„Íme, elközelgett üdvösségünk ideje; készülj fel, ó, barlang, a Szűz közeledik hozzád szülni. Betlehem, Júdának földje, gyönyörködj és vigadj, mert belőled tündöklött fel a mi Urunk. Halljátok hegyek és halmok, és Júdeának környéke, hogy jő Krisztus, hogy az embert, kit alkotott, üdvözítse, mint embereket szerető.”
(Theotokion a karácsony előtti vasárnapon)
Ortodox Egyházunk negyven napos böjttel készíti fel lelkünket és testünket a Születés ünnepére. Arra hív mindenkit, hogy közösen vállalja ezt az utat. Ha lemondással, vagy akár szenvedéssel teli is az, mindenképpen lelki épülésünkre szolgál. Gyakran hallani olyan kérdéseket, hogy mi végre tartozom én bármivel Istennek? Miért van szükségem szenvedésre, hogy közelebb kerüljek hozzá? Elgondolkodtató kérdés.
Korunk nagy problémája, vajon hogyan tudja az ember áthidalni azt a széles szakadékot, ami a világ elvárásai, és az egészséges lelki élet között tátong, amely az Istenben való hiten nyugszik. TTT A lelki kincsekben való fejlődés nem az égből pottyan. Küzdeni kell érte. Hasonlíthatjuk egy apró maghoz, melyet, ha azt szeretném, hogy gyümölcsöt teremjen, öntözöm, védem, ápolom mindvégig, amíg virágba nem borul, és gyümölcsöt terem. Éppen így van a lelkünkkel is. Ha akár csak néhány napig megvonom tőle az imádságot, a böjtöt, a Szentírást, hervadni, száradni kezd, mint az említett növényem. A rohanó, öncélokkal teli világ, mint valami vihar próbál lecsapni rá újra és újra. Ettől a vihartól azonban megment Krisztus, akivel szoros a kapcsolatom, és szavait, tanítását szívembe is vésem, tettekre is váltom. A karácsonyi böjt kezdetén azt a célt kell kitűzni magunk elé, hogy az én személyes ajándékom a születendő Isten-Gyermeknek azok a lelki kincsek, virágok lesznek, melyeket a böjt során magunkban neveltünk. Szilárd elhatározásra van azonban szükség, hogy a karácsonyi forgatag zaját át tudjuk alakítani. A karácsonyi böjt folyamán szánjunk naponta több időt arra, hogy Jézussal beszélgessünk. Olvassuk el a karácsonyi történetet Máté és Lukács evangélistáktól, és elmélkedjünk a szent igéken! Minél többször látogassuk a templomot, mely a maga nyugalmával és csendességével megerősít a böjti küzdelemben, ösztönöz a jócselekedetekre, és lépésről lépésre, kezünket fogva vezet a karácsony ünnepe felé.
Küzdelemnek neveztem a böjtöt. Valóban. A böjt mindig harc, elsősorban saját szenvedélyeinkkel, melynek leküzdésében az Isten szent eszközöket, és alkalmakat nyújt számunkra. Ne várjuk, hogy semmittevés nélkül is eljön majd a Karácsony, és el is múlik néhány nap alatt. Mi magunk tartunk a karácsony felé, és csakis tőlünk függ, hogyan érkezünk meg a betlehemi barlanghoz. A kényelmes, tökéletesen „berendezett” élet nem kereszténynek való. Krisztus nem egy „normális” életet ajánl, hanem sokkal többet annál. Az ő szavára a halászok elhagyták a hálót, a vámos is felállt a pénz rabságából, és követték, mert érezték, hogy a szavának súlya van. Nem tudták, hová viszi őket, mégis minden emberi okoskodás nélkül követni kezdték. Megérezték, hogy ezért az emberért megéri hátat fordítani addigi életüknek, és hogy valami jobbra kaptak elhívást. Ha kétségek között hányódunk, jusson eszünkbe az apostolok példája. Ne féljünk tehát a böjttől, a megpróbáltatásoktól, a bajoktól és problémáktól, hiszen már mi is tudjuk, hogy Kit követünk. Jusson eszünkbe az apostol szava: „…amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12,11)
Sipos Barnabás