás is, a „benned lévő világosság”, és életbevágóan fontos, hogy az világítson, ne váljon sötétséggé. A testi kép máris lelki képpé változik.

Mi ez a „világosság”, amely bennünk van? Nagyon egyszerűen kell értenünk. Ha keresztények vagyunk, maga a Krisztus, az „igazi világosság”. Keresztelő János a mécses volt, aki Krisztus, az igazi világosság előtt járt:

„Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött.” (János 1,8-9)

Őt, a Krisztust, az igazi világosságot a szent keresztségben öltöttünk magunkra:

„Ha valaki Krisztusban van, új teremtmény: a régi elmúlt, íme, új jött létre.” (2Kor 5,17)

Ő az igazi világosság, akit a szent áldozásban magunkhoz veszünk, és utána így vallunk meg, adunk érte hálát a szent liturgiában:

„Láttuk az igazi Világosságot, befogadtuk a Mennyei Lelket, megtaláltuk az igazi hitet, hódolva az oszthatatlan Háromságnak, mert Az üdvözített minket.”

Ám, milyen nagyra becsüli az embert! Milyen nagy és nemes szolgálatra hív el minket. Bennünket is „világosságnak” nevez:

„Ti vagytok a világ világossága… Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.” (Máté 5,14-16)

A „mi világosságunk” tehát valójában a mi jótetteink. Az igazi jótettek feltétele viszont az, hogy milyen szemmel tekintünk embertársainkra:

Ha irigységgel, gyanakvással, indulattal, gőggel, vagy valamilyen érdekből, hátsó szándékkal, akkor az ilyen szándékból származó tetteink semmi jóval sem kecsegtetnek. Ám, ha tiszta és igaz szándékkal tekintünk a másik emberre, alázattal és nagyrabecsüléssel, úgy, mint Isten képére és hasonlatosságára, akkor tetteinken ott lesz az igazi Világosság áldása.

Ő maga legyen nekünk ebben segítségünkre!

I. T.