Márk metropolita prédikációja Nagyböjt 2. vasárnapjára
„Sokan vannak, akik fájdalommal látják az idő múlását, a korosodást. A hívő ember viszont korábbi bűnei miatt érzi ezt a fájdalmat.
Ahogyan életünkben és korunkban előre haladunk, sok vétket halmozunk fel. Felmerül bennünk a gondolat, milyen jó lenne ismét tiszta, ártatlan, bűntelen gyermeknek lenni, és úgy élni további életünket, hogy ne vétkezzünk, hanem megőrizzük e gyermeki ártatlanságot. Ám lehetünk-e valójában ismét gyermekek? Amikor az ember játszik, vagy sportban vetélkedik, lehet újra és újra kezdeni.
Ám az életet nem lehet megismételni! Születhet-e újra az ember? Ezt a kérdést teszi fel Nikodémus Krisztusnak. A mai evangélium mégis arra tanít bennünket, hogy adhatunk új kiindulási pontot életünknek. Krisztus Kafarnaumban prédikált, és egy bénát hoztak elé a házban, ahol volt. Mivel az ajtón keresztül nem tudták elé vinni, a tetőn át engedték le. az Úr pedig hogyan fordult a bénához? »Gyermekem (τέκνον)! Bűneid bocsánatot nyertek« (Mk 2,5). És ezt a felnőttnek mondja, nyilvánvalóan egy már beteg, ráadásul nem bűntelen embernek. Ezzel azt üzeni a körülött lévőknek, hogy ez az ember újra bűntelen, akárcsak egy gyermek.
Az Üdvözítő szavai zúgolódást váltottak ki az ott ülő írástudókból. Hogy cselekedhet az ember olyat – bűnök elengedését – ami csak Isten számára lehetséges!
Az Úr pedig megerősíti bűnőket megbocsátó hatalmát azzal, hogy egy pillanat alatt meggyógyítja a bénát, így szól hozzá: »Kelj föl, vedd ágyadat és menj haza!« A béna bűnei bocsánatot nyertek, tiszta lappal új életet kezdhet. A bűnre való hajlam nyilvánvalóan megmarad, de ez nem változtat az igazságon, hogy bűnei bocsánatot nyertek. Ez a lehetőség, hogy újra »gyermekké« váljunk, mindnyájunk számára elérhető a gyónás szentségében. Nem véletlen, hogy a pap is így olvassa a feloldozó imát: »megbocsáttatik néked, gyermekem…« Egy felnőtthöz fordul a pap úgy, mint gyermekhez. Lehet, hogy ezt már megszoktuk, nem is vesszük észre. Miért olyan emberszerrető és irgalmas az Úr? Hiszen a mai evangéliumban úgy beszél magáról, mint az »Emberfiáról«, akinek van hatalma bűnöket megbocsátani. Dániel próféta könyvében és az ősi zsidó irodalomban az Emberfia bírót jelöl, aki eljön a földre, hogy megítélje az egész emberiséget. Ám itt az Üdvözítő másról beszél: az Emberfia nem bíró, hanem irgalmas Atya, aki nem ítél, hanem megbocsátja vétkeinket. Tanítását ezúttal nem szavaival, hanem tettével adja át. Már evangélista nem közöl itt számunkra semmit abból, amit az Úr tanításában prédikált a körülötte ülőknek, hanem tanítását tettének megörökítésével hagyta ránk.
Adja Isten, kedves testvéreim, hogy mi se az elmúlt évekről ábrándozzunk, az elveszett fiatalságról, hanem éljünk a mi irgalmas Teremtőnk által nyújtott lehetőséggel, amelyben lelkileg megújulhatunk, levethetjük bűneink súlyos, olykor elviselhetetlenül nyomasztó terhét.”
(Ford. I. T.)
This post is also available in: orosz