Szeptember 19-én, vasárnap főpásztorunk a rjazanyi Nagyboldogasszony székesegyházban tartott főpapi liturgiát. Tanítását a szőlőmunkásokról szóló példabeszéd magyarázatának szentelte (Máté 21,33-42). Ezt a tanítást foglaljuk össze:

„Az evangéliumi példabeszéd az Üdvözítő utolsó földi napjainak atmoszférájába vezet be minket. Közeledtek a szenvedései, a Golgota, a törvénytudókkal és a farizeusokkal kiéleződött a konfliktus, akiket ezzel a példabeszéddel leplezett le. Miért épp a szőlőskert példázatát használta? Azért, mert ez bárki számára világosan érthető volt, aki az Ószövetségi Szentírást forgatta, hiszen Izráel volt a szőlőskert. 

Ám a szőlőskert képe az orosz társadalom és nép vonatkozásában is érvényes. A szőlőskert – a kis egyház, a családunk, a felebarátaink. Bármely társadalomban, közösségben kulcskérdés marad, hogy hozunk-e gyümölcsöket gazdánknak – Istennek? Hoz-e neki gyümölcsöt népünk, minden egyes család, minden egyes ember? Vagy inkább szívesebben megfeledkezünk arról, ki is a mi életünk Forrása, kinek kell elsősorban gyümölcsöket hozni? Mi magunk is, mint valami fosztogatók, elkezdjük sajátunknak tekinteni a szőlőskertet. Ámde elkerülhetetlenül eljön az ideje a megfizetésnek azok számára, akik megfeledkeznek arról, hogy Isten az élet Forrása, ő az, akinek gyümölcsöket kell hoznunk.

Bizonyára minden ember tud olyan példát hozni életéből, amikor önkényesen cselekedett felebarátaival, családjával vagy magával szemben. Minden ember hajlamos arra, hogy ahelyett, hogy a saját lelkének földjét munkálná, és mindenekelőtt Isten számára hozna gyümölcsöket, inkább a saját hasznára és saját belátása szerint hasznosítja e gyümölcsöket. „Nem Istené a gyümölcs, hanem az enyém” – íme annak a mai embernek a jelmondata, aki megfeledkezett Istenről.

Adja Isten, testvéreim, hogy ne feledkezzünk meg arról, nem gazdák vagyunk, hanem csak munkások, akinek valamelyik szőlőskertbe szól a küldetése, azért, hogy azt megművelje és méltó gyümölcsöket hozzon Istennek.”

Ford. I. T.

This post is also available in: orosz